A várakozásokhoz képest jobban sikerült washingtoni találkozót követően továbbra sem világos, hogy a Trump-kormány szövetségi politikája végül milyen irányt fog venni.
Levelező tagozat
Az amerikai elnök tudatta európai szövetségeseivel, hogy ez nem Amerika háborúja, írja a belga De Standaard:
„Amikor Putyin Alaszkában beszélt a háború okairól, kétségtelenül utalt a „dekadens” nyugati és európai kultúra iránti ellenszenvére. Trump nem igazán érzi, hogy köze lenne az ukrajnai konfliktushoz. Az ő Amerikája már nem része annak a Nyugatnak, amelyet meg kell védeni. Ez a szakadás sötét árnyékot vet a tárgyalóasztalra, a NATO-t már nem is dicsérték. Az Egyesült Államoknak és Európának ma már kevés közös érdeke van, amit meg kellene védeni. Ilyen körülmények között hogyan tudna Trump hiteles, megingathatatlan és tartós „biztonsági garanciákat” kínálni?”
De ahogyan a Wall Street Journal találóan megállapítja: „Trump hatalmas politikai árat fizetne, ha cserben hagyná Ukrajnát, és rákényszerítene egy, Putyin kívánságainak megfelelő megállapodást. Az elnök milliószor is elismételheti, hogy ez Biden háborúja, nem az övé. De tetszik neki vagy sem: ami most történik, az bizony már az ő politikai számlájára megy. Ukrajna elárulása hatalmas visszhangot váltana ki, nemcsak otthon, hanem az egész világon”.
Fotó: Depositphotos
Hideg szelek fújnak
Márpedig kontinensünk számára a dolgok hamarosan élesbe fordulnak, hiszen az európai katonák Ukrajnába küldése egyre valószínűbbé válik. Hiszen ha Donald Trump békeszerződést köt Putyinnal, a Nyugatnak biztonsági garanciákat kell adnia Ukrajnának, amelyek megakadályozzák, hogy az oroszok a közeljövőben, vagy a távoli jövőben új offenzívát indítsanak Ukrajna egész területén.
Ebben az esetben az Egyesült Államok esetleges katonai támogatásán túl elsősorban az európai országoknak kell katonákat küldeniük Ukrajnába, hogy támogassák és megvédjék a szövetségeseiket. Ha viszont a Putyinnal kötött megállapodás kudarcba fullad, akkor megvalósulhat az Egyesült Államok részleges vagy teljes kivonulásának veszélye. Ez esetben az európaiaknak következetesnek kell lenniük, és jelentősen növelniük kell a katonai jelenlétüket Ukrajnában.
Az is bizonyos, hogy Európának reagálnia kell a katonai képességek közötti óriási szakadékra. Márpedig Európa önellátáshoz vezető útja bonyolult: a kontinens országainak stratégiái eltérőek. Az euroszkeptikus pártok és a nacionalizmus erősödik, a politikai széttagoltság pedig megnehezíti a közös fellépést.
Európai dilemmák
Európa aggodalmát nem nehéz megérteni.
Az ukrajnai válság több mint három éve eszkalálódik, és megoldása nem valósítható meg egyik napról a másikra. Minden fél tisztában van azzal, hogy a jelenlegi körülmények között nem könnyű egyértelmű irányt vagy utat találni az ukrajnai válság megoldására.
Az amerikai-orosz csúcstalálkozót követően az európai vezetők közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben nem csak, hogy nem tettek említést a Trump által javasolt békeegyezményről, hanem további szankciókkal fenyegették meg Oroszországot, kiemelve az Európa és az Egyesült Államok közötti nézeteltéréseket és tükrözve az ukrajnai válság megoldásának összetettségét. Az európai kontinensnek még hosszú utat kell megtennie a tartós béke és stabilitás elérése előtt.
Az Egyesült Államok vezetésével a NATO alapítása óta mindig „Amerika-centrikus” volt és Trump nyílt megvetése a védelmi szövetség irányába evidenciává teszi, hogy Európa biztonsági architektúrája messze nem biztonságos.
A stratégiai autonómia felé
És itt nem csak az ukrajnai válságról van szó. Olyan kérdésekben, mint a NATO-tagok védelmi kiadásai és a vámok, Washington soha nem habozott megmutatni Európának a „kemény szeretetét”. Európa óvatosan jár el az Egyesült Államokkal szemben, gyakran lenyeli a sérelmeket, de mégsem kerülheti el, hogy ismételt engedményekre kényszerüljön.
Ezekben a kérdésekben sok esetben nem csupán az Egyesült Államok és Európa közötti érdekek megosztásáról van szó, hanem a globalizáció és a multipoláris világ jövőjéről is. Macron elnök többször is nyilvánosan kijelentette, hogy az EU nem lehet az Egyesült Államok „vazallusa”.
Egyre több európai hang azt állítja, hogy kontinensünknek „stratégiai autonómiát kell létrehoznia”. Mindez arra utal, hogy Európa sürgős feladata nem csupán annak felismerése, hogy biztonsági architektúrájának átalakítását fel kell gyorsítani, hanem az is, hogy kézbe vegye saját sorsának irányítását. Ez próbára fogja tenni az európai vezetők stratégiai elszántságát és jövőképet.
Európának az ukrajnai válság drága leckét ad a reálpolitikából, amely tükrözi a stratégiai autonómia iránti dilemmáját. Csak az Egyesült Államoktól való stratégiai autonómia elérése felé tett gyorsabb lépésekkel szerezhet stratégiai teret és gyakorolhat teljes mértékben kezdeményezőkészségét Európa – a döntéshozatal hatalma továbbra is az európai vezetők kezében van.
Ez a háború európai földön már túl sokáig tart. Európának minden oka megvan arra, hogy aktívabb szerepre törekedjen a béke elérése érdekében, nagyobb felelősséget vállaljon, foglalkozzon a válság alapvető okaival, és kiegyensúlyozott, hatékony és fenntartható biztonsági keretet találjon a tartós stabilitás elérése érdekében.
