3p
A folyamatos online jelenlétnek köszönhetően ma már nincs éles határ a munka és a privát életünk között: a munkahelyünkről is folyamatosan tarthatjuk a kapcsolatot a szeretteinkkel, miközben a kollégák is bármikor elérnek. A magyar okostelefon-felhasználók ráadásul valósággal függők, háromnegyedük bármikor rendelkezésre áll a főnökének, ha cserébe az irodában is használhatja a telefonját. De mit nyomkodunk rajta ennyit?

Az eNET és a Telekom közös felmérést készített a munka-magánélet egyensúlyáról. Ma az aktív, dolgozó felnőtt magyar internetezők mintegy 86 százaléka használ okostelefont, közülük 64 százalék pedig ragaszkodik hozzá, hogy munkaidőben is használhassa magánjellegű tevékenységekre telefonját. A magánügyeinket egyébként egyre gyakrabban intézzük az íróasztal mellől, tízből hét válaszadó szokott munkaidejében hetente legalább egyszer magánügyben telefonálni, több mint felük pedig SMS-ezik vagy csetel, ezt közölte az eNet a Privátbankár.hu-val.

A dolognak persze a fordítottja is igaz, hiszen így otthon is egyre több időnk és alkalmunk van munkával foglalkozni. A leggyakrabban a kapcsolatot tartják a munkatársakkal/partnerekkel/ügyfelekkel, ezeknek a személyeknek legalább hetente egyszer otthon is felvesszük a telefont. Emellett főként időbeosztást szervezünk, adatokat gyűjtünk a munkához és dokumentumokat olvasunk a mobilunkon, míg a munkában a felhasználók fele közösségi médiát vagy szórakoztató oldalakat néz, amikor épp van öt percük.

Jó összemosni a kettőt?

Ez viszont óhatatlanul azt okozza, hogy a két, egyébként jól elkülönülő szféra összemosódik, a válaszadók harmada maga is így érez. Ennek ugyanakkor megvannak az előnyei és hátrányai is. Háromnegyedük szerint előny például, hogy azonnal látják a beérkező e-maileket, valamint, hogy fontos ügyekben bármikor rendelkezésre állnak otthonról, a munkában viszont az időbeosztást és a napok tervezését segíti, ha az „üresjáratokban” beszélhetnek az otthoniakkal.

A hátrányokat illetően azonban tízből öt válaszadó tapasztalta, hogy a telefonja miatt a szabadságukon is megtalálják a kollégák, tízből négy pedig úgy érzi, otthon sem tud kikapcsolódni megfelelően, mert mindig attól tart, hogy megszólal a telefon. A dolgozó okostelefon-használók ugyanakkor valamiért ragaszkodnak telefonjukhoz: 78 százalékuk inkább szabadidejében is foglalkozik néha munkával telefonján, csak munkaidőben is használhassa azt magáncélra.

Van azért egyensúly

Ma már számos olyan alkalmazás rendelkezésünkre áll, melyek a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtését hivatottak elősegíteni. Ilyen appokról azonban a dolgozó okostelefon-használóknak csupán 11 százaléka hallott, így jellemzően nem is használják őket. Ehhez hozzájárulhat, hogy az alkalmazások legtöbbje csak angolul érhető el, pedig rengeteg izgalmas, a mindennapi életet megkönnyítő alkalmazás létezik ma már a telefonokra.

Vannak alkalmazások például a fókuszálás támogatására és a zavaró tényezők kizárására (pl. 30/30, OFFTIME), a bizonyos feladatokkal (pl. ATracker), vagy az egyes appokkal töltött idő követésére (pl. BreakFree, Quality Time), az összes családtag teendőinek összerendezésére (pl. Cozi Family Organizer), sőt, még kifejezetten a relaxáció, a stresszcsökkentés elősegítésére, a meditáció megtanulására is (pl. Headspace, Pacifica). Ezek ugyan eltérő módokon és minőségben működnek, de egy kis utánajárással kész kis életmód-trénert faraghatunk az okostelefonunkból - ha már egyébként is állandóan a zsebünkben van.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG