Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a nyár derekán egy nyilatkozatában azt hangsúlyozta, számos gyár bezárt, de egyáltalán nem kézenfekvő, hogy a vállalatok ezeket a létesítményeket egytől egyig megnyitják, hanem a döntési opciók között van az is, hogy a már létező, máshol található gyáraikba viszik át a termelést. Így ebben a kapacitás-újraelosztási versenyben Magyarországnak kifejezetten jó esélyei lehetnek, hiszen vonzó beruházási célpont – mondta a magyar miniszter. Nem ő volt az egyetlen hazai politikus, aki jó esélyt látott arra, hogy a járvány miatt átrendeződő termelési struktúrában Magyarország pozíciói javuljanak.
Sőt nem csak a hazai politikusok, de számos nemzetközi gazdasági szakértő is úgy látta korábban, hogy egy ilyen folyamatnak Magyarország a haszonélvezője lehetne. A Német Gazdaságkutatóintézet (IW) is kora tavaszi elemzésében azt feltételezte, hogy hosszútávon átrendeződhet a makroökonómiai környezet, átalakulhatnak a beszállítói láncok, a Kínába települt vállalatok termelésüket visszahozhatják Németországba és az Európai Unióba.
Új helyzetet teremtett a járvány
A probléma az, hogy hiába gondolja számos szakember, hogy a multinacionális nagyvállalatoknak az általában Kínában végződő hosszú beszállítói láncokat meg kellene vágni. Az ilyen irányú tervek végrehajtása közel sem olyan egyszerű, hiszen rengeteg dolgot újra kell tervezni a beszállítói láncok kapcsán, így a logisztikai kapacitástól a munkaerőszükségleten át a költségekig tucatnyi nyitott kérdés merül fel.
Utóbbiak, vagyis a termelés visszatelepítésének a költségeit vizsgálta a Bank of America (BofA) új kutatása. A tanulmány szerint az olyan külföldi cégeknek, amelyek a koronavírus nyomán kívánják gyártási folyamataikat Kínán kívülre helyezni a következő öt évben 1000 milliárd dolláros pluszköltséggel kell szembesülniük. Érdekesség, hogy a BofA még a világjárvány előtt azt állapította meg, hogy elindult a vállalatok részéről egy új megközelítés. Szerintük már akkor látszódtak jelei annak, hogy a nagy multinacionális cégek a korábbi évtizedek folyamataival szemben a globalizációtól egy lokalizáltabb megközelítés felé kívánnak elmozdulni az ellátási láncok vonatkozásában. Igaz, ennek egyik fő mozgatórugója a 2019-es év egyik legfontosabb gazdaságpolitikai eseménye, az USA és Kína közötti kereskedelmi háború volt. Emellett ugyanakkor felmerültek már akkor is kisebb priritással száma vett érvek, mint az ellátásbiztonság, a nemzetbiztonsági kérdések, vagy éppen az éghajlatváltozás.
Új tanulmányukban a BofA elemzői is annak a véleményüknek adnak hangot, hogy a koronavírus-járvány komoly hatással lehet az eddigi folyamatokra. Ők is azon a véleményen vannak, hogy emiatt megfordulhat az a korábbi több évtizedes gyakorlat, amely keretében az Egyesült Államokból és Európából áthelyezték a cégek a termelésüket Kínába.
Sokba kerülne
A BofA szerint az egyik legnagyobb akadályt a költségek jelenthetik. Amennyiben az amerikai és európai fogyasztókat kiszolgáló termelést elhoznák Kínából, az az érintett vállalatok számára a következő öt évben - mint említettük - 1000 milliárd dolláros pluszköltséget jelentene. Az elemzők szerint ez valószínűleg 70 bázisponttal csökkentené a saját tőke megtérülését és 110 bázisponttal a szabad cash-flow-fedezetet. A tőzsdén forgó vállalatok esetében a befektetők mind a saját tőke megtérülését, mind a szabad cash-flow fedezetet kiemelten figyelik: többek között ezek jelzik a társaságok jövedelmezőségét és azt a képességét, hogy a napi működését képes-e finanszírozni. Számos a tőzsdei értékítéletnek erősen kitett vállalat esetén így kérdőjelek merülhetnek fel az elkötelezettséget illetően.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a vállalatok lemondanak a termelés áthelyezésről azzal együtt, hogy a negatív hatások szignifikánsak, de nem kizáróak. Mellette is vannak ugyanis érvek, amely miatt a vállalatok érintettjei egyértelműen pozitívnak gondolják az ilyen lépéseket. A felmérés szerint a fogyasztók, az alkalmazottak és az állami szereplők is támogatják azokat a vállalati törekvéseket, amelyeket a termelés visszahelyezése érdekében hoznak. Ha ez a fogadó országok részéről anyagiakban is megmutatkozik (legyen szó közvetlen támogatásról, vagy akár adókedvezményekről), akkor ez összességében már a részvényesek és a menedzsment számára is kellően motiváló lehet a szakértők szerint. Persze a fogyasztói elvárások is sokat tudnak nyomni a latba: ha a világban fokozódik a kelet-nyugati szembeállás, akkor részükről is felerősödhet az elvárás, hogy az ellátási láncok egy részének a nemzeti határokon belülre kellene költöznie, vagy ennek hiányába legalább szövetségesnek tekintett országokba kellene termelni.
Ne a kényszer mozgassa a cégeket
Az ügyben megszólalt a napokban Paul Donovan, az UBS Global Wealth Management főigazgatója is, aki annak a véleményének adott hangot, hogy az adminisztratív akadályok, a vállalatok kényszerpályára állítása csak látszólag jelentenek jó megoldást. A Donald Trump által kirobbantott kereskedelmi háború, amelyben az elnök számos termék vámtételét emelte meg, annak ellenére sem hozott tömeges visszatelepülést, hogy az állami sarcok esetenként érzékenyen érintették a vállalatokat.
Ezek azonban rövid távon azzal jártak, hogy csökkent a vállalatok haszonkulcsa, ami idővel rontja a hatékonyságukat. Hosszabb távon pedig, ha a terheket áttolják a fogyasztókra az az inflációs nyomás növekedését eredményezi.
Mivel a szakértő szerint ezek vagy mikro, vagy makroszinten eredményeznek károkat, ezért sokkal jobb, ha a vállalatok önként, jólfelfogott érdekeik alapján döntenek a termelés visszatelepítéséről. Ráadásul a jobban képzett munkavállalók, a fejlettebb infrastruktúra révén ilyen esetben magasabb fokú digitalizáltság mellett folyhat a termelés. Ez pedig ellensúlyozhatja a magasabb bérköltséget és végső soron a vállalatok működése eredményesebb lehet.
A fentiek alapján tehát azt feltételezhetjük, hogy a magyar gazdaság a termelés relokalizálásából akkor profitálhat, ha a potenciális befektetőknek jó infrastukturális feltételek mellett kellő számú képzett munkaerőt is tud biztosítani. Ha pedig ezek rendelkezésre állnak, akkor a végső lökést pedig a beruházási támogatások adhatják meg.
Március 16. és június 3. között tartják a másodfokú perét a francia ex köztársasági elnöknek. 
