Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

A Pfizer és a Moderna szere mellett sokan várják a nagy dobást, azt a vakcinát, amelyből egyetlen dózis is immunitást biztosít. A most napvilágot látott információk szerint ez most kézzelfogható közelségbe került.

Óriási a versenyfutás az idővel, hiszen a koronavírusos fertőzések száma továbbra is nagyon magas világszerte, és az egészségügyi ellátórendszerek a túlterheltség közelében vannak. Eközben a politikusok korábbi optimista nyilatkozatai miatt túlzott reményeket tápláló közvélemény sok helyen nagyon csalódott az oltások a vártnál lassabb tempója miatt.

Erre reagálva egyes országokban ráadásul úgy próbálják a vakcinázás eredményeit kozmetikázni, hogy a jelenleg forgalomban lévő vakcinák előírásaival szembe mennek. Az elsőként engedélyt kapott Pfizer-BioNTech, a Moderna és a még csak néhány helyen forgalomba hozott AstraZeneca szeréből is két adagot kell kapnia az érintetteknek az immunitáshoz. Az ismétlő oltásokat ugyanakkor több helyen igyekeznek minél inkább kitolni, így az újonnan érkező szállítmányokból inkább első oltásokat adnak be.

Joe Biden megkapja a koronavírus elleni oltást. (Forrás: a Bloomberg Politics YouTube-videója)Joe Biden megkapja a koronavírus elleni oltást. (Forrás: a Bloomberg Politics YouTube-videója)

Egy oltás is védettséget nyújthat

A helyzeten a szakemberek szerint az segíthet sokat, ha újabb szerek kapnak a gyógyszerfelügyeleti hatóságoktól engedélyt, és ennek révén még több elérhető oltóanyag lesz világszerte. Persze ez is felvet majd kérdéseket, hiszen akár a logisztika, akár az oltásszervezés megoldása okozhat nehézségeket. Amíg nincs elég oltóanyag, addig persze ezzel a kérdéssel nem feltétlen akar senki foglalkozni. Ugyanakkor van remény arra, hogy hamarosan javul a helyzet, hiszen állítólag a Johnson & Johnson (J&J) szere február elején már megkaphatja az első engedélyeket.

A szer kereskedelmi forgalomba kerülése egyes elemzők szerint azért jelent fontos mérföldkövet a koronavírus elleni harcban, mert ebből az oltásból elegendő egy adag az immunitás eléréséhez.

A vállalat által előzetesen közölt eredmények biztatóak, és ígéretük szerint hamarosan lezárják a klinikai vizsgálatok tömeges tesztelési időszakát, az úgynevezett harmadik fázist.

Ez a cikk az Mfor és a Privátbankár Prémium tartalma, csak a lap előfizetői olvashatják teljes terjedelmében.

14 napig ingyenesen hozzáférhet Prémium tartalmainkhoz a következő lépések megtétele után:

  1. Regisztráljon (adja meg emailcímét és jelszavát)
  2. Válasszon előfizetői csomagjaink közül
  3. Adja meg bankkártyája adatait - a választott csomag díját csak a 14 napos próbaidőszak letelte UTÁN vonjuk le bankszámlájáról

+1: A 14 napos próbaidőszak alatt Profiloldalán bejelentkezve BÁRMIKOR LEMONDHATJA előfizetését

Előfizetői csomagjainkról, az előfizetésről részletesen itt olvashat

Regisztráció

Jelszó visszaállítás

E-mailen elküldtük a jelszó visszaállításához szükséges információkat. Kérjük, ellenőrizze postafiókját!



Még nem regisztrált? Regisztráció itt

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Vállalat Lezárta eddigi legeredményesebb exitjét a Hiventures
Privátbankár.hu | 2021. január 27. 15:44
Az MFB Csoporthoz tartozó tőkealap-kezelő az egyik legnagyobb magyar tulajdonú logisztikai vállalatnak, a Trans-Spednek adta el 27 százalékos kisebbségi tulajdonrészét a Webshippy-ben, az e-kereskedelmi logisztika digitalizálásában úttörő startupban.
Vállalat A feje tetejére állt az autópiac Európában és Magyarországon is
Natív tartalom | 2021. január 27. 14:47
Furcsa év volt 2020. Az éves értékelések általában arról szólnak, hogy mely márkák tudták növelni eladásaikat és melyek hoztak gyengébb eladási számokat, mint az előző évben. Tavaly viszont közel negyedével csökkent az európai, és közel ötödével a magyarországi autópiac, így azok a márkák, amelyek ennél kisebb csökkenéssel megúszták, már elégedettek lehetnek.
Vállalat Óriási fordulat: fizetni fog a hírekért a Facebook
Privátbankár.hu | 2021. január 26. 19:11
Az Egyesült Királyságban sikerült elérni a kiadóknak, hogy a Facebook fizessen a tartalmakért. A Facebook News keretében megjelenő anyagokért fog pénzt adni a közösségi oldal.
Vállalat Most az autógyártókat sújtja a chiphiány, de még más is sorra kerülhet
Király Béla | 2021. január 26. 18:45
Az éledező autógyártás komoly gyomrost kapott a szektort sújtó alkatrészhiány révén. Egyes szakértők szerint ugyanakkor a probléma az autógyártókat több hónapig fogja nyomasztani, sőt akár más szektorokat is érinthet majd.
Vállalat Mészáros és Stadler: óriási barátság született
Privátbankár.hu | 2021. január 26. 17:49
Szándéknyilatkozatot írt alá a svájci központú Stadler Rail Group és a Mészáros Csoport közös vegyesvállalat létrehozásáról - teher- és tartálykocsikat gyártanak majd, de személykocsik összeszerelése is szóba jöhet.
Vállalat A show nem állhat le, de előzhet-e vakcináért a sportoló?
Marosi Gergely | 2021. január 25. 18:59
A sportvilágban 2021 olyannak tűnik, mint 2020 félrecsúszott maszkban – tragikomédiával kezdődő férfi kézilabda-világbajnokság, elhalasztott Formula–1-es nyitány, arrébb tolt vagy törölt események, elmaradó mérkőzések és pozitív tesztek. A show-nak viszont folytatódnia kell, mert egy újabb teljes lezárásra aligha van tartalék. A folytatás etikai kérdéseket vet fel, mint ahogy az is, ha a sportolók előrekerülnek a vakcinára váró sorban.
Vállalat Mészáros Lőrinc szállodalánca mindkét hullámban behúzta a kormányzati támogatásokat
Vég Márton | 2021. január 23. 16:07
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest szállodalánc a koronavírus-járvány első hullámakor leépítette a dolgozóinak közel a felét, majd kapott 17,7 milliárd forint állami támogatást a szállodái felújítására. A második hullámnál már elbocsátási-tilalom volt a támogatás feltétele, járt is a kormányzati segítség.
Vállalat Dől a közpénz a TV2 Csoporthoz
Privátbankár.hu | 2021. január 23. 10:30
Több mint 20 milliárdnyi közpénzt kapott tavaly a TV2 Csoport.
Vállalat Nehéz helyzetben a vendéglátósok – többen a mai napig nem kapták meg a bértámogatást
Székely Sarolta - Valkai Nikoletta | 2021. január 21. 19:19
Szerkesztőségünk több forrásból is úgy értesült, hogy a vendéglátósok közül többen vannak olyanok, akik a mai napig nem kapták meg a kérvényezett bértámogatást. Pedig a papírokkal is rendben volt minden és a kérelmet is befogadta a hatóság. Az ipartestület szerint sem szórványos esetről van szó, az Innovációs és Technológiai Minisztérium viszont hallgat.
Vállalat Közel négymilliárd forinttal emelték a Leisztinger-cégbirodalom bázisának tőkéjét
Baka F. Zoltán | 2021. január 21. 16:28
A Domestore tőkéje ezzel 17,5 milliárd forintra emelkedett.
Friss
hírlevél