1p
A hazai brókercégek a felmerülő költségek miatt inkább ellenezték az állampapírok kivezetését a tőzsdéről és átvezetését az MTS nevű rendszerbe, a külföldiek számára azonban ez utóbbi sokkal praktikusabb. A tipikus kisbefektetők semmit sem fognak észrevenni a változásból, csak azon kevesek, akik adtak már tőzsdei megbízást állampapírra.

Az ÁKK bejelentése szerint január 1-től a tőzsdéről kivezetik és annak jelenlegi MMTS nevű rendszeréről az MTS nevű nemzetközi, tőzsdén kívüli rendszerre vezetik át a hazai állampapírokat. A változástól számos előnyt remélnek, elsősorban azt, hogy likvid, nagybani állampapír-piaccá válik a hazai elsődleges forgalmazók közötti kereskedelem, a külföldiek könnyebben hozzáférhetnek a hazai állampapírpiachoz, nő a transzparencia – mondta el a Privátbankárnak Kerekes Márton, az OTP Bank elsődleges állampapír-piaci kereskedője.

Hozzáférés devizában is

A nyílt, minden szekciótag számára hozzáférhető MMTS-rendszerrel szemben az MTS inkább zártkörű, a koncentrált bankközi piac igényeit szolgálja ki. Számos országban használják az állampapír-ügyletek lebonyolítására (például Olaszország, Ausztria, Lengyelország, Hollandia, Izrael), ezen nemzeti piacok közül minden cég ott tud üzletet kötni, amely piacra előfizetett. Ezen kívül van egy központi, EuroMTS nevű rendszer is, amely minden országból a leglikvidebb állampapírokat tartalmazza összegyűjtve. (Köztük hazai,  devizában kibocsátott államkötvényeket is.)

Nőnek az árjegyzési mennyiségek, csökkennek a marzsok

Az új rendszertől az ÁKK-nál azt remélik, hogy a másodpiaci forgalom minél nagyobb része elektronikus platformra terelődik át – mondta el Bangó Zsolt, a szervezet főosztályvezetője. Eddig a forgalomnak csak alig egy százaléka bonyolódott a tőzsdén keresztül,a  többi tőzsdén kívüli ügyletekben. Egy új rendszer önmagában pótlólagos keresletet nem generál ugyan, de de felhasználóbaráttá teszi a rendszert, szélesebb körben lesz hozzáférhető. A tőzsdei kereskedési rendszert nem kötvényekre tervezték, ezt igen – tette hozzá.

Az új rendszer változást hoz az árjegyzésben is, már január 1-től nőnek az árjegyzésben szereplő mennyiségek (100-ról 300 millió forintra, illetve referenciapapíroknál 200-ról 500-ra). Április 1-től pedig a maximális marzsokat is szűkíteni szeretnék. Változik majd az árjegyzési idő is, naponta öt órát kell vállalni, a 9-től 16.45-ig terjedő időszakban. Ezen belül 9-től és 13.45-től lesz egy-egy negyed órás kötelező időszak. Január 1-től csak az elsődleges forgalmazók csatlakozhatnak a rendszerhez, később fokozatosan másik is. (Lesznek market makerek, azaz árjegyzők, és market userek, azaz felhasználók.)

Ha a magyar cégek használják az MTS-rendszert, az megkönnyíti számukra azt is, hogy más országok papírjaival vagy a hazai devizakötvényekkel kereskedjenek, de az is igaz, hogy erre csak egy kisebb részüknek lesz igénye - az OTP-nek várhatóan lesz – mondta a szakember. A külföldi tulajdonú bankoknak, amelyek devizakötvény-kereskedelmüket jellemzően valamely európai központjukban bonyolítják, jellemzően nincs erre a funkcióra szükségük.

A külföldiek szeretik igazán

Az MMTS-rendszert alapvetően részvény-kereskedelemre fejlesztették ki, így egyes műveletek, mint a kétoldalú árjegyzés, csak korlátozottan használhatók benne, ez például növelte az alkalmazott árjegyzési marzsot. A váltás okai közé tartozik Kerekes Márton szerint az is, hogy a BÉT várhatóan valamikor a közeljövőben új rendszerre tér majd át, és az osztrák tulajdonosok által szorgalmazott Xetra-rendszernek például nincs kötvénykereskedelmi platformja.

Az új rendszert főleg a külföldi székhelyű cégek támogatták, amelyek eleve rendelkeznek hasonló terminálokkal Londonban, így nekik kényelmes, annak ellenére, hogy korábban az MMTS-termináljaikat is kiépítették. (Londonból kereskedik például a Nomura és a Goldman Sachs.) Ezen kívül az MTS megkönnyíti az új külföldi befektetők belépését is erre a piacra, ami többletlikviditást hozhat, közelítünk ezzel a nemzetközi standardokhoz. Konkrétan felmerült korábban az ÁKK vezetői nyilatkozataiban, hogy egy kínai bankkal folytatnak tárgyalásokat, amely január 1-től elsődleges forgalmazóvá szeretne válni. A hazai cégek viszont ellenérdekeltek voltak az új rendszer kiépítésében, ami nekik jelentős költségeket okoz – mondta el Kerekes Márton.

Pánik idején a legjobb

Az új rendszer növeli a transzparenciát a terminálok tulajdonosai számára, mert látszanak a konkrét üzletkötések és az ajánlati könyvek. Eddig még az ÁKK is csak a Keler napi összesítéseiből értesült a hazai piacon túlsúlyban levő tőzsdén kívüli (Reuters Dealing-terminálokon vagy bankközi telefonos piacon bonyolított) tényleges üzletekről, a tőzsdén csak a forgalom kis része bonyolódott.

Paradox módon éppen pánik, vagy legalábbis válság idején nőtt meg a tőzsdei állampapír-forgalom, mert a befagyó tőzsdén kívüli piacról árinformációkért, likviditásért a kötelező árjegyzés felé fordulnak a piaci szereplők – mondta Kerekes Márton. Az utóbbi időben, december elején is hasonló volt a helyzet, így azt mondhatjuk, hogy az MMTS-rendszer fénykorában szűnik meg a piacon.

A transzparenciára visszatérve, egyéb piaci szereplők, adatszolgáltatók (vendorok) felé az MTS-rendszer gazdája ugyanúgy pénzért adja majd el az adatokat, mint a tőzsdék szokták. Kisbefektetők vélhetően ezen keresztül tájékozódhatnak majd. A tipikus kisbefektetők, akik pár százezer forintos összegekkel vásárolnak állampapírt, a változásokból várhatóan semmit sem fognak észrevenni. Azon nagyon kevés számú vájt fülű magánbefektető viszont, aki időnként eddig is adott – általában néhány millió forintos - megbízásokat állampapírokra a tőzsdén, kénytelen lesz a forgalmazókhoz fordulni. Ugyanez a helyzet, legalábbis kezdetben, azokkal a hazai brókercégekkel, amelyek nem elsődleges állampapír-piaci forgalmazók (Buda-Cash, Concorde, Quaestor stb.).

Javítja-e a keresletet egy új kereskedési rendszer?

Információink szerint az MNB-ben még 2006-ban Kármán András készített egy tanulmányt, amely megállapította, hogy a magyar kötvény piac likviditását egy új, nemzetközi kereskedési rendszer bevezetésével lehetne emelni. (Ezt a célt szolgálhatja az MTS bevezetése is.) A kereskedők amiatt is ellenezték a bevezetést, mert nem hittek abban, hogy egy új rendszer drámaian növelné a forgalmat.

A változás egy másik mozgatója, hogy sok éve jelentős a forrásverseny a magyar bankok és az állam között. Az állam az MTS bevezetésétől várja a külföldi befektetők érdeklődésének növekedését a magyar papírok iránt. Úgy tudni, voltak korábban is próbálkozások a rendszer bevezetésére, de akkor olyan magas költségek kellett, hogy elvetéltek a piac ellenállásán. Most más konstrukcióban, az állam aktívabb szerepvállalásával elfogadható kompromisszum jött létre.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
Állampapír / Kötvény Az Egyesült Államok foghatja satuba Varga Mihály kezét
Király Béla | 2026. szeptember 1. 05:46
Az MNB kamatvágási ciklusa ugyan a legutóbbi ülésen is folytatódott, ám a napokban olyan történt, ami akár megszakíthatja a folyamatot. Az Egyesült Államokban a jegybank új vezére pénteken olyan nyilatkozatot tett, ami miatt a piac kamatemelést kezdett árazni, ez pedig számos jegybank helyzetére lehetne érdemi hatással.
Állampapír / Kötvény Ez lehet az évtized üzlete: az intézményi állampapír
Herman Bernadett | 2026. augusztus 27. 11:48
Miközben a lakossági megtakarítások jelentős része továbbra is a FixMÁP és a MÁP Plusz konstrukciókba kerül, most már egyáltalán nem biztos, hogy a lakossági papírok a legvonzóbb befektetések. A hozamgörbe normalizálódása, a csökkenő rövid távú kamatok, valamint az euróbevezetéssel kapcsolatos várakozások miatt vonzóbb lehetnek az intézményi államkötvények.
Állampapír / Kötvény Az állampapírokról mindig ugyanaz a szó jut az eszünkbe: TINA
Eidenpenz József | 2026. július 17. 11:31
Pár hónap alatt sokat csökkentek a lakossági állampapírkamatok Magyarországon, ennek ellenére az állampapírnak még mindig nincsen igazi kihívója az alacsony kockázatú befektetések között. A mérsékelt infláció fényében a kisbefektetők így is jól járhatnak. Ebben szerepe van az adózásnak, de annak is, hogy a bankok sem halmozzák el jó ajánlatokkal az átlagembert.
Állampapír / Kötvény Fontos hírt kaptak az állampapírok szerelmesei
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:44
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) lezárja több lakossági állampapír jelenleg futó sorozatát és helyettük újakat indít.
Állampapír / Kötvény Az EU-s pénzek miatt jöhet devizakötvény-kibocsátás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 14:17
Az előfinanszírozási igény lehet a magyarázat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG