3p
Miközben úgy látszik, hogy a jövő az elektromos, önvezető autóké, dollár-százmilliókat ölnek a következő lépésbe: Az önvezető, elektromos, de repülő autókba. Több prototípussal folynak gyakorlati kísérletek, a járművek valóban repülnek, még helyből felszálló is van közöttük.
(Fotó: Terrafugia, Youtube)

A mostanában rohamosan terjedő drónok és az autók házasításának tűnik az a jármű, amelyet tavaly nyáron mutattak be, a Terrafugia TF-X. Négy üléses, gurul a normál utakon és a garázsba is befér, ráadásul helyből fel tud szállni. A Business Insider szerint 500 mérföldet (mintegy 800 kilométert) tud majd megtenni. Ám fejlesztése még 8-12 évig is eltarthat.

Más modellek inkább repülőgép-szerűek, vagy a repülőgép és a helikopter házasításának tűnnek, összecsukható szárnyaiknak valamivel nagyobb a fesztávolsága és a felszálláshoz kifutópályára – vagy nyugalmas, széles útszakaszra – van szükségük, mint például ennek. Megint másik inkább félig összecsukható minihelikopterre emlékeztet. Ám az biztos: már köztünk vannak, és könnyen lehet, hogy egy-két évtized múlva forradalmasítják majd a közlekedést.

A fantasztikus filmekből (például Star Wars-sorozat) és számítógépes játékokból ismert, felhőkarcolók között cikázó vagy láthatatlan pályákon szépen sorban, rendben közlekedő repülő autók, sőt buszok egy nem is annyira távoli jövőben valósággá válhatnak. A Youtube egyik kisfilmje például hatféle létező repülő autót mutat be.

A Bloomberg szerint nagy elmék dolgoznak ezeken a projekteken, komoly tőkét ölve bele, szabadalmakat védetve le, titkos cégeket gründolva. Mint Larry Page, a Google egyik, külön utakra lépett alapítója, aki egy Zee.Aero és egy Kitty Hawk nevű céget is működtet Kaliforniában, a Google székhelye közelében, de attól függetlenül. A cég szigorú titoktartásra kötelezi alkalmazottait és nem nyilatkozik semmiről, de a benyújtott szabadalmak alapján kiderítették, hogy helyből felszálló, teljesen elektromos járművön, repülő autón dolgoznak.

A repülő autók nevetségesek – voltak korábban – mondja a Bloomberg. Számos feltaláló feleslegesen ölt beléjük egy csomó pénzt, de mára a különböző alkatrészek és technológiák fejlődésével minden megváltozott. A cikk szerint világszerte mintegy 12 cég dolgozik titokban repülő autókon vagy legalábbis kicsiny, elektromos hajtású és automata irányítású repülőgépeken. Egyes szakértők 5-10 év múlva nagy forradalmat várnak ettől a technikától.

Sokan tudnak autót vezetni, de csak kevesen repülőt. Ez a probléma azonban az automata pilótákkal megoldható, ahogy a földfelszíni autókkal folytatott kísérleteknél láthattuk. A repülőgépek nagy zaját van, aki a drónoknál használt több kicsi propellerrel oldja meg. Az egyre fejlődő akkumulátorok az elektromos hajtást teszik lehetővé.

Az automata pilóta a levegőben való haladásra ráadásul sokkal könnyebben programozható, vélhetően azért, mert nincs tereptárgy, gyalogos, annyi másik jármű, útkereszteződés. Emiatt még az is lehet, hogy a repülő autók előbb terjednek el, mint a földfelszíni fullautomata járművek. Van olyan típus, amelyet már 2018-ban, sőt 2016-ban piacra dobnának. (Érdemes megnézni a Bloomberg cikkének ábráit.)

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalatok A Mol-részvényesek osztaléka is csúszik
Privátbankár.hu | 2020. március 24. 09:58
A rendkívüli helyzetre és a jogszabályi kötelezettségekre hivatkozva ugyanis a tőzsdei társaság nem tartja meg az április 16-ára meghirdetett éves közgyűlését. 
Vállalatok Napi 25 ezer orvosi maszk gyártását kezdi meg egy pécsi lakástextil üzem
Privátbankár.hu | 2020. március 18. 13:59
A napokban érkezhet meg Litvániából az az orvosi textil alapanyag szállítmány, melyből összesen 400 ezer egészségügyi maszkot gyárt majd le a Rovitex Hungária Kft.
Vállalatok Hétfőtől elkezdődik a magyarországi vonatok teljes fertőtlenítése
Privátbankár.hu | 2020. március 15. 14:36
Teljes fertőtlenítést vezet be a MÁV a vasúti és HÉV-szerelvényeken a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Elindult az első emeletes KISS motorvonat a Budapest-Cegléd vonalon.
Vállalatok Nyolc magyar cég került fel a kistigrisek listájára
Privátbankár.hu | 2020. március 8. 17:06
A Financial Times FT1000 néven már a negyedik évben jelentette meg listáját Európa leggyorsabban növekvő társaságairól.
Vállalatok Óriási pénzt kap a Huawei konkurense
Privátbankár.hu | 2020. március 6. 13:48
Félmilliárd eurós hitellel fejleszt 5G technológiát a Nokia. Korábban felmerült az is, hogy amerikaiak vennék meg, hogy erősebb legyen a Huawei vetélytársa.
Vállalatok Nemzetközi légikikötő, vagy kisrepülőgépek fogadására alkalmas hely lesz a fehérvári reptér?
Privátbankár.hu | 2020. március 4. 12:10
Úgy tűnik, hogy részben meghallgatásra talált a székesfehérvári önkormányzat igénye, és kormányzati segítséggel megkezdődik a város repterének régóta tervezett fejlesztése.
Vállalatok Meghalt Jack Welch
Privátbankár.hu | 2020. március 2. 18:53
A General Electric legendás vezére újraértelmezte a vállalatvezetést.
Vállalatok Hogyan kezeld és ne kezeld a munkavállaló jelöltjeidet
Privátbankár.hu | 2020. január 11. 11:36
Manapság se a munkaválalóknak, se a munkaadóknak nincsen könnyű dolguk. Mivel gyökeresen megváltoztak a viszonyok az álláskeresésben és a foglalkoztatásban, így ezekhez kell alkalmazkodnia annak a vállalatnak, ami fent szeretne maradni. Lássuk, hogy milyen fontos dolgokra kell figyelni, amikor interjúztatunk.
Vállalatok Több mint 23 milliárdot érhet a Takarék-ingatlanvagyon
Csabai Károly | 2019. december 23. 17:11
Ilyen értéken apportálta ugyanis azokat abba a társaságba, amelyet néhány hónapja azért alapított, hogy a Takarékbank által használt banküzemi ingatlanokat kezelje.
Vállalatok A cégeknek a járművek tulajdonlása egyszerűen nem gazdaságos
Privátbankár.hu | 2019. december 16. 13:36
Ha egy vállalkozás járműbeszerzésben gondolkodik, akkor a tartósbérleti konstrukció az egyik legjobb megoldás. A költségek kiszámíthatók és jól tervezhetők, egy, az év elején hatályba lépett jogszabályi változás révén pedig a konstrukció adóterhelése kedvezőbb lett, mondta el Penz Tamás, a Merkantil Bérlet Kft. ügyvezetője.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG