3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az NSO-tulaj Salev Hulió szerint ők minden tranzakciónál körültekintően jártak el.

A Pegasus nevű kémszoftvert gyártó izraeli NSO vállalat tulajdonosa nem tartja felelősnek a cégét a program további felhasználásáért, miközben a Háárec című lap szerzője szerint az IT szektor sötét üzleteiről van szó.

"Az általunk gyártott platform életmentő, terrortámadásokat előz meg" - közölte Salev Hulió, a cég egyik alapítója és vezérigazgatója a kémprogram védelmére kelve az egyik izraeli kereskedelmi rádió kedd reggeli műsorának adott interjúban. Hulió kifejtette, hogy vállalata nem ismeri a szoftverével lehallgatottak névsorát. Cégük megalakításakor eldöntötték, hogy csakis kormányoknak árulják terméküket, magánszemélyeknek nem. Sőt nem is minden kormánynak, mert vannak, amelyek nem méltók ilyen eszköz használatára - tette hozzá.

"Az eltelt tizenegy évben 45 országnak adtuk el, viszont kilencven másik országtól megtagadtuk"- magyarázta az üzletember. (A kormányok között, melyek méltónak találtattak a Pegasus használatára, és így meg is vásárolhatták, az oknyomozó anyag szerint ott van az Orbán-kormány mellett például Ruanda vezetése is - a szerk.)

"Ellentétben egy fegyverrel, amelynek értékesítését követően nem lehet ellenőrizni a használatát, nekünk vannak olyan mechanizmusaink, amelyek észlelik, ha egy kormány megvásárol egy rendszert, majd visszaél vele, újságírókat, emberi jogi aktivistákat, a rezsim ellenzőit követi" - fejtette ki Hulió. Felhívta arra is a figyelmet, hogy voltak olyan kormányok, amelyeknek eladták a szoftvert, majd blokkolták a használatát és abbahagyták velük az együttműködést. Mindezt egy átláthatósági jelentésben tették közzé - hangsúlyozta az üzletember.

Hulió szerint az izraeli szabályozás a világon a legfejlettebb a kiberellenőrzés minden kérdésében, jobb, mint Európában és külön korlátozások vonatkoznak arra, hogy ki hogyan árulhatja termékét és milyen korlátozásokat helyez el benne.

"Eszközeink az elmúlt években terrorakciókat akadályoztak meg Európában, emberek tízezreit mentették meg egy európai fővárosi metró megtámadásától, amelyet néhány perccel az eset előtt sikerült elkerülni"- hangoztatta az izraeli üzletember.

A Háárec című újság viszont azzal vádolta az NSO-t, hogy a "rossz fiúk" oldalán áll, s a kibertámadásokat szolgáló szoftverek gyártóit az IT szektor sötét oldalának nevezte.

A cikk szerint Izrael eszközeit szemlátomást arra használták, hogy emberi jogi aktivistákat, újságírókat és forrásaikat figyelemmel kísérjék, behatoljanak a magánéletükbe olyan országokban, melyeknek kétes a múltja ezekben a kérdésekben. A lap szerint sötét üzletről van szó, amely a rezsim ellenzőinek bántalmazásához, bebörtönzéséhez, sőt halálához vezethet azokban az országokban, ahol "utolsó szempont" a megfelelő jogi eljárások biztosítása.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A Ford hét évig csak önkéntes alapon csökkenti létszámát Kölnben
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 16:25
Az elektromos autógyár beleegyezett a munkahelyvédelmi programba, amely több mint 10 ezer dolgozót érint.
Vállalat Szentpétervár mellet fejezték be gyakorlatukat a magyar szakeberek
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:44
A Leningrádi Atomerőmű oktatási központjában befejeződött azoknak a magyar szakembereknek a gyakorlata, akik leendő oktatókként a blokkvezénylő teljes léptékű szimulátorán képezik majd ki a Paks II. Atomerőmű üzemeltetőit.
Vállalat A Tesla belép a világ harmadik legnagyobb autópiacára
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 14:04
Az amerikai e-autógyártó a jövő héten hivatalosan is belép az indiai piacra: július 15-én megnyitja első bemutatótermét Mumbaiban, a város üzleti központjában, a Bandra Kurla Complexben.
Vállalat Száz országba indulhat Győrből az új Audi – Orbán Viktor személyesen bocsátotta útjára
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:54
Nagy keresletet várnak az új modellre.
Vállalat Ez még a Google-nak is fájhat – saját pályáján támadják be az óriást
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:04
Alapjaiban forgatnák fel a webböngészők piacát.
Vállalat Nem tetszik a hitelminősítőnek, amit a Wizz Air-nél látnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 07:18
Elmaradtak a várakozásoktól az eredmények.
Vállalat A Daimler Truck tömeges elbocsátásra készül Németországban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 18:14
Körülbelül 5 ezer munkahely megszüntetését tervezi 2030-ig – jelentette be a haszongépjárműgyártó cég kedden.
Vállalat A BP vállalja a veszélyt, visszatér a megosztott országba
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:58
A BP 2025 utolsó negyedévében újra megnyitja irodáját a líbiai fővárosban, Tripoliban – közölte hétfőn a líbiai nemzeti olajvállalat, a NOC.
Vállalat Még mindig röpködnek a mínuszok Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc borászataiban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:40
2024 nagy kihvást jelentett a borászatoknak, és nem csak időjárási szempontból. Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc érdekeltségeiben továbbra is jelentős veszteségeket könyveltek el, egy szekszárdi vezető borászat irányítója ellen pedig eljárás indult és letartóztatták.
Vállalat Visszaestek a Mercedes eladásai
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:41
Nem veszik a Mercedeseket, csak Európában nőtt az eladások száma. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG