5p
A napokban újabb áldozatot követelt a Nagy Magyar Médiaháború, amelyben a hatalmasok azt tesznek, amit akarnak, az újságírók szolgai szerepre vannak degradálva, és valójában semmi sem teljesen az, mint aminek elsőre látszik. Wéber Balázs jegyzete.
Kép forrása: Medgyesi Miklós/Facebook

Egy montázzsal köszönt el munkatársaitól a Nagy Magyar Médiaháború legújabb áldozata, Medgyesi Miklós. Az Elmúlt nyolc év című, az Orbán-korszakot kritikusan bemutató műsor szerkesztő-riportere öt év után távozik a nyáron ismét kormánybaráttá vált Hír TV-től.

Az újságíró azután hagyja el – hivatalosan közös megegyezéssel – a televíziót, hogy előző nap egy kellemetlen kérdést tett fel egy fideszes politikusnak.  Medgyesi Miklós a belpolitikai rovat munkatársa volt, az „Elmúlt nyolc év” mellett egy ideig a Célpont című, azóta szintén megszűnt oknyomozó műsort szerkesztette és vezette.  Ő készített anno emlékezetes, kétszemközti interjút Orbán Viktorral, és ő volt az, akit erélyes hangon utasított rendre Rubovszky György, mert egy kérdést akart neki feltenni.

Gyászos év

Azóta, hogy a csatorna a nyáron ismét kormányközeli kezekbe került, több mint húsz újságíró, szerkesztő vagy műsorvezető távozott – egy részük önként, más részük kényszerből.  Igaz, a nagy kaszagép már korábban beindult: idén áprilisban, a Fidesz újabb kétharmados győzelme után 39 munkatársat rúgott ki az akkori, kormánykritikus szakmai vezetés az akkori tulaj, Simicska Lajos által elrendelt megszorításokra hivatkozva.

Az alapítása óta 2015-ig stabilan Fidesz-párti Hír TV-nél azután tört ki háború, hogy Simicska Lajos 2015 februárjában véglegesen szembefordult addigi szövetségesével, Orbán Viktorral. Az egykori oligarcha célja innentől kezdve az Orbán-kormány leváltása lett, és ennek a célnak rendelte alá teljes médiabirodalmát. A televízió erősen kormánykritikussá vált, és ilyen szempontból kezdett sajtószerűen működni.

A Keresztapa játszmái

Az pedig alighanem médiatörténeti esemény volt, amikor Puzsér Róbert Simicska tévéjében simicskázott. 

„Ezen a csatornán két évvel ezelőtt még a Nemzeti Együttműködés Rendszerének propagandája hömpölygött. Orbán és Simicska együttműködésének pedig nem elvi, hanem szigorúan érdekalapú konfliktus vetett véget. Ahogy a Keresztapában is elhangzik: ez nem személyes, hanem üzleti ügy. Mi tehát a garancia arra, hogy ha újra fordulnak az érdekek, továbbra is kitart majd a vélemény szabadságának áldott állapota a Simicska-médiumoknál? Nos, erre semmi garancia nincs. (...) Most lubickolunk a sajtószabadságban éppen, de meddig fog ezt tartani? (...) Mert nem ez a magyar sajtó rendes működése, ami itt most éppen zajlik, hogy mi itt most egy Simicska-médiumban simicskázunk. Tehát erre kár is lenne túlságosan sokáig berendezkedni. Mert látjuk, hogy a politikai klíma, látjuk, hogy a társadalmi közgondolkodás mind-mind-mind nem kedvez ennek”

jelentette ki a kritikus a Sznobjektív 2017 januári adásában.

A Hír TV székháza belülről. A szerző felvétele.

Az igazsághoz hozzátartozik ugyanakkor, hogy az akkori szakmai vezetés túltolta a biciklit. Miközben a Híradókból ömlöttek a Mészáros- és Tiborcz-anyagok, addig az ellenzék gyanús ügyei elsikkadtak, a választás előtt pedig gyakorlatilag teljesen eltűntek a képernyőről.

A televízió - amelyben 2013 és 2018 áprilisa között dolgoztam külpolitikai szerkesztőként - szabadabb volt, mint korábban, de a régi reflexek működtek, a propaganda pedig gyakran ellenpropagandába csapott át, és ez nyilvánvalóan a hitelesség rovására ment.

A hatalom eszköze

A Hír TV akkor is eszköz volt, csak éppen más célokat szolgált, mivel a tulajdonos érdeke ezt kívánta. Emiatt a G-nap utáni időszakban is több munkatárs távozott, vagy távozásra kényszerült. Veiszer Alinda, akit még ebben a korszakban, idén áprilisban rúgtak ki, a Magyar Hangnak például azt mondta:  azért kerülhetett fel az elbocsátottak listájára, mert műsora nem politizált direktben.

Wéber Balázs

Idén nyáron végül ismét fordult a kocka: Simicska Lajos a Fidesz újabb kétharmados győzelmét látva ejtette egész médiabirodalmát, szó nélkül lelépett a színről, és a Hír TV-t is átpasszolta korábbi üzlettársának, Nyerges Zsolt kormányközeli üzletembernek.

A televízió tehát visszatért a korábbi vágányra. Ha a kormánykritikus-kormánybarát koordináta-rendszerben mérjük, akkor ismét kormánybarát lett – azaz ismét feladta a sajtószerű működés egyik alapvető ismérvét, a mindenkori hatalom ellenőrzését és elszámoltatását.

Az elmúlt évek Hír TV-s történései jól jelzik, hogyan működik a magyar média egy jelentős része. Vannak a hatalmasok, akik azt tesznek, amit akarnak, és vannak az újságírók, akiket előbbiek az aktuális érdekeiknek megfelelően, kvázi parasztokként tologatnak a sakktáblán. És ott vannak a nézők, akik persze végeredményben senkit sem érdekelnek egészen addig, amíg úgy szavaznak, ahogy azt a hatalmasok érdekei kívánják.

A lázadás, ahogy az utcán, úgy a szerkesztőségekben is elmaradt. A kormánypárti média nagy része totális agymosásra állt át, az ellenzéki média pedig számos esetben nem képes felnőni a feladatához, és a propagandára ellenpropagandával válaszol.

A legnagyobb vesztesek Ti vagytok, kedves Olvasók, Nézők, Hallgatók, úgyhogy épp ideje, hogy üvöltsetek egy nagyot, mint tette ezt anno Howard Beale a Hálózatban: "Kib...szott mérges vagyok, és többé nem fogom ezt elviselni!”

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Az ANY 40 százalékkal növelte nyereségét az első félévben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 19:58
Az ANY Biztonsági Nyomda nettó eredménye 5,33 milliárd forintra nőtt – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett beszámolóban.
Vállalat Az MBH bankban a Matolcsy kör már nem tulajdonos
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 18:00
A Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. részesedése immár nulla, közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat A WING eladta 18 lakásprojektjét Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:05
Rekordértékű, több mint 223 milliárd forint (2 405 millió PLN) összegű megállapodás született a WING többségi tulajdonában lévő Echo Investment által fejlesztett, valamint a vállalat résztulajdonában álló Resi4Rent bérlakásplatform portfoliójának valamivel több mint felének értékesítéséről.
Vállalat Véget ért a sztrájk az Egyesült Államokba legtöbb járatot indító légitársaságnál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:41
Az Air Canada és a légiutas-kísérők szakszervezete előzetes megállapodást kötött, amellyel véget ér a napok óta tartó sztrájk.
Vállalat Trump lemásolná Nagy Márton ötletét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:59
Az amerikai Eli Lilly árat emelt Nagy-Britanniában, miközben a dán Novo Nordisk az Egyesült Államokban csökkentette a fogyasztó gyógyszer árát. 
Vállalat Nem akármilyen befektetők érkeznek az Intelbe
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 11:37
A Trump-kormányat és a Softbank is beszállna az Intelbe. A chip-gyártó üzletág felvirágoztatása a cél. 
Vállalat Felére csökken a fogyasztó csodaszer ára
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 09:47
A felére csökkenti a legnépszerűbb gyógyszerének árát a Novo Nordisk. 
Vállalat A füstben nemcsak az egészség vész el, hanem az igazság is?
Natív tartalom | 2025. augusztus 18. 14:22
Az internet által az emberiség történetében először jutottunk el oda, hogy bárki szinte bármiről bármikor információhoz juthat. Egy kattintással válhatunk szakértővé bármilyen témában, legalábbis látszólag. A valóság azonban árnyaltabb: a „korlátlan tudás” korszakában a bizonytalanság, az álhírek és a tévhitek is minden korábbinál gyorsabban terjednek.
Vállalat Kirobbanó erőben a hazai tőzsde prémiumpapírja
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 08:57
Javuló hatékonyság mellett 20 százalék felett bővült az AutoWallis árbevétele az első félévben.
Vállalat Itt az MNB és a bankok közös nagy dobása, ezzel mindenki jól jár
Herman Bernadett | 2025. augusztus 15. 05:49
Szeptemberben indul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) minősített vállalati hitelprogramja (MVH), amelyben már több bank is jelezte, hogy részt venne. Az Erste is ezek közé tartozik, Cselovszki Róbert, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese reméli, hogy a kezdeményezés fellendítheti az elmúlt években padlóra került vállalati hitelezést. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG