3p
Közzétette az Eurostat adatait arról, hogy alakul azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiket elszegényedés fenyeget. Magyarország az uniós átlagnál jobban teljesít, de ennek ellenére is egyértelműen úgy tűnik, hogy a szlovákok nyugdíjasok helyzete jobb, mint a magyaroké.

A ma megjelent adatok szerint az Európai Unió nyugdíjasainak 14,2 százalékát fenyegette az, hogy elszegényedik, ez 0,4 százalékpontos növekedés a 2016-os adathoz képest. A veszélyeztetett nyugdíjasok aránya folyamatosan növekszik 2013 óta. Relatív jövedelmi szegénynek egyébként azokat nevezi a statisztika, akiknek jövedelme nem éri el a medián ekvivalens jövedelem 60 százalékát, vagyis a relatív szegénységi küszöb értékét.

A 27 tagállamban, ahol elérhető adat, jellemzően 10 és 25 százalék közt van azoknak a nyugdíjasoknak az aránya, akiket fenyeget a szegénység, a legrosszabb helyzetben Észtország (46%), Lettország (44%), Litvánia (37%) és Bulgária (32%) van, míg a legnagyobb biztonságban a francia nyugdíjasok vannak, itt 7 százalékot fenyeget az elszegényedés veszélye.

Magyarország nemzetközi összehasonlításban egyáltalán nem áll rosszul, kerekítve a magyar nyugdíjasok esetében 9 százalék ez az arány, ami megegyezik a Luxembourgban és Dániában mérttel. Az örök vetélytárs Szlovákiánál ugyanez 8 százalék.

Szlovákia és Magyarország

Viszonyítási alapként néhány ponton megnéztük, hogy mennyire különbözik a magyar és szlovák nyugdíjasok életszínvonala (a legfrissebb elérhető szlovák adatok 2016-ra vonatkoznak). Az Eurostat adatai szerint a szlovák nyugdíjasok 7,6 százalékát fenyegeti az elszegényedés, míg a magyar nyugdíjasok 9,1 százalékát.

A szlovákok jobban állnak abban a tekintetben is, hogy északi szomszédunknál 65 év felettiek 5,6 százaléka élt csak súlyos anyagi deprivációban (nem tudják fizetni a számlákat, nincs pénzük elég ételre), míg Magyarországon ugyanez az arány 9,4 százalék volt a teljes nyugdíjas lakosság körében.

Aggodalomra adhat okot viszont az a tendencia, hogy az elszegényedés által veszélyeztetett magyarok aránya sokkal gyorsabban növekszik, mint a szlovákoké: 2010-ben a magyar nyugdíjasok 4 százaléka volt csak veszélyeztetett, ez 2016-ra megkétszereződött (9,1%). Ugyanez a növekedés a szlovákoknál jóval lassabb, hat év alatt 6,1 százalékról csak 7,6 százalékra nőtt a mutató.

Az Eurostat és a KSH módszertanában kisebb különbség van, ugyanis az Eurostat a 2017-ben felvett, azaz valójában 2016-os adatokat hozta most, míg a Központi Statisztikai Hivatalnál már közzétették a ténylegesen 2017-re vonatkozó számokat, ez alapján az látszik, hogy az elszegényedés a nyugdíjas lakosság 9,8 százalékát fenyegeti. Általánosságban elmondható, hogy a nőket jobban veszélyezteti az elszegényedés, a KSH legfrissebb adatai szerint 11,3 százalékukat, míg a férfiaknál ugyanez az arány 7,4 százalék.

Elszegényedtek a magyar nyugdíjasok 2010 óta

Az Mfor.hu a KSH 2017-es adatainak közzétételekor jobban is megnézte a helyzetet, ekkor azt írták, hogy bár a kormány saját bevallása szerint nemcsak megőrizte, de emelte is a nyugdíjak értékét, egy statisztika szerint egyre többen vannak azok, akik jövedelme nem éri el a szegénységi küszöböt sem. Részletek. >>>

Igazán pontos képet nemzetközi szinten majd akkor lehet látni, hogyha az Eurostat és az egyes országok statisztikai hivatalai a magyarhoz hasonlóan közzéteszik a 2017-es számokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG