3p

Az elmúlt évek válságai után a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások most a kilábalás korszakát tapasztalhatják. A vállalkozóknak nem szabad kizárólag a vissza nem térítendő támogatásokra alapozniuk, emiatt nélkülözhetetlen az alapos szemléletváltás a közeljövőben. Ezt megerősíti, hogy az Európai Unió támogatási struktúrájában is változások történtek, emellett a különböző ESG előírások miatt is szükséges a további edukáció a vállalati szektorban.

„Évek óta valamilyen válsághelyzet van a hazai vállalkozások körül. Kezdődött a Coviddal, ezt követően fogyasztás-visszaesés, majd egy háborús válság okozta energiakrízis, utána egy elszabadult infláció következett. Összességében elmondható, hogy a válságból kilábalás korszakát éljük most, a magyar vállalkozások pedig ehhez képest sokkal nagyobb túlélők, mint korábban gondoltuk.” - kezdte gondolatait Szabados Richárd, a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója.

Már nem szabad csak a vissza nem térítendő támogatásokra alapozni

„Nagyon sokféleképpen lehet segíteni a cégeknek. Az viszont szerintem különösen fontos, hogy ne csak az „ingyen pénz” lebegjen a vállalkozók szeme előtt, hanem a teljes menüből tudjanak választani.” – fejtette ki a véleményét a Cégkassza Podcast vendége, majd később azt is hozzátette: „Önmagában az nem probléma, hogyha valaki számol azzal, hogy vissza nem térítendő támogatásra szeretne pályázni, ha emellett nyitott szemmel jár. A probléma pontosan az, ha ezzel párhuzamosan nem nézi az egyéb lehetőségeket.”

Az Európai Unió támogatási struktúrájában is jelentős változások történtek. Az Európai Unió most arra ösztönzi a cégeket, hogy elsősorban szolgáltatásokat vegyenek igénybe, és ennek finanszírozására biztosít forrást.

„Ez a változás is már jelzésértékű a cégeknek, hogy nem minden arany, ami fénylik. Jelenleg nincs itt az ideje a csodavárásnak, viszont vannak ideális konstrukciók, amik tudnak segíteni nekik” – egészítette ki Szabados Richárd.

Az ESG edukáció nélkülözhetetlen kkv-szektor számára

„Az ESG-témakörben szükséges egy edukációs stratégia a kkv-k számára. Ez azt jelenti, hogy el kell magyarázni az alapdefiníciókat, mennyiben más, és több ez, mint egy fenntarthatóságról való beszélgetés.” – mondta az MGFÜ ügyvezető igazgatója, majd folytatta: „Magyarország a korát kicsit megelőzve az európai uniós jogszabály mellett bevezetett egy ESG-törvényt is. Ez pontosan azt próbálja definiálni, hogy milyen teendői is vannak a cégeknek az ESG kapcsán.”

Felmérések alapján a kkv-k és nagyvállalatok felkészültsége még alacsony, ezért jelentős fejlődési lehetőségek állnak rendelkezésre. A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által támogatott Cégkassza Podcast legújabb epizódja éppen ezért értékes betekintést nyújt a hazai kkv-k jövőbeli kilátásaiba és kihívásaiba, amiben garanciaintézmények a jövőben is kulcsszerepet játszanak. A teljes epizód megtekinthető alább:

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG