Húsvéti nyulak Németországban, Oberndorf (Fotó: Wikimedia Commons)

A húsvét még a karácsonynál is fontosabb és nagyobb ünnep a keresztény kultúrkörben: a Biblia szerint Jézus a nagypénteki keresztre feszítése után a harmadik napon, húsvét vasárnap támadt fel. Ezzel a kereszthalállal nem csak a világot szabadította meg a szenvedéstől, hanem megváltotta minden ember bűnét, sőt: feltámadásával győzelmet aratott a halál felett. Az időszak azonban egy időbe esik más vallások tavaszváró ünnepével is, a zsidók ilyenkor ülik a pészahot, az Egyiptomból való szabadulás ünnepét. Húsvét és pészah ugyanakkor ritkán esik pontosan egy időre, a két vallás ugyanis más naptárt használ, ráadásul a húsvét a Hold járásától függő vándorünnep.

A hagyomány, ami öregebb a kereszténységnél

Johannes Gehrts: Ostara Forrás: Wikimedia Commons

Egy még korábbi hagyomány azonban alapvetően befolyásolta a húsvét lefolyásának menetét, sőt, egyesek szerint a húsvét teljesen tudatosan lett a tavaszi időszakra időzítve: a korai pogány időkben, amikor a kereszténység még csak csírájában létezett a világon, a korai törzsek és népek ekkor ülték a tavaszváró ünnepüket, Ostarát, a tavaszi nap-éj egyenlőséget, a fény győzelmét a tél sötétje felett. Ez jellemzően március 19. és 21. közé esett, ez volt a magvetés, a termékenység és a fény ünnepe az ősi kelta és germán törzsek között.

Az ősi ünnepkör Eostre-t (Ostarát), a termékenység istennőjét dicsőítette ebben az időszakban. Egy másik, kevésbé népszerű teória a mezopotámiai Istárhoz köti az ünnepeket – szintén egy termékenységi és szerelem-istennő alakhoz. Mindkét istenséget rendszeresen ábrázolták így különböző növényi- és állati motívumokkal, amik szintén hordozták a termékenység jegyét: ilyen volt a bárány, a madarak, és természetesen a nyúl. Később, a kereszténység terjedésével ez a hagyomány háttérbe szorult, a szimbólumrendszert azonban megörökölte a későbbi tradíció. A germán nyelvek egyébként a mai napig viselik az ősi istenségek hatását: Németországban Oster, míg az angolszász vidékeken Easter a húsvét megnevezése.

De hogy jön ide a sonka?

A sonkaevésnek alapvetően praktikus okai vannak húsvétkor. Farsang és Krisztus feltámadása között negyven nap szigorú böjt áll, így ez az ünneplés már önmagában elég okot ad arra, hogy végre egy jót és kiadósat egyen a közösség. A sonkaevés azonban egész egyszerűen abból fakad, hogy ilyenkorra érett meg az ősszel leölt állatok húsa, egy szép darab sonkával pedig nem csak egy családot, de akár egy nagyobb csoportosulást is jól lehetett lakatni. Mivel eleinte nem voltak hűtőládák, a zöldségekhez és gyümölcsökhöz hasonlóan az állati termékeknek is volt egy szezonja – a húsvét épp a sonkáé volt.

A nyúl – a termékenységi jelkép mellett – szintén a húsa miatt került be a hagyományba, bár manapság már ritkábban kerül sülve az asztalra. A nyulak rendkívül fontos fehérjeforrást jelentettek a korai népeknek, mivel köztudottan szapora állatok: évente több tucat utódot képesek elleni, és rendkívül korán válnak ivaréretté, így ideális választás volt a tartásuk. A bárány – a keresztény hozzáadott hagyomány mellett – szintén a szezonalitás miatt került a tányérra: a kisbárányok jellemzően a tavasz első napjaiban születtek, ekkora pedig kellően megnőttek a levágáshoz. Hasonló szezonalitás miatt eszünk tojást is: egész egyszerűen ilyenkor termelődik a legtöbb, amellett, hogy ez is a feltámadás és a termékenység szimbóluma.

Hát a csokoládé?

A húsvéti tojáskeresés és persze az ajándékozás a gyerekek kedvenc része az ünnepnek. A csokoládé így amellett, hogy egy modern adaléka az ünnepnek, valójában a fent felsoroltak nem-élő változata. A csokoládé tradicionálisan valamelyik húsvéti szimbólum alakját veszi fel, így tojás, nyúl, csibe vagy bárány alakú. Ezek segítségével – és némi pozitív megerősítéssel alátámasztva – a gyerekeknek is könnyen átadható a húsvét története és jelképei.