Egyre szánalmasabbá válik Trump lobbizása a Nobel-békedíjért

Trump januárban, miután visszatért a Fehér Házba, béketeremtőként tüntette fel magát, és a globális konfliktusok megoldására irányuló erőfeszítéseit hangoztatta. Hétfőn, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és más európai vezetőkkel tartott találkozókon Trump ismételten kijelentette, hogy döntő szerepet játszott több háború leállításában.

Hét háború lezárója?

„Hat háborút vívtam, hat háborút zártam le” – mondta Trump az Ovális Irodában. Ezt a számot kedden megemelte, amikor a „Fox & Friends” műsorban már azzal dicsekedett, hogy „hét háborút zártunk le”. S noha Trump segített közvetíteni a kapcsolatokban sok ilyen ország között, a szakértők szerint az elnök ráhatása messze nem olyan egyértelmű, mint ahogy ő azt állítja.

Trump tanácsadói is fokozzák a nyilvános kampányt a díj megszerzése érdekében, hivatkozva egy sor békeegyezményre, és azzal érvelve, hogy ismét elutasítani őt igazságtalanság lenne. A Fehér Ház sajtótitkára júliusban négy sajtótájékoztatója közül háromban kijelentette, hogy Trump megérdemli a díjat. „Már régóta esedékes, hogy Trump elnök megkapja a Nobel-békedíjat” – mondta. Trump a második hivatali ideje kezdete óta összesen hétszer írt a díjról a közösségi oldalakon, ebből hatszor júniusban és júliusban.

Miért képtelen ötlet?

A Nobel-békedíjat egy öttagú testület ítéli oda, amelyet a norvég parlament nevez ki. Trump állítólag megpróbálta befolyásolni a csoportot a norvég kormánnyal folytatott tárgyalásokon. Egy norvég hírügynökség múlt csütörtökön arról számolt be, hogy Trump júliusban váratlanul, az utcán fölhívta Jens Stoltenberg norvég pénzügyminisztert (volt NATO-főtitkárt), hogy szeretné megkapni a Nobel-békedíjat.

Trump Nobel-díjért folytatott kampánya – és az a meggyőződése, hogy jogosult rá – természetesen abszurd. Alfred Nobel végrendeletében azt kérte, hogy a díjat azoknak ítéljék oda, „akik a legtöbbet vagy a legjobbat tették a nemzetek közötti testvériségért, az állandó hadseregek eltörléséért vagy csökkentéséért, valamint a békekongresszusok megtartásáért és előmozdításáért”. Hogyan felelne meg Trump ezeknek a feltételeknek?

Hogyan illeszkedne ez ahhoz, hogy pár napja Alaszkában vörös szőnyeget terített ki Vlagyimir Putyin orosz elnök előtt, másrészről pedig jóváhagyja a fegyvereladásokat Izraelnek, amely számos nemzetközi szervezet szerint népirtást követ el.

Több eset sántít

Van némi igazság a Trump-kormány állításában, miszerint diplomáciai szerepet játszott egyes országok közötti konfliktusok, többek között India és Pakisztán, valamint Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság közötti konfliktusok rendezésében. India és Pakisztán esetében azonban India vitatja Trump állítását, miszerint neki köszönhető a májusban létrejött indiai-pakisztáni tűzszünetért; az indiai kormány úgy írja le a megoldás folyamatát, mint valamit, ami kizárólag India és Pakisztán között jött létre, és Trump szerepét lekicsinyli. Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság esetében pedig Katar szintén fontos szerepet játszott, amit a Trump-kormány kényelmesen kihagy a beszámolójából.

Nevetséges hivatkozni az Egyiptom és Etiópia közötti konfliktusra is. Ez ugyanis leginkább feszültségnek nevezhető, és a békefolyamatok – amelyekbe az Egyesült Államok közvetlenül nem is kapcsolódik – megrekedtek.

A Fehér Ház a Trump által megoldott konfliktusok között sorolja fel a Szerbia és Koszovó közötti szembenállást. Milyen kár, hogy Trump második hivatali ideje alatt nem volt háborús fenyegetés a két szomszéd között, és személyesen Trump sem tett jelentős lépéseket az idén a két ország kapcsolatainak javítása érdekében.

Még ha el is fogadjuk, hogy a Trump-kormány szerepet játszott egyes országok közötti konfliktusok megoldásában, Trump külpolitikájának általános szelleme gyakran aláásta a globális „testvériséget”, nem pedig elősegítette azt. Az „Amerika Mindenekelőtt” jelszó alatt Trump globális kereskedelmi háborúkat indított, ezzel megbontva a gazdasági együttműködés kötelékeit, felmondta az Egyesült Államok szomszédaival kötött kulcsfontosságú megállapodásokat, és az Európában régóta fennálló szövetségeseit riválisokká tette.

Különösen szürreális és groteszk, hogy a Trump-adminisztráció az egyik közvetítői megállapodásként, amelyet Trump a „békeelnökként” való bemutatásához felhozott, az Izrael és Irán közötti legutóbbi tűzszünetet említi. Trump valahogy elmulasztja megemlíteni, hogy a tűzszünet azután jött létre, hogy az Egyesült Államok és Izrael bombázta Iránt. Ráadásul ezeket a támadásokat olyan diplomáciai megállapodásról szóló tárgyalások közepette hajtották végre, amelyek nagyobb biztonságot hoztak volna a Közel-Keletre és elősegítették volna a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását. Az Iránnal kötendő nukleáris megállapodás pedig most távolabb van, mint valaha.

Nem feledhetjük Putyint és Netanjahut

Napjaink két legnagyobb amerikai külpolitikai kérdése kapcsán Trumpnak inkább bocsánatot kellene kérnie. Támogatja a szélsőjobboldali rezsimet Izraelben, miközben az tömegesen gyilkol civileket Gázában. Sőt, gyakorlatilag ösztönözte annak etnikai tisztogatásra irányuló tervét azzal, hogy Gázát nemzetközi tengerparti üdülőhellyé tenné. És bár Trump erőfeszítései az orosz-ukrán háború befejezésére valóban jól hangzanak, a tárgyalások során Putyin iránt tanúsított rendkívüli tisztelete a globális rendben egy birodalmi szemléletű, autokratáknak kedvező „békét” célzó törekvésről tanúskodik.