8p

Szebb egy város, ha az éppen aktuális felső akarat körzővel-vonalzóval, történelemkönyvekkel felszerelkezve tervezi meg? Valószínűleg igen. De jobb ez a városnak és lakóinak? Világjáró rovatunk keretében  londoni idegösszeroppanásunkat idézzük fel, illetve mindazt, ami a sokk hatására eszünkbe jutott.

Máig megvan a pillanat, amikor nagyjából húsz évvel ezelőtt végleg összetört bennem valami Londonnal kapcsolatban. Mielőtt először jártam volna a városban, valahogy úgy képzeltem, mint az egykori Brit Birodalom fényességes és lenyűgöző fővárosát, ahol minden sarokról a történelem kicsit dohos, de bódítóan izgalmas illata árad felénk. Egy-két nap mászkálás után már kezdett gyanús lenni, hogy az angolok kicsit máshogy állnak a várostervezéshez, mint ahogy én azt Budapesten és mondjuk a másik nagy európai gyarmatbirodalom központján, Párizson edződött szememmel elképzeltem, de arra nem voltam felkészülve, hogy egyszer csak meglátom ezt:

A Baynard House, a brutalista építészet egyik kiemelkedő londoni alkotása. A környezetéből kitűnik, az mindenesetre biztos. Fotó: Wikimedia
A Baynard House, a brutalista építészet egyik kiemelkedő londoni alkotása. A környezetéből kitűnik, az mindenesetre biztos. Fotó: Wikimedia

Kedves olvasó, ön a fenti képen a londoni Baynard House-t láthatja, bár azt azért nem tenném hozzá, hogy teljes pompájában, mert egyrészt a pompa szó valahogy nem annyira passzol ehhez az épülethez, másrészt a teljes élmény befogadásához ott kell állni szemben vele a Temze partján, vagy még inkább az azóta megépült Millennium Bridge gyaloghídon. (A sokk akkor túlságosan erős volt, hogy utánanézzek, mit is látok, de néhány hete újra Londonban jártam, és elindultam a Tate Modern felől a túlpartra, és a traumát immár egy okostelefonnal a zsebemben sikerült újra felidézni.)

Mert hát maga az épület olyan, amilyen. Én nem vagyok sem építész, sem művészettörténész, sem esztéta, és ezért egyszerűen egy meglehetősen ronda, a magyarországi szocreál remekekhez hasonlatos valaminek látom, de most utánaolvastam kicsit, hogy mégse lógjon a levegőben annyira ez a kirohanás. Megtudtam, hogy a Baynard House William Holford brit építész és várostervező(!) 1979-ben átadott épülete, amely a brutalista építészet egyik jeles londoni képviselőjének számít, és vannak, akik kifejezetten rajonganak érte.

Ízlések és pofonok, persze, de alapvetően nekem nem az épülettel magával volt bajom, hanem azzal, hogy ott áll, ahol. Néhány száz méterre a Szent Pál-székesegyháztól, London egyik jelképétől, a nagy tűzvész előtti város kevés megmaradt épületének egyikétől. A Temze partján, hogy messziről látszódjon, és a székesegyház a házak közül kibukkanó kupolájának látványába is a lehető leginkább belezavarjon, ha a túlpartról nézzük.

Vegyük észre, hogy a még teljesebb élmény kedvéért a mellette álló épületek is tökéletesen elütnek stílusban mind a székesegyháztól, mind a Baynard House-tól, a Millennium Bridge hídfőjének másik oldalán pedig éppen most készül el egy negyedik (ötödik-hatodik) stílusú épület. Még szebb az egész történet, ha tudjuk, a nevét onnan kapta az épület, hogy az egykori Baynard’s Castle helyén áll, amelynek első változatát a normann hódítók első hullámával érkezett Ralph Baynard építette, és 1213-ban már leromboltatta János király, a második változata pedig a nagy londoni tűzvész idején pusztult el nagyrészt 1666-ban. Tehát a mai ház nem egyszerűen egy üres telek vagy valami rakparti bűzös ipari épület helyére épült, hanem a történelmi London egy fontos pontjára, egy korábban történelmi jelentőséggel bíró, ismert épület helyére.

Magasról megtisztelt hagyományok

Mindezt egy olyan országban, ahol ugyebár közismerten többszáz éves, teljesen elképesztő törvényekre hivatkozik a precedensjog, ahol – kis túlzással – vagyonok és életek múlhatnak azon, ha valaki nem a megfelelő, az idő homályába vesző eredetű hagyományok szerint viselkedik. És ahol például a nemrég lezajlott koronázási szertartáson a normann kori hagyományoktól a véres gyarmatbirodalmi múlt emlékein át a 20. századig az ország egész történelme keveredett össze egy több ezer oldalban is nehezen felfejthető, teljesen kaotikus, néhol fenséges, néhol végtelenül nevetségesnek ható ceremóniában. De a Baynard House-t egy várostervező(!) teljesen jó ötletnek gondolta felépíteni oda, ahova, és a londoniak ahelyett, hogy a Tower udvarán csapatták volna le a fejét a szent hagyományok nevében, egy vállrándítással túltették magukat a dolgon.

Persze aztán eszébe jut az embernek más is. Az angolok és a birodalomépítő britek a hagyományok tisztelete mellett általában nem féltek szokatlan módszerekhez nyúlni. Az 1415-ös azincourt-i csatában a nemes, hagyománytisztelő, fenséges francia lovagokat az angol hosszúíjászok mészárolták le, a világhódító Spanyol Birodalmat véres kezű szerződéses kalózok kényszerítették térdre a 16-17. században.

Amikor valaki kitalálta, hogy a gőzgép végül is hasznos dolog, az egész ország és társadalom a feje tetejére állt, de az ipari forradalom olyan gazdasági erőt adott ennek az esős, kieső szigetnek, aminek nem volt párja, de a Brit Birodalmat mégis nagyrészt magáncégek hozták létre és működtették a korona és az állam helyett és nevében (lásd mondjuk a Kelet-indiai Társaság történetét). A hagyományokat vagy akár személyesen a királynőt is pedig már ötven évvel ezelőtt, a közszolgálati tévén röhöghette ki szívből az, akinek ahhoz volt kedve.

Az egészet irányító London pedig közben fejlődött, ahogy fejlődött, ahogy éppen a pillanatnyi helyzet és a polgárok érdekei hozták: ha leégett, újjáépítették valahogy, ha kellett egy új épület, felépítették, ha hely kellett valaminek, lerombolták.

Senkinek nem jutott eszébe királyi vagy központi akaratra sugárutakat tervezni vonalzóval a kanyargós utcácskák helyére, körzővel körutakat vágni a város szövetébe, és ez nekik így jó volt. Sőt, senkinek nem jutott eszébe egy önkényesen meghatározott történelmi hagyomány nevében a Budai Várat telerakni réginek látszó, de méregdrága, és a semmiből felhúzott betonkolosszusokkal megszórni, a közhivatalokat odaköltöztetni, miközben a cechet álló polgárokat kitiltják onnan. London működött úgy, ahogy, sokszor mocskosan, kaotikusan, akár véresen, de amíg működött, nem piszkálták, amikor meg nem, megoldották valahogy a problémát.

Miközben mondjuk Párizsban minden fontosabb épület környezete is gondosan meg van tervezve, hogy értékelhessük monumentalitását, addig a Szent Pált például meg sem lehet rendesen nézni, mert a mellette lévő utcák és terek olyan szűkek, hogy nem tudunk tőle elég messze állni. A Louvre-hoz a világ leghíresebb sugárútja vezet, a Diadalívtől a Place de la Concorde-on át az üvegpiramisig minden katonás rendben, kiszámolva áll, a British Museum egy mellékutcába befordulva szakad ránk hirtelen, a múzeumot befogadó telken pedig még magánházak maradtak, amiket a bővítések, felújítások során is meghagytak – minek bolygatni azt, ami működik?

A Baynard House-tól pár perc sétára ütközhetünk bele a most már teljesen egyedül, egy vasúti hídtól elnyomva álldogálló Blackfriar pub épületébe, amely ugyan a régi London egy emlékének tűnik, de valójában egy korábbi dominikánus rendház helyén épült 1875 körül, és az 1960-as években már tervben volt a lebontása, amíg egy polgári összefogás keretében indult kampány meg nem mentette.

Hülye angolok, angol hülyék?

Mit is akarok ebből az egészből kihozni? Jó kérdés. Talán azt, hogy az, aki még nem járt Londonban, készüljön fel rá, hogy minden értéke mellett ezt bizony nehéz lenne a klasszikus értelemben „szép” városnak titulálni. Ne a Baynard House vagy más szentségtörések mellett kapjon idegösszeroppanást és motyogja érthetetlenül maga elé: „Miért? Ezt? Ide? De hát… Miért?”

Vagy talán azt, hogy a maga abszurditásában London, sőt egész Nagy-Britannia egész jól elműködött úgy sokszáz évig, hogy a polgárokat és az ő magánérdekeiket a lehető legkevésbé piszkálták felsőbb hatalmak valamiféle absztrakt felső jóra hivatkozva. Ha éppen egy elképesztően oda nem illő szürke betontömböt akartak építeni a Szent Pál székesegyház elé, akkor odaépítették. Talán néhány év vagy évtized múlva ugyanilyen könnyedséggel fogják lebontani is, hogy aztán valami lenyűgözőt vagy éppen valami teljesen jellegtelen akármit, esetleg az éppen aktuális legújabb építészeti stílus megosztó képviselőjét húzzák fel a helyére.

A Brexittel nagy pofonba szaladt bele Nagy-Britannia és szaladtak bele a britek, és talán a modern tömegdemokrácia, a globalizáció, a közösségi és a bulvármédia találkozása már olyan elegyet alkot, ami kikezdi az évszázados brit sikeresség alapjait is. Azonban ne feledjük, hogy a londoniaknak és a briteknek régóta volt joguk hülyének lenni, és ez eddig elég jól működött, és talán most is működni fog a végén.

A Világjáró korábbi cikkeit itt találja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív Andorra varázslatos völgyei, avagy ráérős kanyargás Európa legnagyobb miniállamában
Durucz Dávid | 2025. május 31. 06:01
Mi lenne, ha Budapest egy ország lenne, csak éppen két-háromezer méteres hegyek között, kerületek helyett völgyekben fekvő falvakra felosztva? Nos, a buszozás például lassabb, de látványosabb időtöltés lenne – és már ezen a ponton kiderül, hogy a méreten kívül semmi közös nincs a magyar fővárosban és Európa legnagyobb miniállamában. A Világjáró ezúttal Andorrában járt.
Szubjektív Már azt sem tudja Orbán Viktor jobb keze, hogy mit csinál a bal? Ez Viszont Privát 54.
Gáspár András - Havas Gábor - Herman Bernadett - Izsó Márton - Litván Dániel | 2025. május 30. 19:19
Megint ránkzuhant egy Kormányinfó, csak kapkodtuk a fejünket. Most már tényleg minden Ukrajna hibája? Újabb árrésstopok jöhetnek, de ez már veszélyes lehet? Százmilliókat tehet zsebre a kormány az átláthatósági törvénnyel. Akkora a baj a gazdasággal, hogy már egymást tépik Orbán Viktor miniszterei? Erről és sok másról is beszélgettek az Ez Viszont Privát podcast legfrissebb adásában kollégáink: Gáspár András, Herman Bernadett és Litván Dániel.
Szubjektív Két kilométeren múlhat a gyermekkor vége Dánia közepén
Litván Dániel | 2025. május 24. 06:01
Szerencsére Billundban nem csak Legolandbe mehet az, aki még nem nőtt ki a legózásból. A Világjáró egy nagyon régi adósságot teljesített, és majdnem nagyot csalódott.
Szubjektív Kikért menetel Magyar Péter? Parázs vita tört ki a stúdióban – Ez Viszont Privát
Havas Gábor – Izsó Márton – Kovács-Angel Marianna – Vég Márton – Wéber Balázs | 2025. május 23. 18:31
Kétségkívül ellopja a show-t Magyar Péter Orbán Viktortól azzal, hogy Budapesttől Nagyváradig gyalogol sokadmagával a nemzetegyesítés jegyében. De tesz-e majd komoly gesztusokat a baloldali-liberális szavazóknak is? Vagy meg kellene haladni a bal-jobb felosztást? Erről is vitatkozott – olykor nem is visszafogottan – az e heti Ez Viszont Privátban Kovács-Angel Marianna felelős szerkesztő, valamint Vég Márton és Wéber Balázs újságíró. Szubjektív műsorunkból kiderül is, hogy miért jött megint aggasztó adat a gazdaságról, hány NER-es milliárdos van a leggazdagabb magyarok között, mi újság az Orbán-bányákban, valamint hogyan olajozzák Rogán Antalék a sokmilliárdos propagandát.
Szubjektív Az Eurovízió városa – svájci képeslap leckerlivel és fondüvel
Elek Lenke | 2025. május 17. 06:01
Ezekben a napokban nem érdemes Bázelbe utazni, hiszen szinte minden szálláshelyet lefoglaltak a 69. Eurovíziós Dalfesztiválra érkezők, de az év következő hónapjaiban igen. A város több napos élményt nyújthat, főleg a műemlékek és a kortárs művészetek kedvelőinek, no meg persze a sajtimádóknak. Ráadásul itt nem kell kerülgetnünk turistatömegeket. A Világjáró ezúttal visszatér a svájci-német-francia hármashatárnál fekvő településre.
Szubjektív Melegedő óceánok – egyre pusztítóbb viharok
Káncz Csaba | 2025. május 12. 09:28
A korallzátonyok károsítása mellett az óceánok emelkedő hőmérséklete hozzájárul a viharok erősödéséhez. A felesleges hő a hurrikánok üzemanyagaként szolgál, ami erősebbé és pusztítóbbá teszi őket – különösen a part menti, sőt a szárazföldi közösségek számára. Káncz Csaba jegyzete.
Szubjektív Egy pohár prosecco „A Keresztapa” forgatási helyszínén – kihagyhatatlan dolgok Szicíliában
Kormos Olga | 2025. május 10. 06:01
Barangolás „A Fehér Lótusz” második évadának helyszínén, egy jéghideg ital elkortyolása a Bar Vitelliben, felkapaszkodás a hajtűkanyarokban a hegyekbe egy napfénytetős Fiat 500-assal, gyors ebéd a palermói gasztropiacon vasárnap, füstölgő Etna – rengeteg dolog jöhet szóba egy szicíliai körutazáson. A Világjáró ezúttal Európa hetedik legnagyobb szigetén járt. 
Szubjektív Lepkefing vagy atombomba? Ez Viszont Privát
Csabai Károly - Havas Gábor - Izsó Márton - Litván Dániel - Vég Márton | 2025. május 9. 18:46
Mennyire erős, és mennyire lehet hatásos Magyar Péter hangfelvétele a háborúra készülő honvédelmi miniszterről? Milyen botrány ütne igazán nagyot Orbán Viktoron? Azért járja a miniszterelnök az országot, mert nagy a baj a Fidesznél? Brüsszel megint ármánykodik – de jó oka van rá? E témákról is beszélgettek, vitatkoztak munkatársaink, Csabai Károly főszerkesztő, illetve Litván Dániel és Vég Márton újságírók az Ez Viszont Privát legújabb adásában.
Szubjektív Elon Musk, gyilkos drónok és mesterséges intelligencia? Ideje lenne komolyan félni ettől a kombinációtól
Litván Dániel | 2025. május 9. 05:48
Nem kell öntudatra ébrednie a mesterséges intelligenciának ahhoz, hogy nagyon veszélyes legyen. Donald Trump és a dollármilliárdosok barátsága semmi ahhoz képest, ami ezután jöhet? Jegyzet.
Szubjektív Mindenki veszíthet: Trump és Hszi kockára teszi a teljes világgazdaságot
Káncz Csaba | 2025. május 5. 09:29
Ez a párharc eldönti a világgazdaság sorsát. Mark Carney, Kanada újonnan megválasztott miniszterelnöke egykor a Bank of England elnöke volt a Brexit idején. Ezért tudja, hogy a súlyos sokkok mit válthatnak ki egy gazdaságban. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG