Deviza / Áru
Deviza / Áru
Beesett az IMF, esik a forint
Privátbankár.hu | 2012. július 6. 13:08
Annak ellenére indult gyengülésnek a forint a késő délutáni órákban, hogy a Parlament elfogadta reggel a jegybanktörvényt, aztán kiderült, hogy július 17-én kezdődnek a tárgyalások az IMF-fel. A hazai devizát az elmúlt héten nagyban mozgatták a tárgyalásokkal kapcsolatos várakozások, így valószínű, hogy a mostani gyengülésben is van szerepük.
Deviza / Áru
Már nem jelentene menedéket az arany?
Privátbankár.hu | 2012. július 6. 12:41
Az arany nem volt képes hasznot húzni az eurózóna súlyosbodó adósságválságából az elmúlt hónapokban. Ehelyett tavaly október óta a nemesfém kurzusának viszonylagos együttmozgása figyelhető meg a részvény- és nyersanyagpiacokkal, és ezzel mintha évezredes hagyományok kérdőjeleződnének meg.
Deviza / Áru
Hova meneküljünk? A dán korona az új svájci frank (videó)
Privátbankár.hu | 2012. július 5. 12:30
Amióta a svájci frank árfolyamát mesterségesen tartják a jegybank által meghatározott szint alatt, azóta nem tudja teljes mértékben betölteni a korábban megszokott menedékdeviza szerepét. A befektetők így kénytelenek voltak más eszközök után nézni erre a célra - a megoldást sokan Dániában találták meg.
Deviza / Áru
Délután jöhetnek az igazi izgalmak a piacokon
Privátbankár.hu | 2012. július 5. 10:43
A mai kamatdöntések előtt kivárásra rendezkedtek be a piacok: Nagy-Britanniában és az eurózónában is lazítást áraznak a piacok. Az igazi izgalmak a délutáni órákban jönnek.
Deviza / Áru
Ma a tűzijáték a legfontosabb: mire jut a forint és a BUX a Függetlenség Napján?
Privátbankár.hu | 2012. július 4. 11:26
Erőteljesen rányomja a bélyegét a szerdai kereskedésre, hogy az amerikaiak ma a pénzügyek helyett inkább a hamburgersütéssel és a tűzijátékozással vannak elfoglalva. Nagyon alacsony a forgalom a piacokon, a forint a teljes szélcsendben egy helyben rostokol.
Deviza / Áru
Négy (tév)hit a forintárfolyamról: vajon mely fortélyos erők mozgatják?
Eidenpenz József | 2012. július 4. 06:01
Van, aki úgy gondolja, hogy valamilyen külső spekulációs támadás miatt gyenge a forint, más azt gyanítja, hogy a havi lakáshitel-törlesztések idejére mindig felmegy a svájci frank ára, hogy többet kelljen törleszteni. Négy ilyen tévhitnek néztünk utána, de egyik sem tűnt meggyőzőnek, sőt inkább tévútnak látszanak. Lehet viszont egy ötödik titokzatos erő a háttérben.
Deviza / Áru
Brutális áremelkedés az olajpiacon - itt vannak az okok
Borbély Péter | 2012. július 3. 16:55
Elképesztő mértékben emelkedett az olaj ára a szabadpiacokon a nap folyamán. A háttérben az EU-csúcs okozta optimizmus áll és az Iránnal kapcsolatos újabb aggodalmak. Az áremelkedést segíti egy norvég olajsztrájk, az EKB várható kamatcsökkentése és egy jó amerikai makroadat is.
Deviza / Áru
Iráni rakéta miatt drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2012. július 3. 15:03
Ismét elővehették az Irán-kártyát az olajpiaci szereplők, miután Teherán sikeres rakétakísérletet hajtott végre olyan nagy hatótávolságú rakétákkal, amelyekkel képesek elérni Izrael. Az áremelkedést segíti a norvég olajmunkások sztrájkja is, és az is, hogy az elmúlt napokban jelentősen csökkent az olajár.
Deviza / Áru
Hatalmas gázmezőt talált a Total
Privátbankár.hu | 2012. július 3. 14:07
Megerősítette a Total francia kőolaj- és földgázipari vállalatcsoport, hogy nagy gázmezőre bukkant a Kaszpi-tenger Azerbajdzsánhoz tartozó szektorában, 100 kilométerre délkeletre az azeri fővárostól, Bakutól.
Deviza / Áru
Nagyot ugrott idén a szója ára (videó)
Privátbankár.hu | 2012. július 3. 13:40
A kedvezőtlen időjárás miatt Dél-Amerikában katasztrofális lett idén a szója termés. így a szója árfolyama az elmúlt fél évben 25 százalékos emelkedésen ment keresztül. Ha az időjárás továbbra sem javul, az újabb lökést adhat a szója árfolyamának.
Deviza / Áru
Irán félretesz egy kisebb összeget - 14 milliárd dollárt
Privátbankár.hu | 2012. július 3. 13:33
Irán olaj- és gáziparának fejlesztésére 14 milliárd dollárt különít el egy alapba - közölte az iszlám köztársaság olajipari minisztériuma.
Deviza / Áru
Kamatvágásban bíznak a piacok, kéthónapos csúcsról pattant vissza a forint
Privátbankár.hu | 2012. július 3. 10:06
A gyenge vállalati jelentések miatt egyre erősebb a meggyőződés a piacon arról, hogy kamatvágásra kényszerülnek az európai jegybankok - az EU-csúcs eredményei mellett ez a várakozás hajtja a vezető tőzsdéken. Az euró előtti utat egyelőre blokkolják a finnek és a hollandok; kéthónapos csúcsról pattant vissza a forint.
Deviza / Áru
Finn hírekre gyengül a forint és az euró
Privátbankár.hu | 2012. július 2. 14:49
Nagyot esett az euró és gyengülésnek indult a forint a Reutersnak arra az értesülésére, hogy a finnek meg akarják akadályozni, hogy az ESM európai mentőalap önállóan vásárolhassa a bajba került országok állampapírjait. Közben magas kockázatúak a következő napok a szerdai amerikai szünnap és a csütörtöki EKB-kamatdöntés miatt.
Deviza / Áru
Mégsem fárad a bika? Pluszban a tőzsdék, erősödik a forint
Privátbankár.hu | 2012. július 2. 11:11
Reggel úgy tűnt, belefáradtak a piacok a pénteki elképesztő raliba, a lagymatag kezdés után azonban délelőtt ismét ébredezik az optimista hangulat. A tőzsdeindexek pluszba fordultak, erősödött az euró és a forint is.
Deviza / Áru
Brüsszelnek köszönhetően szárnyra kapott az arany
Privátbankár.hu | 2012. július 2. 07:31
A múlt heti EU-csúcs néhány kézzel fogható eredménye pénteken szárnyra kapta az arany és az ezüst árfolyamát, a dollár viszont látványos gyengülésbe kezdett. Ugyanakkor a nemesfémek együtt mozognak a kockázatosabb eszközökkel, így a hangulat romlása a nemesfémeket is leránthatja.
Deviza / Áru
Irán trükközik az olajembargóval
Privátbankár.hu | 2012. július 1. 14:12
Vasárnap lépett érvénybe az EU által az iráni olajszállításokra elrendelt embargó, Irán azonban "kerülőutakon" igyekszik folytatni a szállításokat. A BBC szerint Irán 39 olajtankerjéből 15 már a csendes-óceáni Tuvalu zászlaja alatt hajózik. Az iráni hajózási társaságok hajóik nevét is megváltoztatták, a tankerek pedig út közben nem kapcsolják be a helymeghatározáshoz szükséges transzponder rendszert sem.
Deviza / Áru
Hatalmas ralival búcsúztatják a hetet a piacok
Privátbankár.hu | 2012. június 29. 15:24
Elképesztő száguldás kezdődött a piacokon délután. Az amúgy is jó hangulatban begyújtotta a rakétákat az euró és pillanatok alatt óriásit erősödött a dollárral szemben. Szárnyal az olaj és az arany ára. Erősödött a forint, gyengült viszont a svájci frank. A háttérben a meglepően aktív EU-csúcs áll, amin eddig határozott megoldási javaslatok kerültek az asztalra.
Deviza / Áru
Korai lenne még temetni az aranyat
Privátbankár.hu | 2012. június 29. 08:36
Az erős dollár, a spekulatív pénzügyi befektetők eladásai és a fizikai kereslet visszafogottabb alakulása érzékelhető nyomás alá helyezte az arany árfolyamát az elmúlt hónapokban. Ugyanakkor biztonságos menedékre továbbra is szüksége lesz a világnak, és az év második felében amúgy is hagyományosan erősödik az arany iránti kereslet Ázsiában.
Deviza / Áru
Nagyot ugrott reggel az euró és a forint, robbantak a tőzsdék is (frissítve)
Privátbankár.hu | 2012. június 29. 08:15
Kedvezően fogadják a piacok az EU-csúcson eddig elért eredményeket: a 120 milliárd eurós értékű növekedési program és a mentőalapok rendezésének híre péntek reggel nagyot dobott az euró árfolyamán, erősödött a forint is, a vezető európai tőzsdéken komoly pluszokat várnak az elemzők.
Deviza / Áru
Matolcsy meglökte a forintot, 290 közelében jár az euró (frissítve)
Privátbankár.hu | 2012. június 28. 16:04
Első olvasatban nem díjazza a piac a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban ma bejelentett módosításokat. Délután fél 4-kor megközelítette a 289 forintot az euró jegyzése, miközben az euró/dollár a délelőtti gyengülés óta stagnál.
Deviza / Áru
Minden áron megvédi a frankot a svájci jegybank
Privátbankár.hu | 2012. június 28. 15:34
A svájci jegybank kész korlátlan devizapiaci intervencióra az 1,20 frankos euró-árfolyamgát megvédése érdekében. Jean-Pierre Danthine, az SNB alelnöke azt mondta, hogy a svájci gazdaság szempontjából "abszolút szükséges", hogy az euró árfolyama ne süllyedjen 1,20 frank alá. Korábban Thomas Jordan, az SNB elnöke is kijelentette, hogy nem engedik az euró árfolyamát e szint alá esni.
Deviza / Áru
Csak megjátsszák a csúcsot? Nagyot esett a forint az euró farvizén
Privátbankár.hu | 2012. június 28. 10:49
A Magyarország és a nemzetközi szervezetek tárgyalásaival kapcsolatos hírek valamelyest erősítették ugyan a forintot, az EU-csúcs előtt feltámadt nemzetközi pesszimizmussal azonban nem bírt el a magyar deviza, délelőtt 2 forinttal drágult az euró. A német gazdaságról rossz hírek jönnek, és félő, hogy valódi eredmény nem lesz az uniós csúcson.
Deviza / Áru
Csendesek a piacok, mindenki az EU-csúcsra vár
Privátbankár.hu | 2012. június 27. 12:55
Kis mozgások és alacsony forgalom jellemzi a tőzsdék és devizapiacok mozgását. A hét első két napján megvolt a helyezkedés, a befektetők többnyire pesszimistán várják a a csütörtökön kezdődő EU-csúcsot. A nyersanyagpiacok nem tudnak magukra találni a nagy esések után, viszont a forint tartja az erejét.
Deviza / Áru
Az euró forintárfolyama 285-ös szintről indította a napot
Privátbankár.hu | 2012. június 27. 09:02
Kissé erősödött a forint a fontosabb devizákkal szemben szerda reggel, az euró 285,80 forint körül forgott a bankközi kereskedelemben az előző esti 286,90 körüli jegyzések után.
Deviza / Áru
De most akkor kik azok a spekulánsok és kell-e félni tőlük?
Borbély Péter | 2012. június 27. 06:15
A politikai retorikában egyre gyakrabban merülnek fel a „spekuláns” és a „spekulálás” szavak, mint az országot támadó gonosz erők, nyerészkedő tőkések szinonimái. A közgazdaságtanban, a pénzpiacokon ugyanakkor ez messze nem negatív fogalom. Gyakorlatilag mindenki spekulál, aki valamilyen jövőbeni esemény bekövetkezésére fogad. Más kérdés, hogy annak bekövetkeztét gerjeszteni is lehet és az is tény, hogy a szabályozói környezet sokszor hibás és hiányos.
Deviza / Áru
Trendetlenkednek a piacok - a forint egyelőre tartja magát
Privátbankár.hu | 2012. június 26. 13:56
Tovább tart az óvatosság a piacokon, miután Spanyolország délelőtt csak nagyon magas hozammal tudott állampapírokat kibocsátani. A hangulatot ugyanakkor valamennyire tartja a vártnál jobb német adat. A befektetők a hétvégi EU-csúcsot várják, amitől ugyanakkor a legtöbben nem várnak áttörést. A nyersanyagpiacok tovább szenvedtek délelőtt.
Deviza / Áru
Nyári aranyár-esés: mítosz vagy valóság?
Privátbankár.hu | 2012. június 26. 10:55
A nemesfém-kereskedők világszerte a nyári hónapokban, leginkább júniusban és júliusban igyekeznek feltölteni készleteiket, mert úgy tartják, hogy ebben az időszakban a legolcsóbb az arany. Valóban igaz ez a feltevés, vagy csak mítoszról beszélhetünk? És ha a kereskedőknek van igazuk, akkor mi állhat a háttérben?
Deviza / Áru
Tartja magát a forint: a 287-es szint körül ingadozik az euró
Privátbankár.hu | 2012. június 26. 08:59
A csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozó előtt kivárásra rendezkedtek be a piacok, az euró sem nagyon mozog a dollárral szemben, a forint a 287-es szintem "pihent meg".
Deviza / Áru
Darálóban az aranypiac (elemzés)
Privátbankár.hu | 2012. június 25. 10:09
Az aranypiac.hu elemzése szerint a múlt hét közepén darálóba került az arany és az ezüst árfolyama, miután meghiúsultak a piac szereplőinek várakozásai az Egyesült Államokban a mennyiségi lazítás harmadik felvonására (QE3) vonatkozólag. A kiábrándultság masszív eladásokhoz vezetett a spekulatív befektetőknél, amire az árfolyamok markáns eséssel reagáltak.
Deviza / Áru
Esőfelhők a tőzsdéken - borongósan indul a hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2012. június 25. 07:54
A csütörtökön kezdődő EU-csúcsra várnak a befektetők világszerte. A tőzsdei hangulat meglehetősen nyomott a hét elején. A múlt heti esése után a gyenge szinten maradt a forint, de ismét lecsúszóban vannak a nyersanyagok is. Csütörtökig várhatóan a csúccsal kapcsolatos várakozások, illetve kiszivárogtatások alakítják majd a kereskedés irányát.
Deviza / Áru
Trópusi vihar húzza az olajárat
Privátbankár.hu | 2012. június 24. 11:08
Közel két százalék emelkedéssel 91 dollár körüli szinten zárt pénteken, a hét utolsó kereskedési napján a Brent olajfajta hordónkénti ára, részben a Mexikói-öbölben kialakuló trópusi vihar miatt, ami komolyan befolyásolhatja a térség olaj- és gáztermelését.
Deviza / Áru
Jókora esést hozott össze az OTP, estére elgyengült a forint
Privátbankár.hu | 2012. június 22. 17:28
Vegyes nap volt a tőkepiacokon, az európai részvényindexek többsége például esett, élükön a BUX, Amerikában viszont jó volt a hangulat. Az OTP csúnya, négy százalék feletti esést produkált. Az euró itthon viszonylag szűk sávban, 286,3 és 287,2 forint között ingadozott, nap közben erősödött a forint, a nap végére ismét meggyengült.
Deviza / Áru
Drágul az urán - Japán lassan visszatér az atomenergiához
Privátbankár.hu | 2012. június 22. 15:27
A tavalyi borzalmas japán atomerőmű-baleset óta világszerte visszaesett a nukleáris energiával foglakozó cégek teljesítménye, ahogy az uránnal szemben támasztott piaci kereslet. Most azonban érzékelhetően meglódult a kereslet, ahogy elterjedt a hír, hogy a szigetország újraindít néhányat a katasztrófa után leállított erőműveiből. Japánban 42 éve most először nem használnak atomenergiát.
Deviza / Áru
Lagarde-Merkel csata az euró jövőjéért
Zsiborás Gergő | 2012. június 22. 11:02
Az IMF attól tart, hogy az eddig is lomha európai válságkezelést a soron következő EU-csúcs sem gyorsítja fel.
Deviza / Áru
A tegnap esti gyengülés után újra 288 alatti tartományban a forint
Privátbankár.hu | 2012. június 22. 10:00
Ma reggel ismételten 288 forint alatt születtek kötések az euróra a bankközi kereskedelemben, a forint így erősödött a tegnapi gyengélkedés után.
Deviza / Áru
Bizonytalanságban vergődik az arany
Privátbankár.hu | 2012. június 22. 08:54
Júniusban szinte minden hétre jutott olyan esemény, amely az arany árfolyamának meredek emelkedését idézhette volna elő. Eddig azonban a várt áremelkedés elmaradt, és már szinte biztosra vehető, hogy a hónap végi EU-csúcstól sem fognak árfelhajtó impulzusok érkezni.
Deviza / Áru
Palacsintát csináltak az olajpiacból - megint szakad a forint is!
Borbély Péter | 2012. június 21. 18:11
Kora estére nagyot gyengült a forint. Míg napközben még tartott a lendület a hazai deviza piacán, addig estére a nemzetközi tőzsdéken és idehaza is kifulladtak a befektetők. Az elmúlt napok eufóriáját kijózanodás követte, ismét előtérben az európai gondok, miután a Fed tegnap nem hozott megváltást. Kiütötték az olaj és az arany piacát.
Deviza / Áru
Ne várjunk csodát az IMF-tárgyalások megindulásától
Zsiborás Gergő | 2012. június 21. 12:37
A piac kompromisszumként értékeli, hogy Simor András is nevét adta a jegybanktörvény módosításához. A forint hirtelen megindult, de az elemző szerint a 285-ös komoly ellenállási szint, és az IMF-tárgyalások megindulása se hoz majd "260 forintos eurót". Sőt, a kormányra nehéz ősz vár.
Deviza / Áru
Rakétákat gyújtott a forint! 285 forint alatt az euró jegyzése (frissítve)
Privátbankár.hu | 2012. június 21. 11:20
Az MNB-törvény tovább fűti a forintpiacot, a hazai deviza jegyzése közel két havi csúcsra ért, miközben az euró valamelyest gyengült.
Deviza / Áru
Lelombozó helyzetkép Amerikából: se pénznyomda, se optimizmus
Privátbankár.hu | 2012. június 21. 07:44
Meredeken csökkentette az amerikai jegybank az ország idei gazdasági növekedésére adott előrejelzését, és magasabb munkanélküliségre számít, mint két hónappal ezelőtt. Az Operation Twist elnevezésű kötvényprogramot folytatják, de a piac által várt likviditásbővítő QE3-program bejelentése ezúttal is elmaradt.
Deviza / Áru
Zuhan a dollár – a Fed 267 milliárddal kiterjeszti kötvényprogramját
Privátbankár.hu | 2012. június 20. 18:50
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve bejelentette, hogy az év végéig 267 milliárd dollárral kiterjeszti kötvényprogramját, rövidebb futamidejű állampapírokat cserél majd hosszabb lejáratúakra. A piac erre a dollár zuhanásával és a tőzsdeindexek csökkenésével reagált.
Deviza / Áru
Szép véget ért a forint huszadikai tűzijátéka
Privátbankár.hu | 2012. június 20. 17:45
Bár nem augusztus van, huszadika alkalmából valóságos tűzijátékot mutatott be a forint a devizapiacon, egyetlen nap alatt újabb két forinttal, 285,50 forint közelébe esett az euró. A részvénypiacok inkább stagnáltak, a BUX változása az egy ezreléket sem érte el.
Deviza / Áru
Sikerült a görög kormányalakítás – erősödik az euró és a forint (videó)
Privátbankár.hu | 2012. június 20. 14:50
Megalakulhat az új görög kormány, miután sajtóhírek szerint sikeres volt a kormányalakítási tárgyalás. Úgy tudni, hogy 15 órakor teszi le az esküt Antonisz Szamarasz kormányfő. A hírre nagyot ugrott az euró és a forint is erősödni kezdett.
Deviza / Áru
Tart a lendület: 6 hete nem láttunk ilyen erős forintot (frissítve)
Privátbankár.hu | 2012. június 20. 08:30
A forint hat hete nem volt ilyen erős az euróval szemben és ez nemcsak az alapvetően pozitív nemzetközi hangulatnak köszönhető. A hazai fizetőeszköz elszakadt a régiós devizáktól, mindehhez elég volt egy levél, amiről még nem is tudjuk, mi áll benne...
Deviza / Áru
Megtáltosodott a forint - 288 forint alá is benézett az euró! (videóval)
Borbély Péter | 2012. június 19. 16:20
Második napja szinte töretlenül erősödik a forint. A haza deviza több mint egy hónapja nem mutatott ilyen erőt. A magyar eszközök hétfőn szembementek a világpiaci trenddel is. A háttérben részben az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos feszültségek oldódása áll, részben a nemzetközi hangulat javulása. A budapesti tőzsde viszont ma közelében sincs a nemzetközi mezőnynek.
Deviza / Áru
288 forint alatt az euró! - az IMF miatt? (frissítve)
Privátbankár.hu | 2012. június 19. 11:42
Folyamatosan erősödik a forint, az eurót az amerikai tőzsdenyitás idején már 288 forint alatt jegyzik. A hazai deviza jobban erősödött, mint a térségbeli devizák, ami annak tudható be, hogy egyre közelebb kerülünk az IMF „elővigyázatossági védőhálójához”. A BUX a többi térségbeli tőzsdeindexhez hasonlóan stagnál, az OTP és a Mol mínuszból jött vissza minimális pluszba, a Richter emelkedik, a Magyar Telekom körülbelül ugyanannyit emelkedik.
Deviza / Áru
A spanyol bankmentés hátán kapaszkodott fel az arany
Privátbankár.hu | 2012. június 18. 08:52
A korábbi korrekciót követően a múlt héten az arany, és az ezüst árfolyama is erősödni tudott. Az arany iránt élénkülő kereslet a spanyol kormány pénzügyi segélykérelmének és a bizonytalan kimenetelű görög választásoknak volt betudható. Az európai adósságválság várhatóan fog még izgalmakat tartogatni, amely hosszú távon az arany malmára hajtja a vizet.
Deviza / Áru
Este hatkor robbanhat a forint piaca - elkezdődött a görög választás
Privátbankár.hu | 2012. június 17. 06:14
Az euróövezet jövője szempontjából sorsdöntő parlamenti választások kezdődtek vasárnap reggel Görögországban. A szavazóhelyiségek közép-európai idő szerint reggel 6 órakor nyíltak meg, a 9,7 millió szavazópolgár este 18 óráig adhatja le voksát. A legelső előrejelzések rögtön ezt követően várhatók. Ha a megszorításokat ellenző erők győznek, akkor- ha csak rövid időre is - várhatóan összeomlik az euró piaca, magával rántva mindent. Ez esetben brutális forintgyengülés várható.
Friss
Nemzetközi
Donald Trump buzdítja az iráni tüntetőket, segítséget ígér
Fellépett az értelmetlen gyilkosságok ellen.
15 perce
Vállalat
Kellemes meglepetést okozott a JPMorgan
A vártnál nagyobb profittal és bevétellel zárta a negyedik negyedévet.
35 perce
Makro / Külgazdaság
A Fed célja fölött megakadt az amerikai éves infláció: 2,7 százalék volt decemberben is
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett
16:03
-
Ónos eső miatt adott ki rendkívüli felhívást a Kormányzati Tájékoztatási Központ
14:55
-
Sior: rajzok haza 59.
13:41
-
Sulyok Tamás kitűzte a 2026-os országgyűlési választás dátumát
11:44
-
Évtizedes tél: „hótörő” személyvonat vágott utat Szilvásváradig - VIDEÓ
09:47
legolvasottabb
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
top 24
-
Kemény lépés a Fehér Háztól: Venezuelát már csak az Egyesült Államok által jóváhagyott tankerek hagyhatják el
2026. január 13. 08:17
-
Trump veszélyes játékba kezdett – nem akárkit fenyeget igazságügyi minisztériuma
2026. január 12. 18:46
-
Tényleg lőttek Kubának? A CIA ellentmond Donald Trumpnak
2026. január 12. 19:08
-
Aldi-igazgató: Az árrésstop indokolatlan, a nagy láncok többsége tavaly veszteséges volt
2026. január 13. 05:43
-
Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
2026. január 13. 14:21

