1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

2012-ben az előző év végéhez képest közel 4 százalékponttal mérséklődött az államadósság GDP-hez viszonyított aránya. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy forintban mérve is csökkennie kellene az adósságnak, azt pedig semmiképp nem jelenti, hogy havonta egyenletesen változik (nő vagy csökken) - írja közleményében az Államadósság Kezelő Központ.

Az ÁKK a sajtóban az államadóssággal kapcsolatban megjelent cikkre reagál: az index.hu azt írta, a valaha volt második legnagyobb értékére nőtt január végére az államadósság, ezért elbukta a kormány az adósság elleni harcot.

2013. január végén a központi kormányzat adóssága az előzetes adatok szerint 21187,8 milliárd forint, ami 467,7 milliárd forinttal haladja meg a 2012. december végi szintet.

Forrás: ÁKK

 

Az államadósság nagysága hónapról hónapra - akár jelentősen is - változik, időnként nő, időnként csökken, amit több tényező együttes hatása eredményez. Ilyen tényező az adott havi nettó finanszírozási igény, a lejárati szerkezet, továbbá a forint árfolyamváltozása - írja az ÁKK.

Idő előtt törlesztettünk az IMF-nek, pénzt gyűjtöttünk a lejáró papírokra

Az ÁKK közlése szerint a januári jelentős nettó kibocsátás részben a Nemzetközi Valutaalap által nyújtott hitel eredetileg február 12-én esedékes törlesztő részletének január 25-én megvalósított előtörlesztését finanszírozta. Részben pedig a február-március hónapokban jelentkező további nagy összegű államadósság-lejáratok fedezetét biztosította. Így például február 6-án járt le egy 1 milliárd euró (287 milliárd forint) értékű devizakötvény, február 12-én pedig a 2013/D megnevezésű kötvény 366 milliárd forint összegben. Elsősorban az említett lejáratokra, illetve a március végéig esedékes továbbiakra tekintettel az első negyedév végi államadósság – változatlan forint árfolyamot feltételezve - várhatóan csökken.

Januárban nem volt jelentős lejárat

Az ÁKK tudatos stratégiája és az erősödő forint is közrejátszott abban, hogy alaposan megcsappant a költségvetés devizaadóssága. A kiszolgáltatottságunkat tovább csökkenti, hogy a lakosság állampapír-vásárlási kedve nem lankad, az éremnek azonban két oldala van. Mennyi devizahitelt és mire vett fel tavaly az állam?

Az államadósság lejáratok egy részét a költségvetés biztonságos finanszírozása érdekében elő kell finanszírozni, azaz már korábban az adósság kibocsátások megnövelésével és a KESZ emelésével biztosítani kell a fedezetet. A kedvező állampapír-piaci helyzet és a lakosság töretlen bizalma az állampapírok iránt lehetővé is tette ezeket a többlet-értékesítéseket. Hozzájárult továbbá a január havi adósság növekedéséhez az is, hogy január hónapban ugyanakkor nem volt jelentős összegű lejárat, így a szokásos kibocsátások mellett is növekedett volna az adósság ebben a hónapban.

Összefoglalva az államadósság-ráta csökkenése egy trendszerű folyamat, ami nem jelenti azt, hogy minden hónapban csökkennie kell az adósságnak. Egy-egy hónap nagyobb értékét az államadósság-lejáratok alakulása, azok előfinanszírozása és más egyedi tényezők magyarázhatják, amikből közgazdaságilag nem lehet következtetéseket levonni. Ezek az ingadozások tervezett módon következnek be - közölte az Államadósság Kezelő Központ.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27930 27740 27990 +0,18% 0 0 4 482 366 980 HUF 2025-07-11 17:06:55
MOL 3030 3012 3030 0,00% 0 0 1 304 371 794 HUF 2025-07-11 17:05:26
MTELEKOM 1782 1766 1782 +0,34% 0 0 338 535 800 HUF 2025-07-11 17:05:33
RICHTER 10200 10170 10340 -0,87% 0 0 1 074 288 620 HUF 2025-07-11 17:05:46
OPUS 599 595 599 -0,17% 0 0 72 318 652 HUF 2025-07-11 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Emelkedett az állampapírok hozama
Herman Bernadett | 2025. július 8. 13:31
A három hónapos dkj aukciós hozama emelkedett. Az érdeklődés is mérsékelt volt az aukción. 
Állampapír / Kötvény Bejött a papírforma a tőzsdei cégnél
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 06:31
Erős negyedévvel indította a 2025-ös évet a Vajda-Papír Csoport.
Állampapír / Kötvény Vége lehet az államadósság „magyarításának”?
Sasvári Péter | 2025. június 15. 17:26
A megugró költségvetési hiány miatt újra devizakötvény-kibocsátásra kényszerülhet a kormány, amivel veszélybe kerül az a 2010 óta követett stratégia, miszerint a magyar államadósságot főként belföldi forrásból finanszírozzák. Pedig egy ideig úgy tűnt, a cél tartósan elérhető. Milyen tervek születtek ennek érdekében, és mi vezetett az államadósság, és ezzel együtt annak „magyarosítási” álmának az elszállásához?
Állampapír / Kötvény Ráraboltak az állampapírokra, ez lett a vége
Privátbankár.hu | 2025. június 4. 12:15
Túlkereslet mellett csökkentek a hozamok a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukción.
Állampapír / Kötvény Jön az újabb kamateső az állampapíroknál
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 18:42
Jön az újabb kamatfizetés a Prémium Magyar Állampapíroknál. Mit tesznek a kisbefektetők a milliárdokkal? Erről beszélgetett, Herman Bernadett, a Privátbankár főmunkatársa a Trend FM hétfői adásában.
Állampapír / Kötvény Emelkedett a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 14:01
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 08:10
Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. 
Állampapír / Kötvény Bejelentették: új állampapír jön
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 15:46
Egy sor új állampapír-sorozatot dob piacra az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Meg se kottyant a vámháború a magyar államkötvényeknek 
Privátbankár.hu | 2025. április 3. 13:51
Elvitték a papírokat. 
Állampapír / Kötvény Az egész évre tervezett bruttó kibocsátás 38 százaléka három hónap alatt teljesült
Privátbankár.hu | 2025. április 1. 20:09
Az ÁKK kismértékben átalakította a 2025-re tervezett kibocsátás szerkezetét, a korábbinál nagyobb összegre számít az intézményi piacról, kevesebbre a lakosságtól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG