6p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A legtöbb élelmiszerlánc a karácsonyi forgalom csökkenését várja tavalyhoz képest, de van, aki mégis bővülésre számít. A koronavírus megváltoztatta bevásárlási szokásainkat - jó lenne, ha az is megváltozna, hogy minden beszerzést az utolsó pillanatra hagyunk. Érdekes megfigyelés, hogy inkább az olcsóbb termékeket veszik az idén az emberek.

Az élelmiszerek forgalma várhatóan decemberben is nő majd a tavalyihoz képest, de az elmúlt években tapasztalt év végi kiugrás visszafogottabb lesz - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek. Vámos György kifejtette: az ünnepi költekezés mértékét mutatja, hogy a novemberihez képest mennyivel ugrik meg a forgalom decemberben. Tavaly 100 milliárd forint nagyságrendű volt az élelmiszerek forgalmának növekedése az év utolsó hónapjában az előző hónaphoz viszonyítva, az idén a koronavírus-járvány miatt ennek mértéke várhatóan kisebb lesz.

 Kiemelte, hogy az élelmiszerek és a napi fogyasztási cikkek forgalma az idén is nőtt az előző évihez képest, és decemberben is várható növekedés, de kisebb, mint a korábbi években. Jelezte ugyanakkor, hogy az átlagon belül földrajzi területektől és üzlettípusoktól függően jelentős eltérések lehetnek.

Az Aldi most is látja, hogy fölösleges lenne bespájzolni

Az Aldi az elmúlt években tapasztalt ünnepi forgalomra számít. A járványügyi intézkedések miatt várhatóan még többen fognak otthon főzni, sütni, ami valószínűleg tovább növeli számos termék forgalmát, erre az áruházlánc tudatosan készül - közölték az MTI megkeresésére. Az Aldi tapasztalatai szerint már a koronavírus-járvány első hulláma megváltoztatta a vásárlási szokásokat, a vevők ritkábban mentek az üzletekbe, viszont többet költöttek. Ez a tendencia a második hullámban is tapasztalható, az ünnepektől függetlenül igyekeznek a vásárlók ritkábban, de nagyobb értékben vásárolni. Az áruházlánc a felhalmozó vásárlásokat továbbra is szükségtelennek tartja, mivel minden termékből folyamatos az ellátás.

Mennyire pakoljuk meg idén a kocsit? MTI/Szigetváry Zsolt
Mennyire pakoljuk meg idén a kocsit? MTI/Szigetváry Zsolt

Az Auchan úgy látja, nem lesz akkora roham, mint korábban

Az Auchan tájékoztatása szerint az előző évekhez hasonlóan az idén is fokozatosan erősödik a forgalom november eleje óta. A hagyományos karácsonyi termékek iránti érdeklődés december elejétől nő, egyes termékek, például a hal iránti keresletben a szenteste előtti három-négy napban számítanak jelentős ugrásra. A vásárlók készülnek az ünnepekre, de előreláthatólag nem olyan mértékben, mint az elmúlt években - jelezte az áruházlánc. Az Auchan több intézkedést hozott a zsúfoltság elkerülése érdekében, online áruházát pedig országossá tette - közölték.

CBA: már csokimikulásból is kevesebbet vettünk

A CBA kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: megkezdték a vásárlók a felkészülést az ünnepekre, egyelőre a sütés kellékei iránt nőtt meg az igény, de várhatóan napokon belül minden ünnepi termékkör forgalma több tíz százalékkal nagyobb lesz, mint az év más időszakában. Az idén jelentősen nőtt az online rendelés és házhozszállítás iránti igény az élelmiszerek terén is, decembertől a Prímából is lehet rendelni a Wolton keresztül a fővárosban; az expressz szolgáltatás a zsúfoltság elkerülését is segítheti - tette hozzá. Fodor Attila szerint az idén nehéz a várható forgalombővülést előre jelezni. Mint mondta, az elmúlt években folyamatosan erősödött a kereskedelmi forgalom, a koronavírus-járvány azonban komoly hatással van a kereskedelemre, az üzletek forgalma elmarad a megszokottól. A húsvéti időszakban például nem volt olyan nagy a kereslet a szezontermékek iránt, mint korábban, és december elején a csokoládé Mikulások is lassabban fogytak el - idézte fel.

Az év utolsó nagybevásárlása: 21 ezer forint sem elég rá

Áremelkedéssel fejezték be az évet a hazai hipermarketek. Előző hónaphoz és tavaly év végéhez képest is drágulást mért szokásos Árkosár-felmérésünk. Kosarunkat majdnem egy ezressel többért tudtunk megtölteni, mint novemberben, 20 ezer forint alatt ezúttal sem úsztuk meg a decemberi vásárlást. Az élelmiszerek fele 10 százalékot meghaladóan drágult egy év alatt. Részletek a legfrissebb Árkosár-felmérésben >>

A Lidl viszont erősebb decembert vár a tavalyinál

A Lidl decemberben magasabb forgalomra számít a tavalyi azonos időszakinál. A  vásárlások már november végétől felerősödtek, de a legnagyobb forgalom a karácsony előtti utolsó hétre várható. Az áruházlánc szerint az idén a vevők megfontoltabban és tudatosabban szervezik bevásárlásaikat. A Lidl üzletei szükség esetén bővített munkavállalói létszámmal és maximális kasszaszolgáltatással készülnek, hogy a vevők minél hamarabb végezzenek bevásárlásaikkal, elkerülve a hosszú várakozási időt - hangsúlyozta a vállalat.

A Spar úgy látja: idén inkább az akciós és az olcsó árukat vesszük

A Spar is arra számít, hogy az utolsó adventi hétvégéken és a karácsony előtti utolsó napokban lesz a legnagyobb a forgalom az üzletekben, mert az elmúlt évek tendenciái alapján sokan hagyják az utolsó pillanatra a karácsonyi nagybevásárlást. Mint közölték, az idén minden eszközzel megpróbálják felhívni a vevők figyelmét arra, hogy lehetőleg korábban vásároljanak be, hogy ezzel is csökkenteni lehessen a tömeget. A Spar online shop forgalma már az elmúlt hetekben jelentősen emelkedett.Az üzletlánc a koronavírus-járvány kezdete óta szintén azt tapasztalja, hogy a vevők ritkábban mennek az üzletekbe. Emellett az akciós, illetve az alacsonyabb árkategóriájú árucikkek népszerűsége rendkívüli mértékben megnőtt.

A Tesco azt kéri, ne az utolsó pillanatban kapjunk észbe

A Tesco is arról számolt be az MTI kérdésére, hogy folyamatosan nő a forgalom az áruházakban, és szintén arra kéri a vevőket: ne hagyják az utolsó pillanatra a bevásárlást, ha megtehetik, válasszák a csúcsidőszakon kívüli időszakokat, vagy vegyék igénybe az online bevásárlási és házhoz szállítási szolgáltatásokat. A Tesco tájékoztatása szerint a zsúfoltság elkerülése érdekében december eleje óta önkéntesen korlátozzák az egy időben az áruházak területén tartózkodó vásárlók számát, és azonnal új kasszát nyitnak, ha hosszabb sor alakulna ki, hogy a vevők minél hamarabb befejezhessék a vásárlást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
Vásárló Miért lett ennyire népszerű a kannabisz olaj manapság?
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:09
A kannabisz olajat egyre többen említik mint alternatívát különféle egészségügyi problémák kezelésére. A hagyományos medicinák mellett sokan keresik a természetes megoldásokat, amelyben a kannabisz olaj valóban különleges helyet foglal el. De tényleg hatásos lehet mindenre, amit állítanak róla?
Vásárló A borhűtők előnyei a mindennapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 08:51
A borkedvelők számára elengedhetetlen eszközzé vált a borhűtő, hiszen különleges mikroklímát biztosít a palackoknak. De miért is olyan fontos egy ilyen készülék? A válasz egyszerű: a borhűtők segítenek megőrizni az italok minőségét, amit egy hagyományos hűtőszekrény nem tud garantálni.
Vásárló Itt az újabb bombameglepetés: sosem látott áresés a magyar boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. szeptember 7. 05:44
Nem csak folytatódott, fel is gyorsult a trend: a Privátbankár Árkosár-felmérések közel 20 éves története során nem mértünk még akkora éves élelmiszerár-csökkenést, mint szeptemberben – a hazai hipermarketeken nem múlik majd az újabb kedvező inflációs adat. Még az iskolai tízórai árán is látszik az áresés – kérdés, hogy ezek után meddig marad még a piactorzító árrésstop.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG