2p
Politikai okok miatt szórják a lírát a befektetők, a korona viszont ugyanazért erősödik, amiért a forintnak is kellene. A tőzsdék változatlanul jó formában, ma már a spanyol piac is felfelé tart. A BÉT-en emelkedik a Mol és az OTP, esik a Richter és a Telekom, szárnyal az Opus. Erősödésnek indult az aranyár.

A török líra eleve hosszútávú eső trendben van, amit a magas infláció és az országot a tavalyi puccskísérlet óta övező bizonytalanság okoz, de most nagyon adják a török valutát, miután az ország összebalhézott Amerikával egy követségi dolgozó letartóztatása miatt, melyet a vízumkiadás felfüggesztése követett mindkét részről.

Euró/török líra

A pénteki eurónkénti 4,25-ös zárás után ma reggel 4,44 lírát is adtak az euróért, majd egy kis korrekció következett 4,34-ig.

A forint 312,40 az euróhoz képest, sehol semmi erő, ellenben a cseh korona szépen izmosodik. Múlt héten sikerült az eurónkénti 26 koronás szinten átjutni, most 25,87 a kurzus. A korona azért erősödik, mert ezt az ország exporttöbblete lehetővé teszi, ugyanakkor erre azért is szükség van, hogy a cseh bérek euróban minél jobban nőjenek. Csehországban még nagyobb a nyomás a bérfelzárkózásra, mint nálunk, hisz az országot körülöleli Németország és Ausztria, kis utazással jól fizető álláshoz lehet jutni.

Euró/cseh korona

A részvénypiacokon továbbra is a vételi erő dominál, Amerika csak azért nem emelkedett pénteken, mert már annyira túlvett volt, hogy illett egy kis pihenőt tartani. Európában ma is pluszban az indexek többsége, már csak 20 pont kell, hogy elérje a 13 ezer pontot a DAX, és a spanyol index is 0,8 százalékot emelkedik, bikapiacon még a katalán válság sem hat sokáig.

A BUX negyed százalékot emelkedik 38 036 pontig, főleg a 0,8 százalékot erősödő Molnak köszönhetően, amely 2988 forinton forog. Az OTP 0,2 százalékkal javul 10 335 forintig, a Richter és a Telekom viszont egyaránt 0,4 százalékkal esnek 6698 illetve 480 forintig. Szárnyal az Opus: 4 százalékkal van feljebb 244 forinton, valószínűleg ez annak köszönhető, hogy a papír a BÉT prémium kategóriájába került.

Az olajár érdekessége, hogy a két fő típus közt nagy a különbség: a WTI 49,50 dollár, a Brent 55,60. Ez arra utal, hogy Amerikában erős a kínálat, a míg Európában és a Közel-Keleten mérsékeltebb. Drágul az arany: a pénteki 1270 alatti szintekről 1284 dollárig erősödött.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43000 42890 43400 +0,80% 42970 42990 7 278 654 090 HUF 2026-11-05 14:48:14
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4990 4994 3 155 113 012 HUF 2026-11-05 14:46:47
MTELEKOM 2892 2872 2938 -0,96% 2892 2896 800 678 412 HUF 2026-11-05 14:44:48
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 444 779 760 HUF 2026-11-05 14:45:01
OPUS 201 201 214 -6,51% 201 205 18 972 409 HUF 2026-11-05 14:45:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG