Telepítsünk több ezer, a vízen lebegő nukleáris reaktort városaink, gyáraink mellé! Első hallásra ez az ötlet olyannak hangzik, mint amivel hosszú beutalót lehet nyerni egy kényelmes, gumifalakkal és tompa evőeszközökkel felszerelt kórházi pszichiátriai osztályra. A technológia fejlődésével és az energiaválsággal azonban ez az elképzelés nagyon is létező, valós tervvé kezd formálódni, sőt a Samsung nehézipari üzletága is bevásárolta magát a megvalósításon dolgozó dán cégbe.
Energiabárkáké a jövő
De hogy is működne ez a gyakorlatban? A dán startup, a Seaborg Technologies kisméretű, nagyjából egy teherkonténernek megfelelő méretű reaktorai 100-250 MW teljesítményt lennének képesek egyenként leadni, de modulárisan összekapcsolhatóak is lennének, így egy-egy modul akár 800 MW áramot is termelhetne. A Power Barge, azaz Energiabárka elnevezésű minierőművek működési idejét 24 évre tervezik, ennyi ideig tudnának e szerkezetek folyamatosan áramot termelni.
A Samsung Heavy Industries vállalattal kötött partnerségi megállapodás nemcsak azért fontos, mert a Samsung hatalmas kutatási-fejlesztési kapacitásokkal tudja majd átsegíteni a céget az esetleges akadályokon, hanem azért is, mert a koreai cég külön a Seaborg igényeinek megfelelő, a reaktorok tárolására alkalmas hajókat gyárthat majd a közös vállalkozás részére.
Az Energiabárkák ugyanis valódi hajók lennének, amelyek a megtermelt áram felhasználási helyéhez nagyon közel állomásoznának, legyen az egy ellátási gondokkal küszködő nagyváros, vagy éppen egy nagy energiaigényű ipari létesítmény. Ennek a megoldásnak több előnye is van: nem veszik el az energia egy jelentős része a hosszú vezetékeken történő szállítás során, illetve nem kell értékes telkeket megvásárolni és energiatermelésre használni, mint egy szárazföldi telepítésű erőmű esetében. További előnye lenne a technológiának, hogy váratlanul növekvő áramtermelési igények, vagy egy új beruházás esetén a telepítése rendkívül gyorsan megoldható, ha pedig már nincs szükség rá, akkor ugyanilyen egyszerűen lekapcsolható a hálózatról és új helyre vihető.
Száz balesetet, ezret!
Ez mind nagyon szép és jó, de nyilván a kedves olvasóban is felmerül a kérdés: mi lesz, ha valami nem úgy sül el, mint tervezték. Biztosan jó ötlet mondjuk nagyvárosok partjaihoz kikötni néhány vagy pláne néhány tucat nukleáris reaktort? Troels Schönefeldt, a Seaborg ügyvezető igazgatója és társalapítója meglepő választ adott az ezt firtató kérdésre:
“Remélhetőleg sok balesetünk lesz”
- mondta egy rádióinterjúban.
Nem, ezután sem jöttek érte nagyon lassan és nyugodtan beszélő, megértő, fehér köpenyes emberek. Ez ugyanis csak Schönefeldt gondolatmenetének egy része volt. A Seaborg reaktorai úgynevezett kompakt folyékony sóolvadékos technológiával (CMSR) készülnének. Ennek lényege, hogy mind a reaktor működéséhez szükséges üzemanyagot, mind a reaktor hűtését ugyanaz az anyag, egy több száz fokos hőmérsékletre hevített, ezért folyékony halmazállapotú sóolvadék látja el, amelybe a nukleáris fűtőanyagot is belekeverik. A reaktormagban csövekben cirkuláló, fűtőanyaggal dúsított sóolvadék hőcserélőkön keresztül adja át hőenergiáját egy második folyékony sóval működő rendszernek, amely aztán vizet nagynyomású gőzzé alakítva hajt meg egy hagyományos turbinát, amely az áramot termeli. A technológia elméleti alapjai évtizedekre nyúlnak vissza, több vállalat és ország is kísérletezik hasonló reaktorokkal, az igazi kihívást a Seaborg számára is a sóolvadék erősen korrozív volta, illetve a minél kisebb méret elérése jelenti.
A folyamatot számos többlépcsős biztonsági rendszer igyekszik kordában tartani, de eleve jóval biztonságosabb a hagyományos, vízzel hűtött reaktoroknál, mivel a nagynyomású vízzel ellentétben az 500 °C fokos állapotban keringő sóolvadék nem alakul át robbanásszerű folyamat közepette gőzzé, ha a rendszer valahol megsérül és szabad levegővel érintkezik. Így nem is kerülhet sor a reaktormagot szétvető robbanásra, sem radioaktív gőzfelhő képződésére.
E helyett a radioaktív sóolvadék levegővel érintkezve a lávához hasonlatos módon megszilárdul. Üzemzavar esetén ez a Seaborg reaktorainál egy erre a célra kialakított, a reaktor alatt elhelyezett tartályban történik meg. De ha esetleg a földre vagy a vízbe kerül az anyag, akkor sem szennyez meg nagy területeket, hiszen a környezetével nem lép reakcióba, hanem szikladarabokhoz hasonlatossá dermedve várja, hogy begyűjtsék a felszínről vagy a tengerfenékről.
Ez persze még mindig nem egy túl kellemes feladat, de megoldható. Ha egy ilyen, megszilárdult radioaktív sósziklával találkoznánk egy mezőn, akkor Schönefeldt szerint:
“Nem kéne odamenni arra a mezőre. A legjobb, ha 5-10 méter távolságot tartunk tőle. De egy Geiger-Müller-számlálóval oda lehet menni, és feltakarítani. Nagyon drága lesz, de meg lehet csinálni. És ez az egész technológia alapvető biztonsági kockázatait alakítja át, ez pedig átírja a költségszámításokat, végül pedig a hozzá kapcsolódó üzleti modelleket is.”
Schönefeldt úgy gondolkozik, hogy az üzemzavarok, balesetek esélyét nem lehet nullára csökkenteni, ezért ilyenek be is fognak következni. Persze meg kell próbálni ezeket elkerülni, de balesetek márpedig lesznek. És itt kanyarodhatunk vissza oda, hogy reményei szerint sok baleset lesz.
“Remélhetőleg sok baleset lesz, mert sok ilyen reaktorunk lesz. Amit mi teszünk, az a balesetek valószínűségének csökkentése helyett az, hogy még a legrosszabb ilyen balesetek káros következményeit csökkentjük.”
Ez logikusan is hangzik, persze jó kérdés, hogy mennyire fogadják majd el ezt az érvelést azok, akik lakhelyéhez vagy munkahelyéhez közel egy ilyen energiabárkát terveznek majd kikötni. Ez nemsokára kiderülhet, mivel a cég jövőre működő prototípust tervez bemutatni CMSR-reaktorából, 2024-re már a kereskedelmi forgalomba helyezendő típusokat tesztelnék, és 2026-ban már a sorozatgyártás is beindulna.
A terveket a Samsung szerepvállalása mellett elősegítheti, hogy a cég idén júniusban uniós innovációs támogatásra is ki lett választva, s további uniós forrásokat nyithat meg az is, hogy az új EU-s taxonómia szerint a nukleáris energia is "zöld" besorolást nyert hosszú viták után.
Magyar-Kirgiz Stratégiai Tanácsülés. 
