Öt és félórás repülőút után első utunk az autókölcsönzőbe vezet. Ez egy óriási iparág, a hihetetlen méretű – főleg brit, német és orosz – turistahad így járja be a Spanyolországhoz tartozó legnagyobb, 2034 négyzetkilométeres Kanári-szigetet. Az északi oldalon foglaltunk szállást, ahol az időjárás kicsit változékonyabb, mégis, minden jóval autentikusabb. A városok és az emberek itt erősen őrzik még a spanyol kultúra nyomait. A településeken minduntalan hangulatos terekbe, a vad óceánt szegélyező sétányokba, kis templomokba, kávézókba és bárokba, tipikus balkonos házakba, banánültetvényekbe és mosolygós, spanyol ajkú lakosokba botlik az ember.

A sziget déli része teljesen más. Ugyan szinte mindig süt a nap, de a turisták kedvére felhúzott művárosok Las Vegast juttatják az ember eszébe. Persze ezzel sincs baj, van, akinek épp ez jön be. Olyannyira, hogy mikor egy napra átkirándulunk, egész egyszerűen nem akad egyetlenegy parkolóhely sem, és csak több kilométerre tudjuk letenni az autót. Igaz – hihetetlen –, de a parkolásért szinte sehol nem kell fizetni, még a hatalmas bevásárlóközpontokban sem. Sőt, autópályadíjat sem kérnek az embertől a jó minőségű utakért cserébe. Igen, létezik ilyen. És az is megdöbbentő, hogy itt is olcsóbb a benzin, mint Magyarországon, ugyanis 1,2 euró körül (jelenlegi árfolyamon közel 480 forint) mozgott a litere. (A szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk, az Mfor Üzemanyagár-figyelője heti rendszerességgel beszámol a benzin- és gázolajpiaci folyamatokról.)

Irány tehát a reptérről a sziget második legnagyobb városa, Puerto de la Cruz, a hegyre épült, de az Atlanti-óceánig lenyúló gyönyörű városka. Már útban odafelé feltűnik egy hatalmas szürkésfehér felhő, és az ott töltött közel két hét alatt azt látjuk, hogy valamilyen misztikus okból mindig épp Tenerife híres hegyére, a Teidére ereszkedik le nap mint nap. Ezt sokszor megcsodálhattuk az erkélyünkről is, ami maga volt a meglepetés, ugyanis szánt szándékkal sem tudtunk volna jobb szobát foglalni, mint a híres-neves, az UNESCO világörökség részét képező hegycsúcsra nézőt.

Az ártalmatlan felhőnek minden bizonnyal köze van a világ második legmagasabb, 3718 méteres Teidében szunnyadó vulkánhoz, ami utoljára 1909-ben tört ki, de az igazán pusztító láva 1706-ban hagyta ott örökre a nyomait.

A Teide és az őt körülölelő Nemzeti Park Spanyolország leglátogatottabb természeti csodája.

Már az odavezető út is lenyűgöző, és amikor az egykori lávafolyam megkövült mementói, a „lavas negras” (fekete láva) feltűnnek, a holdbéli táj egyszerűen hihetetlen látványt nyújt. Mintha más bolygóra csöppenne az ember. A totális kilátást azonban nem adják ingyen, 2200 méterről a Teide legtetejére fejenként 41 euróért (16 300 forint) lehet felvonóval feljutni. Ám sokan direkt épp azért mennek a szigetre, hogy gyalogtúrával hódítsák meg az 1496-os spanyol gyarmatosítást megelőzően itt élt bennszülött guancsok egykori élőhelyét.

Senki ne friss jogsival vezessen itt!

Lefelé menet útbaejtjük a száz lakosú hegyi falucskát, Mascát, ahol évszázadokkal korábban kalózok laktak, mivel fekvésének köszönhetően jó kilátás nyílik a tengerre. Jó pár éve még csak szamárháton lehetett megközelíteni, ma már egysávos hegyi út vezet oda. De olyan szerpentineken kell kanyarogni, ami nem a kezdő vezetők álma. Még a sokat tapasztalt autósokat is megizzasztja a feljutás a ciprus- és pálmafák övezte, szurdokban fekvő faluba. A látvány úgyis mindenért kárpótolja az embert.

A vállalkozó kedvűek egy kiépített ösvényen még le is sétálhatnak az óceánpartig, a Los Giganteshez, ahol valóban gigantikus sziklák állnak őrt a falu határában. Akinek azonban vissza is kell mennie a 4,5 kilométeres kaptatón a kocsijáért, kemény kihívás elé néz.

Aki a túrázásban elfáradt, jót pihenhet a híres Loro Parkban. A sziget növény- és állatparkjában fejenként 42 euróért (16 800 forint) olyan élmények várnak az emberre, mint például a pingvinház, ahol még a hó is esik, a szabadon balettező flamingók vagy egy alagút, mely felett az óceán élőlényeit figyelhetjük úgy, mintha mi magunk is a részesei lennénk annak a világnak.

A csodálatos fauna- és flóravilágot csodálva három állatshow-t is elcsíphet az ember.

Bár sokan sajnálják – köztük mi is – a fogságban élő fókákat, delfineket és orkákat (kardszárnyú delfineket), mégis tágra nyílt szemmel nézzük a remekbe szabott bemutatókat. Csak egy jó tanács: az orka show-n érdemes a nézőtér felső részére ülni, hogy senki ne járjon úgy, mint mi, akiket jókora farokuszonyukkal telibe fröcsköltek az orkák. Persze ez is a show része, előtte esőkabátokat lehet vásárolni 3 euróért.

A csodás idillben, a park több száz papagájának alapzajától kísérve, a bemutatók alatt a kivetítőkön látható edukációs kisfilmek között mindeközben, sok ezer kilométerre Ukrajnától, időről időre arra figyelmeztetik az embert, hogy valahol messze épp háború dúl …

Fekete és sárga homokos strandok

A Teide vulkanikus tevékenysége miatt Tenerife sok strandján kicsit bizarr, de épp ezért unikális fekete homok várja a fürdőzőket. Egyes strandokra azonban a Szaharából hozatták a sárga homokot, például a sziget fővárosánál, Santa Cruznál található Playa Santa Terezára. (Itt láttuk a mókás kiírást, miszerint nyáron 20 óráig van nyitva a strand, míg télen „csak” 17 óráig. Ugyanis Tenerifén decemberben és januárban is 20-22 fok van, ez a legfelkapottabb időszak). Két napágy egy ernyővel itt mindössze 6 euró, a frissen sütött szardínia a hangulatos tengerparti bárban pedig 8 euró. Ugyanez a déli parton ennek a duplája. Viszont a szörfösök mégis oda mennek tömegével, mert az óriáshullámok mágnesként odavonzzák őket.

Sokan pedig arra esküsznek, hogy az itt látható narancs-rózsaszínű naplemente a legszebb a világon.

A sziget északi részén érdemes még ellátogatni La Orotavába, amely sokkal jobban megőrizte építészeti örökségét, mint bármelyik más város a szigeten. Itt lehet fülön csípni a sziget igazi, ősi kultúráját a megkapó utcarészletekkel, a tipikus kanári guillotine ablakaival és a megnyugtató harmóniájával.

A város legnagyobb büszkesége a balkonok háza, a Casa de los Balcones. Ez Tenerife szigetének egyik legkarakteresebb épülete, amelynek titka, hogy a balkonoknál és az ablakoknál is helyi fát használtak, és tipikus Kanári-szigeteki építési megoldások jellemzik.

Garachico, mely az óceánparton álló hatalmas sziklájáról is híres, szintén Tenerife egyik legelbűvölőbb kisvárosa, valamint a Kanári-szigetek egyik legszebben megmaradt, történelmi-építészeti szempontból jellegzetes városmagja. Icod de la Los Vinos pedig arról híres, hogy itt látható Tenerife legöregebb, őshonos sárkányfája.

Tapas, paella, sangria

A nagy jövés-menésben azért ne feledkezzünk el a gasztronómiában sem megmerítkezni, például a Santa Cruz-i afrikai piacon vagy az úton-útfélen felkínálkozó bárokban és éttermekben. Nem szabad kihagyni a tapasokat, köztük a Gambas all Ajillót (fokhagymás olívában sült királyrákok), a Croquetas de Jamont (Jamon sonkás rántott krokett), a Pimientos de Padront (nagy szemű sóval meghintett, grillezett padronpaprika), a Papatas Bravas (helyi szósszal megküldött sült krumpli), a desszertek közül a Churrost (formázott, porcukorral megszórt sült tészta) vagy a Pasta del Natát (vaníliakrémmel töltött kis kosárkák).

A Paella pedig a spanyolok nemzeti étele, sáfránnyal ízesett rizses csirkével, chorizo kolbásszal, tenger gyümölcseivel. Az ízhatás kedvéért nem árt, ha sangriával (gyümölcsös, édes bor) vagy a helyi sörrel (Dorada) le is öblítjük a finom falatokat. Mindezek olcsóbbak, mint a magyar tapas bárokban, de még a közértekben is körülbelül 20 százalékkal kevesebbe kerülnek az élelmiszerek, mint Magyarországon.

Tenerifének ugyan vannak kopárabb részei is, de az utazóban mégis a rengeteg pálmafa és gazdagon burjánzó érdekes növényzet, a madárcsicsergés, az érzékeket lágyan simogató klíma, a nyugodtság, a tapasok mellett borozgató és csevegő emberek, a háborgó vagy épp megszelídült óceán vagy a mosolygó pincérek arca ugrik be. Egy hely, ahol két hétnél is tovább maradna az ember.    

A Világjáró többi cikkét itt érhetik el. A Világjáró Extrát, amelyben az idei Caminót meséljük el napról napra, pedig itt olvashatják.