5p

Befejeződött a svédek által alapított SVEA Finance Zrt. végelszámolása, a közel 19 milliárd forint névértékű lakossági fedezetlen követelést kezelt társaságot a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága törölte. Állományát a szintén svéd tulajdonban álló, tőzsdén jegyzett Intrum csoport magyar leányvállalata menedzseli tovább.

Közel kilenc éve érkezett Magyarországra a svéd, Solnában bejegyzett Svea Ekonomi AB SE, mely két másik külföldi céggel együtt 2013 júniusában alapította meg a SVEA Finance Zrt.-t, annak fő tevékenységeként az egyéb hitelnyújtást megjelölve. Az új társaság elnevezése magától értetődően következett abból, hogy az 50 millió forintos jegyzett tőke valamivel több mint kétharmadát a Svea adta.

A svédországi székhellyel rendelkező Svea Ekonomi 1981 óta nyújt faktoring, követeléskezelési és főkönyvi adminisztrációs szolgáltatást. Nagyságrendileg 2000 munkavállalóval a SVEA csoport a legnagyobb magántulajdonban lévő pénzügyi szolgáltató az északi régióban – olvasható a magyar leánycég honlapján szereplő bemutatóból.

A másik két alapító közül az egyik neve nem külföldi kötődésre utal: ez a Karib-tenger déli részén, Venezuela partjai közelében lévő Curacaon bejegyzett Visegrad N.V., amely 28,5 százalékos részesedést szerzett. A harmadik tulajdonos egy osztrák cég, a CEI Holding Gmbh volt.

A SVEA 2014 augusztusában kapott engedélyt a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) arra, hogy pénzügyi szolgáltatóként követeléseket vásárolhasson, s miután a cégbíróság 2014. október 1-jével bejegyezte, hozzá is foghatott a tevékenységéhez.

Nem mindenkinek jó üzlet a követelésvásárlás. Fotó: Depositphotos
Nem mindenkinek jó üzlet a követelésvásárlás. Fotó: Depositphotos

Első teljes üzleti évének, a 2015-ösnek a végén több mint 600 millió forint értékben megvásárolt követelés szerepelt a mérlegében – mármint könyv szerinti értéken. Eredménye azonban csúnya mínuszt mutatott, a 151 millió forintos veszteség következtében a saját tőkéje is negatív lett (-57,6 millió), amely miatt az MNB kötelezte a pénzügyi vállalkozást, hogy folyamatosan feleljen meg a saját tőke mértékére vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Hogy ezeknek eleget tegyenek, a tulajdonosok két lépésben, összesen 250 millió forintot tettek plusztőke gyanánt a cégükbe.

Ám a 2016-os év még gyengébbre sikeredett, azt ugyanis a SVEA 255 milliós veszteséggel hagyta maga mögött, ami megint csak negatívba vitte a saját tőkéjét. Újabb, ezúttal 100 milliós tőkeinjekcióra kényszerültek a tulajdonosok, de már csak ketten. A Visegrad ugyanis 2016. március 30-án kiszállt.

A „Társaság vesztesége egyrészt a követelésvásárlással és kezeléssel foglalkozó pénzügyi vállalkozások sajátos számviteli elszámolásából adódik, mivel a vásárolt követeléseket portfólió szinten kezeljük, a vásárolt követelésekre érkezett ügyfél befizetések mindaddig, amíg a csomag vételára meg nem térül, az ügyfelekkel szembeni követelések értékét csökkentik, és csak a vételár térülést követően kerülnek a pénzügyi műveletek egyéb bevételeként elszámolásra, így a vásárolt portfóliókból a nyereség pár év múlva várható. A veszteség másik oka, hogy a követelések jogi behajtását a SVEA Finance Zrt 2016 évben kezdte meg, amelyek esetében az adósokkal szembeni jogi eljárás megelőlegezett költsége egyéb ráfordításként való könyvelése szintén a tárgyévet terheli, és ennek az adósoktól való megtérülése, egyéb bevételként való elszámolása a következő években várható” – indokolta a negatív eredményt a SVEA a 2017-es éves beszámolójának kiegészítő mellékletében. (2017 végén egyébként a Svea 789 millió forint értékű követelést tartott nyilván.)

Ám a helyzet később csak annyiban változott, hogy a veszteség mértéke egy nagyságrenddel csökkent, de attól még a 2018-as és a 2019-es év is negatív eredménnyel zárult. Pedig az anyavállalat Svea Ekonomi víziója, hogy „egész Európa egyik vezető pénzügyi szereplője szeretne lenni” – derül ki a magyar leánycég honlapjáról.

Ez a célkitűzés a jelenlegi állás szerint nem valósul meg – hacsak a svédek nem alapítanak egy másik magyarországi társaságot. 2020-ban ugyanis úgy döntöttek, hogy kivonulnak Magyarországról. A 2020. július 17-én aláírt engedményezési szerződés alapján a teljes, könyv szerinti értéken akkora már 600 millió forint alá apadt értekű követelésállományukat értékesítette a szintén svéd tulajdonban álló, tőzsdén jegyzett Intrum csoport magyar leányvállalatának, az Intrum Zrt.-nek (mely talán ismertebb a korábbi nevén, Intrum Justitia Zrt.-ként). Ez az Intrum akkori közlése szerint mintegy 250 ezer darab, közel 19 milliárd forint névértékű lakossági fedezetlen követelést takart.

Az Intrum Európa és Magyarország piacvezető követeléskezelési szolgáltatója. A nemzetközi vállalat a 2020. júliusi állapot szerint Magyarország mellett még 24 európai országban volt jelen, több mint 10 ezer alkalmazottja évente mintegy 80 ezer céget szolgált ki. Az Intrum magyar leányvállalata egyike a legnagyobb magyar cégeknek: a vállalat 2020 végén több mint 500 embernek adott munkát, tavalyelőtti árbevétele megközelítette a 35 milliárd forintot.

Az ily módon kiüresedett portfoliójú Svea végelszámolás útján történő megszüntetését részvényese – mely 2018. március 30-ától már a svédek ciprusi érdekeltsége, a Svea Ekonomi Cyprus Ltd. volt – 2021. április végén kezdeményezte. Az MNB 2021. május 31-én vonta vissza a Svea követelésvásárlásra vonatkozó engedélyét, másnaptól pedig elrendelte a végelszámolását. Ezzel végzett március végén az MNB által tulajdonolt Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. – derült ki utóbbi közleményéből.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG