Hírek
Cikkek
Csökkenéssel kezdtek a New York-i tőzsdék
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 16:02
Szerdán a várakozásoknak megfelelően süllyedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék: a New York-i DJIA mutatója előbb 5 pontot veszített, majd percekkel később is néhány pontnyi csökkenésben maradt. A Nasdaq composite index a nyitásban ugyancsak 5 pontot hátrált, majd hamarosan már csak 0,01 százalék veszteségben volt.
A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,55 százalék (12,27 pont) emelkedéssel 2261,34 ponton fejezte be a keddi napot, a 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 0,81 százalékkal (93,58 ponttal) 11 669,39 pontra nőtt.
A nyugat-európai tőzsdék közül a londoni (FTSE-100) indexe 0,65 százalék, a frankfurti tőzsde DAX-30 mutatója 0,15 százalékos emelkedésben volt a New York-i nyitás előtt szerdán. Az eurót ekkor 1,2693-94 dolláron jegyezték, az amerikai könnyűolaj ára hordónként a keddi záráshoz képest fél dollár emelkedésben volt 61,54 dolláron.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
20 ezer forint a képviselők laptopja
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 15:58
Végleg elhárultak az akadályok a csepeli gerincút építése elől, miután a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi bizottsága szerdai cikluszáró ülésén felhatalmazást adott a kisajátítások miatt indult perek egyezséggel történő lezárására.
A bizottság elfogadta azoknak az adásvételi szerződéseknek a szövegét is, amelyek alapján maximum 20 ezer forintért a posztjukról távozó képviselők birtokába kerülhet az általuk három évig használt laptop és pendrive.
Drágul a budapesti távfűtés, nő a lakásrezsi-támogatás
Telekom hírek, trendek
Cikkek
Az ÁKK 27 milliárd forintért vásárolt vissza államkötvényt
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 15:55
A 2007/F és a 2007/D államkötvények szerdai visszavásárlási aukcióján a benyújtott 81 milliárd forint névértékre szóló ajánlatból 27 milliárd forintnyit fogadott el az Államadósság Kezelő Központ.
A 2007. április 12-én lejáró 2007/F államkötvényből most hatodszor rendezett visszavásárlási aukciót az ÁKK. A benyújtott 21,33 milliárd forint össznévértékű, 22 ajánlatból 17-et fogadtak el összesen 16,96 milliárd forintért.
Az aukción 8,38 százalékos átlaghozam alakult ki, ez 23 bázisponttal magasabb a szeptember 13-án tartott visszavásárlási aukció átlaghozamánál.
A 2007. június 12-én lejáró 2007/D államkötvényből most harmadszor rendezett visszavásárlási aukcióra 23 ajánlat érkezett összesen 59,77 milliárd forint névértéken, ebből az ÁKK 10 ajánlatot fogadott el, 10,05 milliárd forint értékben.
Az aukción 8,43 százalékos átlaghozam alakult ki, 22 bázisponttal magasabb a szeptember 13-án tartott visszavásárlási aukció átlaghozamánál.
Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek
Lengyelországban is a magyar módi a divat
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 15:53
A kormányfő távozását követelő ellenzéki tüntetés kezdődött szerdán a lengyel fővárosban a parlament épületénél, a résztvevők száma eléri a kétszázat.
A tüntetők Jaroslaw Kaczynski miniszterelnököt és a kormányzó Jog és Igazságosság pártot elítélő táblákkal vonultak a szejmhez. A rendezvény szervezői, akik között sok a diák, közölték, hogy a törvényhozás körüli zöld területen sátorvárost építenek, és addig nem távoznak onnan, amíg a kormány le nem mond.
A tiltakozás előzménye, hogy kedden nyilvánosságra került egy titkos filmfelvétel, amelyen Jaroslaw Kaczynski kormányfő pártbeli helyettese tárcát kínált a kormányból egy héttel ezelőtt eltávolított, azóta ellenzéki Önvédelem párt egyik képviselőjének, hogy a kabinet többségét erősítse a törvényhozásban. Részletek...
Cikkek
A várttal ellentétben esett az amerikai tartós cikk rendelés
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 15:44
Fél százalékkal esett a tartós cikkek rendelése augusztusban az Egyesült Államokban. A szállítási eszközök nélkül számolva a visszaesés mértéke 2 százalékos volt. Júliusban is esett a rendelésállomány, akkor 2,4 százalékkal, bár a felülvizsgált adat szerint 2,7 százalékkal. Évek óta nem volt két egymás követő rendeléscsökkenést jelző hónap az országban.
Elemzők szerint ugyan nem kell kiemelkedő jelentőséget tulajdonítani a fejleménynek a gazdaság egészére, de arra utal, hogy az amerikai feldolgozóipar tevékenysége lanyhul. Kérdés, milyen mértékű lesz a lassulása.
Az előzetesen megkérdezett szakértők azzal számoltak, hogy augusztusban nőtt a tartós cikkek rendelésállománya. A Dow Jones Newswires által megkérdezett 27 elemző véleményének az átlaga szerint az augusztusi rendelésállomány 0,5 százalékkal nőtt
volna a júliusi csökkenés után.
Javított amerikai fogyasztói hangulatindex
Cikkek
Az emberek nem nagyon vásárolnak külföldön
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 15:24
Az Európai Bizottság szerint ugyan 2003. óta hirtelen fellendült a határokon túli vásárlások száma az EU polgárai körében, de még mindig igen nagy az óvatosság az ilyen bevásárlásokkal szemben: az elmúlt évben az uniós lakosok bő negyede vállalkozott csak rá.
Ugyanakkor a lakosság 71 százaléka úgy gondolja, hogy ha problémája akadna más országban történt vásárlása kapcsán, nehezen tudná azt elintézni. A bizottság felmérése szerint 68 százalék úgy látja: ha nem saját hazájában vásárol árut, akkor könnyebben esethet áldozatul valamilyen becsapásnak, az internetes határon túli vásárlásokat tekintve a bizalmatlanok aránya 45 százalék.
Mindazonáltal formálódik a határok nélküli uniós kiskereskedelmi üzletelés, növekszik a határokon "átívelő" vásárlások aránya, de még növelnünk kell a bizalmat az ilyenek iránt a fogyasztók és a kereskedők körben is - állapította meg Markosz Kyprianou, aki a
fogyasztóvédelemért felel az uniós bizottságban.
Az emberek is szorítanak a nadrágszíjon
Cikkek
Lezárult az Új Magyarország fejlesztési terv társadalmi vitája
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 15:22
A humánfejlesztések, a kis- és középvállalkozásokat és a hátrányos helyzetű kistérségek felzárkózását segítő programok kapnak nagyobb szerepet az Új Magyarország fejlesztési tervben - közölte Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos szerdán, azt követően, hogy a program társadalmi vitájának eredményeit tárgyalta a kormány.
A civil szervezetek által említett területek nemcsak több forrást és nagyobb hangsúlyt kapnak a programban, hanem új támogatási formákat is biztosítanak számukra - mondta a
kormányszóvivői tájékoztatón Bajnai Gordon.
Mi is történt az első 100 napban?
Cikkek
A rendőrség 460 milliót kap a kormánytól
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 15:16
A kormány 460 millió forintos többletforrást biztosít a rendőrségnek az elmúlt heti események során keletkezett károk, illetve a rendőri készenlét és túlszolgálat költségeinek fedezésére - jelentette be szerdán Budapesten Danks Emese. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint az összeget a kabinet az általános költségvetési tartalékból biztosítja.
Mint mondta, a megsemmisült, illetve megsérült rendőrségi eszközök pótlásához és egyéb eszközök beszerzéséhez 160 millió forint szükséges. Többletköltséget jelentett a túlszolgálat, mivel a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak naponta 1400, a Rendészeti
Biztonsági Szolgálatnak 800 fő ellátásán és elhelyezésén túl további 15 megye rendőrszázadának ellátását kell biztosítania.
Danks Emese elmondta, hogy a kormány az általános költségvetési tartalékból 150 millió forint gyorssegélyt nyújtotta Magyar Televíziónak.
Több, mint 600 millióba van eddig a rendőrségnek a tüntetés
Cikkek
Negyedével csökkent a szén-dioxid árfolyama
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 15:10
Az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszerében a szén-dioxid árfolyama több mint 25 százalékkal esett egy hét alatt, ami az MTI által megkérdezett elemző szerint a kereslet csökkenése miatt következett be.
Szabó Gergely, a Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Tanácsadó Zrt. munkatársa szerdán elmondta, hogy míg szeptember 18-án, hétfőn 16 euró felett jegyezték a kibocsátási egységek tonnáját, addig szerdán délelőtt az árfolyam már csak 11,70 euró volt.
Az elemző kifejtette: a csökkenésre egy ideje már lehetett számítani, hiszen az árolyam hónapok óta túlértékelt volt. Az esés időzítése és mértéke azonban váratlanul érte a piacot.
Szabó Gergely azzal összefüggésben, hogy miért most jelentek meg az árletörő hatások, kifejtette: a nagy erőművek a 2007-ig tartó kereskedési periódus végéig már kielégítették kvótaszükségleteiket, s már nemigen vásárolnak.
Ezúttal Magyarország az unió eminense
Cikkek
Alaptőkét emel az Erste Bank
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 14:57
Az Erste Bank Hungary szerdai rendkívüli közgyűlésén döntött a pénzintézet alaptőkéjének 14 milliárd forinttal történő felemeléséről, a bank alaptőkéje 39,4 milliárd forintról 53,4 milliárd forintra nő - tájékoztatta az Erste az MTI-t szerdán. Az új részvényeket teljes egészében a főtulajdonos Erste Bank der oesterreichischen Sparkassen AG jegyzi le.
Az igazgatóság javaslata alapján a tőkeemelésre zárt körben, új részvények kibocsátásával kerül sor, a tőkeemelés során 14 milliárd darab egy forint névértékű, névre szóló, dematerializált törzsrészvényt bocsátanak ki, amelynek kibocsátási ára megegyezik a névértékkel. Az új részvények ellenértékét az osztrák tulajdonos kizárólag pénzbeli hozzájárulással teljesítheti.
Kisbenedek Péter, az Erste Bank Hungary Nyrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: az alaptőke-emelést a pénzintézet dinamikus növekedése teszi szükségessé. A most megemelt alaptőke és a további tőkeemelésekre adott felhatalmazás lehetővé teszi, hogy az Erste Bank tovább erősítse pozícióit Magyarországon, és elérje középtávú stratégiai célját, valamint a saját tőkére vetített megtérülés tartósan 25 százalék körül tartását.
Melyik internet banki szolgáltatást válasszam?
Cikkek
Kiegészítő nyugdíjemelés: 1,2 százalék
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 14:50
A kormány szerdai döntése értelmében 1,2 százalékos visszamenőleges kiegészítő
nyugdíjemelést kapnak a nyugdíjasok novemberben - jelentette be Kiss Péter, szociális és munkaügyi miniszter egy idősotthon átadásán Budapesten.
A nyugdíjasok a szokásos novemberi nyugdíjkifizetés napján minden járandóságukat egyszerre kapják meg, így a januárig visszamenőleges emelést a 13. havi nyugdíj második felével egyidejűleg fizetik ki - mondta Kiss Péter.
Ez egy átlagos nyugdíjas számára azt jelenti, hogy a 60-65 ezer forintos átlag nyugdíjhoz képest novemberben a postás 106-107 ezer forintot fog kivinni - tette hozzá a szaktárca vezetője.
Nyugdíjasok: az államháztartás gyenge pontja?
Melyik nyugdíjpénztárat válasszam?
Cikkek
Spanyolok is érdeklődnek Taszár iránt
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 14:43
Az európai viszonylatban is a legjelentősebb cégek között számon tartott spanyol multinacionális vállalat, a Sedesa feltett szándéka, hogy befektetőként ajánlatot tesz a taszári repülőtér hasznosítására - ezt Liborio Porteros, a vállalat nemzetközi igazgatója közölte újságírókkal szerdán, Kaposváron. Reményeik szerint még ebben az évben létrejöhet a megállapodás egy cargo bázis és logisztikai központ kialakításáról - tette hozzá. Arról, hogy mekkora összeget kívánnak befektetni, az igazgató egyelőre nem tudott felvilágosítást adni.
Kolber István, a taszári repülőtér hasznosításával foglalkozó miniszterelnöki megbízott alig egy héttel ezelőtt tárgyalt a kínai gyáriparosok szövetségének delegációjával. A küldöttség tagjai, miután tájékozódtak a taszári bázison, megerősítették: érdekük egy logisztikai és ipari bázis kiépítése az Európai Unión belül, s Taszár iránt komoly érdeklődés mutatkozik.
A kínaiaknak kellene a taszári bázis
Cikkek
Új szemlélet, új OEP főigazgató
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 14:38
Az egészségügyi miniszter javaslatára a kormány szerdai ülésén felmentette Kiss József főigazgatót az Országos Egészségbiztosítási Pénztár éléről - közölte az Egészségügyi Minisztérium az MTI-vel. Ezzel egyidejűleg október 1-jétől Major Zoltánt nevezi ki a
feladat ellátására - olvasható a tárca közleményében.
"A korábbi években az OEP-nek egy kaotikusan működő egészségügyi rendszerhez és rossz egészségügyi szabályozáshoz kellett alkalmazkodnia, s a körülményekhez képest az egészségbiztosító jól látta el a feladatát" - áll a dokumentumban. Mint a közlemény kitér rá: a pénztárnak valódi pénzintézetté kell válnia, ezért - a biztosítási alapú egészségügyi rendszer megteremtése érdekében - az OEP-nek szemléletváltáson kell keresztülmennie, és "ehhez a megváltozott szemléletű működéshez és feladathoz új, pénzügyi szemléletű vezetőre van szükség".
Kiss József szakértelmére és munkájára más feladatkörben továbbra is számít Molnár Lajos egészségügyi miniszter.
Major Zoltán 1966-ban született, 2002-2005 között a GE Capital International Services Magyarország, Ügyfélszolgálati és Értékesítési Központ vezetője, majd 2005 és 2006 között a cég európai működéséért felelős vezetője volt.
Betegség esetén jól jön a plasztikkártya
Cikkek
A lengyel alapkamat nem változott
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 14:36
A lengyel jegybank szerdán nem módosította alapkamatát - jelentették be nem sokkal az után, hogy a cseh központi bank alapkamatának emeléséről döntött. Eszerint a lengyel kamat - immár heteik hónapja - 4 százalék.
A lengyel döntést indokolhatta, hogy az infláció továbbra is a bank által elfogadott sáv alsó szélénél, 2,5 százalék alatt tartózkodik, de elemzők szerint - akik ez alkalommal sem számítottak kamatdrágításra - a jelen politikai helyzet, az alapvető munkaerőpiaci állapotok még nem indokolhatják a kamat felvitelét.
A lengyel központi bank legutóbb augusztus végén hozott döntést kamatügyben, de akkor sem változtatott irányadó kamatán.
Sokba kerülhet a kívánt ellenzéki szavazat
Cikkek
Az adó növekedése valóban leszokáshoz vezet?
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 14:30
Abban, hogy Magyarországon az elmúlt években jelentősen csökkent a cigarettafogyasztás, a dohánytermékek adótartalmának emelése játszotta a legnagyobb szerepet
Cikkek
Vasárnaptól olcsóbb a négynapos matrica
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 14:05
Október elsejétől a csak személyautókra érvényes négynapos autópálya-matrica ára 1520 forintról 1170 forintra csökken - közölte az Állami Autópályakezelő Zrt. szerdán az MTI-vel.
Az ÁAK közleménye szerint a külföldi autópálya-társaságok esetében is bevett gyakorlat, hogy bizonyos díjkategóriákban szezonális árat alkalmaznak. Az eseti jelleggel használók számára előnyös - csak a D1-es kategóriában vásárolható - négynapos matricákat szezononként Magyarországon is eltérő áron lehet megvásárolni.
Az árcsökkenés az sms-ben megvásárolható autópálya-használati jogosultságra is vonatkozik.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szerdai közleményében ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy október elsejétől 2.000 forintról 2750 forintra emelkedik a 12 tonna össztömeg feletti járművekre vonatkozó kategória egynapos matricájának ára. A tárca szerint a díj emelése a nehéz tehergépjárművek infrastruktúra használati díjairól szóló EU
irányelv változásának megfelelően történt, és ez az intézkedés közelíti a magyar útdíjak rendszerét a használó fizet elv érvényesítéséhez.
Megtévesztő az sms-es autópálya-matrica?
Cikkek
Itt az első Gyurcsány-beszéd: szorulnak a szocialisták is
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 13:59
Nyomatékkal kért személyes áldozatvállalást Gyurcsány Ferenc a májusi balatonőszödi frakcióülésen elmondott első beszédében, amelynek teljes szövegét szerdán tette közzé internetes naplójában a miniszterelnök. "Csipettel kevesebb" jövedelem, költségtérítés; kevesebb államtitkári bizottsági elnöki, tanácsadói poszt; leadott hivatali autó
Cikkek
Csütörtökön két órával később nyitnak a patikák
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 13:52
Csütörtökön csaknem az összes magyarországi patika reggel nyolc óra helyett tíz órakor nyit ki - jelentette be Lestyán Balázs, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnökségi tagja szerdán Budapesten. A patikusok így tiltakoznak a kormány patikaliberalizációs elképzelései ellen. A demonstrációt addig folytatják, amíg a kormány vissza nem vonja többek között a patikaalapítás és -működtetés könnyítésére irányuló változtatásait, bizonyos készítmények gyógyszertáron kívüli árusításának lehetőségét és a kötelező kamarai tagság eltörlését - tette hozzá a sajtótájékoztatón.
Lestyán Balázs elmondta: tiltakozásuk - növekvő időtartamban - addig tart majd, amíg a kormány nem változtat álláspontján. Arra a kérdésre, hogy "a növekvő időtartam" pontosan mit jelent, és a következő lépés mikorra várható, Hávelné Szatmári Katalin, a
kamara elnöke azt mondta: a csütörtöki demonstrációt értékelve döntenek arról, hogy a következő demonstrációt mikor tartják, és az milyen hosszú lesz.
A gyógyszerészek a patikákban lesznek, de csak a sürgősnek minősülő gyógyszerkiadást vállalják - közölte Lestyán Balázs.
Demonstrációra készülnek a gyógyszerészek
Cikkek
Világbanki feddés a kelet-európai tagországoknak
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 13:17
Az Európai Unió kelet-európai tagországai elmulasztották a kulcsfontosságú gazdasági reformokat és államháztartásuk rendbe tételét - állapította meg a Világbank
Cikkek
"Nagyjából rendben van, de végig kell csinálni"
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 12:44
Az EB elismerte: a kormány elkötelezett abban, hogy az ország gazdaságát vissza kívánja vezetni az egyensúlyi pályára - mondta Simor András, a konvergenciatanács tagja
Cikkek
A Fidesz szerint a Gyurcsány-beszéd a harmadik megszorító csomagra mutat
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 12:31
A Fidesz frakcióvezetője arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy még a kampánycsend beállta előtt kérjen bocsánatot, amiért csak most szerdán hozta nyilvánosságra a balatonőszödi beszéd első részét, vagyis négy hónapig titkolta, milyen megszorítások várnak még az emberekre. Navracsics Tibor szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: eredetileg arra akarta kérni Gyurcsány Ferencet, hogy hozza nyilvánosságra a beszéd első részét is, ez azonban tíz perccel a tájékoztató kezdete előtt felkerült a miniszterelnök blogjára.
Navracsics Tibor szerint a most nyilvánosságra került beszéd nem azonos az első Gyurcsány-csomaggal és a Fidesz által második Gyurcsány-csomagként értelmezett konvergenciaprogrammal, hanem már a harmadik Gyurcsány-csomag elemei szerepelnek benne. A politikus azt a részt idézte a szövegből, amelyben Gyurcsány Ferenc arról szól, hogy a bevételeket csak a másik két jövedelemtulajdonos, a lakosság és a vállalatok rovására lehet növelni, illetve, hogy emiatt reálbércsökkenéssel kell számolni.
Gyurcsány: félig mondtuk, egészen csináltuk
Cikkek
Váratlanul kamatot emelt a cseh jegybank
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 12:21
A cseh jegybank szerdán váratlanul 25 bázisponttal emelte irányadó kamatát, a kéthetes repót, amely így 2,5 százalékra ment fel. A kamatemelés lehetősége a pénzpiaci szereplők szerint mindazonáltal a levegőben volt már, miután a térségben Magyarország és Szlovákia is kamatot emelt, miközben a cseh költségvetési helyzet fokozatosan romlik.
Legutóbb július végén emelte a cseh jegybank, akkor is negyed százalékponttal (25 bázisponttal) 2,25 százalékra, irányadó kamatát. Előtte tavaly októberben 2 százalékra.
Negyed százalékponttal emelt a szlovák jegybank
Év végére 8,25 százalék is lehet a magyar alapkamat
Cikkek
Súlytalan orvosi szenzáció: zuhanó gépen operálnak
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 12:08
Francia sebészek az első nullagravitációs operációra készülnek: szerdán egy szabadesésben zuhanó gép fedélzetén hozzák létre a súlytalanság állapotát
Cikkek
Oroszországban kutakodik az OMV
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 12:06
Egyszerre kilenc olajkutatási és kitermelési engedélyt szerzett Oroszországban az osztrák OMV olajipari konszern, illetve annak vállalata, a román SNP Petrom olajtársaság - számolt be róla szerdán az orosz sajtó. Eszerint egyébként egy ciprusi cég megvásárlása révén jutottak az engedélyekhez.
Az OMV el szeretné érni az évi másfél millió tonnás nyersolajkitermelési volument 2010-re a frissen szerzett lehetőségekkel, bár orosz olajipari szakemberek szerint az engedélyekkel megszerzett térség - Szaratov járásban - aligha hozhat számára nyereséges kitermelést.
Az ület értékét nem hozták nyilvánosságra, a Kommerszant című lap által megszólaltatott elemzők szerint 20 millió dollár körüli összeget fektetett az OMV-Petrom az új orosz olajügyletbe.
Megfelezi a román Petrom létszámát az OMV
Cikkek
Csomag után: az emberek is szorítanak a nadrágszíjon
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 11:33
A kormány által tervezett és megvalósított megszorítások következtében minden
második budapesti készül fogyasztásának csökkentésére, míg a vidéki
városokban a lakosság kétharmada - derül ki az ACNielsen piackutató
felméréséből
Cikkek
MSZP: nem lesznek további megszorítások
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 11:25
Az MSZP a konvergenciaprogramban szereplő intézkedéseknél keményebb, további
megtakarításokat nem kíván elérni - mondta Kékesi Tibor, az
MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának helyettes vezetője. Amikor az MSZP-frakció elfogadta a konvergenciaprogramot,
döntött arról is, hogy érvényre juttatja a dokumentumban szereplő, a
költségvetési keretszámokra vonatkozó javaslatokat - közölte a
szocialista politikus annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság
kedden jóváhagyta a magyar konvergenciaprogramot. Hozzáfűzte: azt tekintik irányadónak, és azt szeretnék a költségvetési törvényjavaslatban viszontlátni, ami a
konvergenciaprogramban rögzített. Kékesi Tibor szerint az ellenzéknek nem kell minden új
intézkedést úgy beállítani, mintha ezek újabb és újabb megszorító
csomagok lennének, ezek ugyanannak a programnak az elemei.
A Fidesz újabb Gyurcsány-csomaggal riogat
Cikkek
Gyurcsány: félig mondtuk, egészen csináltuk
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 11:20
Az elmúlt hónapokban a cselekvés bátorsága nem párosult a beszéd bátorságával
- jelentette ki a miniszterelnök a szerdai budapesti
kormányülésen
Cikkek
A Ford nem adja prémium-márkáit
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 11:11
A Ford szerint egyik európai prémium-márkája sem eladó -
kivételt csak az Aston Martin jelent. "Jelenleg sem a Jaguar, sem a Volvo, sem a Land Rover nem eladó. Ha megváltozik valami, azt el fogjuk mondani" - jelentette
ki elemzőknek tartott webkonferenciáján Lewis Booth, a Ford európai
vezetője. Ennek lehetőségét nem zárta ki. "Minden kérdés az asztalon
van" - fogalmazott. A Ford prémium márkái jelenleg egy egységhez, a Premier Automotive Grouphoz
(PAG) tartoznak .
Takarékoskodik a Peugeot-Citroen is
Cikkek
Takarékoskodik a Peugeot-Citroen is
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 11:03
Újabb vezető autógyártó jelentett be komoly takarékossági intézkedéseket,
amelyek egyebek mellett leépítésekkel, és a beruházások
visszafogásával, többek között a második szlovákiai üzem
megépítésének elhalasztásával járnak. A PSA nyugat-európai társaihoz
hasonlóan értékesítési gondokkal küszködik, csökken a profitja az
ázsiai autógyárak támasztotta verseny éleződése, a belföldi kereslet
lanyhulása miatt. A tervek szerint az Európában jelenleg 133.500 fős létszámot
10 ezerrel kurtítják meg, elsősorban úgy, hogy a távozók, illetve a
nyugdíjba vonulók helyére nem vesznek fel újakat. Visszafogják a
beruházásokat is, az eddigi évi 3 milliárd euró helyett 2,5
milliárdra. Egyebek mellett nem építik meg a második üzemüket
Szlovákiában, ahol egy új modellt terveztek gyártani. A következő években
egyébként több új modellt terveznek még piacra dobni, Európa második
számú autóipari csoportja folytatja palettájának megújítását, mivel
a cég saját állítása szerint a modellek elavultsága is hozzájárult a
gyenge szerepléshez.Átalakuló autóiparMegbüntették az autógyártókat
Cikkek
Óvatosan a litván utakon!
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 10:23
A 25 tagú Európai Unióban a leglátványosabban Franciaországban, Luxemburgban és Belgiumban csökkent a halálos közúti balesetek száma 2001 és 2005 között (35, 34 és 27 százalékkal) - derül ki egy európai tanulmányból. Szakemberek szerint összefüggés lehet a jelentős eredmények és a között, hogy Franciaországban és Belgiumban több száz stabil sebességmérő kamerát helyeztek el az utak mellett.A Hollandiában elért 25 százalékos csökkentés azért nagyon jelentős eredmény, mert ebben az országban egyébként is viszonylag kevés volt a baleset. A további radikális visszaesést többek között azzal érték el, hogy a lakott területeken a korábbi 50 helyett 30 km/h sebességkorlátozást vezettek be, kerülőútakat építettek, s némileg meglepő módon visszaszorult a mopedek használata. Ami a lakosság számához viszonyított baleseti statisztikát illeti, ez az EU-ban Máltán a legalacsonyabb, majd Hollandia következik.Litvánia eddig is a kontinens legveszélyesebb országának számított a közúti közlekedés szempontjából, ám az utóbbi négy évben további 8 százalékkal nőtt a halálos balesetek száma. Jellemző adat, hogy a lakosság létszámának arányában Litvániában négyszer több a haláleset, mint Hollandiában.
euractiv.hu
Cikkek
Egy eredeti Hitlert a hálószoba falára? Képek!
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 10:21
Adolf Hitlernek tulajdonított festményeket árvereztek el egy délnyugat-angliai kisvárosban tartott aukción - a 21 kép összesen közel 50 millió forintnak megfelelő összegért kelt el
Cikkek
Hitelkártyás kedvezmények: széles a választék
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 10:05
Az európai vásárlók háromnegyede olyan hitelkártyát
szeretne, amelyik kártyás fizetés esetén kedvezményeket biztosít
Cikkek
Benézett 272 alá a forint
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 09:55
A forint erősödött szerdán reggel a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc
óra tájban 272,00/20 forinton jegyezték, szemben a keddi 273,40/50
forinttal. A piacon tovább tart az optimizmus a magyar
konvergenciaprogramról kedden ismertetett brüsszeli véleményt
követően. Az üzletkötők szerint az euró 272 forint alá is "benézhet"
szerdán. Ez azóta már meg is történt, egy euróért ugyanis jelenleg 271,85 forintot adnak. Legfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Sokba kerülhet a kívánt ellenzéki szavazat
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 09:28
Lengyelországban nyilvánosságra került egy filmfelvétel, amelyen Jaroslaw Kaczynski kormányfő pártbeli helyettese tárcát kínált a kormányból egy héttel ezelőtt eltávolított Önvédelem párt egyik képviselőjének
Cikkek
Pénzvisszatérítés adómentesen
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 09:25
Nem terheli személyi jövedelemadó és járulékfizetési kötelezettség a
vásárlókártyák (hitelkártyák) használatával összefüggésben szerzett
jövedelmet - derül ki a Pénzügyminisztérium honlapján
közzétett, adózói kérdésekre adott válaszokból
Cikkek
Folytatódhat a konvergencia-rally
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 09:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 234,50 pontos emelkedéssel, 22.206,72 ponton nyitott szerdán. Az előző napi záróértékhez képest ez 1,07 százalékos
emelkedés. A mai napon egyébként elemzők további emelkedést valószínűsítenek a Budapesti Értéktőzsdén. Az MTI által megkérdezett elemzők egybehangzóan úgy vélték, hogy az erősödésa kedvező amerikai adatok és pozitív nemzetközi hangulat mellett az
EU bizottság keddi, a magyar konvergenciaprogramot támogató
döntésének köszönhető. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Jön a patikaadó?
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 08:45
Szakértői szinten a patikaadó bevezetését is fontolgatja az egészségügyi tárca - értesült a Népszava. A cikk szerint úgy tudni, a minisztérium a gyógyszertárak árbevételéhez mérten vetné ki a több európai országban is létező adónemet. Ennek pontos mértéke nem ismert, de Németországban például a bevétel 6 százalékát fizetik ki a patikák. Bár végleges döntés még nincs a kérdésben, a lap információi szerint a patikaadó Molnár Lajos egészségügyi miniszter és Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnökének holnapi találkozóján is szóba kerül.Tiltakozás miatt később nyitnak a patikák
Cikkek
Tiltakozás miatt később nyitnak a patikák
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 08:38
A gyógyszertári liberalizáció elleni tiltakozásul reggel nyolc óra
helyett tíz órakor nyitnak csütörtökön országszerte a patikák; a
gyógyszerészek erről hétfői elnökségi ülésen döntöttek - írta a Veszprém megyei Napló. A gyógyszerészek további demonstrációkat helyeztek kilátásba
mindaddig, míg az egészségügyi tárca figyelembe nem veszi
javaslataikat - olvasható az újságban.Kiricsi Jánosné, a megyei gyógyszerészkamara elnöke a napilapnak elmondta: ha nem reagálnak véleményükre akkor minden hét csütörtökén
növekvő óraszámban folytatják a demonstrációt, a patikák nem nyitnak
ki. A halaszthatatlan vények kiadását biztosítják - közölte.Demonstrációra készülnek a gyógyszerészek
Cikkek
Házipénztáradó: többen a leköltségelést választják
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 08:29
Nem kerülheti el jövőre a házipénztáradót az a vállalkozás sem, amely a készpénzállomány csökkentése érdekében igénybe veszi a kedvezményes osztalékfizetési lehetőséget, kivéve ha a pénzt még az év végéig befizeti a bankszámlájára - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint annak a társaságnak tehát, amelyik szeretné megúszni ezt az adónemet és igénybe venni a kedvezményes lehetőséget, de csak papíron rendelkezik az osztalékként kifizetendő összeggel, az év végéig készpénzt kell szereznie, amit aztán befizethet a számlájára.Ráadásul osztalékfizetéskor először az adózott eredményt kell felhasználni, ezt pedig 25, vagy 35 százalékos adó terheli - olvasható az újság mai számában. A lap által megkérdezett könyvelőirodák szerint ilyen feltételekkel azok a magas pénztári állománnyal rendelkező cégek sem veszik majd igénybe a lehetőséget, amelyeknek elegendő eredménytartalékuk lenne rá, inkább leköltségelik a pénztárat.A Fidesz és a KDNP is az Alkotmánybírósághoz fordultAdótanácsadók a házipénztáradó ellen
Cikkek
Az OPEC-től fél az olajpiac
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 08:28
Reggel emelkedett a kőolaj ára a szabadpiacon, a befektetőket
bizonytalanná teszi az OPEC magatartása. A hírek szerint a szervezet
mérsékelné a kitermelési kvótákat, amennyiben az árak tovább, a 60
dolláros szint alá mérséklődnek. A piac azonban nyomott, amit több tényező indokol: békülékenyebbé vált a hangnem az ENSZ-Irán vitában, a szezonális
benzinkereslet mérséklődött az USA-ban, miközben a készletek a
tavaly ilyenkor mért szint felett 6 százalékkal magasabban vannak.
Az OPEC az év hátralévő részében mérsékelt kereslettel számol.A piac arra is érzékeny, hogy a múlt héten - a ma közzéteendő
adatok szerint - várhatóan csökkent az amerikai olajtartalék és nőtt
a benzin-, valamint a feldolgozott olajtermék-tartalék. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate hordójáért jelenleg 61,27 dollárt, az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordójáért pedig 60,12 dollárt adnak. Enyhén nőtt a kőolaj ára
Cikkek
Tovább drágulhat a liszt
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 08:13
Tavasszal búzahiány fenyeget, októberben ismét drágulhat a
liszt, később további áremelések jöhetnek - írja a Világgazdaság. A cikk szerint a hiány oka a magyar termény iránti fokozott nemzetközi kereslet. A
Gabonaszövetség elnöke elmondta: a várható helyzettel "mindenképpen
foglalkozni kell", mivel a malmok éves őrlési szükségletéből 250-300
ezer tonna búza hiányzik - olvasható az újság mai számában.Kivárnak a gazdák a gabona eladással20 százalékkal lehet drágább a liszt
Cikkek
Kizárták Bokrost
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 08:11
Bokros Lajossal tárgyal az MSZP a
miniszterelnökségről - terjed a hír a Magyar Hírlap cikke szerint szocialista, de fideszes
körökben is. Eszerint Bokros három feltételt támasztott volna
kinevezése esetén: jövőre induljanak el a reformok, ő javasolhassa
az új jegybankelnököt, és további 250-300 milliárdos megszorítás
legyen a vasárnapi választások után - írja a lap. Több szocialista parlamenti képviselő ugyanakkor kizártnak tartja, hogy Bokrossal tárgyalnának - olvasható az újság mai számában..Bokros szerint több biztosítós rendszerre lenne szükségBokros Lajos pszichoanalízise: enyhítés = tragédia
Cikkek
Marad az egykulcsos adó Szlovákiában
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 07:59
A szlovák kormány jövő évi költségvetési kiadása várhatóan 3
százalékkal nő, miközben nem változik az egykulcsos adó - közölte
kedden Frantisek Palko szlovák pénzügyminiszter-helyettes. Palko hangsúlyozta: marad az üzletbarát, még az előző kormány által bevezetett egykulcsos 19 százalékos adó, ami jelentősen hozzájárul a közvetlen külföldi befektetések növeléséhez.
A kormány jövő évi költségvetési terve azzal számol, hogy a
kiadás 648 milliárd korona (22 milliárd euró), a bevétel 595
milliárd korona lesz. Ezek az adatok jócskán eltérnek az augusztusban nyilvánosságra hozott előzetes számoktól, amelyek 309,2 milliárd korona bevételről
és 345,6 milliárd korona kiadásról szóltak. Palko nem tudta megmagyarázni a számok közötti különbséget.A szlovák alapkamat emelés is pozitívan hatott a forint erősödésére
Cikkek
Hat évvel megúszta az Enron pénzügyese
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 07:54
Hat év szabadságvesztésre ítélték Andrew Fastowt, az Enron amerikai
energia-nagykereskedelmi vállalat valamikori pénzügyi igazgatóját
a Texas állambeli Houstonban
Cikkek
Újabb 70 milliárd dollár az iraki és afganisztáni hadikiadásokra
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 07:51
Végleges jóváhagyását adta az amerikai törvényhozás alsóháza
arra a törvénytervezetre, amelynek értelmében a védelmi minisztérium
további 70 milliárd dollárt fordíthat az Irakban és Afganisztánban
zajló amerikai hadműveletek kiadásainak fedezésére. A képviselőház jóváhagyása után a felsőház, a szenátus a hét vége előtt várhatóan szintén jóváhagyja a tervezet, amelyet ezt
követően George Bush elnök elé terjesztenek aláírásra. Amennyiben az alsóház által most elfogadott tervezetet a
felsőház is megszavazza és Bush aláírja, úgy 500 milliárd dollár
fölé emelkedik az Irakban és Afganisztánban zajló amerikai
hadműveletek költségeire jóváhagyott összeg nagysága. A törvényhozók
a mostani 70 milliárdot egyébként "áthidaló összegnek" tekintik,
mondván hogy várhatóan az októberben kezdődő 2007-es pénzügyi év
közepéig lesz csak elegendő.Fordíthatnak a "szamarak" Amerikában
Cikkek
A budapesti helyzetről érdeklődnek a turisták
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 07:45
Éves szinten nem várnak jelentős visszaesést a múlt heti budapesti
zavargások miatt a főváros turizmusában a turisztikai szakemberek
Cikkek
Almunia szerint nincs alternatíva
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 07:38
Joaqín Almunia pénzügyi biztos szerint nincs alternatívájuk a magyar konvergencia programba foglalt kiigazításoknak
Cikkek
További gyenge hónapok várnak a dollárra
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 27. 07:15
A szakértők azzal számolnak, hogy az idei év végéig és a jövő év
elején is folytatódik a dollár gyengülése az euróhoz képest
elsősorban amiatt, hogy lassul az amerikai gazdaságnövekedés és az
amerikai kamatszint a csúcsára ért, ahonnan valószínűleg csökken. A Dow Jones Newswires által megkérdezett 14 bankszakértő véleményének az átlaga szerint az év végén az euró 1,30 dolláron, 2007 első negyedév végén 1,32 dolláron áll majd, de a harmadik negyedév végére 1,30 dollárra gyengül. Kedden késő este az euró 1,2688 dollárt ért a hétfő késő esti 1,2749 dollár után. A megkérdezettek szerint elsősorban azért gyengül a dollár az euróhoz képest a következő hat hónapban, mert nem valószínű újabb
amerikai jegybanki kamatemelés, ami az elmúlt években erősítette a
dollárt. Miközben az amerikai jegybank (Fed) várhatóan szinten
tartja a kamatot, az Európai Központi Bank (EKB) emeli azt.Legfrissebb devizaárfolyamok
Friss
Makro / Külgazdaság
Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
35 perce
Makro / Külgazdaság
Itt vannak a BinX új számlacsomagjai
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15 -
Rekordszámú dollármilliárdos a világon, Mészáros Lőrinc a 823. a Forbes listáján2026. március 18. 05:50 -
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00 -
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
30 kilométer dönt: ide költöznek tömegesen a magyarok
16:56
-
Szlovákia Csehország felől szerezne kőolajat
16:11
-
Nem a virágok száma dönt: fenntarthatóságra váltott a települések versenye
15:49
-
Mészáros Lőrinc cége tarolt egy nemzetközi versenyen
15:02
-
Az őszi választások előtt nagyon rossz hír Trumpnak
14:02
Turizmus Online cikkei
-
Zöld csavar az idei pályázati kiírásban – már lehet nevezni a Virágos Magyarország versenyre
15:23
-
Üsd, vágd, nem apád! Budapesten méri össze erejét a sportfavágók elitje
14:42
-
Tokaji Aszú újragondolva: csajos koktél budapesti panorámával fűszerezve
10:15
-
Az Accor új programot vezet be Kelet-Európában
09:39
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
09:25
A vidék hírei
-
Felismeri valaki? A rendőrség keresi!
16:16
-
Újabb szakaszába lépett a 25-ös főút felújítása Egerben - hosszú sorok várkoznak
15:45
-
Bódis Péter: választási csalás, hogy Pajtók Gábor az egri sportegyesületek sportolóit használja ki politikai rendezvényeken való részvétellel
13:32
-
Megújult a Tittel Pál utcai KRESZ-park – biztonságosabb és korszerűbb lett a közlekedési játszótér
11:39
-
Orbán Viktor Egerben próbálta lelkesíteni a szavazóit
08:33
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij szerint Európának fel kell készülnie a terroristák és bűnözők dróntámadásaira
2026. március 18. 07:24
-
Olyan ítélet közeleg, ami padlóra küldheti a fémpiaci reményeket
2026. március 18. 10:21
-
Hatalmas bombákat dobtak le az amerikaiak a Hormuzi-szorosnál
2026. március 18. 06:48
A Mastercard ma közzétette a bankkártya használattal és attitűdökkel foglalkozó kutatásának eredményeit. 

