4p
Maga a technológia nem új keletű találmány, már évtizedekkel ezelőtt is létezett, a Pokemon Go megjelenése azonban ismét leporolta és új lendületet adott neki – legalábbis ebben bíztak a szakemberek. Ameddig azonban a szörnygyűjtögetés egy mobilképernyőn ragadó játék marad, addig a kiterjesztett valóság nem lesz széles körben elterjedt. Mutatjuk, miért.
Pokemon Go játékot játszó emberek a sydneyi Harbour Bridge közelében 2016. július 20-án. (MTI/EPA/David Moir)

Láttuk megjelenni, kipróbáltuk, és láttuk, ahogy kipukkadt a lufi – a Pokemon Go órák leforgása alatt vált elvitathatatlanul népszerűvé. Gondoljunk csak bele: többen kerestek rá, mint a pornóra, és legyőzte a korábbi letöltési rekordert, a színcserélős játékok királyának számító Candy Crush Sagát. Arról már korábban írtunk, hogy a Nintendo és a Niantic közös fejlesztése forradalmasíthatja a virtuális/kiterjesztett valóságon (augmented reality, AG) alapuló eszközök terjedését, most, immár kicsit higgadtabban azonban látni kell, hogy az elképzelésnek több buktatója van.

Mondjuk ki: ez csak egy mobiljáték

Maga az alkalmazás igazából ál-kiterjesztett valóság, mivel mindent a telefonunk képernyőjén keresztül nézünk – a játék a valós helyzetünk GPS koordinátájából és a kamerán felvett kép alapján helyezi el a közelünkben a pokemonokat, amiket aztán összefogdoshatunk, erődítményeket foglalhatunk el, és edzhetünk velük. Az alkalmazás semmilyen más eszközzel nem tud kommunikálni a telefonunkon és az az által befogott jeleken kívül, ezzel azonban nem különbözik igazán sokban egy giroszkópos jelet mérő autós vagy ügyességi mobiljátéktól, vagy a Niantic korábbi, szintén a kiterjesztett valóság hírnökének kikiáltott nyomozós sci-fitől, az Ingresstől.

Nem is igazán maga  a játék, hanem az azt övező hype lehet az, ami előremozdíthatja a technológia fejlődését – abban a pillanatban, hogy képes lesz keresletet támasztani arra, hogy inkább egy speciális szemüvegen vagy kontaktlencse segítségével keressük a virtuális lényeket, az ágazat valószínűleg ki fog lőni a csillagos égig. Erre azonban már évek óta vár a piac, és mégsem következett be, ennek pedig egyetlen prózai, ám nagyon fontos oka van:

Kényelmetlenek az új eszközök

Ma már több, kifejezetten kiterjesztett valóság közvetítésére és megjelenítésére alkalmas kütyü létezik a piacon, elég csak a Microsoft HoloLensére vagy arra az extrém elgondolásra, amit a Samsung védetett le alig egy évvel ezelőtt, az AG kontaktlencsére gondolni. Az okos szemüvegek viszont jelenleg nagyok, kényelmetlenek, és nem képzik a hétköznapok részét, így egy átlagos felhasználó sokkal nehezebben nyit egy új és meglehetősen drága eszköz felé.

Egy mobiltelefont sokkal egyszerűbb kezelni és hordani magunkkal – kézre áll, zsebben és táskában egyaránt hordható, és (talán az őserdő kivételével) sehol sem néznek őrültnek minket, ha telefonálva járkálunk az emberek között. Ez azonban nem lehet megoldás a technológia népszerűsítésére, már csak azért sem, mert a mobiltelefon egyszerűen nem erre való. A Pokemon Go megjelenése után számos közlekedési baleset és rablás történt, mert az embereket túlságosan leköti a telefonjuk bámulása, ezzel sem a lábuk elé, sem a környezetükre nem figyelnek. A Niantic új játéka így megmarad annak, ami: egy egyszerű, közösségkovácsoló, de alapesetben mégicsak telefonos mobiljátéknak.

A kiterjesztett valóságnak egyébként számos alternatív felhasználási módja van a szórakozás mellett, erről az izraeli származású Szilícium-völgyi befektető, Meron Gribetz tartott egy zseniális előadást idén áprilisban a TED-en. A videó magyar felirattal is megtekinthető.

Lemaradtál az őrületről? Segítünk megérteni, miért ekkora őrület a pokemonvadászat

Ha egy játékra egy hét alatt többen keresnek rá, mint a pornóra, akkor sejthető, hogy valami nagy dologról van szó. A világ legújabb (vagy inkább régi?) őrülete a Pokemon Go: a zsebszörnyecskék gyűjtögetése végre valóssággá vált, és csakhamar meghódította az egész világot, köztük hazánkat is. A Privátbankár.hu elment vadászni, hogy megmutassa és elmagyarázza, miről is szól ez az egész. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG