2p

Meddig húzza még ilyen lapos pénztárcával Budapest?
Politikai csatározások közepette vagy stabil háttérrel működik majd a főváros?
Online Klasszis Klub élőben Kiss Ambrussal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Fővárosi Önkormányzat főigazgatójától!

2024. október 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az IKEA termékei egy ideje nem csupán az ismert nagyáruházakban érhetők el, hanem kisebb boltokban is, amelyeket a városok központi részeiben nyitottak meg. Ennek született egy új formája.

Egy parkolóházban több tucatnyi parkolóhelyet alakít át az IKEA kicsi bemutató áruházzá az angliai Brightonban. A bútoráruházlánc tulajdonosa, az Ingka Group tavaly jelentette be, hogy megvásárolta a város Churchill Square terén lévő bevásárlóközpontot, amelynek Debenhams részében kisáruházat akar nyitni.

Az ingatlanért 145 millió fontot (68 milliárd forint) fizettek. Korábban Anglia más részén akartak terjeszkedni, ám végül ezt választották. Brighton lesz az első olyan város a szigetországban Londonon kívül, ahol kisboltot nyit az svéd bútoráruházlánc.

A BBC

Felturbózott bolhapiacot alapított az Ikea

Felturbózott bolhapiacot alapított az IKEA

Az online kereskedelmet ötvözi a használt termékek eladásával az IKEA. Egyelőre tesztelik az új módszert.

" target="_blank">szerint a helyhatóság engedélyezte, hogy a „Klikkelj és vidd!” filozófia jegyében értékesítő bolt nyíljon a több emeletes parkolóházban. Ennek nyomán 64 parkolóhelyet 20 bemutatótérré alakítanak át. Michael Tucker, a változtatási terveket készítő csapat vezetője azt állítja, hogy a parkolóhelyek csökkenése nem fog zsúfoltságot vagy hiányt okozni az épület eredeti funkcióját megtartó részében.

Parkolóba tart az Ikea
Parkolóba tart az Ikea
Fotó: Ikea

Ez nem feltétlenül alaptalan állítás, tekintettel arra, hogy a parkolóházban összesen 1560 hely van, amelynek mindössze négy százalékát veszik el. Emellett Tucker arra hivatkozott, hogy a helyi önkormányzat ösztönözni akarja a fenntartható közlekedés erősítését, amit mi sem szolgál jobban, mint az autók használatának megnehezítése.

A kisáruházban lesz egy recepció, ahol a vásárlók magukhoz vehetik a korábban megrendelt termékeket. A tervek szerint leszerelik a tetőről a régi gépészeti berendezéseket, amelyek elavultak, így nem lennének képesek kiszolgálni a modern kereskedelmi funkciókat. Az IKEA egyelőre nem árulta el, hogy mikor akarja megnyitni új boltját Brightonban. Csak annyit mondtak, hogy idén már nem lesz boltavatás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Infláció? Az micsoda?
Kenessei András | 2024. október 14. 15:01
Folyamatos és állandó a pénzromlás. Nem csak nálunk. Az egész világon. Jegyzet.
Vásárló Hátborzongató hírt kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. október 14. 11:14
Jön a drágulás a benzinkutakon.
Vásárló Főszerepet kap a Temu: 393 billió forintos tételről van szó
Privátbankár.hu | 2024. október 13. 17:27
Két év csökkenése után várhatóan újra nőni fog az online kereskedelem értéke Európában, ám az infláció visszaesése mellett ez részben a kínai filléres platformok megjelenésének köszönhető.
Vásárló IKEA-s bevásárlást tervez? Újabb vevőcsalógató lépésekre számíthat
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. október 13. 16:14
Az IKEA csökkentette árait az elmúlt időszakban, hogy lendületet adjon eladásainak, ám elmúlt üzleti éve ennek ellenére halványan alakult. A választ további vevőcsalogató lépésekben látják.
Vásárló Már sejthető, milyen újdonság várható a jövőben a Tescótól
Buksza blog | 2024. október 13. 12:29
Az Egyesült Királyságban a Bajnokok Ligájának döntője előtt adott ízelítőt a Tesco abból, mekkora reklámkampánnyal érheti el az áruházlánc vevőit egy cég, ha él az ezzel kapcsolatos új lehetőségekkel.
Vásárló Hogyan úszhatod meg az autómosást a legköltséghatékonyabban?
Márkázott tartalom | 2024. október 9. 11:23
Minden autótulajdonosnak nagy fejtörést okoz az autó mosása, vagyis inkább annak a hogyanja és legfőképpen a helyszíne. 
Vásárló Holnaptól még drágábbak lesznek az üzemanyagok
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 10:12
Mutatjuk a számokat!
Vásárló Egyre durvább a magyar kormány kisker-háborúja - közben a vásárlók egyre többet fizetnek
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. október 9. 05:37
Újabb jelentős áremelkedést mért az élelmiszerek frontján a Privátbankár Árkosár-felmérése a hipermarketekben - az árak ingadozása akár a kiskereskedelmi forgalom meglepő alakulására is szolgálhat magyarázattal. Miközben a vásárlók a bevásárlókocsit pakolgatják és a nyugta alján egyre nagyobb számokat találnak, talán nem is gondolnak rá: egyre élesebb a háború a kormány és a kiskereskedelmi szektor egyes szereplői között.
Vásárló Csokihíd épül Spanyolország és Belgium között
Buksza blog | 2024. október 8. 10:33
A szokásos forgatókönyvre rácáfolva nem egy nyugat-európai nagyvállalat vásárolja fel a dél-európai kissebbik társát, hanem fordítva. 
Vásárló Markáns váltás a H&M-nél, örömteli gágogással
Privátbankár.hu | 2024. október 8. 08:57
Egyetértő gágogás és hápogás fogadta a H&M állatvédő lépését.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG