3p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Megvannak a módszerek a kiberbűnözők kézre kerítésére, de a magyar piac nem képes kitermelni ezek költségeit.

Kifinomult elemzői tudással, legmagasabb nemzetközi vizsgákkal, és a világ egyik legismertebb analitikai programjával ered a kriptocsalók nyomába egy hazai elemzőcsapat, munkájukat immár az FBI is haszonsítja - derül ki egy lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményből.

Évente 43 ezer bejelentett kriptocsalás

Tavaly mintegy 53 százalékot növekedett a kriptóvaluták kárára elkövetett csalások összértéke, ami a szakértői becslések szerint mára már meghaladja a 3,9 milliárd dollárt. Az olyan kifinomult eszközökkel dolgozó bűnszervezetek, mint a hírhedt zsarolóvírus fejlesztő Lazarus Group csak tavaly is már önmagában mintegy mintegy 359 millió dolláros kárt okozott – olvasható a Merkle Science legfrissebb szakági jelentésében.

Sokan gondolják, hogy reménytelen az ellopott digitális valuták előkerítése, azokat nyom nélkül el lehet tüntetni a bűncselekmények során. Ebbe a hibába esett a világ egyik legismertebb egyetemén (MIT) tanuló testvérpár is, a 24 éves Anton Peraire-Bueno és bátyja, a 28 éves James is, akik tavaly áprilisban tizenkét másodperc alatt 25 millió dollár Ethereumot loptak el, és akik most ezért húsz év börtönbüntetéssel néznek szembe.

Név nélkül két érdekes példáról biztosan be tudok számolni – mondja R. Kiss Sándor a Fairlight Services operatív vezetője.

"Az egyik esetben egy közepesen összetett fedezeti tőkeelvonást bogoztunk ki, aminek az anyaga az FBI asztalán landolt, a másik esetben pedig egy válóperben találtunk meg közel 700 ezer dollárnyi elrejtett kripto vagyont Las Vegas legnagyobb családjogi irodájának megbízásából. Mind a két ügyben közös volt, hogy rengeteg elemzéssel és gondolkodással, na és persze egy kis szerencsével egyik esetben sem volt varázslat megtalálni a megoldást."

Nem lehet nyom nélkül felszívódni

Ahogy az említett esetek is mutatja, egyáltalán nem egyszerű feladat digitális nyomok nélkül eltűntetni vagy tisztára mosni a bűnösen megszerzett kriptovalutákat a blockchain hálózaton. Bár léteznek nyomozást megnehezítő trükkök és technikák, amikkel meg lehet nehezíteni a felderítésre szakosodott elemzők dolgát, de a macska-egér játék kimenetelének esélyei meglehetősen kiegyenlítettek.

A világon közel fél tucat elemzőszoftver és az állami szereplők mellett nagyságrendileg 50-100 erre szakosodott elemző csapat üldözi a kriptobűnözőket, amelyek közül egy ma már hazánkban is elérhető. A hazai analitikus csapat elsősorban az Egyesült Államokban dolgozik, de nem utasítja el a hazai megkereséseket sem.

"Sok megkeresés érkezik hozzánk a honfitársainktól, napi szinten látjuk, milyen technikákkal és módszerekkel csapják be a jóindulatú, hiszékeny vagy sokszor tájékozatlan kisbefektetőket.

Kapacitásaink függvényében szívesen segítünk a hozzánk forduló hazai károsultaknak is, de üzletileg azt látjuk, hogy már rövidtávon is csak a külföldi piacok érdekesek a számunkra, hiszen olyan hatalmas költségekkel és magas belépési küszöb megugrásával lehet csak ezzel a tevékenységgel elindulni, hogy annak a költségeit lehetetlen lenne a magyar piacon kitermelni"

– tette hozzá Mezei Márk, a vállalkozás kommunikációs vezetője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Tudomány-technika Valami nagyon furcsa dolog hozhat egy óriási tudományos áttörést
Kollár Dóra | 2024. október 20. 18:01
A legnagyobb tudományos áttörések néha váratlan, sőt, kicsit undorító helyeken bukkannak fel.  
Tudomány-technika Bejelentették: ők kapták a gazdasági Nobel-díjat 2024-ben
Privátbankár.hu | 2024. október 14. 12:21
Három tudós kapta meg az elismerést.
Tudomány-technika Tudta, hogy akár a kertje végében is találhat hatékony szert a dohányzásról leszokáshoz? Hamarosan az amerikaiak is megtudhatják
Litván Dániel | 2024. október 13. 18:52
Újra felfedezheti a világ, és benne az Egyesült Államok, hogy létezik egy olcsó és hatékony szer, amely valóban segít letenni a cigarettát.
Tudomány-technika Ők kapták idén a kémiai Nobel-díjat
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 12:59
Három tudóst ismertek el.
Tudomány-technika Így védték meg a kiberbiztonságot – beszámoltak a parlamenti bizottság előtt
Privátbankár.hu | 2024. október 1. 18:16
A Gazdasági Bizottság elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága éves beszámolóját.
Tudomány-technika Megérkezett Elon Musk felmentőserege
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 30. 08:58
Dokkolt a SpaceX űrkapszulája a Nemzetközi Űrállomáson, felcsillant a remény a hazatérésre az ott ragadt űrhajósoknak.
Tudomány-technika A világ 10 leggyorsabb repülőgépe
Elek Lenke | 2024. szeptember 29. 10:21
Van, amikor a gyorsaság a fontos, van, amikor a biztonság. A milliárdos üzletemberek körében presztízskérdés, hogy milyen – többnyire magángéppel - érkezzenek egy fontos szerződés aláírására, míg a politikusok esetében a gyorsaság mellett a biztonság a legfontosabb szempont. Az amerikai Travel and Leisure összeállította a világ leggyorsabb személyszállítóit, természetesen a katonai gépek kivételével.
Tudomány-technika Klímaváltozási fásultság? Épp nincs itt az ideje!
Dr. Ács Barnabás, Ph.D | 2024. szeptember 25. 15:01
Újabb hőmérsékleti rekordok dőltek meg idén, és a szélsőséges időjárási események ismét bizonyítják, hogy az ember által okozott klímaváltozás mennyire komolyan fenyeget bennünket.
Tudomány-technika Van egy kis gond az iPhone16-tal
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 17. 09:17
Vannak, akik csalódottak. 
Tudomány-technika Ventilátort csinál a villanyórából és már lázadnak is ellene, mi az?
Buksza blog | 2024. szeptember 15. 17:03
A nagyvállalatok őrült hajszaként élik meg a mesterséges intelligencia alkalmazását, amiben nem szabad lemaradniuk, ugyanakkor két olyan következménnyel kell számolniuk, amire nem számítottak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG