A nyugdíj népszavazás igazi kérdése: segítsünk százezernek, hogy ártsunk kétmilliónak?

A Kúria úgy döntött, hogy népszavazásra bocsátható a következő kérdés: "Ön szerint a férfiak is nyugdíjba mehessenek 40 év munkaviszony után?" A legfelső bírói testület véleménye szerint ugyanis e kérdés elsősorban a nemek egyenjogúságára vonatkozik, nem a költségvetésre, így feltehető a nép számára.

Mi indokolhatja a férfiak kedvezményes nyugdíjának bevezetését?

A bevezetés hívei elsősorban arra hivatkozhatnak, hogy ami jár a nőknek, annak járnia kell a férfiak számára is.

Nyugdíjszakértői szemmel persze már a nők kedvezményes nyugdíja is idegen test az öregségi nyugdíj folyó finanszírozású rendszerében, hiszen még aktív korú hölgyeket átsorol a potenciális járulékfizetők köréből a biztos járadékosok körébe, vagyis (azonnal) csökkenti a bevételeket, miközben (nagyon hosszú ideig) növeli a kiadásokat.

A nők kedvezményes nyugdíjában jelenleg 123 ezer nő részesül - vagyis az összesen 1,262 millió nyugdíjas hölgy kevesebb, mint 10 százaléka -, akik nyugdíjára a teljes nyugdíjkassza 6 százalékát fordítják. A kedvezményes nyugdíj összege átlagosan 116 500 forint, ami majdnem tízezer forinttal magasabb az öregségi nyugdíj átlagos összegénél, 107 400 forintnál és majdnem eléri a férfiak nyugdíjának átlagát (124 400 Ft). A kedvezményes nyugdíj viszonylag magas összege abból fakad, hogy nagyon hosszú jogosultsági idő (40 év, ebből alapesetben legalább 32 év keresőtevékenységgel járó biztosítási jogviszonyban töltött szolgálati idő) megszerzése esetén lehet csak igényelni, így a nők többsége számára elérhetetlen lehetőség.

A nők kedvezményes nyugdíjának bevezetését Magyarország Alaptörvénye XIX. cikke (4) bekezdésének záró mondata tette lehetővé, amely szerint "Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja."

A nemek egyenjogúságának általános követelményét tiszteletben tartva az Alaptörvény tehát a nők fokozott védelmének szükségességére hivatkozva pozitív diszkrimináció alkalmazását teszi lehetővé. A nők javára, nem a férfiakéra.

A nemek egyenjogúságára hivatkozásnak így nincs erős alapja, ráadásul némi hímsoviniszta buké is körbelengi, hiszen a nők kedvezményes nyugdíjával a jogalkotó a nők gyermeknevelésben betöltött pótolhatatlan - de a nyugdíjjogosultságok szerzése terén nem kellően honorált - szerepét kívánta elismerni. Amíg a férfiak nem veszik át a szülést a nőktől és nem vállalnak ugyanolyan arányban részt a nyugdíjjogosultságok tekintetében láthatatlan házimunkából, addig nincs igazán jogalapja az egyenjogúságra hivatkozásnak.

Ma a kétmilliónál kicsit több öregségi nyugdíjas közül mindössze 761 500 a férfi, azaz az összes nyugdíjas 38 százaléka. Következésképpen a nyugdíjasok 62 százaléka nő. Ennek oka szomorúan egyszerű: a férfiak várható élettartama jelentősen rövidebb, mint a nőké. Ilyen esetben nem a születéskor várható élettartamot kell csak figyelembe venni (ami jelenleg a nőknél 78,5 év, a férfiaknál 70,9 év), hanem a nyugdíjkorhatár betöltése idején várható további élettartamot (ez jelenleg 62 éves kor betöltése esetén a nőknél további 20,8 év, a férfiaknál 16,6 év).

A férfiak joggal vethetik föl, hogy a nyugdíjrendszer fenntartásához összességében magasabb összeggel járultak hozzá életük során, mint a hölgyek - átlagosan hosszabb szolgálati idejük van és e hosszabb idő alatt átlagosan 16 százalékkal magasabb kereset után fizettek nyugdíjjárulékot -, a nyugdíjrendszer áldásait mégis sokkal rövidebb ideig élvezhetik, mint a nők. Az egységes nyugdíjkorhatár a férfiak számára így súlyos hátrányt okoz, amit a férfiak számára bevezetendő kedvezménnyel lehetne, legalább részben, ellensúlyozni.

A nemek közötti eltérő élettartamokat még élesebben világítja meg, hogy a 2011. évi népszámlálási adatok szerint Magyarországon összesen 976 ezer özvegy él, akik közül 822 ezer a hölgy és mindössze 152 ezer a férfi. Vagyis a férfiak nem csak a saját jogú, hanem a hozzátartozói nyugellátások terén is súlyos hátrányt szenvednek, mivel egyszerűen nem élnek elég hosszú ideig ahhoz, hogy az általuk befizetett járulékokkal egyensúlyba kerülhessen az őket illető járadékok mértéke.

A nyugdíjrendszer nem vizsgálható a többi nagy társadalmi újraelosztó rendszertől függetlenül, mivel ugyanannak a társadalomnak kell fenntartania a nyugdíjrendszer mellett (egyebek között) az egészségügyi és a szociális ellátó rendszereket is.

A férfiak súlyos sérelmeket szenvedtek az egészségügyi (2011) és a szociális (2015) ellátó rendszereket gyökerestől felforgató átalakítások következtében. Mindenekelőtt megszűnt a rokkantsági nyugdíj jogintézménye, és a megváltozott munkaképességű személyek ellátásai saját jogú nyugdíj helyett egészségbiztosítási pénzbeli ellátássá alakultak. Ennek következtében az ellátások összege átlagosan egyharmadára esett, az ellátottak száma pedig az elmúlt négy évben kevesebb, mint a felére, 870 ezerről 406 ezer főre zuhant. (Persze, sokan öregségi nyugdíjassá váltak időközben, de ez érdemben nem enyhíti az átalakulás drámai mértékét).Nyugdíjszakértőként azt a döntést, hogy az öregségi nyugellátás rendszeréről le kell választani a rokkantsági és rehabilitációs ellátásokat, csak üdvözölni tudom. A végrehajtás számtalan esetben megalázó módja és az ellátások tragikus mértékű visszanyesése következtében viszont a fürdővízzel együtt a gyereket is sikerült kiönteni. Ennek a legfőbb kárvallottjai a férfiak, mert a rokkantsági nyugdíjasok körében ők alkották a többséget.

Őket ráadásul fokozottan szeretnék visszaterelni a munka világába - végülis ma ez lett a rehabilitáció elsődleges célja -, aminek többségükben képtelenek megfelelni, így rövid időn belül kiesnek még ebből az elszegényített ellátási körből is. Mindez azért komoly gond, mert még mindig sok évük van hátra a nyugdíjkorhatáruk betöltéséig. Számukra megváltás lenne, ha kedvezményes nyugdíjat igényelhetnének - még ha csak pszichológiai értelemben is, mert a férfi rokkantsági nyugdíjasok körében (utoljára 2011-ben lehetett ilyen adatot mérni) a megszerzett átlagos szolgálati idő mindössze 29 év volt, így várhatóan a megváltozott munkaképességű férfiak közül kevesen élhetnének egy ilyen 40 évi szolgálati időhöz kötött lehetőséggel.

A férfiakat még direktebben érintette a korhatár előtti nyugdíjak megszüntetése, különösen az egészségre ártalmas munkakörben dolgozók korkedvezményének megszüntetése. Csak tavaly év végéig lehetett korkedvezményre jogosító időt szerezni, azóta semmilyen módon nem kompenzálják a rendkívüli munkakörülményeket. (A nőknek sem, de ők legalább élhetnek a kedvezményes nyugdíj lehetőségével.)

Az érintett férfiak - buszsofőrtől vájáron át radiológusig - azt nehezményezik, egyébként teljes joggal, hogy a szervezetüket az átlagosnál sokkal jobban igénybe vevő munkát végezve sem mehetnek el korábban nyugdíjba. Különösen érthetetlenné teszi számukra a korkedvezmény megszüntetését az a tény, hogy ez nem került az államnak egy fillérjébe sem, hiszen a munkáltatóknak kellett megfizetniük a korkedvezmény árát egy külön járulék formájában. (A 2014. december 31-ig megszerzett korkedvezményt egyébként időkorlát nélkül lehet érvényesíteni, de nem nyugdíjat, hanem korhatár előtti ellátást lehet igényelni annak alapján. 2015. januárjától viszont semmilyen lehetőség nincs az ilyen szervezetet elnyűvő vagy egyenesen életveszélyes munkakörökben dolgozók kompenzálására.) Az EU régóta rágódik valami irányelven e tekintetben, de az európai istenek malmai oly lassan őrölnek, hogy állni látszanak inkább.

A szolgálati nyugdíj megszüntetése szintén az (egyenruhás) férfiak húsába mart elsősorban, s a nyugdíj helyébe lépett szolgálati járandóságot terhelő 16 százalékos levonás és a rájuk is vonatkozó általános nyugdíjkorhatár lassan múló sokkját nyilván segíthetné kiheverni a kedvezményes öregségi nyugdíj igénylésének lehetősége.

Ami érdekes: a korhatár előtti ellátásokra még e súlyos változtatások után is a nyugdíjkassza 5 százaléka megy el, majdnem annyi, mint a nők kedvezményes nyugdíjára. Ismét nyugdíjszakértőként nyilatkozva kijelenthetem, hogy ez a kiadási nagyságrend mindenképpen indokolta, hogy a korábban elburjánzó korhatár előtti nyugdíjakkal valamit tenni kellett - de sok esetben ismét sikerült a fürdővízzel együtt kiönteni a gyereket.

Ha a társadalmi ranglétrán lefelé lépdelünk, hamarosan beleütközünk a szociális ellátó rendszerre szoruló milliós tömegbe. Itt igazán húsbavágó megszorítások történtek. A lényegi hatásköröket az önkormányzatoktól elvéve áttelepítették a járási hivatalokhoz.

A korábbi szociális segélyezés megszűnt, helyette bevezették a foglalkoztatást helyettesítő támogatást (mielőtt összefutna valaki szájában az irigykedő nyál, ennek összege a minimális nyugdíj összegének 80 százaléka, azaz idén 22800 Ft havonta és még ehhez is annyi feltételnek kell megfelelni, hogy jogász legyen a talpán - nem támogatott -, aki kiigazodik a rendelkezések elvadult dzsungelében), illetőleg a munkavégzésre végképp nem alkalmas személyek esetében az egészségkárosodási támogatást.

Ezeket a támogatásokat többségükben megint csak férfiak igénylik, akik abban az esetben, ha nem felelnek meg ezek feltételeinek, már csak az önkormányzatok jóindulatában reménykedhetnek. Az önkormányzatoknál viszont csak a települési támogatás lehetősége maradt - központi források nélkül.

Vagyis az a férfi, aki kiesik a munkaerőpiacról, kiesik a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátási körből, kiesik az aktív korúak ellátási köréből, kiesik a települési támogatási körből - az reményvesztetten bolyong a nyugdíjkorhatára betöltéséig (ha kibírja addig) a senki földjén.

Számukra is új reményt adhatna a férfiak kedvezményes nyugdíja (esélyt viszont nemigen, hiszen ha 40 év munkaviszonyhoz kötnék a kedvezmény lehetőségét, akkor a társadalom súlyosan és többszörösen deprivált rétegeinek férfi tagjai közül csak nagyon kevesen felelnének meg e feltételnek).

Érdemes a válaszhoz megszámolni, hány férfit érinthetne ez a lehetőség. Ha a 40 évi munkaviszonyhoz kötnénk a kedvezményes nyugdíj igénylését, és a beszámítható szolgálati idők közül ugyanazokat a tartamokat vennénk ki, mint amelyek a nők kedvezményes nyugdíjához sem számíthatók be (tanulmányi idők, munkanélküli ellátások folyósításának ideje, nagykorú hozzátartozó ápolásának ideje, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátások folyósításának ideje, stb.), viszont beszámítanánk a sorkatonaság idejét, akkor a legkorábban egy olyan férfi élhetne a lehetőséggel, aki csak az elemi iskolát végezte el, utána rögtön dolgozni kezdett és a sorkatonai szolgálatán kívül nem is szakította meg a munkaviszonyát egy pillanatra sem. Ilyen férfiak az 1954-1960 között született évjáratok összesen 461 ezer tagja között lehetnek sokan (az 1953-ban születettek már kiesnek, hiszen ők 2016-ban egyébként is nyugdíjba mehetnek).

Ha az érintett férfi szakmunkásképzőt végzett, már csak legkorábban 17 éves korában kezdhette gyűjteni a szolgálati idejét (feltételezve, hogy a férfiaknál sem számítana be a tanulmányi idő), így az 1954-1958 között született 343 ezer férfi közül igényelnék sokan a kedvezményes nyugdíjat. Szűkíthetjük tovább a kört, a lehetőség bármely esetben kiterjedne több százezer férfira.

Becslésem szerint legalább ugyanolyan létszámban lehetnének jogosultak a férfiak e kedvezményes nyugdíjra, mint a hölgyek. Vagyis legalább 130 ezer új nyugdíjassal számolhatnánk.

130 ezer férfit (igazi vagy potenciális járulékfizetőt) kivonnánk az aktív korúak köréből és áthelyeznénk a nyugellátottak körébe. A bevételi oldal gyarapítása helyett a kiadási oldal növekedne. Ha a nők esetében ez a nyugdíjkassza 6 százalékát használja föl, a férfiak esetében (az átlagosan 16 százalékkal magasabb nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelmüket számítva) a kedvezményes nyugdíj legalább 8 százalékba kerülne.

Vagyis a férfiak kedvezményes nyugdíja ennyivel növelné meg a nyugdíjbiztosítási alap kiadásait - miközben csökkentené a járulékbefizetési oldalt, igaz valamivel kisebb százalékos mértékben, mert sok férfi nyilván nem aktív járulékfizetőként igényelné a nyugdíját).

És most gondoljuk át a helyzetet. Megengedhető-e egy olyan átalakítás, amely a demográfiai, a foglalkoztatási, a kivándorlási folyamatok egyre erőteljesebb hatásai miatt évről-évre súlyosbodó bevételi kihívásokkal küszködő nyugdíjkassza terhelését ilyen mértékben növeli? Csak akkor engedhető ez meg, ha belenyugszunk a következményébe, amely nem lehet más, mint az összes nyugdíjas járandóságának csökkenése. (A másik megoldás a nyugdíjjárulék mértékének emelése lehetne, de ez végképp nem látszik járható útnak a versenyképességünket rontó közvetlen hatásai miatt.)

Segítsünk százezernek, hogy ártsunk kétmilliónak? Mert a népszavazás valódi tétje ez. Ideje lenne igazi társadalmi vitát lefolytatni a nyugdíjrendszer jövőjéről, mielőtt újra belekaszabolunk valami csorba szablyával a milliók ellátásáról gondoskodni hivatott nagy újraelosztó rendszerek bonyolult szövetébe.

(A cikkben szereplő grafikonok az Aegon Biztosító Nyugdíjkutatásából származnak.)