Ha az ember tulajdonosa és egyben főszerkesztője is egy szakmai lapnak, néha olyan helyekre is eljut, ahová másként nem. Így kerültem szeptember elején Portóba, a Modtissimo vásárra; a szakkiállítás elsősorban a ruházati textilekre fókuszál, és bár a lapom a lakástextil piacon mozog, a látottak még így is hasznosíthatók; a dizájn ma már egyetemes, a divat is mindent fölülír, legyen szó fast fashionről, autóról, tapétáról vagy éppen lakástextilről.
A trendek viharos gyorsasággal cikáznak körbe a glóbuszon, és mire párszor megkerülik a Földet, a színek, motívumok, melyek a bemenetnél még csak pólókon, kiskosztümökön tűntek fel, az outputot figyelve már zavarba ejtő változatosságot mutatnak: karórák, lábbelik, de a nemes italok csomagolása is már az "egy kaptafa" logikája szerint működik. Egyediségre, különlegességre vágyó világunk így lesz az unalmas egyentermékek zsákutcája; kitűnni a sokaságból képtelenség, mára mi magunk is szürke tömegtermékek lettünk.
De nézzük Portót!
A reptérre kocsi jön, a sofőr bírja az angol nyelvet, tudja, hogy Magyarország és Portugália területe és népességszáma közel azonos, hogy a két ország gazdasági fejlettsége hasonló, hogy a gáz ára meghétszereződött és az infláció is az egekben; könnyű lenne mindebből azt a következtetést levonni, hogy az átlagportugál széleskörű tájékozottsággal bír a világ dolgait illetően, olvassa a nemzetközi sajtót, tárgyalóképes a legkurrensebb témákban is, de vajon tényleg így van-e?
Még csak pár perce ülök az autóban.
A szállodából a vásárba külön-busz szállít, a világ legkülönfélébb pontjairól Portóba hívott szakmabeliek együtt ünneplik a 60. Modtissimót, az apropó is valójában ez; én a szaksajtó képviseletében az utat figyelem, hajt az állandó összehasonlítgatás gépies kényszere, az autópálya betonmellvédje itt kopottasabb, mint odahaza, de ez sem jelent semmit, az óceán sós levegője mindenbe belemar, ilyet látni mindenhol szerte a Mediterráneum országaiban.
A vásár épületeit szemmel láthatóan nem az elmúlt években húzták föl, nyoma sincs annak a fajta lázas sürgölődésnek, ami évről évre tapasztalható a frankfurti vásárvárosban, a Messe Frankfurton, itt nem nőnek ki a földből az újabb és újabb kiállítási csarnokok egyik évről a másikra, Portugáliában lassabban csordogál az idő, az országlakók nem kapkodnak, az is éppen olyan jól működik, amit évekkel ezelőtt alkottak meg, mint ami a múlt hónapban született.
A város közszolgáltatásaira, infrastruktúrájára, tömegközlekedésére is valamiképp az előbb elmondottak érvényesek: egyszerű, sallangmentes, a hivalkodást kifejezetten kerülő megoldások, a metróállomások a legtöbb portói házfalat beborító azulejókkal (festett csempékkel) fedettek, persze az egyszerűbb, egyszínű verzióval, a feladatnak ez éppen megfelel, mosható, tisztán tartható egyszerűen, éppúgy, mint 1980-ban, vagy lehet, hogy az ötvenes, hatvanas, hetvenes években, amikor megépültek.
Az óváros turistakavalkádja, ez a nemzetközi populáris karnevál minden nagyvárosban ugyanazt kínálja: menekülj a helyi Váci utcából, kerüld el a népszerű helyeket, vagy legalább tégy úgy, mintha te is helyi városlakó lennél!
Ez utóbbi kívánalmat nem is nehéz teljesíteni, közép-európaiként könnyen belesimulok az itteni népességbe, muito obrigado, mondom ízes portugál nyelven, miután felhajtottam a ház borát az apró családi vendéglő (trattoria) pultjánál, ahová aztán – hiába csak pár napos az ottlétem – másnap is visszatérek, mint egy jólnevelt kosztos diák.
A tulajdonos, idős házaspár női tagja serpenyőben sült halat készített, krumplival, az állat bizonyosan a közeli Duero folyóból vagy mindjárt az óceánból került az asztalra, az ár baráti, a többször utántöltött pohár borokkal együtt is mindössze tíz euró volt.
A város turisták felé forduló arca persze elragadóan bájos, mindenhol a gyarmati stílusban épült keskeny házak azulejóval borított falai; a sima, kék-zöld színben játszó míves csempékről ezerszeresen verődnek vissza a megfáradt város fényei, itt nem tévedsz el, girbegurba utcák és dimbes-dombos városmag fogják a kezedet és irányítanak alig ismert városi tájak felé, a barokktól az art decóig mindent megtalálsz, és ha mégis elpillednél, dobj be egy portóit, csak pár euró, és már várnak is az újabb felfedezések; végy példát Tengerész Henrikről.
Persze a kötelező látnivalók hajtóereje és a "turistahordák" sodrása minden helyszínre elvisz, kihagyni semmit sem fogunk:
a kétszintes I. Lajos hidat, aminek a tervezéséről éppen csak egy paraszthajszállal csúszott le a párizsi Eiffel iroda, a Majestic Cafét, amit talán a budapesti New York Kávéház ikertestvéreként aposztrofálhatnánk (és ha kellő képzelőerővel bírunk, asztalaihoz most is odaképzelhetjük a nagy portugál bárd, Fernando Pessoa hórihorgas, szemüveges alakját, vagy éppen az egyetlen Nobel díjas írójukat, José Saramagót), a S. Bento vasútállomást, ami talán leginkább egy kifordított, hatalmas kávésbögrére emlékeztet (már ha a várócsarnok teljes belső falát borító azulejo díszítést tekintjük), és ott van még persze a pénz helyi szentélye, a Tőzsdepalota (Palácio de Bolsa), ahol a részvénypakettek régebben a granadai Alhambra mintájára készült fényűző Arab-terem parkettjén cseréltek gazdát.
A közelmúlt építészete is sokat elárul Portugáliáról, és talán rólunk is. Salazar jobboldali diktatúrája 42 éven keresztül gyötörte a portugál népet, eredményei a mai napig kérdésesek, pár középület azért máig hirdeti a korszak igencsak kétséges nagyságát, a stíl nemzetközi, az olasz fasiszta novecento hatása megkérdőjelezhetetlen; a nagyotmondó és üresen kongó terek a hatalom igézetében épültek, itt csak leborulni lehet a képzelt nagyság előtt, a helyi caudillo minden bizonnyal elégedett lehetett, amikor végigtekintett a portói igazságügyi palota freskóin (és mi is meglepődhetünk azon, hogy ezek a falfestmények mennyire hasonlítanak Aba-Novák Vilmos műveihez).
Négy nap semmire sem elég, arra semmiképpen sem, hogy egy országról valós képet alkossunk. Beszámolóm elnagyolt ecsetvonásokkal készült útinapló, csupán felszínes benyomások egyvelege; tessék vele vigyázni!
Világjáró rovatunk korábbi cikkeit itt olvashatják.
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
