4p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Vannak települések, ahol egyetlen méter aszfaltozott út sincs. Ahol meg van, ott se valami jó a helyzet. Az önkormányzati tulajdonban lévő utak jelentős része kiépítetlen. De a fővárosból sem kell kimenni, hogy szép számban láthassunk földutat. A budapesti önkormányzati utak több mint tizede kiépítetlen.

A mintegy 170 ezer kilométernyi önkormányzati tulajdonú közút 73,5 százaléka kiépítetlen, azaz burkolattal nem rendelkező földút ma Magyarországon, az utak aszfaltozásának finanszírozása jelenti az egyik legnagyobb nehézséget a kistelepülések önkormányzatainak – derül ki az OTP Lakástakaréknak a KSH 2011. évi adatai alapján készített elemzéséből.

A dél-alföldi régióban a legrosszabb a helyzet, itt 10 kilométer önkormányzati útból nyolcnak nincs burkolata, míg a közép-magyarországi régióban a legkisebb a kiépítetlen önkormányzati közutak aránya, bár itt is bőven 50 százalék felett van.

Olyan nincs, hogy mindenhol van

A megyék viszonylatában Komárom-Esztergom megye áll a legjobban, itt „csupán” 60,9 százalék a kiépítetlen utak aránya, míg Bács-Kiskun megyében az önkormányzati tulajdonú utak 83,5 százaléka vár arra, hogy végre leaszfaltozzák.

 

A megyeszékhelyeken a burkolt utak átlagos aránya 49,9 százalék. Budapesten a 4 ezer 9 száz kilométer önkormányzati út és köztér mindössze 13,3 százaléka kiépítetlen, a nagyvárosok közül Székesfehérváron (12,1 százalék) találni hasonló arányt, míg például Győrben (30,7) és Miskolcon (43,3) jóval magasabb a rendes burkolat nélküli utak aránya.

A legnagyobb úthálózattal rendelkező városban, Kecskeméten, 78,8 százalék a kiépítetlen úthálózat aránya a teljes úthálózaton belül. A kistelepüléseken ennél sokkal rosszabb a helyzet, közel 30 olyan falu van ma Magyarországon, ahol egyáltalán nincs aszfaltozott önkormányzati út, és 250 körül van azon kistelepülések száma, ahol a kiépítetlen utak aránya 95 százalékos, vagy annál magasabb. A lista „másik végén” 45 település található, ezeknél 5 százalék alatti a kiépítetlen utak aránya.

Kiépítetlen önkormányzati utak aránya az egyes magyarországi régiókban(Forrás: KSH, OTP Lakástakarék)

Régió

Önkormányzati utak hossza (kilométer)

Ebből a kiépítetlen önkormányzati utak hossza (kilométer)

Az önkormányzati kiépítetlen utak aránya (százalék)

Dél-Alföld

32 500

25 974

79,9

Dél-Dunántúl

26 400

20 932

79,3

Észak-Alföld

27 624

20 591

74,5

Észak-Magyarország

17 622

23 702

74,3

Közép-Dunántúl

17 172

11 587

67,5

Közép-Magyarország

20 534

11 437

55,7

Nyugat-Dunántúl

21 331

16 280

76,3

Magyarország összesen

169 261

124 422

73,5

Sokszor a lakóknak is be kell szállniuk

„Ahogyan a statisztikák is mutatják, a rossz állapotú közutak jelentik manapság az egyik legégetőbb problémát az önkormányzatoknak, ezek ugyanis gátjai lehetnek a települések fejlődésének, a munkahelyteremtésnek, s egyben nehezítik a lakók életminőségének javulását. A szükséges beruházások megvalósítása, a finanszírozás előteremtése azonban nagyon sok esetben komoly kihívást jelent számukra, így egyre gyakrabban vonják be a lakosságot a költségviselésbe” – mondja Köntös Péter, az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese.

A cég tapasztalatai szerint ilyen esetekben egy ingatlanra átlagosan körülbelül 250 ezer forint terhet ró egy önkormányzati útépítés, de nagy eltérések lehetnek ebben az út hosszának, műszaki tartalmának, illetve a finanszírozásba bevont lakosok számának tükrében. A vezérigazgató-helyettes szerint előmozdíthatja az önkormányzati útfejlesztéseket az OTP új konstrukciója, amelyet helyi közutak építésére, finanszírozására vehetnek igénybe az önkormányzatok a lakosságra jutó finanszírozási rész biztosításához.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Nyeregbe kerültek a vevők a lakáspiacon, de a helyzet most gyorsan megváltozhat
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:45
Tavaly év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni. 
Ingatlan 2,6 milliárd forintért eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámgyorsan elárverezte az épületet.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Van egy megyeszékhely, ahol bőven megéri felújítani
Vámosi Ágoston | 2026. március 18. 18:59
Hiába csökken Győr népessége, Pécsé gyorsabban fogy: hamarosan a Duna menti megyeszékhely lehet a Dunántúl legnagyobb városa. A déli részen már az agglomeráció is kialakult, a Belvárosban és környékén pedig hangzatos nevű lakóparkokat adnak át a jövő évben. A használt lakásoknál és házaknál is érdemi különbség látható a felújított és a felújítandó ingatlanok árai között: a felújított lakások akár 10-15 millió forinttal is többet érhetnek a piacon.
Ingatlan 30 kilométeres sáv után ér véget az agglomerációs álom
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 10:58
A kiköltözési hullám nem állt meg és egyértelműen a nagyvárosok 25-30 kilométeres vonzáskörzetére koncentrálódik.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Soroksáron még a négyszobás családi házak is megfizethetők
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 18:29
Budapest második legnagyobb kerületét a legolcsóbbak között tartják számon, de az újlakás-piacot nézve ez már nem teljesen igaz. Soroksár-Újtelepen több lakópark is épül, ahol a háromszobás lakásokat 100 millió forintért hirdetik. A Budapest-Belgrád vasútvonal ugyan áthalad a kerületen, de a lakók többsége számára ez nem megoldás, inkább a H6-os HÉV felújítása növelhetné az ingatlanok értékét.
Ingatlan Lassulhat az ingatlanok áremelkedése, de vannak kivételek
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 15:54
Jelentősen lassulhat az ingatlanárak emelkedése a következő hónapokban, erről beszéltek a szakértők az OTP Ingatlanpont tájékoztatóján. Az új lakásfejlesztések döntő többsége egyelőre nem fér bele az Otthon Start program kereteibe, de a következő években ez változhat. Az ingatlan-befektetés megtérülése jelenleg nagyon alacsony, ezért inkább a saját részre vásárlók uralják a piacot, de a nagyvárosokban és a kiemelt beruházásoknál nem lehet alkudni a hirdetési árból.
Ingatlan Befékezett a lakáspiac, ennek végre a vevők is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2026. március 10. 10:00
Budapesten újra lakásárcsökkenést hozott a február, havi szinten. Országosan pedig mérséklődött a drágulás üteme – közölte az ingatlan.com.
Ingatlan Már egy panellakás is eszméletlen drága lett
Privátbankár.hu | 2026. március 7. 12:16
Drágább egy panellakás, mint az azonos állapotú téglalakás néhány városban.
Ingatlan Itt vannak az első kiemelt beruházások az Otthon Start programhoz
Privátbankár.hu | 2026. március 5. 12:13
Nem csak Budapesten indulnak el nagy fejlesztések.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Felfordult az érdi lakáspiac: a használt többet érhet, mint az új
Vámosi Ágoston | 2026. március 4. 20:43
Érdekes trend bontakozik ki a fővárostól délnyugatra: összeért az új és a használt családi házak ára. Érden a Budapesttel szomszédos városrészben találtuk a legnagyobb szélsőségeket: a megfizethető átlagárak mellett vannak itt kaliforniai stílusú villák is. A lakáspiacon akár még többet is el lehet kérni a használt, jó állapotú ingatlanokért, mint amennyiért az újakat hirdetik. A Mennyit ér az ingatlanom? legújabb részéből kiderül, jobban megéri-e Diósdon, vagy Sóskúton házat venni, és azt is megnéztük, mennyi idő a környékről beérni a Budapestre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG