10p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A legalább 20 millió forintjukat, de az esetek többségében ennek a többszörösét profikra bízó honfitársaink összvagyona közel 18 százalékos éves növekedés eredményeként átlépett egy lélektani határt, június végén már 10 ezer milliárd forint fölé került. Ez az összeg közel 60 ezer számlán fial, 5 százalékkal többön, mint egy évvel korábban, ami jelzi, hogy folyamatosan nő azok tábora, akik még a vad infláció közepette is képesek gyarapodni. Egyéb érdekességek is kiderülnek lapunk félévente elkészített friss felméréséből, a Privátbanki Körképből.

Felettébb elégedettek lehetnek azok a privátbanki ügyfelek, akik vagyonuk fialtatását az Equilor Befektetési Zrt.-re és/vagy a Hold Alapkezelőre bízták. A 13 hazai privátbanki szolgáltató közül ugyanis az e két cég által kezelt összvagyon nőtt egy év alatt a legjobban, egyaránt 52-52 százalékkal. Ami a júniusi 3,7 százalékos inflációt figyelembe véve közel 50 százalékos reálnövekedésnek felel meg!

De a többiek sem panaszkodhatnak, csak úgy repkedtek a két számjegyű éves szintű bővülési ráták, a Concorde Értékpapír például 40, a Friedrich Wilhelm Raiffeisen 30, az Erste 28 százalékot ért el. Mindössze két privátbanki szolgáltató maradhatott az egy számjegyű tartományban, a CIB (8,8 százalék) és az SPB Befektetési Zrt. (7,2 százalék).

A feltételes módot az indokolja, hogy lapunk megkeresésére hárman sem nyújtottak adatot. Közülük a három bankból tavaly május 1-jén eggyé vált MBH hozzáállásán már meg sem lepődünk, hiszen hiába látott el minket rendszeresen a három jogelődből kettő, a Budapest Bank és a Takarékbank számsorokkal, az MKB már évek óta titkolózik, márpedig a bankholdingban a Mészáros Lőrinc által legnagyobb arányban birtokolt hitelintézet számít vezérürünek. Az MBH-hoz az utóbbi néhány alkalommal sajnálatos módon csatlakozott a Generali Alapkezelő, a százszázalékos belga tulajdonban (KBC) lévő K&H viszont először tett ilyet velünk. Utóbbinál ezt visszakérdezésünkre azzal indokolták, hogy a KBC még nem tette közzé a féléves adatokat, erre rövidesen sor kerül és előtte 3 héttel nem publikálhatnak ilyen adatokat. (Más kérdés, hogy emlékeink szerint korábban is ez volt a helyzet, mégis jöttek a számok.)

E kis kitérőre azért volt szükség, hogy leírjuk, a tizenhárom hazai privátbanki szolgáltató által kezelt vagyon összesített értéke becslésként kezelendő. Más kérdés, hogy akkora eltérés nem lehet a valóságtól, lévén, hogy az MBH, mint a szektor e tekintetben is második legnagyobb szereplője, legalább annyit azért mégis csepegtetett, hogy tavaly a piaci átlagot jóval meghaladó, 20 százalék feletti állomány-növekedést sikerült elérniük, amelynek révén 2023 végére az üzletágban kezelt vagyon meghaladta az 1200 milliárd forintot. A harmadik legnagyobb játékosnál, a K&H-nál is a fél évvel ezelőtti, az ezermilliárdot meghaladó vagyont vettük alapul. Mivel a Generali néhány tízmilliárdos kezelt állománya nagyságrendje miatt nem oszt, nem szoroz, bátran kijelenthető, hogy

a hazai privátbanki szektor egy újabb mérföldkőhöz érkezett: a náluk fialtatott összvagyon 10 ezer milliárd fölé került. 

Ez közel 18 százalékkal több az egy évvel korábbinál, míg a 2023 végit csaknem 8 százalékkal haladja meg, azaz a dinamika csak kicsit tört meg, s alapvetően a hosszú hónapokon át európai uniós rekorder, 2023 januárjában több mint negyedszázada nem látott magas szintre (25,7 százalék) jutott éves fogyasztóiár-index lassulásának tudható be.

A kezelt vagyonok alapján elkészített friss, június végi állapotokat tükröző rangsorunkban a fél évvel korábbihoz képest két helycsere történt: az addig ötödik Friedrich Wilhelm Raiffeisen megelőzte az Erstét, a Concorde pedig feljött a hetedik helyre, az UniCredit elé.

Ugyanakkor korántsem csak az infláció miatt megemelkedett hozamok hizlalták a privátbanki ügyfelek vagyonát. Szép számmal érkeztek friss pénzek is, s nemcsak a meglévő számlákra. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy

június végén a privátbanki szolgáltatók együttesen 5 százalékkal több számlát kezeltek, mint egy évvel és 2,6 százalékkal többet, mint fél évvel korábban, aminek eredményeként ezek össz-száma is megközelített egy határt, a 60 ezrest. 

A már említett hiányzó adatok fényében csak feltételezni tudjuk, hogy a legjobban, csaknem 38 százalékkal az Equilor ügyfélszámla-száma gyarapodhatott egy év alatt. Nem maradt el sokkal tőle a Friedrich Wilhelm Raiffeisen, a maga 31 százalékos növekedési rátájával. Rajtuk kívül a lapunkkal közölt számok alapján csak a Hold tudott elérni két számjegyű éves szintű bővülést, majdnem 19 százalékost. Míg e téren már akadnak mínuszok is, négyen is kevesebb ügyfélszámlát kezeltek, mint egy évvel korábban: az OTP 2,4, a CIB 1,6, az SPB közel 15, a Gutmann pedig tíz százalékkal. 

A két ellentétes hatás eredőjeként a privátbanki számlák száma alapján összeállított friss rangsorunk szerint június végére az addig ötödik Friedrich Wilhelm Raiffeisen megelőzte a CIB-et, amely elé került az Erste is. 

A szépen növekvő átlagvagyonok és számlaszám ellenére mindössze egy privátbanki szolgáltató emelte a belépési limitjén, az Equilor 75 millió forintról 100 millióra vitte fel azt a minimális összeget, amely alatt nem vállalja a vagyon kezelését. Igaz, tulajdonképpen az is a beugró srófolásaként értékelhető, hogy a Friedrich Wilhelm Raiffeisen – az OTP és a K&H már évek óta élő gyakorlatát követve – külön kategóriát vezetett be a privátbanki ügyfeleken belül is a vagyonosabb réteg számára, nekik a korábbi 100 millió helyett már legalább 150 milliót kell a szolgáltató gondjaira bízni, ezzel szemben a többiek limitjét levitték 50 millióra. 

További három szolgáltatónál ugyanakkor csak idő kérdése a belépési limit megemelése – derül ki a lapunk érdeklődésére adott válaszaikból.

A CIB 40 millióval 100 millió forintra viszi fel a minimális beugrót – ahogy lapunknak fogalmaztak – a közeljövőben. Ezt azzal indokolták, hogy az elmúlt jó pár évben nem emeltek, mialatt az időközbeni felhalmozott komoly hozamoknak és reálpiaci pozitív folyamatoknak köszönhetően jelentős vagyonnövekedés volt a piacon, illetve nem utolsósorban komoly inflációs hatás is érvényesült ez idő alatt.

Az MBH még ennél is jelentősebb emelésre készül, egyenesen megduplázná a most 50 millió forintos belépési korlátját. Abból kiindulva, hogy – mint közölték érdeklődésünkre – gyakorlatuk azt mutatja, az újonnan privátbanki ügyfélkapcsolatot létesítő ügyfeleik jellemzően már legalább minimum 100 millió forint megtakarítással rendelkeznek. Olyan esetben fordul elő ennél valamivel alacsonyabb belépési limittel történő számlanyitás, ha egy meglévő privátbanki kapcsolathoz egy újabb családtag érkezik – tették hozzá.

Az Erste az idei év végén tervezi anyabankja, az osztrák Erste Group szintjére felhúzni a belépési limitet, ami jelenleg 500 ezer euró. Ez jelenlegi árfolyamon csaknem 200 millió forint, vagyis 50 millióval több a mostani magyarországi beugrónál.

Kilátások

Szokás szerint a jövőről is megkérdeztük a privátbanki szolgáltatókat, ez esetben arról, mire számítanak 2024 második felében, hogyan alakulhat a kezelt vagyon, milyen tényezők hathatnak arra? Íme a válaszok:

CIB: Az elmúlt években már megfigyelhető polarizálódás érezhetően folytatódik, és az egyes vagyoni szegmenseken belül érezteti a hatását. Ennek következtében még a legfelsőbb vagyoni decilisen belül is tovább nő a vagyoni koncentráció, és más-más kihívásokkal szembesülnek a privátbanki szolgáltatók és maguk az ügyfeleket kiszolgáló privátbankárok is. Ez elengedhetetlenné teszi a folyamatos képzések erősítését és más típusú gondolkodásmód kialakítását, valamint az ügyfélkör további pénzügyi/befektetési edukálását is egyben. A vagyonok megőrzésének, illetve a megőrzésen túlmutató gyarapításának igénye most talán még hangsúlyozottabban osztja meg az ügyfélkört, ami a befektetési portfóliókban is hatványozottan tetten érhető különbségeket eredményez a szolgáltatóknál az eszközosztályok különböző súlyozásában.

Concorde: További, 5-10 százalék közötti növekedéssel számolunk, ami további beáramlásból, kisebb mértékben hozamból jöhet össze.

Erste: Ha nem is ekkora dinamikával, de folytatódhat a vagyongyarapodás. Sok függ a nemzetközi környezettől és az esetlegesen beinduló dinamikusabb gazdasági növekedéstől. Alapvetően pozitív várakozásaink vannak.

Equilor: Továbbra is pozitív piaci hangulatra és árfolyamemelkedésre számítunk, továbbá jelentős ügyfélszám-növekedés is várható. Személyi állományban (privátbankárok száma) is növekedünk, egyrészt junior kollégák felvételével, másrészt tapasztalt kollégákat is tervezünk felvenni a megnövekedett ügyfélállomány professzionális kiszolgálására.

Friedrich Wilhelm Raiffeisen: A gazdálkodási környezet további javulásával számolunk. Az infláció stabilizálódása és beinduló gazdasági növekedés hazánkban, a kamatcsökkenési ciklus a fejlett piacokon, pozitív részvénypiaci hangulat világszerte – ezek a tényezők és az új kiszolgálási modell segítik az üzletág működését és a kezelt vagyonban is további jelentős gyarapodásra számítunk.

Gutmann: További bizalmi vagyonkezelési számlanyitásokra számítunk. Kérdés, hogy visszaesnek-e a tőkepiacok.

Hold: A részvények és a vállalati kötvények piaca is jelentős emelkedésen van túl, így csökkent az az értékeltségi tartalék, ami mellett komfortosabban tartunk kockázatos eszközöket. A befektetők túl optimistává váltak, a globális portfóliókban megnőtt a részvények súlya, viszont a piaci emelkedés a bikapiacok végén megszokott módon nem általános, néhány (például AI-kapcsolt) eszköz árazásában igazi mániákat látunk, miközben a világgazdasági és geopolitikai kockázatok nem csökkentek. Ugyan nagyon izgalmas második félévre számítunk, ezt kisebb kockázati kitettséggel szeretnénk megélni. Ha fennmaradnak a kedvező tőzsdei folyamatok, akkor további vagyonnövekedésre számítunk a beáramló új pénzek és a hozamok miatt is.

K&H: Bízunk benne, hogy stabilitás várható, és továbbra is erős növekedés lesz tapasztalható a K&H privát bank terén mind ügyfélszám, mind vagyon tekintetében.

MBH: Arra számítunk, hogy a második félév szinte minden metrika tekintetében felülteljesítheti az első félévben elért üzleti eredményeket. A kockázatosabb, de magasabb hozammal kecsegtető befektetési instrumentumok irányába történő elmozdulás trendje folytatódik, de előfordulhat, hogy az állományi bővülés üteme lassulást fog mutatni.

OTP: Az eddigi idei vagyonnövekmény alapján 2024-ben is dinamikus, két számjegyű növekedésre számíthat az OTP Private Banking. Az új ügyfelek tekintetében szintén közel két számjegyű növekedésre számít a szolgáltató erre az évre.

SPB: Magas nominális kamatokra, csökkenő inflációra – enyhén növekvő állományra számítunk.

Az eddigi Privátbanki Körképről készült cikkeket itt olvashatja el.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Tudta? Az özvegyi nyugdíjnál ezekre az alapvető feltételekre kell figyelni
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:53
Tűpontos, jogilag meghatározott feltételrendszere van az özvegyi nyugdíjnak.
Személyes pénzügyek Életet lehelt az Otthon Start a babaváró hitelbe, a bankok pedig szórják rá a pénzt
Barát Mihály Tamás | 2026. augusztus 10. 18:45
Hosszú évek visszaesése után újra több babaváró hitelt vesznek fel a gyermeket tervező párok. Ebben szerepe lehet az Otthon Start szárnyalásának is, ugyanis önrészként jól használható ahhoz. A bankokon nem múlik, hogy fennmaradjon a babaváró hitel növekedése, hiszen a BiztosDöntés.hu összesítése szerint százezrekkel csalogatják magukhoz az igénylőket.
Személyes pénzügyek Így kerülik el az adót a vagyonos magyarok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 14:29
Soha nem látott számú tartós befektetési számla (tbsz) nyílt meg az idén, már 620 ezernél is több ilyen értékpapírszámla létezik. A háttérben az áll, hogy a magyar állampapírok helyett egyre több befektetési alapot, részvényt vásárolnak a háztartások, az árfolyamnyereségre kivetett adók pedig így elkerülhetők – erről beszélt Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Fellélegezhetnek a hazai autósok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:44
Kedden nem módosulnak a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árai, így a hétvége után változatlan beszerzési árakkal indul a hét.
Személyes pénzügyek A magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 10:45
Az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után – erre jutott a Provident legfrissebb kutatásában.
Személyes pénzügyek Sosem volt még ilyen nagy értékpapírvagyona a magyar háztartásoknak
Hargitai-Szabó Kata | 2026. augusztus 10. 10:21
Tovább nőtt a magyar háztartások értékpapírvagyona: június végén már 38 240 milliárd forintot ért az állomány, ha a belföldi kibocsátású papírok mellett a külföldieket is hozzászámítjuk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az egy év alatt 15 százalékos bővülés részben abból származik, hogy a lakosság többet vásárolt, részben pedig abból, hogy az árfolyamok is emelkedtek. 
Személyes pénzügyek Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 09:00
Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. 
Személyes pénzügyek Sok család várja: kiderültek a 100 ezres iskolakezdési támogatás részletei
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 20:04
Új részleteket árult el a kormány.
Személyes pénzügyek Hitte volna? Egymás után csökkennek a kamatok ezeknél a hiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 4. 07:56
Augusztustól érhető tetten a legújabb változás ezen a téren.
Személyes pénzügyek A rendkívüli forróság miatt rövidít a NAV is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 2. 09:39
Ugyan jövő héten is lehet ügyeket intézni, de az elviselhetetlen kánikulához igazítja működését az adóhivatal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG