Igazából nem szívesen írok Izlandról, mert azt szeretném, ha ez a mágikus szigetország minél kevésbé kapcsolódna be a nemzetközi turizmusba és megmaradna olyan tisztának és természetesnek, mint amilyennek megismertem. Ugyanakkor pedig szívesen is írok róla, mert azt szeretném, ha minél több ember láthatná azokat a természeti csodákat, amelyekkel egy életre meghódította a szívemet Izland. Összességében pedig akár írok róla, akár nem, az elmúlt mintegy két évtizedben a jégország fokozatosan egyre több turistát vonzott, ezért eggyel több cikk tán nem árt már olyan sokat.
Kétszer jártam eddig Izlandon, a két utazás között eltelt kábé tíz év, és ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy a turizmus infrastruktúrája látványosan kiépüljön a csaknem Magyarországgal azonos területű szigeten. A változás tehát már elindult, de az ázsiai, amerikai és európai tömegturizmus talán még nem formálta át annyira Izlandot, így néhány évig még remélhetőleg úgy lehet megbámulni egy mesebeli vízesést, hogy közben nem lökdösik jobbról is, balról is az embert. Főleg a hazai tájak kedvelőinek fog fájni, de azt szoktam mondani, hogy Izlandhoz képest Magyarországon nincs semmi látnivaló. Budapest építészete tényleg páratlan és a balatoni naplementét is szívesen élvezi az ember, de Izlandhoz képest ez maga a merő dögunalom.
Egyrészt a hírekből tudható, hogy Izland a Föld egyik legaktívabb vulkanikus területe, a vulkáni- és utóvulkáni tevékenység szinte minden fajtájára példát találhatunk. Másrészt Európa legnagyobb jégtakarója is itt van, harmadrészt olyan csodálatos állatokat lehet megfigyelni természetes környezetükben, mint a puffin és a fóka. Negyedrészt pedig Magyarországon nincs sarki fény, Izlandon pedig van. Ehhez persze el kell hagyni Reykjavík környékét. A legtöbb turista szerencsére csak a fővárosban bóklászik, és az utazási irodák által hirdetett "Arany körút" látványosságait nézik meg.
Persze nem véletlenül ajánlják mindenkinek ezt az egy nap alatt teljesíthető utat: érinti a gejzíreket, az elképesztően szép és erőteljes Gullfoss vízesést, valamint a Thingvellir Nemzeti Parkot. Ez utóbbi arról híres, hogy régen itt tartották a népgyűléseket, és ezek valóban népgyűlések voltak, mert olyan kevesen éltek a szigeten, hogy nem volt szükség képviselőkre. Ez most is Izland egyik fő előnye: mintegy 300 ezren élnek a szigeten, ennek fele a fővárosban, így a maradék hatalmas területen mindössze még 150 ezer ember osztozik. Ennek persze főleg párválasztásnál vannak hátrányai: van olyan telefonos applikáció, amivel leellenőrizhető, hogy az adott partner vajon rokon vagy sem.
A legjobb megoldás Izland megismeréséhez, ha autót bérelünk. Nem lehet eltévedni, mert nagyjából csak az 1-es út van, ami körbevisz a parton, középen ugyanis a gigantikus jégmező terpeszkedik, nyáron is nehezen járható utakkal. Reykjavíkból egyszer déli, egyszer északi irányba indultam el, a sziget keleti oldalát nem ismerem, oda még valamikor muszáj lesz egyszer elmennem. Most a két út legemlékezetesebb pillanatait próbálom címszavakban felidézni anélkül, hogy pontosan leírnám, konkrétan melyik esemény melyik út alatt történt.
Északon egészen a Húsavík nevű kisvárosig jutottam. Fontos tudni, hogy Izlandon már az is településnek számít, ha egy kereszteződés négy sarkában áll egy-egy ház. Nos, mire behajtottam Húsavíkba, addig motorosszánoztam a jégmezőkön, megnéztem belülről egy mozgó jégbarlangot, egy lakatlan öbölnél fél napig figyeltem a fókák életét, fürödtem egy melegvízű patakban, miközben kint kábé mínusz 20 fok volt, megettem életem legfinomabb homárlevesét, beléptem Vörös Erik (viking hajós, Grönland felfedezője) feltételezett házába és annyi sarki fényt láttam, amennyit csak akartam. Eleve annál jobb szállodai szolgáltatást el sem lehet képzelni, mint hogy az éjszaka közepén telefonos ébresztővel szólnak, hogy most van a sarki fény, ha érdekli, akkor megtekintheti.
Húsavík pedig azért volt a végcél, mert innen indulnak a bálnanéző hajók. Nem garantálják, hogy biztosan látni lehet a bálnákat, de az volt az érzésem, hogy nehéz úgy kint lenni a tengeren, hogy ne jöjjenek szembe ezek a csodálatos állatok. Több fajtájuk is felbukkanhat egy kihajózás alatt, az orka pedig olyan gyakori vendég, mint a balatoni harcsa.
Izland rendkívül büszke a történelmére, hogy évszázadok alatt sikerült megszabadulni a dán elnyomóktól, és 1944-ben sikerült elnyerni a függetlenséget. Őrzik a szokásaikat, rendkívül népszerűek a népmesék, amelyekben trollok, manók rémisztgetik a gyerekeket. Izland nem törekszik uniós tagságra, de a schengeni térség tagja, és Magyarországhoz képest sokkal felvilágosultabb, például 2010-ben legalizálta a melegházasságot.
A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.
Ellentétes narratívák. 
