1p
A múlt héten két nyertes megosztva elvitte az ötös lottó öttalálatos főnyereményét, amely már 4,155 milliárd forint volt. A befektetési szakmában sokszor látott olyan embereket Faluvégi Balázs befektetésialap-kezelő, akik hirtelen jutottak sok pénzhez, és látta, milyen hibákat követtek el. Ezért blogjában 12 pontba szedve néhány tanácsot ad arra vonatkozóan, hogy mit érdemes most tennie a nyerteseknek, és mit nem.

1. Titkold el jól

Titkold el a világ elől a lottónyereményedet, kivéve azokat, akiben teljesen megbízol – írja a blogbejegyzés. Ez a legtöbb ember esetén 2-3 személyt jelent, jellemzően a szülőket és a házastársat. Az elkerülhetetlen, hogy a pénz egy részének elköltésével ne tűnjön fel a környezetednek, hogy jobban élsz, ehhez találj ki egy hihető mesét, például egy felfutó internetes üzletről. Ha eddig egy 15 éves autóval jártál, és ezután egy új Ferrari-t vezetsz, akkor ez persze kevés lesz, ezért a gyarapodást, pontosabban annak látszatát hangold fokozatosra.

2. Kölcsönt soha, senkinek

(Fotó: Altera Vagyonkezelő)

Ne adj kölcsönt soha, senkinek. Befektetésnek a kölcsön rettenetes, iszonyatosan rossz hozamokkal és még magasabb nemfizetési rátával. A bankok egy része is csődbe megy, egy másik része is csak azért képes fennmaradni, mert nagyon, de nagyon megválogatja, hogy kinek és milyen feltételek mellett ad hitelt. Ha valaki tényleg közel áll hozzád é tényleg nagy bajba kerül, segíts neki egy kisebb összeggel, de ne mint kölcsön add, hanem örökbe.

3. Egyszer minden pénz elfogy

Határozd meg a céljaidat, ehhez igazítsd a befektetéseidet kialakítását. Úgy tűnhet, hogy ez a rengeteg pénz soha nem fogy el, de ez nem így van, bármennyi pénzt el lehet költeni, és ez kicsúszhat a kezünkből, mert egy-egy kiadás továbbiakat szül. Egy százmillió forintos házra könnyen lehet, hogy tízmilliókat kell költeni felújításra, és százezreket csak a fenntartásra, nem is beszélve a politikusok kénye-kedvétől függő ingatlanadóról. Hasonló a helyzet a luxusautókkal. Ezért pontosan mérd fel a kapcsolódó költségeket és az összes havi kiadásodnak szabj határt.

4. Fordulj szakemberhez, külföldi is kell

Ha csak nincs legalább tíz évnyi átfogó tapasztalatod a befektetéseid saját kezelésében, akkor érdemes szakemberhez fordulnod. A szerző javaslata két privát bankár, ebből az egyik külföldi, továbbá egy tanácsadó. Ezek között a pénz felügyeletét nagyjából egyenlően érdemes megosztani. Pontosan tisztázni kell velük, hogy mi a cél, mit és miért javasolnak ehhez, és havonta vagy negyedévente kérni kell tőlük tájékoztatást (vagy online rendszeren követni, mi történik)

5. Mégis, kinek az érdeke?

Csak olyan megállapodásba menj bele, ahol a felek érdeke megegyezik, és kialakul a win-win szituáció. Ez jelenthet fix és sikerdíjat egyaránt, de ha például egy bróker keres meg, aki csak az üzletkötés volumenében érdekelt anyagi szempontból, akkor mondj neki nemet, hiszen nem közös a cél.

6. Oszd meg, és uralkodj

Diverzifikálj. Minél többféle befektetésed van, amit még ép ésszel tudsz követni, annál jobb. Fontos, hogy a többféle nem azt, jelenti, hogy több. Legyenek részvényeid, kötvényeid, befektetési jegyeid (akár ingatlanod, műtárgyad) különböző szektorokból, régiókból, és stratégiákkal. Az szintén nagyon fontos, hogy ne a tanácsadók által egyenként összeállított alportfóliók legyenek önmagukban diverzifikálva, hanem a teljes vagyon.

7. Cash is king

Legyen likvid rész a befektetéseid között. Ez olyan eszközöket jelent, amelyeket 1-2 nap alatt pénzzé lehet tenni komolyabb veszteség vagy költség nélkül. Ez jellemzően, de nem kizárólag rövid lejáratú állampapírokat (itthon kincstárjegyeket), likviditási és pénzpiaci befektetési alapokat jelent. Tartsuk ilyenekben a vagyon legalább öt százalékát mindig és minden körülmények között. Tekintettel az összeg nagyságára az arány sokkal magasabb is lehet, de azért ne lépje át a 80 százalékot.

8. A nyugodt alváshoz kell

Legyen alacsony kockázatú a befektetések nagy része. Szinte egészen biztos, hogy ennyi pénz elég valamennyi célod és a teljes szabadságod megvalósításra életed végéig, ezért a felpörgő infláció esetének kivételével nem kell sokat kockáztatni. A pénz 60-80 százaléka is lehet alacsony kockázatú eszközökben, amelyek jellemzően, de nem feltétlenül likvidek is.

9. Csak az adó, és a halál biztos

Végezz részletes adótervezést. Ehhez az előzőekben említettektől független adószakértőt válassz, aki jártas a kettős adóztatást elkerülő egyezmények gyakorlati kérdéseiben is. A hazai befektetésekhez, a likvid rész kivételével nagy valószínűséggel érdemes Tartós Befektetési Szerződést kötni. Az offshore cég alapítása lehet, hogy több fejfájást fog okozni, mint amennyit nyersz rajta. Egyrészt nagy a valószínűsége, hogy nem fogod pontosan érteni mi történik, másrészt lottónyeremény esetén nincs mit titkolnod a hatóságok elől, így egyedül egyes befektetések adóvonzatát spórolhatod meg, de költségeid is lesznek, ráadásul vannak megoldások arra, hogy az adó egy jelentős részét kevésbé a szürke zónán keresztül kerüld el.

10. Kis kockázat, kis haszon, nagy kockázat…

Legyen egy kevés kicsit magasabb kockázatú befektetésed, elsősorban az infláció miatt. Ha kellő körültekintéssel jársz el, nem szórod a pénzt, akkor az egyetlen veszély a pénzromlás. Ezért legalább a befektetéseid egy részével vegyél olyan eszközöket, amelyek felfutó infláció esetén is nagyot emelkednek. Ezek lehetnek fogyasztói árindexhez kötött kamatozású kötvények, az árupiaci eszközök, illetve a részvények egy része.

11. Jótett helyébe jót várj

Adakozz, de ne nyakló nélkül. Olyan cél érdekében nyújts segítséget, amit ismersz és egy kicsit személyesen is megértesz. Ez lehet egy betegség, amit te vagy valamelyik rokonod átélt, vagy szűkebb lakóhelyed egy-egy súlyos problémája (itt vigyáznod kell, hogy ne kelts feltűnést).

12. Lazíts is

Ha ezekkel végeztél, dőlj hátra, pihenj három hetet. Vár rád a valódi szabadság – írja Faluvégi Balázs. Hozzáteszi még, hogy mindez bárkinek hasznos lehet, aki körülbelül százmillió forint fölötti összeghez jut.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Megindultak a magyarok külföldre, viszik az utasbiztosítást
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 12:12
Nőtt az idén a magyarok utazási kedve az utasbiztosítási adatok szerint – közölte a Netrisk. Az év első három hónapjában több mint 80 ezer utasbiztosítást kötöttek a társaságnál, ami közel 13 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az utasbiztosítások díja az idén fejenként naponta 920 forintra jön ki, ez pedig elenyésző összeg egy esetleges káreseményhez köthető költségekhez képest.  
Személyes pénzügyek Alig van már igény jelzáloghitelre Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 09:12
Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma, és alig haladta meg a háromszázat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A gyenge keresletben jelentős szerepe lehet annak is, hogy a személyi kölcsönöknél egyre kedvezőbbé – illetve rugalmasabbá – válnak az igénylési feltételek.
Személyes pénzügyek Lakáshitel-boom: egy szerződésre több pénz jut, mint valaha
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 19:28
Mindent leuralt az Otthon Start.
Személyes pénzügyek Kik a legjobb pénzügyes gimnazisták? Ez a hat csapat biztosan köztük van
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 11:19
A Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenye újabb szakaszába lépett: a második forduló első versenynapja után kihirdették az országos döntő első résztvevőit.
Személyes pénzügyek Kiderült, mekkora bajban vannak a háztartások a hiteltörlesztéseknél
Herman Bernadett | 2026. április 2. 05:55
Sokat javultak a hitelstatisztikák tavaly év végére. A lakáshitelesek és a személyi hitelesek szépen törlesztenek, a támogatott hiteleknél és a folyószámla-hiteleknél viszont kezdenek előjönni a problémák. 
Személyes pénzügyek Hiába jött meg a pénzeső, hatalmas adósságba verték magukat a családok februárban is
Herman Bernadett | 2026. április 1. 11:31
A lakáshitelt és a személyi hitelt is vitték, mint a cukrot februárban is. Az azért látszik a statisztikákon, hogy a hó végén mínuszban lévő családok egy része talán kicsit fellélegezhetett. 
Személyes pénzügyek Rossz hír a nyugdíjasoknak: kiesik egy csomó pluszpénz
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 11:39
Nem lesz lehetőség a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére. Az év második felében ismét meglóduló inflációs mutató miatt viszont nyugdíjkorrekciót fognak kapni idős honfitársaink.
Személyes pénzügyek Még a héten a számlákra érkezhet a családosok pénze
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 09:03
Április eleje és a Húsvét kombinációja közbeszólhatna, de most kedvezően alakul az utalások rendje. 
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Békés és Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Baranya, Hajdú-Bihar és Veszprém, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Hidegzuhany: meredeken kilőtt a repjegyek ára
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 12:53
Többszörösét is elkérhetik egy útra a korábbinál. Ráadásul néhány hét alatt következett be a draszttikus változás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG