2p

Meddig húzza még ilyen lapos pénztárcával Budapest?
Politikai csatározások közepette vagy stabil háttérrel működik majd a főváros?
Online Klasszis Klub élőben Kiss Ambrussal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Fővárosi Önkormányzat főigazgatójától!

2024. október 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ismét vásárlás nélkül terheli meg ügyfelei bankkártyáját az Apple, a Magyar Nemzeti Bank a pénzintézeteket az ügyfeleik védelmére utasítja.

Október 1-re virradóra vásárlás nélküli terheléseket tapasztalt számos Apple-ügyfél a bankkártyáján – írja a 24.hu egy Reddit-poszt alapján. A problémát felvető bejegyzés alá érkező válaszok alapján volt, akinek sikeresen terhelték a kártyáját, volt, ahol a bank közbelépett, akadt olyan eset is, ahol egymás után több próbálkozás is történt.

Ismét vásárlás nélkül terhelik meg az ügyfelek számláját
Ismét vásárlás nélkül terhelik meg az ügyfelek számláját
Fotó: Depositphotos

Az esetre reagált a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is. Közleményükben úgy fogalmaznak, értesültek az Apple-lel kapcsolatos ismételt fizetési problémákról, ennek nyomán haladéktalanul felvették a kapcsolatot a pénzforgalmi szolgáltatókkal és intézkedéseket kezdeményeztek az ügyfelek védelmére. A jegybank szorosan együttműködik e tevékenység során a vele állandó munkakapcsolatban lévő Magyar Bankszövetséggel – áll a közleményben.

Az MNB azt írja, a fizetési problémák első időszakánál világosan látható, hogy a bankok többsége a korábbihoz képest jól felkészült e helyzetre és azonnali lépéseket tettek az ügyfelek biztonsága érdekében. Az elsődleges, még meg nem erősített adatok szerint a korábbi problémáktól eltérő módon így jóval kevesebb ügyfelet érint a fennakadás. Az MNB – amely számára elsődleges a pénzügyi piacok stabilitása és az ügyfelek biztonsága – folyamatosan tájékoztatást nyújt a továbbiakban is a fejleményekről – zárul a jegybanki tájékoztatás.

A nyáron már volt egy ugyanilyen probléma az Apple-nél, amiről itt számoltunk be:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Az ember is fontos, nem csak a munkaerő – interjú az Erste HR-vezetőjével 
Natív tartalom | 2024. október 14. 20:44
Új utak és új lehetőségek kiaknázását teszi lehetővé a digitalizáció a HR-esek számára. Akiknek az az egyik legfontosabb feladatuk, hogy tanácsadással, stratégiai döntéstámogatással és edukációval segítsék a munkavállalók kiteljesedését. Amennyiben ez sikerül, boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak lesznek, és jobban tudnak teljesíteni munkahelyükön is - vallja Mihók Krisztina, az Erste humánerőforrás-vezetője.
Személyes pénzügyek Ingatlant is vásárolhatunk majd a nyugdíjpénztári megtakarításból
Privátbankár.hu | 2024. október 12. 09:14
Idén is jól teljesítettek a nyugdíjpénztárak. A hozamok bőven az infláció fölött alakultak az első kilenc hónapban, a nagyobb kockázatot vállaló portfóliók két számjegyű pluszban állnak.
Személyes pénzügyek Apple Pay: szinte biztos a változás, de van egy fontos kérdés
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 14:59
Tíz éve vezette be a piacra az Apple az Apple Pay fizetési rendszert, ám a versenyhatósági eljárások miatt a bevált rendszert is át kell alakítani. Azt még nem tudjuk, hogy előnyére vagy hátrányára változik-e.
Személyes pénzügyek Csak a Richter örülhetett ma a parketten, meg is volt az oka
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 18:09
Kissé lehangolt állapotba került ma a tőzsde, csak a Richternek volt jó napja. 
Személyes pénzügyek Hogyan tehetünk szert 80 százalék befektetési haszonra 20 százaléknyi pénzzel?
Natív tartalom | 2024. október 8. 11:06
Ahogy Máté apostol mondta: "Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van".
Személyes pénzügyek Egyre messzebb Nagy Márton álma
Privátbankár.hu | 2024. október 4. 06:45
A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi kölcsönöknél van példa kamatvágásra, de ennek azok örülhetnek, akik az átlagosnál valamivel magasabb nettó jövedelmet tudnak felmutatni.
Személyes pénzügyek Üzenetet kapott minden bankkártyás: mi a teendő átverés esetén? Megszólalt a szakértő
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 12:55
Csak az idei második negyedévben több mint 8 milliárd forint értékben okoztak kárt a bűnelkövetők a bankkártyás, mobiltelefonos és internetes banki fizetések során Magyarországon. A károsultak jelentős része azonban a mai napig nincsen tisztában azzal, kitől követelheti az okozott kár megtérítését – derül ki többek között a BDO Legal Jókay Ügyvédi iroda alábbi összegzéséből.
Személyes pénzügyek Megkergült az Apple Pay és ez sokaknak duplaannyiba került
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 09:03
A hibás tranzakciók rendezése még várat magára. 
Személyes pénzügyek Jönnek az új banki sarcok, ki fogja megfizetni a pénzváltásra kirótt illetéket?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 30. 09:16
Év végéig nem lehet az átváltást terhelő plusz díjat az ügyfelekre hárítani, de úgy tűnik, a bankok azért megtalálják a módját, hogy ne járjanak rosszul.
Személyes pénzügyek Be kell vezetni a maximált nyugdíj intézményét
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 26. 10:21
Az állami nyugdíjrendszereket mindenütt a világon szolidaritási elvek alapján hozták létre. Ennek a teóriának megfelelően mindenütt szabályozták a kifizethető minimumokat és maximumokat. A Fidesz-kormány néhány éve ezen egyedülálló módon változtatott. Eltörölték a nyugdíjmaximumot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG