11p
Több mint egy éve indult el a Mastercard Részletfizetés, amely mára több mint 150 ezer kártyán vált elérhetővé. Kovács Szabolccsal, a Mastercard regionális termékértékesítési vezetőjével beszélgettünk a bankkártyás részletfizetési szolgáltatás kínálta lehetőségekről.

Privátbankár.hu: A hitelkártyás részletfizetés praktikus megoldásnak tűnik: ha már van az embernek egy elbírált, megítélt hitelkerete, miért is ne használhatná azt részletfizetésre – mennyire elterjedt a használata?

Kovács Szabolcs: A részletfizetés már korábban is létezett, de mi kötöttük össze a bankkártyákkal és tettük banksemlegessé. Számos európai országban működik a részletfizetésnek egy olyan fajtája, amit „on us”-nak nevezünk, ennek „rajtunk keresztül” lehetne a magyar megfelelője. Ezt a bank szemszögéből kell érteni: ha a pénzintézet a kereskedő bankkártya-elfogadója és a bankkártya kibocsátója is, akkor mindent tud az ügyfélről, ezáltal tudja kínálni a részletfizetési szolgáltatást. A mi szolgáltatásunk abban újítás, hogy a kártyabirtokost és a kereskedőt is függetleníti az elfogadótól: nem kell figyelni arra, hogy csak a saját bankom által működtetett kártyatermináloknál tudok részletfizetést választani. A Mastercard jóvoltából akár bármilyen magyarországi kereskedőnél lehetőségem nyílik arra, hogy használjam ezt a szolgáltatást.

PB: Mi kell ahhoz, hogy egy kereskedőnél lehetőségünk legyen részletre megvásárolni a termékeket?

KSZ: Három kritériumnak kell teljesülnie. Az egyik, hogy a bankkártyát kibocsátó bank lefejlessze a rendszereiben az újítást és a kártyáit regisztrálja a rendszerünkben. A másik, hogy a kereskedő elfogadó bankja megkapja azt a szoftverfrissítést, ami lehetővé teszi a POS-termináljain a részletfizetés  felkínálását. A harmadik feltétel az, hogy 20 ezer forintnál magasabb legyen a fizetendő összeg – egy csomag rágót nyilván nincs értelme részletre megvásárolni.

Kovács Szabolcs, a Mastercard regionális termékértékesítési vezetője. Fotó: Privátbankár.hu / Izsó Márton

PB: Tavaly decemberben 2000 kiválasztott Cetelem-ügyféllel indult a részletfizetési szolgáltatás bevezetése – azóta eltelt majdnem egy év, hány embernek érhető el most?

KSZ: Mostanra ez a szám meghaladta a százötvenezret – ennyi embernek érhető el a részletfizetés. Időközben ugyanis jóval szélesebb körre kiterjesztették a lehetőséget a Cetelemnél és a bankok közül az OTP is csatlakozott a programhoz.

Technikailag egyébként nem áll meg a dolog a hitelkártyáknál: betéti kártyákkal ugyanígy működhetne a részletfizetés. A konstrukció - jellegéből adódóan - közelebb áll a hitelkártyáknál megszokott szolgáltatásokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy akár már a rövid távú elképzeléseink között ne szerepelne a részletfizetés betéti kártyákra történő kiterjesztése is. A piac kb. 80-85 százalékát a betéti kártyák adják, számuk gyorsabban is nő, mint a hitelkártyáké; a betéti kártyákhoz kapcsolódó hitelkonstrukciók (személyi kölcsönök, folyószámlahitelek) pedig egyébként is népszerű szolgáltatások.

PB: Ilyennel máshol nem igazán találkoztunk még.

KSZ: Betéti kártyákhoz kapcsolódó részletfizetés még sehol sem működik a világon, ez teljesen új lenne – egyelőre csak hitelkártyákkal működik a szolgáltatás, de törekszünk ennek bevezetésére is.

PB: Hányan használták már a szolgáltatást? Mekkora összegű vásárlásokhoz?

KSZ: Sok ezer tranzakciónk volt már, az átlagos kosárérték a bankkártyás részletfizetéseknél nagyjából 62 ezer forint. A statisztikák szerint egyébként egy nem részletfizetéssel történő, 20 ezer forint feletti tranzakció átlagosan 50 ezer forintot tesz ki – a részletfizetés tehát komoly kosárérték-növelő hatást hozhat a kereskedőknek.

PB: Hány helyen lehet használni a bankkártyás részletfizetést?

KSZ: A szolgáltatás már most is nagyon sok helyen elérhető, a terminálok több mint kétharmada már megkapta a szükséges frissítést. Innentől a kereskedőn múlik, mennyire intenzíven reklámozza, hogy már nála is lehet részletre vásárolni pusztán egy hitelkártya segítségével – ezzel előnyt szerezhet azzal a versenytárssal szemben, akinél ugyan szintén tudja a terminál a részletfizetést, de nem igazán hozza a vásárlók tudomására.

PB: Honnan tudhat arról egy kereskedő, hogy nála elérhető a bankkártyás részletfizetés - tudja a megoldást a nála elérhető POS-terminál?

PB: A kereskedők ugyanannyi idő alatt jutnak a pénzükhöz részletfizetés esetén, mint a sima kártyás vásárlásnál?

KSZ: Igen, ebben nincs semmi különbség. Igazából, ha a vásárlók már másodszor-harmadszor vásárolnak kártyával részletre, és ezért nem is kérnek segítséget a kereskedőtől fizetéskor, előfordulhat, hogy a kereskedő észre sem veszi a különbséget, mivel a pénzéhez teljes összegben és a szokott időben hozzájut, akárcsak a hagyományos kártyás fizetésnél.

KSZ: A terminált működtető elfogadó banktól elvileg kapott értesítést arról, hogy frissítés történt és a terminálon mostantól elérhető a bankkártyás részletfizetés. Hogy ezt a kereskedő ezután hogyan kommunikálja a vásárlók felé, az az ő döntése. Mindenesetre az jól látszik, hogy ez a szolgáltatás jó a kereskedőnek és a vásárlónak is, mert lehetőséget teremt olyan vásárlásokra, költésekre is, amelyek a részletfizetés nélkül nem valósulhatnának meg.

Nyilván vannak olyan kereskedők, ahol ugyan elvileg elérhető a részletfizetés, de a jellemző kosárérték miatt ez nem igazán releváns – egy pékségben általában nem szoktunk 20 ezer forint fölött vásárolni. De egy elektronikai áruházban, kertészetben, barkácsáruházban, ékszerüzletben, vagy a hipermarketekben nagy jelentősége lehet a szolgáltatásnak. Jellemzően ezeken a helyeken egyébként is kínálnak valamilyen részletfizetési, áruhiteles lehetőséget – ezek mellett nagyon jól megfér a bankkártyás részletfizetés, mint újabb lehetőség.

PB: Miért ne választanám akkor az áruhitelt, ha az már úgyis elérhető?

KSZ: Az áruhitel jellemzően magasabb összegre, hosszabb futamidőre vonatkozik. Ha konyhabútort veszek másfélmillió forintért, azt nyilván komolyabb tervezés előzi meg pénzügyileg is, a vásárlásra már mindenféle szükséges papírokkal, jövedelemigazolással felvértezve érkezek meg. Ha viszont a műszaki áruházban látom, hogy jó áron kínálnak egy fűnyírót vagy egy monitort, amire egyébként szükségem lenne, akkor nem feltétlenül áruhitelben fogok gondolkodni akkor sem, ha nem szeretném vagy nem tudom egy összegben kifizetni az árát. Van ugyanis lehetőségem például 3, 6 vagy éppen 9 hónapos részletre megvenni pusztán a megfelelő bankkártya használatával. A futamidőt és THM-et minden esetben a kártyát kibocsátó bank határozza meg.

PB: A hitelkártyák THM-je azért jellemzően jóval magasabb, mint az áruhiteleké – nem drága ez így?

KSZ: Ebben az esetben nem a hitelkártya THM-jét alkalmazzák a bankok – a két jelenlegi szolgáltató, a Cetelem és az OTP is jóval kedvezőbb hiteldíjat állapított meg a részletfizetéshez. A legrövidebb futamidőre, 3 hónapra akár még 0 százalékos THM-mel is találkozhatunk, de a részletfizetés „normál” THM-je is 10-15% ponttal olcsóbb, mint a hitelkártya-hiteldíj.

Az üzletekben kínált 0 százalékos áruhitel egyébként csak limitált időre, és általában vagy egy konkrét termékre, vagy egy termékcsaládra, például a tévékre vonatkozik – itt viszont a teljes kosárra. A kasszánál nem fogják kiválogatni az éppen akciós THM-mel kínált termékeket, hanem a részletfizetés egyforma feltételekkel minden termékre érvényes – akár a 0 százalékos konstrukció is.

Ez egyben azt is jelenti, hogy nem az egyes termékek árának kell 20 ezer forint fölött lennie, hanem a teljes kosárértéknek, amit részletre szeretnénk kifizetni – lehetnek köztük akár párszáz forintos tételek is.

PB: 20 ezer forinttól lehet részletfizetésre vásárolni – mi a felső határ?

KSZ: A hitelkártya-keret elérhető része a felső határ, ebbe kell beleférnie a megvásárolt termék vagy szolgáltatás teljes vételárának. Ha az elérhető hitelkártya-keretem 400 ezer forint, nem vásárolhatok meg egy 500 ezer forintos tévét akkor sem, ha a havi törlesztőrészlet 5 hónapos futamidő esetében csak 100 ezer forint lenne, plusz a kamat. Ennek oka egyébként egyrészt a felelős hitelezés jogszabályi korlátja, másrészt a bankok kockázatvállalási hajlandósága – a korábban megítélt keretnél nem szeretnének nagyobb összeget meghitelezni.

PB: Ha a betéti kártyáknál is elindulna a szolgáltatás, mi lenne a felső határ?

KSZ: Ehhez hasonlóan vélhetően a folyószámlahitel-keret elérhető része.

PB: Hogyan kell részletfizetéssel vásárolni? Van valamilyen plusz papírmunka, igénylés, be kell mutatni valamit?

KSZ: A hitelkeretem adott – ami rendelkezésre áll a hitelkártyámon, azt a bankom már elérhetővé tette. Ez a dolog szépsége: semmilyen adminisztratív teendő nincsen. Ha a vásárlás 20 ezer forint fölötti, a (Cetelem, vagy OTP által kibocsátott) hitelkártyámat regisztrálta a bankom, és a POS-terminálon a friss szoftver fut, akkor fizetéskor a POS-terminál megkérdezi, hogy egy összegben vagy részletekben szeretném-e kifizetni az összeget. Ha a részletfizetést választom, akkor megjelennek a bank kondíciói a képernyőn – milyen futamidőre milyen feltételek mellett kínálja a részletfizetést. Ezek a feltételek tehát függetlenek a kereskedőtől vagy a kifizetni kívánt termékektől, szolgáltatóktól. Így könnyen el tudom dönteni, hogy melyik számomra a megfelelő, vagy akár vissza is léphetek, ha mégis úgy döntök, hogy egy összegben fizetek.

PB: Vannak, akik már a PIN-kód bepötyögésénél is izgulnak – ők nem ijednek meg, ha a terminál váratlanul kérdez tőlük valamit?

KSZ: A kereskedőknek – főleg a kezdeti időszakban – nagyon nagy szerepük van abban, hogy a szolgáltatás elterjedjen. Emlékszünk talán az egyérintéses fizetés 2009-es indulására: az első tranzakcióktól mindenki tartott – hova is kell érinteni? Hogyan fog ez működni? Mostanra viszont már a tranzakciók 82 százaléka érintéses – senki sem gondolkozik azon, hova tartsa a kártyáját. Ugyanez történik a bankkártyás részletfizetéssel: van egy kis bizonytalanság, megjelent egy új képernyő, most mit is kell nyomni? A kereskedőknek itt nagy lehetőségük van, hogy segítsék a kártyabirtokosokat, ahogy azt az érintéses fizetés esetében is tették. A legnagyobb, országos hálózattal rendelkező kereskedőknél mi magunk is tartottunk tréningeket.

Kovács Szabolcs, a Mastercard regionális termékértékesítési vezetője. Fotó: Privátbankár.hu / Izsó Márton

PB: Az interneten is használhatjuk a bankkártyás részletfizetést?

KSZ: Természetesen igen, online fizetésekre ugyanúgy létezik a lehetőség. Van olyan országos kereskedőhálózat, ahonnan a bankkártyás részletfizetési tranzakciók több mint fele a webáruházból érkezik be.

Pont a korábban említett kezdeti bizonytalanság miatt jóval nagyobb tempóban terjedhet el a bankkártyás részletfizetés az interneten: nem áll mögöttem senki a pénztárnál, nem tartok fel senkit, nyugodtan ismerkedhetek a virtuális terminál által felkínált lehetőséggel a számítógépem vagy a mobilom képernyőjén. Így ha majd legközelebb fizikai környezetben találkozom a részletfizetéssel, már sokkal nagyobb biztonsággal kezelem a POS-terminált is – ami ugyan szintén egyáltalán nem bonyolult feladat, de mégiscsak újdonság.

PB: Ez az első igazi karácsonyi vásárlási szezon, amikor több mint 150 ezer ügyfél találkozhat a bankkártyás részletfizetés lehetőségével akár az üzletekben, akár a webáruházakban – ez komoly robbanást hozhat a számokban.

KSZ: Igen - karácsonyig ráadásul számos használatösztönző kampány is indul, mindeközben pedig a meglévő két kibocsátó mellett többekkel tárgyalunk a szolgáltatás bevezetésről. Havonta több ezer POS-terminál kapja meg a frissítést, közben folyamatosan nő a szolgáltatásra aktivált bankkártyák száma, a kereskedőket is folyamatosan tájékoztatjuk – bízunk benne, hogy sokan használják majd az új lehetőséget.

Technikai háttér, egyszerűen: hogyan működik a kártyás részletfizetés?

Amikor a kártyát a POS-terminálon fizetésre használjuk, akkor a kártyaszám alapján a terminál eldönti, hogy az autorizációs kérdéseket kinek kell elküldenie: a Mastercardnak, a Visának, az Amexnek vagy más szolgáltatónak. Ha a kártya Mastercardos, akkor a társaság rendszere szintén a kártyaszám alapján megállapítja, hogy melyik bankhoz küldje tovább az alábbi kérdéseket:

1. Érvényes a kártya?
2. Nem érkezett be valami tiltási igény?
3. Stimmel a lejárati idő?
4. Van rajta elegendő hitelkeret a fizetéshez?
+1. Alkalmas ez a kártya részletfizetésre?

Ez az autorizációs folyamat időben ugyanúgy századmásodpercek alatt játszódik le, mint egy „normál” bankkártyás fizetés esetén. A kibocsátó bank visszaküldi a válaszokat a Mastercardnak, a Mastercard továbbítja azokat a POS-terminálnak. Ha nincs elegendő hitelkeret, akkor ez az üzenet jelenik meg a terminálon. Ha van elegendő keret, és elérhető a részletfizetés, akkor azonnal megjelenik a választási lehetőség a vásárló előtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
Személyes pénzügyek Csökken az infláció, és ez jól jön a lakossági betétek piacának is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:55
Az elmúlt időszakban jórészt változatlanok maradtak – sőt, esetenként emelkedtek is – a legkedvezőbb feltételekkel kínált lekötött forintbetétek kamatai, így ezekkel a konstrukciókkal már bőven lekörözhető az infláció – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ennek – teszi hozzá – azért is nagy a jelentősége, mert a szabad pénzeszközeik igen jelentős részét még mindig nem fektetik be a háztartások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG