1p

Meddig húzza még ilyen lapos pénztárcával Budapest?
Politikai csatározások közepette vagy stabil háttérrel működik majd a főváros?
Online Klasszis Klub élőben Kiss Ambrussal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Fővárosi Önkormányzat főigazgatójától!

2024. október 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Folyamatosan gyengül a forint tegnap délután óta, amikor még éves csúcson volt az euróval szemben. A hazai devizát a nemzetközi hangulat viszi. Most mindenki az euróövezeti válságra figyel, várhatóan egész héten marad a csapkodás.

Gyengült a forint a tegnap délutáni csúcsáról, amikor egy rövid időre 274,50 forint alatt is jegyezték az eurót. Ma kora délutánra már több mint 277 forintot kellett adni az európai közös pénzért


Forrás: Privátbankár Dealbook

 

A gyengülés nemcsak a forintot, hanem a térségi devizákat is elérte, a lengyel zloty ugyanúgy gyengül, mint a forint. Az irányt egyértelműen a nemzetközi befektetői hangulat mutatja. Fontos piacbefolyásoló hírek nem jöttek ma sem, továbbra is a vágyak és várakozások idejét éljük. A délután folyamán érkeznek fontos amerikai hírek, ezek közül először a használt lakások értékesítésének statisztikája jeleni meg, aztán este 8-kor teszik közzé a Fed legutóbbi kamatdöntésének jegyzőkönyvét. Ebben esetleg lehet némi utalás a QE3-ra, bár az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján erre nem sok esély van.

A fókuszban a héten továbbra is az euróövezeti válság marad. Bár konkrét intézkedések hetek óta nincsenek, a szóbeli beavatkozások terén igen hatékonyak az európai döntéshozók. A görögökkel több európai vezető is tárgyal ma, itt ugyanakkor lehetnek fennakadások, ugyanis míg a trojka további megszorításokat szeretne elérni, addig a görögök időbeli enyhítést szeretnének kapni. Az erről szóló előzetes nyilatkozatok egyelőre biztatóak. Ahogy biztatóak az EKB kötvényvásárlásáról szóló belső információk is. A piaci várakozások szerint még az ősszel komolyabb lépéseket jelenthet be a az EKB, de akár a Fed is. A kínai központi bank beavatkozását pedig akár borítékolni is lehet. Az euró nagy szárnyalása ugyan megállt, de az EUR/USD még mindig bőven 1,24 fölött van.

 

 

A gyengülő dollár felhúzta a nyersanyagárakat, a kőolaj árát ezen kívül feszíti a közel-keleti konfliktus, de az arany ára is szépen menetel felfelé, részben a várható jegybanki beavatkozások miatti inflációs félelmek miatt.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG