Hírek
Cikkek
A Groupama biztosítja Székesfehérvár vagyonát
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 11:41
Egyetlen ajánlattevőként a Groupama Garancia Biztosító lesz három évig Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának vagyon- és felelősségbiztosítója, a díj 73,2 millió forint - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Az önkormányzat a három éves biztosítási díjat 55 millió forintra becsülte, előzetesen. A biztosított épületek összértéke 62 milliárd forint, ezeknél minden kárra kiterjed a vagyonbiztosítás. Az egymilliárd forintnál nagyobb értékű épültek közé tartozik például a Sóstói Stadion, a jégcsarnok, az ARÉV Csarnok, a Csitáry G. Emil Városi Uszoda, a városháza és a Vörösmarty Színház. A felelősségbiztosítás körében pedig - többek közt - a munkaadói, a bérbeadói és a bérlői kockázatokat vállalta át a Groupama Garancia.MTI
Cikkek
Másfél milliárdos bírság egy vállalkozásnak
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 10:44
Több mint 1,6 milliárd forintra bírságolt a Győr-Moson-Sopron Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság egy győri vállalkozást, amely engedély nélkül végzett fémkereskedelmi tevékenységet. A gazdálkodó fémkereskedelmi engedély iránti kérelmét a Győr megyei igazgatóság - áprilisban jogerőssé vált döntésével - elutasította, mivel a vállalkozás az úgynevezett fémtörvényben meghatározott feltételeknek nem felelt meg, az abban meghatározott követelményeket nem teljesítette.
A NAV azt írja: az utóellenőrzés során azonban kiderült, hogy a gazdálkodó a jogerős határozat ellenére tovább folytatta tevékenységét, és bizonyíthatóan több mint 300 millió forint piaci értékű fémkereskedelmi anyagot értékesített. Az igazgatóság az engedély nélkül eladott anyag piaci értékének ötszörösét szabta ki bírságként, azaz több mint 1,6 milliárd forint megfizetését írta elő. A bírság kiszabásával egyidejűleg a vállalkozás bankszámláival, ingatlanjaival kapcsolatban a pénzügyőri igazgatóság biztosítási intézkedéseket tett.
MTI
Cikkek
Kell a brazil cukor, különben gondban lennénk
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 10:39
A Magyar Cukor Zrt. 20 ezer tonnányi brazil nádcukrot importál és dolgoz fel. A Kaposvárra kerülő mennyiségből 19 ezer tonna tiszta cukor készül
Cikkek
Bejöttek a fejlesztések az Állami Nyomdának
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 10:35
10%-kal, 8,7 milliárd forintra nőtt az Állami Nyomda 2011 első féléves árbevétele, míg a nettó eredmény mintegy megháromszorozódott, az exportarány elérte a 30%-ot.
Az előrejelzéseknek megfelelően az Állami Nyomda üzleti tevékenysége 2011 második negyedévében is növekedést mutat. Az év első hat hónapjában a társaság 8,7 milliárd forint árbevételt ért el, ami közel 10%-kal nagyobb az előző év azonos időszakánál. A 2010-es országgyűlési választások nyomtatványgyártásra gyakorolt egyszeri hatását nem számolva minden magas hozzáadott értékű termékszegmens bővült ebben az időszakban. Eredményszinten is erős félévet teljesített a Nyomda: a 452 millió forint nettó eredmény közel háromszorosa a bázisnak, míg az EBITDA 52%-kal, 878 millió forintra emelkedett.
Az első félévben elért 2,5 milliárd forintos export már az árbevétel 30%-át adja köszönhetően a román leányvállalat konszolidációjának, illetve a régióba szállított nagy mennyiségű nemzetközi fizetési standardokon alapuló chipes bankkártyának.
Az Állami Nyomda árfolyama és forgalma az elmúlt 6 hónapban
Forrás: BÉT
„A kapacitás- és hatékonyságnövelő beruházások, valamint a megkezdett fejlesztések tovább javítják pozícióinkat az iparágban. Az eredményességet nem csak az mutatja, hogy a nettó eredmény közel a háromszorosára nőtt, hanem az is, hogy az EBITDA margin növekszik, ismét 10% fölötti” – mondta Zsámboki Gábor, az Állami Nyomda vezérigazgatója.Privátbankár
Cikkek
Tovább gyűjtögeti a tőkét a Nordtelekom
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 10:11
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Nordtelekom Nyrt. tulajdonosai augusztus 2-án közgyűlést tartottak, melyen határoztak az igazgatósági tagok kinevezésének meghosszabbításáról, valamint díjazásukról. A részvényesek megszavazták a társaság által korábban elhatározott tőkeemelés határidejének hosszabbítását is. A tőkeemelés keretében a Nordtelekom alaptőkéje 25, de akár 125 százalékkal is emelkedhet. A tőkeemelés legalább 50 000 és legfeljebb 250 000 darab részvény kibocsátását jelenti 1000 forintos névértéken, mely jelentősen meghaladja a jelenlegi 600 forint alatti tőzsdei részvényárat.
A tulajdonosok elfogadták az igazgatóság javaslatát, mely szerint a befolyó összegből maximum 200 millió forintot a Beltáv ügyfeleinek és hálózatának megvásárlására fordíthatnak. A Nordtelekom vezetése a felhatalmazás alapján a következő hónapokban befejezi a Beltáv átvilágítását, melyhez független tanácsadó, könyvvizsgáló értékelését is igénybe veszi és előkészíti az akvizíciót. A Nordtelekom és a Beltáv kapcsolata komoly múltra tekint vissza, mivel a Beltáv birtokolja a Nordtelekom részvényeinek 55 százalékát.
A Nordtelekom növekedési terveivel összhangban nemrég határozott értékesítési hálózatának bővítéséről is, melynek célja, hogy tovább erősítse a telekommunikációs piacon betöltött pozícióját. Privátbankár
Cikkek
Újabb határon billeg a Mol és az OTP
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 09:44
Továbbra is negatív a hangulat a világ tőzsdéin, a befektetők nyugtalanok az európai adósságválság és a hatalmas méretű amerikai eladósodás miatt - mondta Varga Zoltán, a QUAESTOR Értékpapír Zrt. elemzője. Így a hazai piac is veszteséggel indíthatja a napot. A hangulatra leginkább az OTP és a Mol lehet érzékeny, a gyógyszerpapírok pedig némileg jobban szerepelhetnek. A bankpapír esetében az ötezer forintos szint letörése újabb teret nyitna meg lefelé, míg a Mol részvényárfolyamán 19200 forintnál történhet ugyanez. Az OTP megítélését negatívan érinti a svájci frank szárnyalása, hiszen így tovább nőhet a nem fizető hitelek aránya a portfólióban, mely hatást csak részben tompítja a kormány hitelfizetés-könnyítési csomagja - magyarázta a QUAESTOR Értékpapír Zrt. elemzője.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője úgy látja, hogy a feltörekvő piacok eséséhez közelítve a fejlett piacok sem "festenek jól". A magyar piacon a svájci frank/forint árfolyama van a középpontban, amit legjobban a magyar bankpapír, az OTP szenved meg. Az OTP technikai elemzésén az látszik, hogy amikor ilyen mennyiségben adták el a bankpapírt, mint az utóbbi napokban, akkor - 2009 óta - ez rövid távon mindig az árfolyam alját jelentette.
Balásy Zsolt szerint bár rövid távon elképzelhető "felpattanás" hosszabb távra "korai részvényt venni".
***
A BUX 383,43 pontos csökkenéssel, 20427,88 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 1,84 százalékkal gyengült.
Friss tőzsdei árfolyamok >>MTI, Privátbankár
Cikkek
Berlusconi vs. pénzpiacok: talán közelednek egymáshoz
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 09:42
Az olasz kormány gazdasági csomagjáról beszél ma az olasz miniszterelnök. A piacok arra várnak választ, hogy ki dönt az olasz gazdaság sorsáról ő, vagy a pénzügyminiszter
Cikkek
Az import is meghaladta a válság előtti szintet
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 09:31
Az idei év első öt hónapjában a külkeresekedelmi mérleg aktívuma 259 milliárd forinttal haladta meg 2010 azonos időszakát. Az adatok alapján már nem csak az export, de az import értéke is meghaladta a válság előtti szintet
Cikkek
Vissza a jövőbe: válság előtti szinten az importunk
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 09:31
Az év első öt hónapjában a külkeresekedelmi mérleg aktívuma 259 milliárd forinttal haladta meg 2010 azonos időszakát - már az import értéke is meghaladta a válság előtti szintet
Cikkek
Hitelek: ha nincs munkahelyünk, az árfolyam se számít
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 09:25
A Bankszövetség főtitkára szerint az hitellel rendelkező ügyfelek 8-10%-a küzd fizetési gondokkal - a legsúlyosabb probléma, ha valaki elveszti munkahelyét
Cikkek
Halvány reménysugár: nekiment a franknak a svájci jegybank
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 09:06
Kedd délután óta tombol a pánik - ki tudja már hányadik hulláma - a piacokon. A tőzsdék az elmúlt időszak legnagyobb bukásait nyelték le, Obama aláírása talán még sohasem ért ilyen keveset. A frank száguldott, 253 forint fölé is benézett az árfolyam, a svájci jegybank megelégelte saját devizájuk elképesztő erejét, a szóbeli intervenció egyelőre úgy tűnik, sikeres lehet
Cikkek
24 százalékos profitnövekedés a Suzukinál
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 09:01
A japán Suzuki autógyár szerdán 18,73 milliárd jenes adózott eredményt jelentett a második negyedévről - üzleti éve első negyedéről -, 24 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az üzleti eredménye 25,57 milliárd jen volt, 20 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, de messze több az elemzők várta 13,8 milliárdnál. A visszaesés még a március 11-i japán földrengés és szökőár következménye.
A beszámolóban mindazonáltal tarthatónak mondták az egész pénzügyi évre várt csekély profitnövekedést, elsősorban az indiai piacra alapozva. Változatlanul fenntartják, hogy a teljes pénzügyi évben 110 milliárd jen lesz az üzleti eredmény, 2,9 százalékkal több az előző évinél, és 50 milliárd jen az adózott eredmény.
Eddig összesen kétmillió autó hagyta el a Suzuki esztergomi gyártósorát. 20 év alatt 1,29 milliárd eurót fordítottak fejlesztésre. Képgalériás cikkünket itt olvashatja >>
A Suzuki csoport adózott eredménye 45,2 milliárd jen volt az előző, márciussal zárult pénzügyi évében, jóval több az egy évvel korábbi 28,913 milliárdnál és a még egy évvel korábbi 27,429 milliárdnál, de még messze a válság előtti utolsó "békeév", a 2008. márciussal zárult pénzügyi év 80,254 milliárdjánál. Akkor az értékesítés 3,502 billió jen volt, egy évvel később 3,005 billió, majd tovább csökkent 2,469 billióra, és a most márciussal zárult pénzügyi évben növekedett csak ismét, 2,61 billió jenre.
MTI, Privátbankár
Cikkek
Negyedik mobilszolgáltató: a héten jöhet a tender
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 08:14
A tenderkiírás már csütörtökön megjelenhet, miután az elektronikus hírközlési törvény módosításai szerdán hatályba léptek. Egy néhány héttel korábbi rendelet szerint első körben egy negyedik szolgáltatónak kell felkínálni egy komplex frekvenciacsomagot, melynek 900 Mhz-es tartományait második körben akkor lehet állami tulajdonú, vagy a jelenlegi piaci szereplő cégeknek külön értékesíteni, ha az első körben a tender eredménytelen volt.
A Népszabadság cikke szerint a csomagból valójában a 900 MHz-es spektrum sorsa az érdekes, hiszen azon biztosítható országos lefedettség, míg a magasabb tartományok a kapacitás növelésére alkalmasak. Kérdés, mekkora bevételt remél az állam a frekvenciacsomagért, ezt pedig meghatározza, hogy egy negyedik szolgáltató indulását, vagy pedig a bevételt tartják fontosabbnak.MTI
Cikkek
Megvan az amerikai döntés, kemény kínai kritika
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 08:05
A szenátus elfogadta az adósságplafon emeléséről szóló törvénytervezetet, a nagy hitelminősítők pozitívan értékelték az eredményt, Kínában viszont már csak A-kategóriás az USA
Deviza / Áru
250-en is túl: megállíthatatlannak tűnik a frank
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 07:24
Szerda reggel is rekordközelben jár a forint a svájci frankkal szemben, de tegnap késő este a 250 forintot is átlépte az árfolyam
Cikkek
Csökkent a gázolaj ára, a benziné maradt
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 07:12
Csökkentette bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott. A gázolaj átlagára így 373 forintra mérséklődött, míg a benziné 388 forint maradt.
A Mol egy hete bruttó 3, illetve 4 forinttal emelte a 95-ös benzin, valamint a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Az autósok 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknálMTI
Cikkek
Csend és hullaszag: kong az ürességtől a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 3. 06:31
Bár júniushoz képest valamelyest emelkedett, továbbra sem túl fényes a tőzsdei forgalom a budapesti parketten: az első 7 havi forgalom 40 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve
Cikkek
Lakásbiztosítások: egyre távolabb az otthontól
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 18:02
A lakásbiztosítások védőernyője egyre messzebb nyúlik otthonunktól, persze plusz pénzért. De ha nyaralni megyünk, még így is jól járhatunk
Cikkek
Mol-INA: részvényszerzési stoppot javasolnak a horvátok
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 17:59
Független üzleti elemzés elkészítését javasolja az INA-ról a horvát kormány a Molnak, mint legnagyobb részvényesnek, és egyelőre mindkét fél tartózkodna a további részvényvásárlásoktól - értesült a horvát kormányhoz közeli forrásokból egy horvát energetikai portál.
Az energetika-net.com úgy tudja: a horvát kormány tárgyalócsapata azt javasolta a Molnak, hogy készíttessenek független piaci elemzést a horvát olajcégről, mielőtt folytatják a részvényesi kapcsolatokról szóló tárgyalásokat. A horvát kormánynak és a Molnak egyaránt érdeke ugyanis, hogy pontos képet kapjanak arról, vajon a 2003-ban és 2009-ben kötött megállapodások alapján eddig milyen eredmények születtek. A tervek szerint elsősorban az elmúlt öt üzleti évet vizsgálnák.
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a sokak érdekét sértő, százmilliós INA-költségcsökkentésre vezeti vissza az őt és a társaságot ért támadásokat, az állam megjelenése a Molban nem lesz kihatással a cég működésére, és nem tart a lex Mol esetleges átírásától sem. A hvg.hu interjúja alapján készült cikkünket itt olvashatja >>
Ez az elemzés szolgálhatna alapul a tárgyalások folytatására, amelyet a kormány a vállalatirányítás átalakítása érdekében kezdeményezett, de a jövőbeni stratégiai és fejlesztési tervek meghatározására is alkalmas lenne. A kormány azt is javasolta, hogy amíg nem tisztázódnak a körülmények, a jelenlegi tulajdonosi szerkezet fenntartása érdekében mindkét fél tartózkodjon a további részvényvásárlásoktól.
A portál értesülése szerint a Mol várhatóan pozitív választ ad a kezdeményezésre, mert mindig is hangsúlyozta együttműködési szándékát. Az INA legnagyobb tulajdonosa, a magyar Mol 47,47 százalékot birtokol a társaság papírjaiból, míg a horvát kormány részesedése 44,84 százalék. A Mol kedden azt közölte, a horvát kormánnyal való tárgyalások folyamatát, illetve azok az egyes elemeit nem kommentálja.MTI, Privátbankár
Cikkek
Az ALTEO bekebelezte az ALTE-A Vagyonkezelőt
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 17:33
Az ALTEO Energiaszolgáltató megszerezte az ALTE-A Vagyonkezelőt, ezzel a Céltársaság egyedüli tagjává vált. A Céltársaság befektetésekkel jelenleg nem rendelkezik, projektcégként fog beilleszkedni a Társaság cégcsoportjába.
Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron >>
A tőzsde "B" kategóriájában jegyzett ALTEO energetikai cégcsoport a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint 5,66 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el 2010-ben, ez öt és félszerese a 2009-es, 1,09 milliárd forintos értéknek. A csoport kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) konszolidáltan 390 millió forint volt tavaly; 2009-ben, az első teljes üzleti évben ez az érték még negatív volt. A társaság 2010. október 11-e óta van jelen a Budapesti Értéktőzsdén, részvényeinek 91 százaléka a Wallis Asset Management Zrt. tulajdonában van.MTI, Privátbankár
Részvény / Deviza / Áru
Épp hogy nem zuhant 5000 forint alá az OTP
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 17:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 300,94 pontos, 1,42 százalékos csökkenéssel, 20.832,08 ponton zárt kedden. A vezető részvények közül az OTP bukta a legnagyobbat, ráadásul nagynak számító, 14 milliárdos forgalomban, a bankpapírok 4,2%-ot vesztettek tegnapi záróértékükhöz képest. A Mol 2,5%-os mínuszban zárt, ismét 20 ezer forint alatt zárt: egészen pontosan 19 305 forinton. Az OTP zuhanása épp hogy még 5000 forint felett megállt a kereskedés lezárultával (5031 ft).
Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron >>Privátbankár
KKV
Viszlát Balaton: az SCD Group költözik a tópartról
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 17:23
Eladja balatoni és turisztikai cégeit a nyolc éve óriási turisztikai fejlesztéseket hirdető SCD illetve annak többségi tulajdonosa, Jászai Gellért
Cikkek
A Stadleré a Bombardier vonatok karbantartása
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 16:37
A leányvállalat a 10 darab Bombardier gyártmányú motorvonat preventív karbantartását 2017-ig látja majd el. A szerződést augusztusban írhatják alá
Cikkek
A szokásos forma: büntetések a Hungaroring körül
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 15:22
A pályán belül rend volt, a Hungaroringen kívül azonban sok volt a szabálytalanság. Ezt tapasztalták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép‑magyarországi Regionális Adó, valamint Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának szakemberei az idén is a hétvégi Forma-1 Magyar Nagydíjon.
Az adóhatóság revizorai és a pénzügyőrök csütörtöktől vasárnapig végeztek ellenőrzéseket a Hungaroringen és a környező településeken: Mogyoródon, Gödöllőn, Szilasligeten, Széphegyen, Szadán és Kerepesen. A korábbi években tapasztalatokhoz hasonlóan a pályához tartozó vállalkozások szabályosan működtek. A Hungaroring területén kívül azonban minden második ellenőrzés hibát tárt fel, legjellemzőbben a vállalkozók a vásárláskor nem adtak, vagy nem megfelelően kiállított nyugtát adtak. Előfordult az is, hogy a kereskedő hatalmas sátorral, nagy mennyiségű alkohollal, több hűtőszekrénnyel települt ki, csupán a pénztárgépet felejtette el kiszállítani.
A pénzügyőrök a futam ideje alatt minden pavilont legalább egyszer ellenőriztek. A vállalkozások legtöbbször a kitelepülést, azaz az alkohol üzlethelyiségen kívül történő értékesítését felejtették el bejelenteni, valamint a csomagolóanyagok után fizetendő környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos visszásságok is előfordultak. Egy alkalommal hamis márkajelzésű termékekre is bukkantak, az egyik Forma-1-es csapat nevével ellátott pólók miatt tettek szabálysértési feljelentést a pénzügyőrök. Privátbankár
Cikkek
Az EU-nak nincs terve a spanyolok és az olaszok megmentésére
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 15:07
Annak ellenére, hogy nőtt a spanyol és olasz államkötvények hozamfelára, Chantal Hughes bizottsági szóvivő szerint az Európai Unió nem rendelkezik tervekkel ezeknek az országoknak a kimentésére.
A brüsszeli szóvivő hangsúlyozta, hogy Spanyolország és Olaszország is megteszi a szükséges lépéseket a költségvetési helyzet javítása érdekében.
Cahntal Hughes elmondta, hogy teljesen biztosak abban, hogy a spanyol hatóságok valamennyi szükséges intézkedést meghoznak, így mentőcsomag kérdése nincsen az asztalon. Hozzátette, hogy Olaszország helyzete nagyon hasonló.
A szóvivő tájékoztatása szerint arra utaló jel sincsen, hogy ezek az országok ne vennének részt a Görögországnak nyújtott mentőcsomag újabb részletének kifizetésében. Az euróövezeti államok összesen 5,8 milliárd eurót, míg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2,2 milliárd eurót utalnak szeptember közepén Athénnek.
Hughes szerint egy esetleges ciprusi mentőcsomag terve sincsen napirenden. Hétfőn az egyik legnagyobb ciprusi bank, a Bank of Cyprus arra hívta fel a figyelmet, hogy Ciprust közvetlen veszély fenyegeti, hogy hamarosan az Európai Unió támogatási mechanizmusához kell fordulnia mentőcsomagért, ami rontaná az ország pénzügyi központként elismert nemzetközi hírnevét.MTI, Privátbankár
KKV
Lízing: a cégek rákaptak az új autókra
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 14:50
Tartósnak mutatkozik a fellendülés a flottafinanszírozásban, míg a lakossági gépjármű-finanszírozás piaca 2010-hez képest 12 százalékkal zsugorodott
Cikkek
A Synergontól hozott új igazgatót a NET’54
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 14:13
Dinamikus növekedésének támogatására új pozíciókat hozott létre a NET’54 Üzleti Kommunikáció. Gasztonyi Gábor (38) szakmai igazgatóként folytatja pályafutását, a Synergontól érkező Polgár Roland (38) pedig a NET’54 kereskedelmi igazgatói pozícióját tölti be a jövőben.
Polgár Roland átigazolására és a belülről „érkező” Gasztonyi Gábor kinevezéséhez a NET’54 Üzleti Kommunikáció két, eddig önállóan nem létező pozíciót nyitott meg. A műszaki igazgatói feladatokért eddig Saáry Csaba ügyvezető felelt, a kereskedelmi igazgatói pozíciót pedig ifj. Karászi József - szintén ügyvezetőként - töltötte be. „A két új tisztség megnyitása, s ezáltal a középvezetői réteg megerősítése egy hosszú távú stratégia része, melyet a vállalat dinamikus fejlődése tett szükségessé.
ifj. Karászi József, a NET’54 Üzleti Kommunikáció ügyvezetője azt mondta: az elmúlt évben megdupláztuk forgalmunkat, új üzletágaink – például a Cisco megoldások forgalmazása és bevezetése – rendkívül jól teljesítenek. Ezért döntöttünk úgy, hogy az egyre sokasodó kereskedelmi és műszaki menedzsment feladatok ellátását leválasztjuk a klasszikus ügyvezetői teendőkről.
A Budapesti Gazdasági Főiskolán diplomázó Polgár Roland a Linde Gáz Magyarország Rt.-nél kezdte pályafutását majd az Océ Hungária Kft.-nél eltöltött évek után 2003-ban a Synergon Informatika Nyrt.-nél dolgozott kiemelt ügyfél menedzserként, szektorigazgatóként valamint kiemelt ügyfélkapcsolati igazgatóként. Most a Synergon kereskedelmi csapatát hagyta ott a NET’54 Üzleti Kommunikáció kereskedelmi igazgatói tisztségéért.
A szakmai igazgatói posztra kinevezett Gasztonyi Gábor a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatika Karán szerzett mérnök-informatikus végzettséget, majd posztgraduális képzés keretében mérnök-közgazdász minősítéssel zárta tanulmányait. Pályafutása kezdete óta foglalkozik call és contact center rendszerek tervezésével, konfigurálásával és üzemeltetésével, s többek között részt vett a Magyar Telekom hangrögzítő rendszerének tervezésében és megvalósításában is.Privátbankár
Cikkek
Nem a bankok szakadnak bele az erős svájci frankba
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 14:02
Az MNB szerint a magyarországi bankok elviselik a svájci frank meredek erősödésének sokkszerű hatását
Deviza / Áru
Bedőlő hitelek: így segítenének a pártok
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 14:01
Miközben a svájci frank a csúcsokat döntögeti, a Fidesz arra buzdít, hogy a devizahitelesek éljenek az árfolyamgát lehetőségével - az MSZP máshogy képzeli el a megsegítésüket
KKV
Leállt az európai gyáripar növekedése, ez nekünk sem jó
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 14:00
A magyar gyáripar aktivitási mutatói jobbak a világátlagnál, de Magyarország esetében a gyenge belső kereslet miatt "aggasztó" az euróövezeti lassulás
Cikkek
Miből, ha nem hitelből? Egyre többen gondolkodnak lízingben
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 13:02
Egymás utáni két negyedévben is bővülést mutatott a lízingpiac, így a Magyar Lízingszövetség szerint a számok alapján a válság véget ért a szektor számára. A gépjárműpiacon mindazonáltal nem túl fényesek a kilátások, a meglévő hitelek negyedét-ötödét nem törlesztik időben az ügyfelek
Cikkek
Mozdulatlan állapot: a kkv-k kivárnak a pályázatokkal
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 12:32
Miközben a kkv-k vezetői nagy része tájékozott a kormányzat szándékát illetően, a gyakorlatban még kevesen tapasztalták meg azok pozitív hatásait
Cikkek
Nem kellett a befektetőknek a magyar kincstárjegy
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 12:20
Nem sikerült eladni a tervezett mennyiséget az Államadósság Kezelő Központ keddi aukcióján a 3 hónapos diszkont kincstárjegyekből. A meghirdetett 40 milliárd forint értékű papírra mindössze 46,7 milliárd forint értékben érkeztek ajánlatok az elsődleges forgalmazóktól; az 1,17 százalékos túljegyzés a legalacsonyabb az idei hasonló időtávű aukciók között (lásd grafikonunkat). Az alacsony érdeklődés miatt az ÁKK végül mindössze 27 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat. A november 9-én lejáró, ennek megfelelően D111109 jelű DKJ 5,72 százalékos átlaghozam mellett kelt el, ami 5 bázisponttal magasabb a legutóbbi 3 hónapos aukció átlaghozamánál.
Átlaghozam (jobb oldali tengely) és túljegyzés (bal oldali tengely) a 3 hónapos DKJ-aukciókon 2011-ben
Forrás: ÁKK / Privátbankár
Július 21-én a 12 hónapos diszkont kincstárjegyből értékesített a tervezettnél kevesebbet az ÁKK, június végén pedig a 2028/A jelű államkötvénynél volt túl alacsony az érdeklődés az eredetileg tervezett kibocsátáshoz - bár ezen az aukción rövidebb időtávra sikeresen bocsájtott ki az államadósságkezelő.Privátbankár
Cikkek
Elitklubba került a magyar DBH Finance
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 11:44
Magyarországon választott partnert a nemzetközi hátterű, független, könyvelőket, könyvvizsgálókat és adótanácsadókat tömörítő szervezet, a BKR International. A DBH Group pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó üzletága, a DBH Finance 2011. július 1-től tagja a globális szakmai szervezetnek. A New York-i központú BKR International több mint 135 vezető számviteli és üzleti tanácsadó céget tömörítő szakmai érdekképviseleti szervezetként közel 300 helyszínen van jelen a világ 70 országában.
Szarvas Attila a DBH Finance ügyvezető igazgatója azt mondta: nemzetközi hátterű érdekképviseleti szervezet tagjaként működő pénzügyi tanácsadó cégként sokat tehetnek a hazai kis- és középvállalkozások költséghatékony kiszolgálásért, a bizalmi alapon működő partneri viszony megteremtéséért.
A jellemzően a kkv-szektornak szolgáltatást nyújtó DBH Finance szakemberei szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a gazdasági világválság hatásaként az ügyfelek átértékelik pénzügyi tanácsadói kapcsolataikat. Egyre többen gondolják úgy, hogy nemcsak a legnagyobb pénzügyi szereplők munkája jelent garanciát az elvégzett munka minőségét tekintve. A vállalkozások a színvonalas szolgáltatás igénye mellett a bizalmi alapokon működő személyes üzleti kapcsolat és a versenyképes árazás lehetőségét keresik a pénzügyi- és számviteli szolgáltatást végző cégek között.
Privátbankár
Cikkek
Hitelterhek csökkentése: készülnek a rohamra az MKB-nál
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 11:21
A kiszolgálás zavartalansága érdekében augusztus 13-án, szombaton is kinyitja legnagyobb kirendeltségeit az MKB Bank, hogy az Otthonvédelmi Akciótervvel összefüggő fizetéskönnyítő konstrukciókról a lehető leggyorsabban informálhassa ügyfeleit. Amennyiben a kezdeményezés beváltja a hozzá fűzött reményeket, a bank kész meghosszabbított nyitva tartással is segíteni ügyfeleit a hitelterheket mérséklő, leginkább testre szabott módozat megtalálásában.
Az előzetes jelek alapján felfokozott érdeklődésre számít, ezért meghosszabbított és hétvégi nyitva tartással készül az MKB Bank az Otthonvédelmi Akcióterv módozatainak bevezetésére.
Tekintettel arra, hogy az augusztus 12-vel megnyíló lehetőségekkel csak korlátozott ideig lehet élni, a hitelintézet legnagyobb fiókjainak hosszabb, augusztus 13-át, szombatot is magában foglaló nyitva tartásával készül az első időszakban várható rohamra.
Az új konstrukciók bevezetéséhez alapfeltétel a megfelelő jogi keretrendszer megléte, amelyet részben már megteremtett az Országgyűlés.
Noha az Otthonvédelmi Akcióterv megvalósításának első körében elfogadott törvény 2011. július 1-jétől korlátozottan lehetőséget teremt a jelzáloghitelek fedezetéül szolgáló ingatlanok kényszerértékesítésére, az MKB Bankot továbbra is az a cél vezérli, hogy a fizetési nehézségekkel szembesülő ügyfeleivel közösen jusson el a problémák kezelésére alkalmas, mindkét fél érdekeit szolgáló kompromisszumig. A hitelszerződés – akár közös elhatározásból történő korrekciókkal történő – fenntartásához azonban elengedhetetlen, hogy az ügyfél időben jelezze fizetési nehézségeit a banknak – figyelmeztetett Erdei Tamás, az MKB elnök-vezérigazgatója, hozzátéve, hogy ha ezt esetleg elmulasztotta, semmi esetre se zárkózzon el a bank megkeresései elől. Az Otthonvédelmi Akciótervben szereplő lehetőségek igénybevételéhez különösen fontos, hogy az ügyfél időben jelezze szándékát, hiszen ezek a speciális módozatok csak év végéig igényelhetők.Privátbankár
Cikkek
Gyógyszer-gazdaságosság: a betegeken csattanhat az ostor
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 11:02
Az új gyógyszerár-szabályozási és támogatási változások 7,1 milliárd forint nyereségcsökkenést okoznak a Richternek - nem tudnak tovább árat csökkenteni
Cikkek
Duplán járnak jól a látványsportokat támogató cégek
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 10:57
A támogatás elismert költségként jelenik meg és azzal egyenlő mértékű adókedvezményre jogosít, amit a támogatás adóévében és az azt követő három évben lehet igényelni
Cikkek
Megállíthatatlan a svájci frank, a 246 sem volt akadály
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 10:26
Tovább menetel a svájci frank a devizapiacon, kedden délelőtt a 246 forintos szint is elesett. Az amerikai és európai adósságválságból a próbálkozások ellenére nem látszik a kiút
Cikkek
10 év után szakított az Erste vezérkarával
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 10:15
Közös megegyezéssel 2011. szeptember 15-ével távozik posztjáról Jonathan William Till, az Erste Bank Hungary kockázatkezelésért felelős vezérigazgató-helyettese. Jonathan Till 2001 óta dolgozott az Erste kötelékében, kezdetben a vállalati hitel kockázatkezelésért, majd a pénzintézet teljes kockázatkezeléséért felelt, vezérigazgató-helyettesként és igazgatósági tagként.
Till személyes elmondása szerint új kihívások után néz, ezért döntött a szakítás mellett (meglehet új kihívások most akadnak a csoport magyarországi leánya előtt bőven). Az Erste szerint a szakembernek jelentős érdemei vannak abban, hogy az Erste Bank Magyarországon a lakossági nagybankok sorába lépett, munkájának is köszönhető többek között a Postabank sikeres beolvasztása.
Till feladatait és hatáskörét az új igazgatósági tag kiválasztásáig Jelasity Radován elnök-vezérigazgató veszi át.Privátbankár
Cikkek
A szomszéd reálhozama mindig több?
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 10:00
Sokan még most sem értik mi a különbség a hozam és a reálhozam között, mások a nagy eltérések miatt kapkodják a fejüket. A magánnyugdíjpénztárak lassan kiutalják a reálhozamokat, de még így sok a zavar az ügyfelek fejében. Különben is, miért kap a szomszéd többet?
Részvény / Deviza / Áru
A Synergon rondított bele a Pannergy eredményébe
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 09:43
Az első félév nyeresége jelentősen meghaladja a bázisidőszak veszteségét. A második negyedév vesztesége a Synergon részvények árfolyamesésének következménye
Személyes pénzügyek
Az alapkezelők is gondolnak a nyugdíjas éveinkre
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 09:32
Eddig csak óvatosságból takarékoskodtunk, már ha egyáltalán raktunk félre. Most már kezd beépülni a hétköznapokba: spórolni kell
Cikkek
Még nem nyílt ki az ejtőernyő a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 09:12
A kedvezőtlen gazdasági kilátások hatására a hétfői 2,24 százalékos csökkenés után további esés várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén. Németh Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgató-helyettese nem vár javulást, sőt, további esésre számít. A szakértő szerint a kormányoknak sürgősen deficitet kell csökkenteniük, ami növekedési áldozatokkal jár, a befektetők pedig a profitban érdekeltek. A profitok maximumon vannak, innen már nehéz az emelkedés - tette hozzá.
A Richter 68 százalékos profitcsökkenése nem befolyásolja az árfolyamot a szakember szerint. Németh Sándor azt mondta, nem egy negyedév adatai, hanem a kilátások befolyásolják a befektetőket, márpedig a gyógyszerkasszában további megszorításokra lehet számítani.
Somi András, a KBC Securities elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy kedden reggel a határidős indexek alapján eséssel nyithatnak a meghatározó piacok.
A nemzetközi befektetői hangulatot a kedvezőtlen gazdasági kilátások határozzák meg: nem került le a napirendről az Egyesült Államok adósosztályzatának leminősítése, a hétfőn publikált amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM) júliusi feldolgozóipari beszerzési indexe pedig az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben csökkent és kétéves mélyponton van. Mindezek hatására hétfőn pánikhangulat uralkodott el a piacokon.
***
A BUX a várakozásoknak megfelelően 124,90 pontos csökkenéssel, 21.008,12 ponton nyitott. A hétfői záró értékéhez képest 0,59 százalékkal gyengült.
Friss tőzsdei árfolyamok >>MTI, Privátbankár
Cikkek
Tudja meg egyszerűen, mennyi késedelmi pótlékot kell fizetnie!
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 08:55
A NAV közlése alapján az elektronikus bevallók augusztus 1-jétől kérdezhetik le, hogy 2010-re kell-e késedelmi pótlékot fizetniük
KKV
Töretlen fejlődés a Rábánál
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 07:54
A Rába csoport 2,8 százalékos növekedéssel 18,2 milliárd forint árbevételt ért el 2011 első félévében, megőrizve üzemi szintű eredményességét
Cikkek
68 százalékkal csökkent a Richter nyeresége
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 07:40
Második negyedév
A Richter Gedeon Nyrt. 8,6 milliárd forint konszolidált, adózott nyereséget ért el 2011. második negyedévében, 67,7 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában, a gyógyszergyár árbevétele a bázishoz képest 1,8 százalékkal emelkedett, 75,07 milliárd forint volt.
A profit hajszállal kevesebb az elemzők által várt 8,8 milliárdnál, míg az árbevétel meghaladja a konszenzust.
Első félév
A Richter csoport árbevétele 2011. első félévében 145 907 millió forintot (542,2 millió eurót) tett ki, amely 6,3 %-os (euróban mérve 7,5 %-os) emelkedést jelent 2010 azonos időszakához viszonyítva. A csoport szinte mindegyik kiemelt régióban, így a FÁK országok többségében, az Európai Unióban és Magyarországon növekedést tudott elérni.
Magyarországon 2011 első félévében 19 192 millió forint árbevételt realizált a Richter amely 10,8 %-os növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszaka során elért forgalomhoz képest. Az elmúlt két évben bevezetett készítmények forgalma ellensúlyozta a gyógyszerpiaci szabályozás legutóbbi változtatásaiból eredő negatív hatásokat.
Az üzleti eredmény 2011 első félévében 23 390 millió forint volt, ami 6 327 millió forinttal (21,3 %-kal) alacsonyabb a 2010 azonos időszakában elért értéknél. Az üzleti eredmény alakulásában jelentős szerepet játszott a működési költségekben bekövetkezett nagymértékű növekedés, amely elsősorban az értékesítési és marketing tevékenységgel függ össze.
Az adózott eredmény 19 797 millió forint volt, ami forintban mérve 48,2 %-os csökkenést jelent a bázisidőszakhoz viszonyítva, elsősorban a magasabb működési költségek, valamint a pénzügyi tevékenységből származó veszteség következtében. A teljes részvényszámra vetített egy részvényre jutó eredmény a rendkívüli és egyszeri tételek nélkül számítva 2011 első félévében 1056 forint/részvény volt, ami 48,3 %-kal marad el a bázisidőszaki érték mögött.
Friss tőzsdei információk a Privátbankáron >>MTI, Privátbankár
Cikkek
USA: menekülnek a fizetésképtelenség elől
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 07:28
Az amerikai képviselőház elfogadta az adósságplafon emeléséről kötött kompromisszumot, így már csak a demokrata többségű szenátusnak kell rábólintania
Cikkek
Reálhozamok jövője: kis lépés nekünk, nagy a nyugdíjunknak?
Privátbankár.hu | 2011. augusztus 2. 06:01
Fogyasztás vagy megtakarítás, ez itt a kérdés! - legalább is a reálhozamok kifizetése után. Bár a nyugdíjreform épp az öngondoskodást csapta arcon, rengeteg lehetőségünk van a tartós befektetésekre
Friss
Nemzetközi
Kimentettek egy kétéves gyereket a romok alól Venezuelában
680 ezer gyerek szorul humanitárius segítségre.
9 perce
Részvény / Deviza / Áru
Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2 órája
Kultúra
Mbappe vezérletével könnyen nyertek a franciák – eredmények
Norvégia és Mexikó is ott van a 16 között.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Hidegfront közelít záporokkal, zivatarokkal
07:57
-
1926-ban indult Eger első autóbusza – száz éve jelent meg a várostörténeti hirdetés
07:15
-
Semmelweis-nap: szerdán zárva lesznek a rendelők és a legtöbb patika, csak ügyelet működik
06:55
-
Hepe-hupa 400 ezerért - közösségi gyűjtés a Cifrakapu utca felújítására?
13:50
-
Végleges: befagyasztják a polgármesterek fizetését és a megyei vezetők fizetét megfelezik
13:04
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
2026. június 30. 12:06
-
Bitang nagy éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
2026. június 30. 13:13
-
Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
2026. június 30. 10:39
-
Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
2026. június 30. 08:44
-
„Pont 36 évet késtünk vele” – több évtizedes mulasztást kezd el törleszteni a parlament
2026. június 30. 10:01



