Tanulságos eset: mi történt Romániával, a bezzegországgal?

A román gazdaságról szóló hírekre nálunk azóta irányul különös figyelem, hogy a nemzetközi összehasonlító adatok alapján az egy főre jutó hazai termékben egy ideje már befogta, majd megelőzte, a lakossági fogyasztási mutatókban pedig látványos mértékben lehagyta Magyarországot. Korábbi nagy fejlettségi előnyünk elvesztése élénk figyelmet váltott ki minálunk; nem annyira a román növekedési sikernek, mint inkább a magyar gazdaság ütemvesztésének az okairól szólt a vita.

Romániának a rendszerváltozást követő felzárkózási teljesítménye – gyenge kezdeti időszak után – valóban figyelemre méltó lett az utóbbi másfél évtizedben. Különösen a munkatermelékenység növekedése, a tőkevonzó képesség megjavulása, a szerkezeti átalakulása számos jele keltett szakmai érdeklődést. A friss növekedési, fogyasztási adatoktól viszont a szakmai közösség szemében még nem vált „bezzegországgá”. Az elemzők egyrészt rámutattak az adatok összemérési gondjaira, másrészt a sajátos romániai konjunkturális viszonyokra.

Ami a jövedelmi, fogyasztási adatokat illeti, a módszertani bonyodalmak abból fakadnak, hogy európai összevetésben a román árszintet meglepően alacsonyra méri a statisztikai hivataluk. Így a GDP, lakossági fogyasztás nominális adataiból egészen magas reál-mutatók jönnek ki; ezek azok az indikátorok, amelyek szerint Magyarországot és a térségünk több más országát lehagyta Románia. Eközben más indikátorok nem mutatnak ki hasonlóan impozáns fejlődést, bár a felzárkózási folyamat haladása tény délkeleti szomszédunknál.

Az árszintmérési gondon túl viszont igaz, hogy – eddig legalább is – a román áfa-szint valóban jóval elmaradt a térségitől, pláne az európai rekorder magyartól. A román állam kevésbé adóztatta a fogyasztást, és általában is mérsékeltebb a gazdaság adóterhelése (és nem példás az adóbeszedés hatékonysága sem), ez pedig részben megmagyarázza a statisztikákba bekerülő fogyasztói kosár különös olcsóságát.

Azon túl viszont, hogy ezzel megvan egy lényegi tényezője a mienknél mélyebb ottani árszintnek, fellép a román esetben egy makrogazdasági sajátosság: a fogyasztáshoz kötődő adóbevételek nem igazán nagyarányúak. Eközben Romániának tartós és komoly gondjai vannak a költségvetéssel.

A konjunktúra-mutatók és a makrogazdasági egyensúlyi indikátorok pedig mind azt jelzik, hogy egy ideje igencsak túlfűtött állapotba került a román gazdaság. Szóvá tették ezt az uniós intézmények is, amelyek pénzügyi kiigazítást sürgetnek az államháztartás és a fizetési mérleg egyidejű hiányára utalva. Hasonló képet fest az országról az OECD, melynek júniusban közzétett jelentése világosan exponálta az aggasztó ikerdeficitet. 

Meg „kellett” várni a megszorításokkal a választásokat

Az OECD prognózisában még nem szerepeltek a legutóbbi hetekben meghozott klasszikus megszorító intézkedések, amelyeket a kormány a hitelminősítőkkel és az EU Bizottságával történt konzultálást követően hozott meg az utóbbi évek pályájának korrigálására.

Az ugyanis, hogy a gazdaság túl van fűtve, tudott volt a román gazdaságpolitikai körökben. A választási időszak előtt azonban a politikai racionalitás nem engedte meg a gyors beavatkozást. Az új román kormány viszont már kénytelen lett elszánni magát megszorító intézkedésekre. A meglepően nagyméretű költségvetési hiány minden uniós határértéket túllépett, és amint az OECD idézett jelentése mutatta, korrekció nélkül 2026-ra is maradt volna a GDP 9 százaléka körüli deficit.

Az adatok már tavaly is azt vetítették elő, hogy Románia szuverén besorolása, az állampapírok piaci elhelyezése szempontjából annyira fontos pénzpiaci megítélése romlik, és könnyen kieshet a befektetőknek ajánlott (investment grade) kategóriából a főbb hitelminősítőknél. Az pedig a kormányzati presztízsvesztés mellett további költségvetési bajokhoz vezetett volna, mert bóvli besorolással drágább az államadósság finanszírozása.

A legutóbbi jó hír: nemrég a Fitch döntött úgy, hogy megtartja a „BBB-” besorolást Románia hosszú futamidejű, devizára denominált szuverén kötelezettségeire. Megmaradt továbbra is a „negatív kilátások” megjegyzés, aminek az az üzenete, hogy hacsak nem jön javulás, akkor nagy eséllyel leminősítés következik. Az pedig a befektetőknek nem ajánlott (non-investment grade) kategóriát, azaz a bóvlit jelentene.

Ezzel a mostani besorolással még tűrhető feltételek mellett lehet hozzáférni a piachoz. Egyébként a Standard&Poor’s is nemrég ugyanilyen minősítást adott, ott is maradt Románia egy hajszállal a befektetésre ajánlott kategórián belül.

Akkor mégsem igaz, hogy Románia bezzegország?

Akik a „bezzeg Románia” véleményt hangoztatták, most jelentsenek be önkritikát? Azoknak lett igazuk, akik a magyar kulcsmutatók szerinti hátrakerülésünk idején azzal hessentették el a viszonyainkat illető kritikus véleményeket, hogy a román utolérési történet csak átmeneti lufi?

Sem a túldicsérés, sem a romániai folyamatok leszólása nem indokolt. Ezzel szemben érdemes a szomszédunk fejlődési ügyeinek a tanulságait levonni. Tanulság pedig van bőven.

Románia az utóbbi másfél évtizedben tényleg gyors növekedési pályán haladt, mérhetően konvergált a fejlettebbekhez. Volt is honnan: a román, valamint a bolgár és a horvát adatok jelezték a közép-európai térségtől való elmaradás jelentős mértékét. A gazdasági növekedés azonban tényszerűen felgyorsult, és jelentős szerkezeti változásokkal járt: a mezőgazdaságból élők aránya igen gyorsan lecsökkent, az ipari termelés a legutóbbi időkig lendületesen nőtt, egyebek között ott is a járműipar felfutásával, és a szolgáltatások is dinamikusan bővültek, közöttük az üzleti szolgáltatások (például IT).

Az is igaz viszont, hogy az utóbbi néhány év erőteljes növekedésének a legfőbb komponense a lakossági fogyasztás lett, az pedig már előre vetített növekedés-fenntarthatósági gondokat. A folyó fizetési mérleg masszívan deficites, azaz túlságosan sokat fogyaszt az ország. A mostanáig követett kormánypolitika nem csak korlátozta be a pénzügyi egyensúlytalanságokat, de sokáig maga is fűtötte a konjunktúrát, vagy legalábbis hagyta a túlfűtöttséget. Így állt elő a komoly ikerdeficit, amelynek a kézbe vételére most ígéretet tett az új kormány. A Fitch Ratings saját prognózisa szerint az ország idei GDP-arányos költségvetési hiánya 7,4 százalék lesz – az is nagy, de mégsem 9 százalék, már mutatja a korrekció hatását.

A mostani kiigazító csomagokban szerepel áfaemelés, közkiadási tételek növekedésének befagyasztása, állami beruházások visszavágása – csupa politikailag népszerűtlen ügy. A miniszterelnök drámai szavakkal indokolta a stabilizálás szükségességét: máskülönben jön a pénzügyi csőd, a bóvliba kerülés. Ebben persze van némi politikusi túlzás. A 2010 utáni unortodox magyar gazdaságpolitika következtében a mi ratingünk is bekerült a befektetőknek nem ajánlott kategóriába, és bár sokba került az államadósság finanszírozását tekintve, de attól még nem állt be államcsőd.

Ami a román esetet illeti, oda változatlanul befolynak az uniós források, igen nagymértékben. Ez sajnos rólunk nem mondható el.

A kép tehát inkább vegyes, és nem támasztja alá sem a „bezzeg ők”, sem az „ugye megmondtam” nézeteket. A mostani kiigazítást komolyan vették a hitelminősítők, elfogadják az egyensúlyi mutatók javítására tett kormányzati ígéreteket, tudván persze, hogy a megszorítás lefelé húzza a növekedési indexet.

Vonjuk le a tanulságokat!

A gazdasági teljesítmény viszont nem mutat rossz képet, az idei év első fele elég jól alakult: a GDP 1,4 százalékkal emelkedett 2024 első feléhez képest. Az idei első hat hónap adatainál persze látni kell, hogy azokra még nem vonatkoztak megszorítások, viszont a román gazdaságot is érintette már a járműipari dekonjunktúra és a Trump-féle vámháború miatti külkereskedelmi elbizonytalanodás. Most az előrejelzők folyamatosan visszametszik az idei növekedési várakozásokat. A Fitch 1 százalék alatti, a román nemzeti bank 1 százalék körüli GDP-emelkedést prognosztizál, ami nagy befékeződés az első félév lendületének ismeretében.

A tanulságok egyike: ilyen államháztartási hiányráta esetén a kiigazítás elkerülhetetlen, azt elvárja az EU és a hitelminősítő közösség egyaránt. A megszorítás a román esetben kevésbé kiadáscsökkentést, mint inkább adóemelést jelent, és nem is keveset: a kormány megígérte az Európai Bizottságnak, hogy adópolitikai eszközökkel az idén a GDP több mint egy százalékát kitevő mértékben növeli az adóelvonásokat.

Miért nem a költségvetés beruházási kiadásainak visszametszése a fő kiigazítási eszköz? Mert Romániának a térségbeli sajátossága a többihez mérve a jóval kisebb jövedelemcentralizálási és újraelosztási ráta. Emiatt nehezebb is nagymértékű kiadásmérséklést beígérni és megvalósítani: eleve kisebb az román állam terjedelme a gazdasági teljesítményhez képest, mint az európai jóléti államokban. Vagy éppen mint minálunk, ahol viszont nem a jóléti kiadások, hanem a legkülönfélébb kormányzati projektek és költséges elkötelezettségek miatt nagy az államháztartás kiadási oldala.  

További tapasztalat is leszűrhető a mostani kiigazító szakaszból. A hitelminősítők megadják a kellő türelmet, ha komoly kormányzati korrekciós szándékot látnak. De nyilván minél később kezdik a stabilizálást, annál nagyobb csomagot várnak el. Ez bizony vonatkozik ránk is, ahol ma nemcsak szó sem esik korrekcióról, de minden hét hoz egy újabb állami bevételmérséklő és/vagy kiadásnövelő intézkedést, elígérkezést a kormányoldalon, és az ellenzék sem teszi meg azt a szívességet, hogy leendő kiigazításokról szóljon.

A mi esetünkben nincs egyelőre gond a fizetési mérleggel, bár ha a Nagy Márton-i fogyasztásnövekedés tényleg lendületet venne, és még az ingatlanfejlesztések és egyéb beruházások is belódulnának, akkor lenne egyenlegromlás. A román összevetés a fizetési mérleg hiánya dolgában nem állja meg a helyét, mert a diaszpóra hazautalásai nálunk sokkal jelentősebbek, és ami a fő: az uniós források bőven rendelkezésre állnak, inkább a lehívási sebességgel vannak gondok, de nem a keret szűkösségével.

A nagy kérdés, mint minden ilyen megszorításnál, a társadalmi-politikai hatás. Ha a közvélemény elfogadja a korrekció szükségességét, bízik eléggé a kormányon levők képességeiben és szándékában, akkor van esély a „puha földet érésre”.  Ez igaz a román esetre, de minden más ilyenre, így az előttünk álló, némileg más makrogazdasági karakterű, kiigazítási feladatra.

A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.