A Fonsagrada – O Cádavo, 24 kilométer.
A mai nap csodálatos látvánnyal ajándékozott meg délelőtt. Az útról jól látható volt a délen futó hegyek gerince, az előttük lévő völgyek teteje és a mélyüket megülő vastag köd. Így a hegyek mintegy szigetekként emelkedtek ki a felhők tengeréből. E légköri jelenséghez eddig ritkán volt szerencsém. Az utam legcsodásabb látványát nyújtotta.
A reggel korán kezdődött. Valaki már fél ötkor hallatta az ébresztőjét, sok „hajnali ember” volt a szobánkban. A programozó Zsolttal a később, de még majdnem sötétben indulók csoportjához tartoztunk.
Fotó: Bózsó Péter
A szállásnak saját cicája van. Van neki egy párnája, mellette egy kis radiátor. Egyébként fűtés csak a fürdőben volt. A cica Zsolthoz szegődött az éjjel, és a lábánál aludt.
Reggel a német Luis panaszkodott, hogy fázott az éjjel, mert nincs hálózsákja, csak hálózsák-bélése, és itt nem adtak pokrócot. Miért nem kért segítséget? Egy plusz bélésem nekem is volt.
A hajnali fényekben megnéztem a forrást a templom mellett, amely állítólag a hegy nevét adta. És a városból kifelé menet, napfelkeltekor fogadott az említett csodás felhőlátvány. Sokat fényképeztem.
Fotó: Bózsó Péter
A várost elhagyva az osztrák Norbertbe ütköztem, és ekkor felzendült a bécsi keringő! Hangszórókból nyomatták, egy magánparkhoz tartozott, aminek kapujára különféle nyelveken kiírták, hogy használható, de be van kamerázva. Eredetileg a nyugágyakra lettem figyelmes. Abszurd élmény volt!
Az út hosszan emelkedett. A csúcson egy egykori zarándokkórház maradványai voltak, amelynek fő falait felújították, és volt egy fedett rész is. Hátul forrás, elől kápolna, a szomszédos hegytetőn szélkerekek.
Fotó: Bózsó Péter
Itt mi négyen, magyarok összetalálkoztunk: a gyors Zsolt egy alternatív úton jött a hegyen át, és Károly és Marika is beért minket.
Innen hosszú lejtmenet következett. A felhős látványnak búcsút intettünk. Az északi kilátás csak ködfoszlányokat mutatott, kisebb és közeli hegyek között.
A mélyponton egy újonnan nyitott kávézó állt, amely jövőre lehet, hogy zarándokszállás is lesz. Jókor jött, délidőben befaltam.
Fotó: Bózsó Péter
A kapcsolódó néhány házas faluban a kis templom nyitva volt. Betértem. Egy néni felügyelte a virágokat.
Innen nem messze egy bezárt büfé következett egy falu szélén, szép kőházban. Mellette galambdúc, gabonatároló és egy nagy felújításra szoruló épület. Ide is el tudtam képzelni egy zarándokszállást.
Ezután hosszan felfelé vezetett az út, igaz, nem olyan magasra, mint ahonnan lejöttünk. Aszfalt, büfé, aszfalt és kavicsos út váltakozott erdei úttal, egyre laposabban. Még hosszan kellett menni a célig, O Cadavo városáig. Egy templom állt az út mellett.
Érdekesség, hogy az aszfaltozott úton a veszélyesebb kanyaroknál külön műanyagpallós járdát építettek a zarándokoknak, külső korláttal.
Fotó: Bózsó Péter
O Cadavóban az emeletes ágyas szállás jó, csak az alsó ágyak tele vannak. Van mosógép, három idős szlovénnal együtt mostam.
Vacsora a hotelban nyolctól volt, de valójában fél kilenctől. Zsolttal és a brit Adriánnal ültünk egy asztalhoz. Adrián banki auditor, Zsolt banki programokat ír.
Kissé megfáztam, fújom az orrom rendszeresen. Holnap hosszú út lesz a nagyváros Lugóig, de remélhetőleg laposon.
Az El Camino-sorozat (Világjáró Extra) többi részét itt lehet elérni.
A Világjáró cikkeit itt olvashatják.
Megerősödött Amerika szerepe. 
