3p
Elsősorban, vagy kizárólag? Nagyon nem lesz mindegy január 1-től.

Ha egy jogügylet fő célja az adóelőny elérése, akkor ezt 2017. január 1-jétől nem lehet érvényesíteni. Mindez jelentős szigorítás, hiszen eddig ilyen átminősítés csak akkor fordulhatott elő, ha a jogügylet „kizárólagos” célja az adóelőny elérése volt. – figyelmezteti a Privátbankár.hu olvasóit a Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. Ez az egyetlen szó különbség, akár a vállalati struktúra tervezett átalakításának 2016-os megvalósítását is indokolttá teheti.

Változás lesz, erre érdemes figyelni

Ezzel összhangban módosul a kedvezményezett átalakulás, illetve a kedvezményezett eszközátruházás fogalma is. A kapcsolódó adókedvezmény, illetve adóhalasztás 2017-től csak akkor érvényesíthető, ha a jogügyletet valós gazdasági, kereskedelmi okok alapozzák meg, melynek bizonyítása az adózó feladata lesz.

Ezek a jelentéktelennek tűnő változások drámaian befolyásolják majd a vállalkozások tranzakciói, átszervezései miatt bekövetkező adózási hatások elfogadhatóságát. A jogalkotók célja érthető és helyeselhető. Azt szeretnék elérni, hogy mindenki ott fizessen adót, ahol működik, és a valódi gazdasági tevékenysége, valóban elért eredményei alapján tegye ezt. Azonban míg a „kizárólag” kifejezés egyértelmű, nem ad lehetőséget mérlegelésre, az új megfogalmazás kétélű fegyver lehet. Akár a jól megfontolt gazdasági indokok mentén végrehajtott ügyletek adóelőnye is gyanússá, vitathatóvá válhat.

Ráadásul egy-egy üzleti döntés meghozatalában sokszor jelentős érvként szolgálnak az adózási szempontok is. Az elérhető adókedvezmények, az alacsonyabb adókulcsok befolyásolhatják a beruházás helyszínének kiválasztását, legyen az országok közötti vagy akár országon belüli választás kérdése. A hasonló infrastruktúrával, hasonló munkaerővel rendelkező régiók között sokszor éppen a költség- és adóhatékonyság a döntő. Sőt a cég finanszírozási módszerének kiválasztásában is nagy szerepet játszik az egyes lehetőségek közötti eltérő adóterhelés. Tőkeinjekció esetén az osztalék adóztatásával, míg hitelnyújtás során a kamat adómértékével kell számolni.

Mindent szabad?

„Felmerül a kérdés, hogy ezekben az esetekben figyelembe lehet-e majd venni az adóelőnyt, vagy hogyan és hol fogják meghúzni a határt a jogszerű és a visszaélésszerű átalakítások között?” – veti fel a LeitnerLeitner szakértője. Jelenleg, ha valós gazdasági okok is – és nemcsak adóelőnyök – vannak a háttérben, akkor rendben van az ügylet.

Bizonytalanságot maximum az hordoz magában, ha a számszerűsíthető érvek helyett nehezen mérhető tényezők (pl. infrastrukturális ellátottság, kereskedelmi beágyazódás vagy éppen a kiszámíthatatlan jogalkotás) befolyásolják a döntést. A jövőben ezeket még nehezebb lesz objektíven megítélni, és hazai értelmezés hiányában a szintén még most formálódó nemzetközi gyakorlatra kell majd hagyatkoznunk.

Ez a helyzet akár a vállalati struktúra, a működés vagy a megszokott folyamatok átalakításának korábbi, 2016-os megvalósítását is indokolttá teheti. Ha mégis 2017 után viszik végbe ezeket, érdemes fokozott körültekintéssel eljárni. Mivel az adóelőnyre vagy adókedvezményre való jogosultságot az érintettnek kell majd bizonyítania, ezt nem árt előkészíteni, dokumentálni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG