3p
A babáknak van a legjobb dolga. Míg a bárki számára megvásárolható infláció-követő államkötvények kondíciói rosszabbak lettek, a babakötvényeké egyelőre változatlan. Így magas, évi három százalékos reálkamatot lehet a papírok után kapni, amit még állami támogatással is ki lehet egészíteni. A következő kamatfizetéskor 5,5 százalék körül lehet a kamat.

Pár héttel ezelőtt csökkentették az egy éves Kamatozó Kincstárjegyek kamatát 2,25-ről 2,0 százalékra, az inflációkövető államkötvényekből, a PMÁK-okból pedig újakat hoztak ki, 2,75-3,25 százalék helyett már csak 1,74-2,25 százalékos kamatprémiummal. (Erről itt írtunk annak idején.) Ám van még egy papír, amelynek kamatprémiuma, várható reálkamata 3,0 százalék az infláció felett, az úgynevezett babakötvény.

A jelenleg, várhatóan egész évben kapható 2036/S jelzésű kötvény első éves kamata 3,4 százalék, mert tavaly az átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,4 százalékos volt. (Az év végi, december/decemberi magasabb, de nem az számít.) Erre az évre az MNB 2,5 százalékos inflációval számol, ha ez bejönne, akkor a jövő évtől már 5,5 százalékos lenne a kötvény kamata. Márpedig van rá esély, hogy bejön, az idén már mértek hasonló értékeket. (Január: 2,3, február: 2,9, március: 2,7 százalék év/év alapon.)

Lehet ebből évi hat százalék is

Úgy tűnik, az MNB nagyon igyekezik, hogy az évi három százalékos inflációs célját elérje, és ehhez különböző unortodoxnak nevezett módszereket is bevet. Ha sikerül neki, akkor évi hat százalék körüli kamatot fizetnek majd ezek a kötvények. Ha pedig a kamatok alacsonyan maradnak, akkor a többi befektetés nagy része veszít majd értékéből, az infláció szépen lassan megeszi a befektetések vásárlóerejét.

Ez a veszély a babakötvények leendő tulajdonosait nem fenyegeti, így ha csak egyféle megtakarításra van lehetőségünk, akkor ezt gyermekünknek, unokánknak biztosan érdemes vásárolni. Ráadásul a befektetések tíz százalékáig, de legfeljebb évi 6000 forintig állami támogatás, valamint számlanyitáskor egy 42 500 forintos kezdeti támogatás is jár utána, amit, ingyen pénz lévén, semmiképpen sem érdemes elszalasztani.

Tisztességes ez a reálkamat

Az évi három százalékos reálkamat ráadásul sok évre visszatekintve is jó. A Kamatozó Kincstárjegyek kamatának reálkamatát mutattuk be grafikonunkon nemrég, 2010 januártól. Ha az akkor kijött reálkamat-értékeket átlagoljuk, évi 2,8 százalék jön ki. Igaz, magasabb lehetett ez az érték, ha csak attól kezdve vásárolt valaki Kamatozó Kincstárjegyet, miután az állam kitalálta, hogy az ország függetlenségét a lakosság állampapír-vásárlásainak ösztönzésével fogja növelni. Vagyis 2012 végétől.

Előtte ugyanis általában inkább akciós bankbetétekben volt érdemes tartani a pénzt, mert annak volt magasabb a kamata. Most viszont úgy tűnik, az infláció-követő értékpapírok időszaka jött el.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42370 41510 42430 +1,75% 42360 42370 6 127 707 350 HUF 2026-10-16 16:14:55
MOL 5060 5010 5080 +0,20% 5055 5065 1 721 620 745 HUF 2026-10-16 16:15:49
MTELEKOM 2684 2656 2718 +0,90% 2682 2686 1 562 677 420 HUF 2026-10-16 16:08:17
RICHTER 12580 12520 12810 -1,02% 12570 12580 1 155 949 890 HUF 2026-10-16 16:14:27
OPUS 216 214 226 0,00% 215 216 31 982 801 HUF 2026-10-16 16:05:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár. 
Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG