1p
Az öngondoskodást nem egy nagy, hanem sok apró lépéssel kell kezdeni. A magyarok ötödének van csak félretett pénze, harmaduk értéktárgyaitól is megválna, ha hirtelen pénzre lenne szüksége.

Akinek van megtakarítása, vészhelyzetben ezt használja fel először. Akinek nincs félretett pénze, az előbb a kiadásait fogja vissza, ha pedig ez sem elég, akkor értékesíti a telkét, autóját, vagy akár a tévéjét – derül ki az OTP Öngondoskodási Index legutóbbi felméréséből. Könnyebb felülkerekedni a krízisen, ha a megtakarításainkat is egyfajta állandó kiadásként kezeljük – javasolják az OTP Bank szakértői. Az OTP - várhatóan márciusban - hatodik alkalommal közli öngondoskodási indexét.

Egy apróság is elég hozzá, hogy beüssön a krach

Nem kell komoly tragédiának történnie: egy elromlott gépkocsi javíttatása, a decemberben tönkremenő kazán cseréje, vagy akár egy kétrészes üvegablak pótlása is elegendő ahhoz, hogy megtakarított pénz híján kifussunk a havi költségvetésből.

Az OTP tavaly őszi Öngondoskodási Index kutatásából kiderült, hogy csak minden ötödik embernek van ilyen vészhelyzetre félretett megtakarítása. A krach beütésekor az emberek többsége  a kiadások csökkentésével, illetve  a tartalékok felhasználásával próbál meg felülkerekedni az átmeneti pénzügyi válságon. Minden második ember a források, bevételek növelését tartja megoldásnak, például külön munkát vállal, vagy kiadja a lakását.

A megkérdezettek egyharmada akár tulajdonát is értékesítené adott esetben, vagyis eladná telkét, nyaralóját, a birtokában lévő ékszert, esetleg autóját vagy a szórakoztató elektronikai cikkeit – ilyen sorrendben. Akinek azonban nincs tartaléka, az jóval húsbavágóbb intézkedésekre kényszerül: a fogyasztását kell visszafognia. És néha az sem elegendő, hogy kevesebbet vásárol vagy olcsóbb élelmiszerekre vált az ember. Ilyenkor jönne jól a megtakarítás, ha lenne.

A takarékoskodás kevéssel is elkezdhető

Az OTP Öngondoskodási Index kutatás eredményei is azt mutatják, hogy azok közül, akik rendelkeznek vészhelyzetre tartalékkal, első körben azt használják fel kárenyhítésre. Ilyen tartalék képzésére a legalkalmasabbak a rugalmas hozzáférést biztosító, alacsony kockázatú termékek, így például, a fix kamatozású, rövid távú betéti lekötések, a kifejezetten rendszeres takarékoskodást támogató termékek vagy a pénzpiaci alapok.

Kis lépés ez nekünk, de nagy a jövőnknek?



Sokan - főleg a fiatalabbak közül - úgy gondolják, hogy egy nagyobb összeggel kell kezdeni a jövőről való gondoskodást. Pedig ez nem így van, egy nagy lépés helyett sok kicsi - ez az öngondoskodás lényege, főleg ha az ember még csak ott tart, hogy most kezdi el felhalmozni a megtakarításait. A banki szakértő is azt javasolja: kezeljük úgy megtakarításunkat, mint egy állandó kiadást. Rögtön hó elején tegyük félre a megtakarítani szánt összeget, mintha egy közüzemi számlát fizetnénk be. Így sokkal nagyobb az esély a tartalékképzésre. Baj esetén ugyanis bármekkora összeg nagy segítséget jelent, ha kicsit is mérsékelhetjük vele a családi kasszát érő pénzügyi sokkot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG