3p

A magyar piachoz hasonlóan a világ országaiban is szembe kell nézniük az élelmiszergyártóknak azzal, hogy a fogyasztók az elmúlt évek magas inflációja után nem feltétlenül hatódnak meg márkanevüktől.

A nagy élelmiszer- és háztartásitermék-gyártók az elmúlt években az inflációhoz igazodva emelték áraikat, ami lehetővé tette, hogy megőrizzék profitrátájukat. A következő hónapok azonban várhatóan nem ennek a kellemes helyzetnek a fennmaradásáról fognak szólni. Bár az árak elkezdtek szelídülni, a vásárlók továbbra is óvatosak maradtak.

Pénzeső után

Az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány idején többször kaptak állami támogatást a zsebükbe az emberek, ám ezeket fokozatosan felélték, miközben a bérek lassan nőnek. Az előbbi segítségével le tudták követni az árak emelkedését, ám mostanra már csak a pénztárcájuk alján maradt egy kis apró.

Már nem úgy megy, mint régen. Fotó: Depositphotos
Már nem úgy megy, mint régen. Fotó: Depositphotos

Az olyan napi fogyasztási cikkeket gyártó óriások, mint például az Arielről vagy a Gillette-ről ismert Procter & Gamble vagy a Kleenex márkájú zsebkendőket forgalmazó Kimberly-Clark haszonélvezői voltak az elmúlt két év folyamatainak, ám úgy tűnik hamarosan szembesülhetnek azzal, hogy "régen" minden jobb volt.

„A napi fogyasztási cikkeket gyártó vállalatoknak számolniuk kell a fogyasztók inflációfáradságával, ami azt jelenti, hogy a vevők nem hajlandók többet fizetni azokért az árukért, amelyeken ismert gyártói márkaneveket látnak” – mondta a Reutersnek Brian Jacobsen, az Annex Wealth Management befektetési cég vezető elemzője. 

Ez lesz 2024 egyik nagy kérdése

A matek a következő: a Procter & Gamble árai átlagosan hét százalékkal nőttek 2023 januárjában, ami decemberre 3 százalékra csökkent – derül ki a YipitData adatszolgáltató számaiból. Ugyanez a Colgate-Palmolive-nél 14 és 8 százalék volt ebben a két hónapban.Az áremelések hozzájárulása az infláció hatásának ellensúlyozásához egy ideje csökken – ismerte el Mike Hsu, a Kimberly-Clark vezérigazgatója. Fontos azt is látni, hogy az árak lefelé rugalmatlanok. Azaz a nagyvállalatok nem szívesen viszik majd lejjebb az áraikat, ám lehet, hogy a vevők miatt ezt kénytelenek lesznek megtenni. 

Így nem marad más hátra, mint az, hogy elkezdjék lefaragni a költségeiket. Legalábbis a 2024 esztendő nagy kérdése, hogy valóban erről szól majd 2024-es év. 

A másik nagy kérdés

További lényeges dolog, hogy az infláció miatt a saját márkás termékek világszerte óriási karriert futottak be az elmúlt időszakban. Olaszországban például tavaly ezeknek az értékesítése a teljes kiskereskedelmi forgalmon belül elérte a 31,5 százalékot, amivel megdöntötték a 2022-es 30,4 százalékos rekordot. Nem sokkal korábban, 2019-ben, a koronavírus- járvány előtti utolsó békeévben 28,3 százalék volt ez az arány.

A saját márkás termékeken belül az olcsóbbak kereslete természetesen gyorsabban nő, mint a drágábbaké – derül ki a TEHA tanulmányából. A kiskereskedők nagy összegeket fordítanak arra, hogy bővítsék ezeknek a termékeknek a kínálatát – mondta Mauro Lusetti, az olasz kereskedők szakmai szervezete, az ADM elnöke.

Persze, sok gyártó állít elő a boltoknak saját márkás termékeket, ezért ez nem feltétlenül rossz hír nekik, az viszont annál inkább, hogy ezeken jellemzően alacsonyabb a haszonkulcs. Ami pedig kérdés, hogy a vásárlók hajlandóak lesznek-e visszatérni a márkás termékekre. 

A tőzsdei befektetők a fenti lépések sikerétől függően veszik vagy adják majd a napi fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok részvényeit. 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG