Mit keres a felsőoktatásban az MNB?

Ábel István, az MNB Monetáris Stratégiai Főosztályának közgazdasági tanácsadója

Mivel foglalkozik az MTA Közgazdaságtudományi Bizottsága?

Ezzel a kérdéssel egy kicsit a bizottság is küzd, nincs pontosan meghatározva a feladatkör. A tagságról egyrészt a köztestületi tagok szavaznak, az így megválasztott tagokon kívül minden közgazdasági akadémikus tagja a bizottságnak. A Bizottság a Közgazdasági Szemlének a szerkesztőbizottsága is egyben - sokszor kérik fel a tagokat előlektorálásra. Emellett próbál magának hasznos feladatokat kitalálni a Bizottság - megvitatják a felsőoktatási felvételi eredményeket, előadásokat tartanak a Nobel-díjasokról, de sokat foglalkoznak a doktori iskolákkal is.

Akkor nem most került először terítékre a téma?

A bizottságban többször is napirenden volt a kérdés még az MNB programja előtt.  A kérdésről részletes beszámoló jelent meg a Közgazdasági Szemle 2015. évi 7-8. számában, de ugyanitt 2012 és 2013-ban is jelentek már meg tanulmányok. A bizottság a folyóiratban tavaly megjelentetett állásfoglalásában többek között megállapította: rendkívül kevés a közgazdaság-tudományi és gazdálkodás-tudományi képzésekben közreműködő oktatók körében az MTA-doktorok aránya, és ezzel kapcsolatban elégtelennek minősíthető a szervezett utánpótlás képzés is.

A mostani állásfoglalás szerint különösen kritikus az MNB PhD-képzésbe való fokozódó beavatkozása. Miért akar az MNB magának nagyszabású doktori programot?

Magyarország a doktori iskolák terén látszólag nagyhatalom. Nem kevesebb, mint 223 doktori iskolát akkreditált a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság. Külföldről nézve ebből igen kevés látszik. A szerény ismertség nem azért van, mert gyengébbek vagyunk a többieknél. A doktori iskolákból a két leglényegesebb dolog hiányzik. Az egyik a pénz, amivel színvonalas oktatást lehetne biztosítani a doktoranduszok számára is vonzó ösztöndíjakkal. A másik dolog, ami hiányzik, a hallgatók igényeinek megfelelő számú felkészült tudós. Az iskolák mindenféle trükkökkel mutatják ki, hogy a minimálisan elvárt számban rendelkezésükre állnak a szükséges fokozattal bíró törzstagok.

Ön szerint min kellene változtatni, hogy jobb legyen a helyzet?

A mai doktori iskolai rendszeren nem egy ponton, hanem minden elemén kell változtatni ahhoz, hogy a hallgatóknak valóban érdemes legyen itthon maradniuk. Bármilyen furcsa, megítélésem szerint nem önmagában a pénz és nem is a szellemi kapacitás hiányzik a változáshoz, hanem sokkal inkább a kooperáció.  A magyar tudományos szellemi kapacitás nagyon jó doktori iskolát tenne lehetővé, ha azt konzorciumban, országos összefogással szerveznék.

Ezzel vajon a Bizottság többi tagja is egyetértene?

Nagyjából ugyanezt erősítette meg számos hozzászóló a KTB-ben is, és a Közgazdasági Szemlében megjelent, már említett tanulmányok is hasonló következtetésekre jutottak. Amiről beszéltem, egyáltalán nem különvélemény, a bizottság többsége egyetértene vele.

Akkor miért nem így alakítják a rendszert?

Éppen erre tesz kísérletet az az MTA KTB által kifogásolt oktatási program, amit az MNB kezdeményezett. Ebben a programban személyesen is részt veszek, jól ismerem, és kezdettől támogatom. A véleményem eltér a testület kinyilvánított álláspontjától. Lehet azt mondani, hogy elfogult vagyok, de vállalom. Valóban lelkesítőnek találom, hogy közel 60 hallgatónak van lehetősége az MNB által szervezett és megfizetett oktatókkal színvonalas körülmények között olyan ismereteket szerezni  - például az ökonometria, a monetáris makroökonómia, a globális politológia terén -, amelyekhez azokban a doktori iskolákban, amelyekben a képzésük folyik, nem juthatnak hozzá. Ráadásul a hallgatók ösztöndíja összemérhető azzal, amit a külföldi egyetemek helyeznek kilátásba a jelentkezőknek. Sajnos ezzel az összeggel egyelőre még nincs arányban az a javadalmazás, amivel a hazai tanárokat igyekeznek magukhoz vonzani a doktori iskolák.

Azt mondja: a többség ugyanúgy látja a doktori képzés helyzetét, mint ön. Azért mégis megszületett ez az állásfoglalás – a hírek szerint a többség támogatásával.

Szerencsétlennek tartom, hogy egy titkos szavazás eredményeire eltorzítva hivatkoznak. Van olyan tagja a bizottságnak, aki megesküszik rá, hogy 90 százalék feletti arányban szavazták meg az állásfoglalást. Mások szerint a 38 tagú testületből 13-an nem támogatták az állásfoglalást. A 13 a 38-nak több mint 34 százaléka, ami mindenképpen kevesebb, mint kétharmad. A valódi támogatottságot leginkább egy újabb, név szerinti szavazás fedhetné fel. Ezt egyébként javasolni is fogom, ha a bizottság ismét foglalkozna a kérdéssel.

A KTB kritikája nem csak a doktori programmal foglalkozik: azt írják, az MNB teret foglal magának a felsőoktatásban.

Valóban: a bizottság, aminek tagja vagyok, éles kritikával illette az MNB más alapítványait is. A testület álláspontjával azonban nem tudok azonosulni, mert a személyes tapasztalataim másról szólnak. A kecskeméti programmal állok közvetlen kapcsolatban, ahol a PADMA és más alapítványok közreműködésével Mercedes-színvonalú campus épül. Erre a programra egyébként nagyjából annyit szán az MNB, mint amit a Soros-alapítványok áldoztak a CEU-ra.

Az MNB-alapítványok működése, finanszírozása azonban átláthatatlan a KTB állásfoglalása szerint.

Az alapítványok a tavalyi tevékenységükről, mérlegükről teljes körű beszámolót tettek közzé honlapjukon. Az alapítványok rendelkezésére bocsátott 200 milliárd forintból pedig állampapírokat jegyeztek, és ennek a hozamából gazdálkodnak – a tőkéhez nem nyúlhatnak. Egyébként a nemzetközi példák is vannak arra, hogy a jegybank közvetlenül, vagy alapítványai útján aktívan részt vesz a felsőoktatásban. Sőt, akár saját főiskolát, egyetemet is alapít, biztosítva ezzel a saját szakemberek utánpótlását. Nekem máig ható élményt jelentett, hogy a nyolcvanas években részt vehettem a Bundesbank egyik kurzusán.

Ez a program célja? Magának képezne szakembereket az MNB?

Elsősorban igen. A pénzügyi szektoron kívül kevés helyen van szükség jól képzett makropénzügyesekre, a doktori program pedig ennél valamivel nyitottabb.

A KTB szerint az új, Kecskeméten alapított intézmény rövidtávon csak a máshol kinevelt szakemberek elcsábításával tud magának szakembergárdát toborozni, magas jövedelmet ígérve – azért ez reális veszélynek tűnik…

A felvetés kapcsán az az érzése támad az embernek, hogy a piacgazdaság lényegét rosszul értjük és valamiféle félreértelmezett vállalkozói társadalom hatalmasodott el rajtunk. Ezt arra a szemléletre értem, amikor a vállalkozó számára a konkurencia azonos az ellenséggel. Én ezt másképp gondolom. Gyakorlati makroökonómiával foglalkozom, úgy látom, a gazdaság számára a verseny ugyanaz, mint a biológia számára az élet. Velünk van, és számos előnye mellett a hátrányait is elviseljük, esetleg tanulva alakítjuk azokat.

A gyakorlati közgazdaságtannak, amivel foglalkozom, van egy nagy hátulütője. Csak kooperációban művelhető. Nem véletlen, hogy egyetemeinken szinte kihalt a makroökonómia művelése.

Ábel István, az MNB Monetáris Stratégiai Főosztályának közgazdasági tanácsadója

Ezt az MNB-nek kell hozzátennie a tananyaghoz?

Az MNB ebben a programban magas színvonalon biztosít ökonometriai képzést, monetáris makroökonómiát - ezek vagy nincsenek itthon, vagy alacsony színvonalúak. Ennek is következménye, hogy ha megkérdeznek egy frissen végzett hallgatót, hogy mi a pénz szerepe, és hogyan keletkezik, akkor sokféle babona szóba kerül majd, de nem tudom, hányan válaszolják, hogy a pénzt az esetek 95 százalékában a bankok teremtik a hitellel. A maradék 5 százalékot az állam hozza létre - nálunk a jegybank, az USA-ban a Treasury, nem pedig a Fed.

Miben látja ennek az okát?

Egyetemeink a profithajsza áldozatává váltak, mindenben konkurenciát látnak. Az én területemen hatékonyan kutatni viszont csakis kooperációban lehetne. Én magam több szervezet keretein átnyúló együttműködésben reménykedem. Vannak persze ennek kockázatai. Az egyetemi állásomat kockáztatom, mert azt gondolhatja az egyetem, hogy az MNB kezdeményezéseihez kötődő tevékenységem konkurenciát támaszt az intézménynek. És igaza van, őszintén remélem, hogy verseny támad. Amin majd együttműködéssel lehet úrrá lenni. Nem kell aggódni. Semmi nem lehet olyan erős érv az együttműködés mellett, mint az erős verseny. Ez a verseny a globális gazdaság és benne az értékláncok térnyerésének a hajtóereje.

Az állásfoglalás szerint az MNB alapítványi programjai deklaráltan egyfajta közgazdasági nézetrendszert kívánnak uralkodóvá tenni. Jönnek az unortodox tanok?

Ökonometria jön és monetáris makroökonómia, igazi, nálunk alkalmazott tudományok – nem hinném, hogy ha ezeket megtanulja a diák, valamiféle nézetrendszer alakul ki nála... Egyébként pedig ahogy említettem: a Közgazdasági Szemle szerkesztő bizottsága és az MTA KTB tagsága ugyanaz. Márpedig a KSz-t az MNB nagy összeggel, 60 millió forinttal támogatja – de más rangos közgazdasági folyóiratot is említhetnénk. Ezen támogatások odaítélése szakmai alapon történt, ennek köszönhetően a legrangosabb közgazdasági folyóirat működése hosszú időre biztosított. Semmi jele nincs annak, hogy ideológiai alapon próbálna beleszólni a szponzor, azaz az MNB a publikációs politikába. Nem tudok olyanról, hogy bármelyik megjelent cikk miatt tiltakozott volna szerkesztő bizottsági tag. Senki nem mondott olyat, hogy a lap irányvonalával nem ért egyet, ezért lemond a szerkesztő bizottsági tagságáról.

Az állásfoglalás szerint a programok a másokra kötelező minőségbiztosítási folyamatokat megkerülik. Nem lenne egyszerűbb a teljes programot akkreditáltatni?

Az MNB a Pécsi Tudományegyetem akkreditált doktori programjához csatlakozott – minden jogszabályt betartva. Most is vizsgálja az akkreditációs bizottság a képzést, ha lesznek kifogásai, biztosan megfogalmazzák majd őket. Kecskeméten pedig, ahol új egyetem születik, természetesen az ilyenkor szokásos akkreditálási procedúrán végigmegyünk. Az általunk támogatott, alap- és mesterszinten elinduló más programoknak az akkreditációja, engedélyeztetése pedig már megtörtént.

Vajon mit kezd majd az állásfoglalással az MTA?

Jó kérdés. Az Akadémiának nem feladata, hogy ilyen mélyen belenyúljon egy tudományterület háttérfolyamataiba... Olyan, mintha az egész folyamatot valaki eltérítette volna. Miért kellett ezt titkosan kezelni? Azután miért kellett testületi véleménynek feltüntetni, mégis kiadni a sajtónak? Ez idegen a testület eddigi gyakorlatától. Ez egy választott testület, nem várható el, hogy egységes legyen mindenben a véleménye, mégis így kommunikálják.

Tart attól, hogy az állásfoglalás kapcsán kialakult vita árt a szakmának?

Egy demokratikusan választott testületben el kell fogadni, hogy eltérő vélemények fogalmazódnak meg. A demokrácia alapszabálya, hogy ezt elfogadjuk. Nem szerencsések azok a törekvések, melyek a véleményüket úgy tüntetik fel, hogy olyan, aki az állásfoglalásukkal nem értene egyet, nem létezik, vagy legalábbis annak nincs helye közöttünk.