4p
A Fed előrehozta két hét múlva esedékes kamatdöntését, és jelentősen, 0,5 százalékponttal csökkentette az irányadó kamatot. Az ideiglenesen javította ugyan a tőzsdék hangulatát, de ez nem tartott sokáig, az amerikai indexek már mínuszban vannak. Gyengült a dollár, erősödött a forint, szárnyalnak a nemesfémek és az amerikai kötvények.
Forrás: Wikimedia Commons

“Emergency move” – azaz vészintézkedésnek vagy sürgősségi lépésnek nevezte a Bloomberg a Fed mai, némileg, de nem teljesen váratlan kamatcsökkentését. A piaci szereplők eredetileg március 18-ra várták a kamatcsökkentést, esetleg áprilisra. Bár már pár napja akadtak olyan pletykák, hogy előbb is bekövetkezhet.

Különösen, mivel a jegybank szerepét betöltő szervezet pénteken, a Bank of Japan és a Bank of England hétfőn publikált hasonló értelmű közleményt. Amihez az EKB is csatlakozott e héten. Úgy tűnt, a világ összes jegybankjai képesek összefogni, hogy a koronavírus által kiváltott gazdasági visszaesést megállítsák.

Ennek köszönhetően a tőzsdék már hétfőn és kedd nap közben is szépen emelkedtek. Bár a tőzsdéknek a kamatcsökkentés alapvetően jó, a mai tőzsdenapnak mégsem kedvezett, illetve csak rövid ideig. A magyar idő szerint négy körül érkezett bejelentés először ugyan szerény mínuszból kisebb pluszba lökte az amerikai indexeket, de nem sokkal később megint fordulat jött. Az S&P 500 és a Nasdaq Composite indexek már egy százalékkal csökkennek. A Dow Jones pedig másféllel.

Beépülhetett az árba

Ennek magyarázata, hogy a csökkenés már beépülhetett az árakba. Ezen kívül, ha ennyire előrehozták és nem is a szokásos negyed, hanem fél százalékos volt a csökkentés, az nem jó jel. Arra enged következtetni, hogy a Fed szerint nagy a baj. Sokat elárul, hogy ilyen rendkívüli kamatcsökkentésre utoljára 2008-ban volt példa.

Jerome Powell Fed-elnök mindenesetre azt állította a döntés után, hogy “az amerikai gazdaság továbbra is erős, csak a vírus sokáig nyomás alá helyezi majd az aktivitást”.

A BUX és az OTP remekelt

Európában a délelőtt során voltak két százalék feletti pluszban is az indexek, sőt a német DAX 2,8 százalékos előnyre is szert tett. A nap végére ebből legalább megmaradt mintegy 1,1-1,5 százalék. Az előbb záró pesti parketten a BUX 4,25 százalékos emelkedéssel búcsúzott. A Mol és a Richter 3,8-3,9 százalékos, az OTP 5,5, százalékos drágulást mutatott.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

A forintnak is jót tehetett a lépés, az euró 336,20, egy forinttal olcsóbb lett tegnap óta. A dollár valamelyest gyengült, az arany és az ezüst három százalék feletti mértékben drágult. Elképesztően mélyre, 1,02 százalékra zuhant a tíz éves amerikai államkötvények hozama. A 2016-os, korábbi történelmi rekord 1,34 körül volt. A csúcs az utóbbi tíz napban rendszeresen megdől.

Segítség a forintnak

Amerikából kapott segítséget a forint a K&H Bank kommentárja szerint, mert ezzel a Magyar Nemzeti Bankra nehezedő nyomás is enyhülhet. (Egyelőre lesz szükség kamatemelésre.)

„Meglepő is, meg nem is a döntés. Azért nem teljesen váratlan, mert a piacon már elterjedtek a pletykák az amerikai kamatvágásról. A befektetők szerették volna kikényszeríteni, hogy a Fed lazítson, azaz csökkentse a kamatot a koronavírus miatti félelmek miatt. Ugyanakkor meglepő, mert egyelőre nincsenek konkrét, részletes adatok, hogy a járvány mennyire lassítja le a globális és az amerikai gazdaságot” – kommentálta Németh Dávid vezető elemző.

Az idegesség marad

A Fed mostani lépése egyébként nem csak a forintot érintette, hanem csökkentheti a Magyar Nemzeti Bankra nehezedő nyomást. Az elmúlt hetekben ugyanis egyre többen valószínűsítették, hogy a szigorítás irányába tesz lépéseket. A forinttal párhuzamosan a régiós devizák, a lengyel zloty és a cseh korona is erőre kaptak.

A bank megjegyzi, hogy a piacok sérülékenyek, egy-egy fontos makroadat vagy a járványról szóló hír hirtelen komoly mozgásokat generálhat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44750 44490 45010 +0,61% 0 0 8 875 149 220 HUF 2026-07-20 17:05:29
MOL 4224 4152 4224 +1,39% 0 0 2 899 234 968 HUF 2026-07-20 17:05:22
MTELEKOM 2636 2620 2648 -0,15% 0 0 488 359 946 HUF 2026-07-20 17:05:22
RICHTER 11930 11900 12070 -0,42% 0 0 2 052 850 250 HUF 2026-07-20 17:06:30
OPUS 371 368 373 +0,41% 0 0 15 914 849 HUF 2026-07-20 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
Részvény / Deviza / Áru Nap végére elnyugodott a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nem érződik a BÉT-en, hogy hétfő van
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,75 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Vajon miért lőtt ki hétfőn a budapesti tőzsde?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:04
Mert ez történt.
Részvény / Deviza / Áru Durva csúcson a gázár is
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:08
Közel dupla az ár a tavaly ilyenkorinak.
Részvény / Deviza / Áru Pest egyelőre a víz felett, de az európai tőzsdék elmerültek hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:58
Friss piaci hírek.
Részvény / Deviza / Áru Így indítja az új hetet a forint – nincs ok ünnepelni
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:59
Friss hétfő reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Bekavartak a kínaiak az amerikai tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 08:40
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint a hét utolsó napján? Nézze csak az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 18:33
Volt már jobb hete a forintnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG