2p
Egyre többet költünk nyaralásra, a megtakarítási célok között évek óta az utazás az egyik legnépszerűbb, viszont az öngondoskodás egyre hátrébb szorul a sorban.

Az OTP Bank tavalyi kutatása szerint a megkérdezettek negyede (24%) külföldi vagy belföldi útra szeretett volna félretenni – derül ki az OTP Bank 2017-es Öngondoskodási Indexének eredményéből.

Tény, szívesen nyaral a magyar: a KSH adatai szerint 2017-ben a nyári hónapokban több mint 129 milliárd forintot költöttünk csak belföldi utakra, ami több mint 25 százalékos bővülést jelent a 2013-as adathoz képest.

Az emberek utazás iránti vágyát tükrözi az OTP Öngondoskodási Indexének utóbbi években mért eredményei is. Ezekből kiderül; a 2012-es adathoz képest megduplázódott azoknak a száma, akik belföldi vagy külföldi útra terveztek megtakarítani.

Azonban, ha a tervek megvalósításáról van szó, akkor picit változik a kép. 2017-ben csak minden ötödik magyar tudta megvalósítani külföldi vagy belföldi utazási tervét.

Alig 10 százalék tesz félre a nyugdíjas évekre

A nyugdíjas évekre tervezett öngondoskodás pedig egyre hátrébb kerül a rangsorban, ahogy az ilyen célú tervek megvalósítása is. Tavaly a magyarok mindössze 10 százaléka tervezett megtakarítani kifejezetten a nyugdíjas éveire, és mindössze 6 százalékuknak sikerült az elmúlt egy évben ilyen célt megvalósítani, amely csökkenést mutat az előző évek eredményeihez képest.

"Azt tapasztaljuk, hogy a rövid távú, kézzelfoghatóbb megtakarítási célok, mint amilyen a nyaralás, az elektronikai cikkek, vagy éppen a ruhatár bővítése egyre népszerűbbek. Míg évről-évre egyre kevesebb figyelmet fordítunk az öngondoskodásra, amellyel biztosíthatnák a boldog nyugdíjas éveket. Ráadásul a felméréseink azt mutatják, hogy sok megtakarítási célú terv a gondolat szintjén ragad, ami tovább ront a helyzeten” – mondta Nyitrai Győző, az OTP Bank Megtakarítási Szolgáltatások Főosztályának igazgatója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Trendforduló? Váratlanul csökkenni kezdett a személyi kölcsönök átlagos összege
Hargitai-Szabó Kata | 2025. augusztus 16. 15:59
Az év eleje óta tartó folyamatos növekedést követően júniusra 3 millió forint alá esett a személyi kölcsönök egy szerződésre jutó átlagos összege. Bár a teljes hitelkihelyezés volumene visszaesett, a szerződések számának ugrásszerű emelkedése egyértelműen jelzi a lakosság hitelfelvételi szokásainak változását.
Személyes pénzügyek Bukhatja az Otthon Startos hitelt, ha nem figyel
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 10:45
Buktató: fontos tudni, hogy a hitelintézetek nem kizárólag a vételár alapján döntenek a hitelösszeg megállapításáról.
Személyes pénzügyek Annyian keresik a 3 százalékos hitelt, hogy be kellett vetni a mesterséges intelligenciát az ügyintézésnél
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 09:52
Néhány nap alatt kétezernél is többen kalkuláltak és több százan iratkoztak fel a Gránit Bank Otthon Start oldalán, hogy elkezdhessék az egyeztetést a szeptembertől induló támogatott lakáshitel igényléséről. Mától a tájékoztatásba bekapcsolódik a Bank virtuális ügyintézője, a Gránit Guru is.
Személyes pénzügyek Rekordon a tartós befektetések száma, de miért nem nyit mindenki ilyet?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 18:54
A félév végén rekordmennyiségű tartós befektetési számlát (TBSZ) kezeltek Magyarországon, ezeken 7100 milliárd forintnál is több pénz volt. Mindenkinek megéri ilyet nyitni, mégis csak a szupergazdagok élnek a lehetőséggel – erről beszélt Herman Bernadett főmunkatársunk a Trend FM hétfői adásában.
Személyes pénzügyek Nagy tervei vannak a Revolutnak Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 16:46
A cég fióktelepet nyithat a nem túl távoli jövőben.
Személyes pénzügyek Őrült költekezésbe kezdtek a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 09:45
Több mint 1,5 milliárddal nőt a K&H-s SZÉP kártyák forgalma.
Személyes pénzügyek Mi lesz ebből? Állig eladósodtak a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 07:10
Történelmi rekordot döntöttek júniusban a magyar háztartások hitelkártya- és folyószámlahitel-tartozásai. 
Személyes pénzügyek Ellentámadást indítanak a bankok a kormány szuperfegyverével szemben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 10. 08:57
Új, kombinált lakáshitel-konstrukciókat kínálnak.
Személyes pénzügyek Vigyázzon a külföldi készpénzfelvétellel, sok a lehúzós ATM
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 12:31
Ahogy beköszönt az augusztus, a magyar utazók is egyre nagyobb számban indulnak napfényes tengerpartokra, népszerű városokba és hegyi túrákra. Bár a bankkártyás és érintéses fizetés ma már sok helyen elérhető, vannak azonban olyan országok a készpénzhasználat továbbra is elengedhetetlen – legyen szó egy helyi piacról, taxiról vagy egy családi vendéglőről.
Személyes pénzügyek SZÉP Kártya: fontos híreket közölt az NGM
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 10:57
Idén júniusban 44 milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok belföldi kikapcsolódásra,
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG