6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az energiaárak növekedésével többen elhalasztják a lakásvásárlást, és döntenek a jelenlegi otthonuk felújítása mellett. A felújítás gondolata a költözni nem akarókban is felmerülhet, hiszen egy korszerű lakással komoly összeget lehet megfogni a rezsiköltségen. A jelenlegi kamatszintek mellett viszont a felújítók sincsenek könnyű helyzetben, ha a munkákat hitelből végeztetnék el.

A munkálatoktól függően a felújítás költsége több millió forintra is rúghat. Egy 50 négyzetméteres fővárosi téglalakás teljes felújítása például 5-8 millió forint körül van. Négyzetméterenként tehát 100-160 ezer forint költséggel számolhatunk, de persze nem feltétlenül szeretnénk a tégláig lebontani a lakást, és ha a rezsiköltség csökkentése a cél, akkor erre nem is feltétlenül van szükség.

Ha olyan korszerűsítéseket szeretnénk elvégeztetni, amelyek révén „zöldíthetjük” az otthonunkat, és amelynekkel spórolhatunk a rezsiköltségen, akkor a nyílászárók cseréje, a fűtésrendszer korszerűsítése, modern árnyékolástechnika vagy napelemes rendszer telepítése juthat eszünkbe, és ezek a munkálatok is milliós nagyságrendűek.

Ami a napelemeket illeti, az elektromos áram és a gáz árának emelkedésével sokan próbáltak rövid idő alatt napelem segítségével többletenergiához jutni, így jelentősen megnőtt az igény a napelemes rendszerekre. Rossz hír volt viszont, hogy 2022 októberében megszüntették az elektromos hálózatba való visszatáplálás lehetőségét. Így az újonnan telepített napelemek csak szigetrendszerek formájában működhetnek, ami nagyban rontja a megtérülést.

De honnan lesz rá pénz? Fotó: Depositphotos
De honnan lesz rá pénz? Fotó: Depositphotos

2023 márciusában újabb módosítás következett, ami ezúttal jó hírrel szolgált a lakosság számára. A hálózat terhelhetőségének függvényében adott területeken újra lehetséges lesz a visszatáplálás. Ezt háromhavonta vizsgálják majd, és ahogy fejlesztik az elektromos hálózatot, úgy válik fokozatosan ismét lehetségessé a napelemek bekötése a rendszerbe.

Már nincs Otthonfelújítási támogatás

De miből újíthatunk fel? 2022. év végén – az eredeti terveknek megfelelően – megszűnt az Otthonfelújítási támogatás, amelyből több ezer család újította fel és korszerűsítette a lakását. Ez volt az a támogatás, amelynek keretében utólag a felújításra költött összeg felét, legfeljebb 3 millió forintot kaphattuk meg támogatásképpen. Így egy 6 millió forintos korszerűsítést és felújítást is el lehetett belőle végezni, és mindössze a felét kellett saját zsebből állni.

Akinek nem volt elég pénze kifizetni a munkálatokat, annak lehetősége volt a támogatás mellé kedvezményes kamattámogatott kölcsönt is igényelni legfeljebb 6 millió forint értékben.

A támogatás már csak azok számára nyitott, akik 2022. december 31-ig beadták az igénylésüket, de valamilyen korrigálható ok miatt azt az Államkincstár elutasította. Nekik van lehetőségük a hiánypótlások után újra benyújtani a támogatás iránti kérelmüket, de új igényeket a MÁK már előző év vége óta nem fogad be.

Lakáshitelek felújításra

A felújítást finanszírozhatjuk lakáshitelből. Ez egy fedezet mellett igényelhető ugyanolyan lakáshitel, mint amelyet lakásvásárlásra vagy építésre vehetünk fel. Előnye, hogy a kamata még mindig lényegesen olcsóbb, mint a személyi kölcsönöké, hátránya viszont, hogy ingatlanfedezet kell hozzá, a hiteligénylési folyamat hosszú, akár 4-6 hét is lehet, és magasabb kezdeti költségekkel kell számolnunk.

Jelenleg a legolcsóbb hitelt felújításra a K&H Bank kínálja. Ez egy minősített fogyasztóbarát lakáshitel, ami azt jelenti, hogy megfelel a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóbarát hitelre vonatkozó követelményeinek.

Ezeket a hiteleket egységesített feltételek mellett, maximált költségek és ügyintézési határidők mellett kínálják a bankok. Ezért a fogyasztóbarát hitelek könnyebben összehasonlíthatók, ami egyszerűsítheti a hitelfelvételt.

8 millió forintos hitelösszeg, 15 éves futamidő és 500 ezer forintos havi jövedelemmel a K&H fogyasztóbarát hitele 9,84 százalékos THM mellett elérhető. A törlesztőrészlete 81 141 forint havonta.

Ez egy 10 éves kamatperiódusú hitel, csakúgy mint az UniCredit 9,63 százalékos THM és 81 352 forintos törlesztőrészlettel kínált lakáshitele.

Fogyasztóbarát lakáshitelek zöld hitelcélokra

Érdemes tudni, hogy fogyasztóbarát lakáshitelt nem minden bank kínál felújításra. Ugyan a lehetséges hitelcélok között a felújítás is megjelenik, nem minden banknak kötelező a hitelét mindegyik hitelcélra kínálni.

2023 áprilisától viszont zöld hitelcélokra is igényelhetjük a fogyasztóbarát lakáshitelt. A felújítás szempontjából ez azt jelenti, hogy ha a lakásunk energetikai besorolása nem éri el a BB kategóriát, de a felújítás nyomán igen, és primer energiaigénye nem haladja meg a 80 kWh/m2/év értéket, illetve ha az energetikai besorolástól függetlenül legalább 30 százalékos primerenergia-igény csökkenést érünk el, akkor a hitelünk mellé kamatkedvezményt is kaphatunk.

Így spóroljunk a lakáshitelünkön egészségpénztárral!

Első hallásra talán meglepő módon van lehetőségünk a lakáshitelünket minden évben némileg csökkenteni: ha egy részét egészségpénztáron keresztül törlesztjük.

A lakáshitel egy része – az év elején érvényes minimálbér 15 százaléka, azaz jelenleg havi 34 800 forint – az egészségpénztári megtakarításból is törleszthető. A 8 millió forintos hitelünk havi törlesztőjének tehát valamivel kevesebb, mint a felét innen fizethetjük.

És hogy hol itt a spórolás? Az egészségpénztárba befizetett összeg 20 százalékát, legfeljebb 150 000 forintot visszaigényelhetünk a személyi jövedelemadónkból. Ha tehát csak a hiteltörlesztésre használnánk az egészségpénztárat, akkor évente 83 520 forintot spóronánk. Ez a fenti hitelnél maradva évente egy teljes törlesztőrészlet, a teljes futamidő alatt pedig 15 törlesztő, azaz 1,25 millió forint. Ennyivel csökkenne a hitelünk az adó-visszatérítésnek köszönhetően.

Több pénztárnál van lehetőség arra is, hogy ha egy házaspár mindkét tagja adós, illetve adóstárs a hitelben, akkor a saját egészségszámlájukról mindketten kihasználják ezt a szolgáltatást. Így a megtakarítás duplázható.

Ha tehát lakáshitelből végezzük a felújítást, ne feledkezzünk el az egészségpénztárról.

Népszerű a személyi kölcsön is

„Népszerű a személyi kölcsön is, ha felújításról van szó. Ráadásul míg a lakáshitelek folyósítása megtorpant az utóbbi hónapokban, a személyi kölcsönök népszerűsége töretlen.” Mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Érdemes tudni, hogy a személyi kölcsönök mellé is gyakran kínálnak kedvezményt a bankok például napelem telepítéséhez, vagy más zöld hitelcélokhoz.

Arra viszont figyeljünk, hogy az egészségpénztáron keresztül elérhető adó-visszatérítést csak lakáshiteleknél tudjuk érvényesíteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG