Gyerekkori álmom volt végignézni egy olyan éjszakát, amikor nem sötétedik be teljesen az ég. Ehhez nem feltétlen kell a sarkkörön túlra menni, a nyári napforduló idején elég két órát repülni Budapestről: Stockholmban sikerült először látnom az éjféli világosságot.
A schengeni övezetnek köszönhetően a Magyarországról érkezőknek nincs határellenőrzés, de leszállás után így is legalább 15-20 perc kell, mire kijutunk az épületből. (Utoljára a Párizs melletti Charles de Gaulle-on kellett ennyit sétálnom.) A svéd fővárostól északra fekvő Arlanda repülőtér hatalmas, a területe közel akkora, mint Csepelé.
Stockholmban viszont nem csak egy kerületet vesz körbe a víz: a város 14 szigetre épült, és további 30 ezer kisebb-nagyobb földdarab veszi körül a Balti-tengeren. A lakóövezetek, a víz és a zöldterületek nagyjából egyenlő arányban oszlanak el.
Fotó: Klasszis Média
Az óriásplakátokon azt írják, hogy expresszvonattal 18 perc alatt beérhetünk a stockholmi főpályaudvarra, de a sebességet meg kell fizetni: egy retúrjegy 640 korona (jelenlegi árfolyamon 20 510 forint). Mi inkább a buszt választottuk, amivel kevesebb, mint féláron lehet utazni.
Először a Fabrique pékséget ejtettük útba, ez a lánc legalább húsz helyen van jelen Stockholmban. Ha engedünk a csábításnak, akár egy ebédmenü árát is könnyen ott lehet hagyni, de a péksütemények ízvilága még a kézműves budapesti pékségek szintjét is állva hagyja.
Művészi metró, békés szurkolók
A nyári napforduló egészen addig tűnt jó időzítésnek az útra, amíg meg nem próbáltunk alkoholos italokat venni. Svédország szigorúan szabályozza ezek kereskedelmét, ráadásul a Midsommar (nyárközép) ott munkaszüneti nap. Bár az ünnepnap pénteken volt, az állami fenntartású italboltok (Systembolagetek) nem nyitottak ki a hosszú hétvégére, piaci forgalomban pedig legfeljebb 3,5 százalék alkoholtartalmú italokat lehet kapni. A szabályozás olyan világmárkákat is térdre kényszerített, mint a Heineken (a máshol 5 százalékos sör itt 3,5 százalékos). Mi inkább a helyi különlegességek közül válogattunk.
Fotó: Klasszis Média
A Riddarfjärden-öböl partján lényegesen hűvösebb volt a budapesti 35 foknál, de így is jól esett megmártózni a vízben, a bőrünk pedig kissé leégett a naptól. A helyiek közül is sokan jöttek ki a vízpartra, a közeli Smedsudden parkban még a kajakbérlő automatából is kölcsönöztek.
A szállodai becsekkolás után a közeli metróállomásra mentünk, de nem a hűsölésért. Stockholm egyik leglátványosabb részei a művészi érzékkel kialakított metróállomások, a kék vonalon pedig különösen sok van ebből. A Városháza (Rådhuset) és a főpályaudvar (T-Centralen), illetve a végállomás is csodálatos, bőven megérte jegyet venni.
A 43 korona (1375 forint) vonaljegynek drága, de ha múzeumbelépőként tekintünk rá, akkor jó vásár.
A Midsommer miatt még az Óvárosban is zárva tartott a legtöbb bár és étterem, de szerencsénkre a Fika & Wine-t nyitva találtuk. A svéd kultúrában a fika a reggeli és délutáni kávészünetet jelenti, de ezen a helyen inkább főételeket szolgáltak fel. Miközben kiválasztottam a szarvaspörköltet és mellé egy pohár áfonyabort, kiderült, hogy a fiatal pincér a budapesti Semmelweis Egyetemen tanul, és egész jól ismerte a magyar főváros kerületeit is. A barátnőm svéd húsgolyót kért vörösáfonya-lekvárral, ami hasonlóan finom volt, mint a feketeáfonyából készült ital.
Vacsora után az Óvároshoz tartozó Riddarholmen szigetre sétáltunk, ahonnan a belváros közepén fekvő öböl és a Városháza panorámáját lehet látni. A naplemente közeledtével felkapaszkodtunk az öböl túloldalán futó Monteliusvägenhez, onnan pedig a város népszerű kilátópontjához, a Skinnarviksbergethez. Félúton megálltunk pihenni egy sörkertben, ahol éppen elkaptuk a Hollandia – Svédország mérkőzés végét:
a kiütéses, 5-1-es vereséget csalódottan, de kulturáltan vették tudomásul a skandináv szurkolók.
A nyári napforduló idején a nap röviddel este tíz óra után bukik a horizont alá, de a fénye egész éjszaka látható. Az alábbi kép néhány perccel hajnali egy óra előtt készült: utána már elkezdett világosodni, fél négykor pedig ismét előbújt a nap.
Fotó: Klasszis Média
Budapesten hozzászoktam ahhoz, hogy a belvárosban még hétköznap hajnalban is mindenféle nemzetiség konyhája elérhető, Stockholmban viszont a legtöbb vendéglátóhely egy órakor bezár. Egyedül az amerikai gyorséttermek svéd kihívóját, a Maxot találtuk nyitva.
Kulturális különbségek
A vasárnapi felfedezést a főtérnél, a Sergelstorgnál kezdtük. Itt található az Avicii Experience kiállítás, ami méltó emléket állít a 28 évesen elhunyt, kétszeres Grammy-jelölt svéd DJ karrierjének. A 2010-es évek egyik legnagyobb hatású előadója sétatávolságra, a Linnégatanon nőtt fel, még az egykori gyerekszobáját is újraalkották. A kiállítás bevétele részben Avicii családjának alapítványához kerül, amit az öngyilkosság-megelőzésért és az előadók mentális egészségének védelmére hoztak létre.
Göteborgban már megfordultam korábban, de csak a második svédországi utamon tudatosult bennem, hogy Svédországban az éttermekben teljesen természetes az ivóvíz felszolgálása számlázás nélkül. Az Óvárosban és az olyan felkapott belvárosi vendéglátóhelyeken is ezt tapasztaltuk, mint a Pyttirian, ami Magyarországról nézve kellemes meglepetés.
Ebéd után a szivárványos Stadion metrómegállónál folytattuk a látványos állomások felfedezését. Innen a kék vonal egyik távoli megállójához, a Tenstához mentünk, ahol sokféle nyelven, például magyarul is el lehet olvasni a testvériség szót.
Tensta egy különösen érdekes negyed a városhatáron kívül: itt a nem svéd származásúak alkotják a népesség többségét. Stockholm egészére ez nem igaz, ugyanakkor általában a fővárosba is nagy számban költöztek emberek a Közel-Keletről (főleg Szíriából, Irakból és Iránból), a délszláv államokból (Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából) és Szomáliából is. A barátnőmnek néhol kényelmetlenséget okoztak a tekintetek, de ezt leszámítva mind Stockholm, mind Tensta biztonságosnak tűnt.
Fotó: Klasszis Média
Az egyik legjobb kulináris élményt a végére tartogattam: indulás előtt, a főpályaudvaron még vettem néhány autentikus svéd fahéjas tekercset.
Amikor este 9 óra után felszállt a repülőgépünk, még tűzött a nap, és elhatároztam, hogy Svédországba egyszer decemberben is vissza fogok jönni a nappali sötétségért.
A Világjáró többi részét itt olvashatják.
Az esti csúcsidőben jelentős importra szorulnak. 
