6p
Sűrű bocsánatkérések, hosszas magyarázatok és rázós kérdések – így lehetne összefoglalni Mark Zuckerberg szenátusi meghallgatását. Zuckerberg szerint már nagyrészt kijavították az adathalászatot megengedő hiányosságokat, így ilyesmi nem fordulhat elő többet - a szenátus szerint azonban a Facebook túl monopol helyzetben van, hogy magát szabályozhassa. Az új eszközökkel máris rengeteg hamis profilt töröltek, többek között a magyar választások előtt is.
Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál társalapító-vezérigazgatója beszél a Kereskedelmi és az Igazságügyi Bizottságnak a több tízmillió Facebook-felhasználó adatainak felhasználásával kapcsolatos meghallgatásán a washingtoni törvényhozás épületében a Capitoliumban. (Fotó forrása: MTI/EPA/Shawn Thew)

Újonnan kifejlesztett eszközökkel hamis profilokat távolítottak el a Facebookról, többek között a magyar parlamenti választások előtt is – mondta a közösségi portál alapítója a kongresszusi meghallgatáson. A szenátus igazságügyi és kereskedelmi bizottsága előtti meghallgatáson Zuckerberg a szenátorok kérdésére válaszolva elmondta, hogy a vállalat olyan eszközöket fejlesztett ki, amelyek segítségével sikerült beazonosítani és eltávolítani hamis profilokat.

A hamis identitású felhasználók nem csupán a 2018-as félidős amerikai választások előtt bukkantak fel a portálon, de megjelentek a magyar, brazil, mexikói, pakisztáni és indiai voksolások előtt is. Zuckerberg megismételte hétfőn nyilvánosságra hozott megállapítását, miszerint a Facebook egyik legnagyobb hibája az volt, hogy 2016-ban az amerikai elnökválasztások idején túl lassan reagált az orosz behatolási kísérletekre.

"Ez az egyik dolog, amit a legjobban bánok" – mondta.

Az írásban rögzített nyilatkozatban az alapító kifejtette: "nagy tévedés volt nem eléggé figyelembe venni felelősségünket, az én hibám volt, sajnálom. Én indítottam útjára a Facebookot, én irányítom és az én felelősségem, hogy mi történt itt" – tette hozzá. A meghallgatás legérdekesebb részei eredeti nyelven megtekintetők itt:

A bizottság republikánus vezetője nem adott sok hitelt Zuckerberg megbánásának: John Thune elmondása szerint a Facebook 14 éves története tele van az adatvédelemre vonatkozó rossz döntések miatti bocsánatkérésekkel, és kétkedve fogadta, a mai bocsánatkérés vajon miben különbözik az előzőektől. Zuckerberg megismételte: rengeteg hibát követtek el, de a vállalatnál komoly változások kezdődtek a felelősségvállalás ügyében.

Félelmetes beismerés: milliárdok adatait lopták el a Facebookról

Sokkal nagyobb méretű lehet a megszerzett adatok mennyisége, mint hitték. További részletek >>>

A Facebook-vezér szerint mára nyilvánvalóvá vált, hogy nem tettek eleget a Cambridge Analytica adatfelhasználási ügyével kapcsolatban. Ahogy arról korábban már részletesebben is beszámoltunk, a  vállalat komoly botrányba keveredett azzal, hogy több mint 87 millió, többségében amerikai felhasználó adatait továbbította a politikai elemzőcég felé, akik a felhasználók tudta és beleegyezése nélkül használták fel a személyes adataikat.

Az adatgyűjtés 2,7 millió felhasználót érintett az EU-ban, míg további 2 milliót a Fülöp-szigeteken és Indonéziában. Más érintett államok Mexikó, Kanada, India, Brazília, Vietnam és Ausztrália voltak. A 87 millió felhasználó ráadásul csak a Cambridge Alaytica tevékenységére vonatkozik, más adathalász cégekkel együtt akár több mint kétmilliárd profilhoz is hozzáférhettek Zuckerberg szerint. A cég pszichológiai profilt állított össze az egyes felhasználók adataiból, s ennek segítségével célzott üzeneteket lehetett küldeni a felhasználónak, befolyásolva ezzel a választói viselkedést.

Szigorúbb önszabályozás?

Zuckerberg részletes válaszokat adott a szenátorok kérdéseire, akik elsősorban a bizalommal történő visszaélést firtatták. Amikor megkérdezték, erkölcsi felelősségének tartja tájékoztatni az áldozatul esett felhasználókat az esetről, a Facebook-vezért elmondta: "miután az elemzőcég állítása szerint törölte a kényes információkat, lezárt ügynek tekintették az esetet. Ez nyilvánvaló hiba volt, nem kellett volna hinni nekik, de már frissítettük irányelveinket, hogy ilyesmi többet ne fordulhasson elő" – mondta.

Több millió felhasználó szivárogtatta ki a Facebook - ezt nem ússzák meg Az új adatvédelmi előírások miatt komoly büntetést kaphat a Facebook a felhasználók adatainak kiadásáért. Tovább a cikkhez >>>

A vállalat bizonyos adatokat és hamis profilokat már törölt, és olyan új alkalmazásokat vezet be, amelyek lehetővé teszik a szigorúbb adatvédelmet, és azt is, hogy a felhasználók maguk kezelhessék profiljukat. Egyúttal azt is közölte, hogy olyan új eszközöket is fejlesztenek, amelyekkel biztosabban és könnyebben azonosíthatják a hamis híreket is. Lindsey Graham, dél-karolinai republikánus szenátor ugyanakkor világossá tette: nem hiszi, hogy a Facebookra lehetne bízni önmaga szabályozását.

Az átláthatóság érdekében tett erőfeszítések keretében a Facebook később bejelentette, hogy 2,2 milliárd felhasználónak küld értesítést arról, hogy milyen applikációkat használnak, s ezeken keresztül milyen adatokat osztanak meg magukról. A közösségi oldal szerint az embereknek ezt követően lehetőségük lesz arra, hogy teljesen kikapcsolják ezeket az applikációkat, vagy kizárják a harmadik felek hozzáférését ezeken keresztül.

Nálunk is jön az új szabályozás

Április 9-től már a magyar felhasználók hírfolyamában is megjelenít majd egy olyan figyelmeztetést, amelynek linkjére kattintva azok egyszerűen áttekinthetik, hogy milyen alkalmazások férnek hozzá a közösségi hálózaton tárolt adataikhoz. Az ebben lévő linkre kattintva a felhasználók elnavigálhatnak egy olyan felületre, amelyben áttekinthetik, hogy milyen facebookos alkalmazások férnek hozzá adataikhoz, és ha szeretnék, saját maguk visszavonhatják ezeket az engedélyeket. Az oldalon továbbá áttekinthetik a korábban már törölt (tehát az adatokhoz jelenleg már hozzá nem férő) applikációk listáját is.

Lázár: külföldi propaganda járatja le a magyar kormányt?

A miniszter szerint komoly pénzeket áldoznak a választók befolyásolására. Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

Legfrissebb blogbejegyzésük szerint a Facebook egy tudományos kutatási kezdeményezést is bejelentett, amelyen keresztül a vállalat szeretné megerősíteni a társadalomkutatókkal való globális együttműködését. Ennek első lépéseként egy független, előre tekintő értékelés készül majd a Facebook és a közösségi média választásokra, és a demokráciára gyakorolt hatásáról. A kezdeményezés keretében tudományos kutatók kapnak majd finanszírozást kutatásaikhoz, valamint hozzáférhetnek a Facebook által védett, adatvédelemmel ellátott adatkészletekhez is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG