3p
Kevesen érzik magukat jól tájékozottnak, ha pénzügyekről van szó. Ebből is következhet, hogy a többség kerüli a kockázatosabb befektetési formákat – derült ki egy friss kutatásából. Érdemes tájékozódni a lehetőségekről, hiszen a befektetési alapok széles skálájáról mindenki találhat a kockázati étvágyának megfelelőt.

 

Az elmúlt időszakban egyre több szó esik a pénzügyi tudatosság fejlesztésének szükségességéről, hiszen akár rövid távú megtakarításról, akár hosszabb távú célokról van szó, fontos a tudatos, tájékozott döntések meghozatala.

Te tudod mit jelentenek?

A CIB Bank és a GfK reprezentatív kutatásának  eredményei szerint a megkérdezettek fele közepesnek tartja saját pénzügyi tudását, mindössze egyharmaduk mondta azt, hogy ennél jobban tájékozott. Ennek ellenére a válaszadók fele jó választ adott arra, hogy mit rövidít, illetve jelent az EBKM, és 66 százalék tudta, mit rövidít az EHO.

Ahol még rosszabb a helyzet

A befektetési alapokkal kapcsolatban még inkább jellemző az ismeretek hiánya: mindössze 9 százalék vallja magát tájékozottnak, és közel egyenlő arányban vannak azok, akik közepesen (45 százalék) vagy egyáltalán nem rendelkeznek a témában ismeretekkel (46 százalék). Ez összefügghet azzal, hogy a megkérdezettek 8 százaléka válaszolta azt, hogy rendelkezik befektetési alappal.

A legtöbben a részvényalapokat, tőkevédett alapokat, ingatlanalapokat és pénzpiaci alapokat ismerik, míg a származtatott alapokról kevesebb, mint a megkérdezettek 6 százalékának van pontos fogalma. A befektetési alapokkal kapcsolatos ismeretek hiányosságát jelezheti az is, hogy ha öt millió forintot kellene befektetnie a válaszadóknak, töredékük (12 százalék) választana alapokat, míg 35 százalék fektetné a pénzt ingatlanba, 30 százalék venne állampapírt, és magas a nemesfémet, illetve a folyószámlát választók aránya is (18, illetve 17 százalék).

Mégis tarol a folyószámla és a párnaciha

Befektetési alapot a legtöbben a minél magasabb hozam elérése érdekében választanának, míg az ingatlanbefektetés, az állampapír és a nemesfém a befektetett tőke biztonsága miatt vonzó. A folyószámla legnagyobb előnye a megkérdezettek szerint, hogy a megtakarítás így bármikor hozzáférhető. Ez lehet az oka annak is, hogy sokan tartják pénzüket lekötetlenül a folyószámlán (20 százalék), illetve bankbetétben (17 százalék) és készpénzben (15 százalék). Ez azt mutatja, hogy kevesen tudják, hogy azok is élvezhetik a befektetési alapok nyújtotta előnyöket, akiknek a legfontosabb szempont a gyors hozzáférhetőség: a likviditási alapok például lekötés nélkül, a betéti kamatokkal konkuráló, tetszőleges futamidejű és alacsony kockázatú befektetési lehetőséget kínálnak.

Hova fordulhatunk?

Pozitívum, hogy a felmérés eredményei szerint számos forrásból tájékozódnak a megkérdezettek, ha pénzügyekről van szó: a legtöbben banki szakértőhöz (32 százalék) fordulnak, de sokan keresik fel a pénzintézetek honlapját (30 százalék), vagy olvasnak különböző újságokat, szakmai blogokat (28 százalék). Népszerűek a banki ajánlatokat összehasonlító oldalak is: 26 százalék válaszolta azt, hogy ezeket is felkeresi. A válaszadók ötöde kér tanácsot a családtagoktól, barátoktól a pénzügyekkel kapcsolatban. A tájékozódás kiemelten fontos az ideális befektetési termék megtalálásához, hiszen számos lehetőség közül lehet választani a kockázati étvágynak megfelelően.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG