3p
Az európai részvények inkább szenvedtek ma, az USA-ban viszont felélénkült a vételi kedv a munkaerő-piaci adatok nyomán. Itthon is süllyedt kissé a BUX, főleg a Mol miatt, a Waberers pedig visszacsúszott kibocsátási árára. Legalább a forint stabil.

Miközben a G20 tanácskozást zajos tüntetések kísérték, a tőzsdék eléggé csendesek voltak Nyugat-Európában, az indexek mínuszból nulla környékére tudtak feljönni. A német index stagnált, a francia egy ezrelékkel esett, a brit két ezrelékkel emelkedett, a dél-európai tőzsdéken az esés volt jellemző.

Az USA-ban kijött a fontos munkaerőpiaci adat, amit Fed is figyel, a nem a mezőgazdaságban létesült munkahelyek száma a vártnál jobban nőtt. Ez növelte a kamatemelés esélyét, erősítette kissé a dollárt és emelte a tőzsdei részvényárfolyamokat. Annak ellenére, hogy az elemzők között sok volt a kritikus hang is, az aadtokat volt, aki legalábbis vegyesnek értékelte.

Aki nem vesz estére, annak esik az ára?

Az amerikai tőzsdeindexek mindenesetre kilőttek, főleg a Nasdaq Composite éledt fel, este hatkor egy százalékos pluszban volt. Az S&P 500 0,6, a Dow Jones ipari átlag 0,4 százalékkal emelkedett.

A BUX index 0,3 százalékkal esett, amit a Mol okozott főleg, 0,6 százalékos esésével, 21 185-re. A Richter is 0,7 százalékkal 6796-ra süllyedt, míg az OTP és a Telekom nem változott (9505, illetve 471 forint.) A két utóbbi cég bejelentette, hogy újra saját részvényeikből vásároltak, talán ez tarthatta meg az árfolyamukat.

Három százalékos olajár-mínusz

A frissen bevezetett Waberers fél százalékkal az 5100 forintos kibocsátási árára esett, a Konzum 17, az Opimus 5 százalékkal ment feljebb.

Hatalmasat esett az olaj, részben még valószínűleg az előző napi készletadat hatására. Az amerikai készletek ugyan a vártnál jobban estek, de a kitermelés is nőtt. Ma Líbiából, Nigériából jöttek növekvő kínálatról szóló hírek. Az oroszok egy-két nappal ezelőtt azt találták mondani, hogy nincs szükség további kitermelés-csökkentésre, ami nem tett jót az olajárnak. Ma hiába szívták vissza ezt a kijelentést, már nem használt.

A WTI és a Brent most 2,8 százalékos mínuszban van, az előző 44,20, az utóbbi 46,70 dollár. Az arany a kamatemelési várakozások miatt zuhan újabb 1,1 százalékkal.

Nem nőtt az égig a Tesla ára

A Tesla a héten 370 dollár környékéről 309 dollár környékére zuhant, meg is írták a lapok, hogy már nem ez a legértékesebb amerikai autógyár. Ma viszont már újra emelkedni tudott, két százalékkal.

A forint stabil volt, kissé elmozdult a 308 forintról az euró felfelé, de azután estére vissza is tért oda. A piacokat a nagy jegybankok várhatóan szigorodó monetáris politikájával kapcsolatos félelmek tartják izgalomban. Ez nem tesz jót a feltörekvő piaci, köztük kelet-európai devizáknak a Bloomberg által megkérdezett elemzők szerint.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG