1p
Németországban januártól 65 évről fokozatosan 67 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár, miközben a társadalmi szervezetek szerint egyben az öregkori elszegényedés veszélye is nő. A szakszervezetek attól tartanak, hogy tömegessé válik az öregkori elszegényedés. A fő probléma az, hogy az idős emberek igen nehezen helyezkednek el a munkaerőpiacon, ezért kénytelenek idő előtt nyugdíjba vonulni.

Németországban az öregségi nyugdíj nőkre és férfiakra egyaránt vonatkozó korhatára 2012 és 2024 között évente egy-egy hónappal, majd évente két hónappal tolódik ki, a 67 évet így 2029-ben érik el. Aki azonban 45 év munkaviszonyt tud igazolni, továbbra is nyugállományba vonulhat 65 évesen. A korkedvezményes nyugdíj intézménye is megmarad, ez azonban szerényebb járandóságot biztosít.

A legutóbbi teljes évből, 2010-ből származó adatok alapján egyre többen élnek a korkedvezmény lehetőségével - írta a Süddeutsche Zeitung. A lap beszámolója szerint tavaly csaknem minden második nyugdíjba vonuló német a 65. év betöltése előtt ment nyugdíjba; összesen 674 ezren vonultak nyugállományba 2010-ben, 47,5 százalék - csaknem 320 ezer ember - a korhatár előtt. Ugyanez az arány 2000-ben még csak 14,5 százalék volt, 2005-ben pedig 41,2 százalék.

A korhatár előtt nyugdíjba vonulók havi járandósága átlagosan 113 euróval marad el a 65. év betöltése után nyugdíjba vonulók járandóságától. Tíz évvel korábban 80 euró volt a különbség. Az átlagnyugdíj 1236 euró volt Németországban 2010-ben. Ekkor nagyjából 25 millió nyugdíjas élt az országban, ami a 82 milliós lakosság nagyjából 30 százaléka.

Szakszervezetek és az 1,5 milliós tagsággal rendelkező VdK szociális érdekképviselet szerint a jelenség riasztó, és a következő években a helyzet romlására lehet számítani, ami az öregkori elszegényedés tömegessé válásához vezet. A fő probléma az, hogy az idős emberek igen nehezen helyezkednek el a munkaerőpiacon, ezért kénytelenek idő előtt nyugdíjba vonulni. "Arra is alig van lehetőség, hogy 65 éves koráig dolgozzon a munkavállaló, ezért a nyugdíjkorhatár felemelése 67 évre nem más, mint nyugdíjcsökkentés" - mondta Annelie Buntenbach, az országos szakszervezeti szövetség (DGB) szakértője.

Ugyanakkor vannak szakértők, akik szerint a munkaerőpiac lassan alkalmazkodik majd a változásokhoz. Holger Bonin, a ZEW gazdaságkutató intézet szakértője a Die Welt című lapnak azt mondta: igen biztató folyamatok indultak meg az utóbbi években, így például az 55 év feletti korosztályokban a foglalkoztatottság a 2000-ben mért 43 százalékról 2010-re 62 százalékra emelkedett, vagyis egyáltalán nem reménytelen idős korban munkát találni vagy megtartani az állást. A 2029-ig tartó átmeneti időszak pedig elég hosszú.

A nyugdíjkorhatár emeléséről 2007-ben döntött az Angela Merkel vezette konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció. A legfőbb érv az volt, hogy a társadalom elöregedése miatt egyre kevésbé fenntartható a nyugdíjrendszer. Gazdasági szereplők bátrabb lépést, az öregségi nyugdíj korhatárának 69 évre emelését javasolták, de a kormány ezt elutasította.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Húsbavágó: tovább drágulnak a kedvenc kis csomagjaink
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:46
Egy-két hét és élesedik az újabb sarc. A csomag értéke nem is számít.
Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG