1p
Évi hat százalék felett már csak kemény akciós feltételekkel lehet pénzt lekötni a bankjainknál egy évre és nem túl nagy összegekkel, bármiféle feltétel nélkül pedig jó, ha kicsivel öt százalék feletti ajánlatot találunk. Az állampapírok hozama egyelőre sok esetben legalább hatossal kezdődik, így vezetnek a versenyben.

Sokat estek a bankbetétekre ígért kamatok azóta, hogy az MNB kamatcsökkentési sorozatba kezdett. A PSZÁF kissé bonyolult betét- és megtakarításkereső programja alapján úgy tűnik, egy évre és félmillió forintos összegre évi hat százalék feletti kamatot már csak akkor lehet kapni, ha bizonyos feltételeknek eleget tesz az ügyfél. Vagy meglévő számlára és új, a bankba kívülről érkező megtakarításra van ehhez szükség, vagy fizetést fogadó számlát kell fenntartani, esetleg rendszeres átutalásokat és kártyahasználatot vállalni.

A tbsz mindenkinek jó lehet

Még az 5,4-6,0 százalék közötti sávban is olyan ajánlatok vannak, amelyek vagy az említett feltételek esetén érvényesek, vagy például csak a tbsz-számlán (tartós befektetési számla) lekötött pénzekre. Ez utóbbi esetén három vagy öt naptári évre megtartva a befektetést, a kamatadó 16 százalékról 10 vagy nulla százalékra csökken. Ami természetesen jó az ügyfélnek, ha ki tud tartani annyi ideig, és ha jó kamattal tudja újra lekötni a pénzét. A bankoknak pedig nyilván előnyös, ha több évig számíthatnak az ügyfél megtakarítására.

Rövidebb futamidőkre, nagyobb összegekre vagy valamilyen más befektetéssel kombinálva inkább előfordul magasabb banki kamat. A megnövekedett tranzakciós költségek miatt azonban a legtöbb esetben nem éri meg egy pár hónapos lekötés kedvéért a megtakarítást a pénzintézetek között mozgatni. Összességében az első olyan lekötött éves bankbetétek, amelyekhez nem kell különösebb feltételeknek eleget tenni, évi 5,3 százalék körül akadnak. (Némelyik ajánlat a PSZÁF adatbázisában ráadásul csak egyes vidéki takarékszövetkezeteknél él.)

Feltételek nélkül

Ami a kifejezetten a lakosságnak kínált állampapírokat illeti, az egy éves klasszikus Kamatozó Kincstárjegy jelenleg évi 6,00 százalékot kínál, a postákon kapható Kincstári Takarékjegy egy éves verziója pedig 5,75 százalékot. Ehhez viszont semmiféle feltételt nem szabnak. Számos művelet, mint a számlanyitás vagy a számlavezetés ingyenes az Államkincstárnál, az átutalásért és készpénzfelvételért a 0,2 százalékos tranzakciós illetéket számolják fel.

 

A Kincstárnál napi árfolyamon kaphatók még más fix kamatozású, de nem kifejezetten lakossági állampapírok is, azaz diszkont kincstárjegyek vagy korábban kibocsátott államkötvények. Ezek hozama azonban elmarad a kimondottan lakossági papíroktól, évi öt százalék alatti.

 

A banki kötvények sem viszik túlzásba

A kereskedelmi bankok egy része időről időre banki kötvényeket is kibocsát a lakosságnak, ezen a területen is érdemes néha körülnézni. Az OTP a legrendszeresebb kibocsátó, hetente vannak jegyzései, egy éves fix kamatú forintkötvényt most évi öt százalékos hozammal kínál. Több éves papírt, a tbsz-számlákra pedig 5,75 százalékkal. A Raiffeisen 5,75 százalékkal utoljára januárban bocsátott ki három éves kötvényt.

A CIB a három hónapos bankközi hitelkamatláb, a Bubor felett 0,3 százalékos kamatozással kínált nemrég papírt, Classic 2015/B jelzéssel, 5,8 százalékos kezdőkamattal. (A három hónapos Bubor ugyanis január 31-én évi 5,5 százalék volt.)

Fix helyett lehet változó is

Az FHB rendszeresen értékesíti több éves jelzálogleveleit, február közepén például évi 5,3 és 6,0 százalék közötti hozammal. A többi befektetéssel azonban nem teljesen hasonlítható össze, mivel állami garancia és OBA ezekre nem vonatkozik. (Igaz, a pénzintézet vagyonán túl a hitelezett ingatlanok jelentenek ezeknél pluszbiztosítékot.)

A fix kamatozású állampapíroknál is magasabb kamatot ígérnek a Prémium államkötvények, amelyek kamata az inflációhoz kötött, jelenleg 8,0-8,5 százalék. Számítani kell azonban arra, hogy a pénzromlás az idén a prognózisok szerint várhatóan csökkenni fog, így ezek kamata is mérséklődhet. (Az MNB decemberi inflációs előrejelzése szerint az idei egész éves átlagos átlagos infláció 3,5 százalékra, a 2014-es pedig 3,2 százalékra csökkenhet.)

Állampapírt a tbsz-re vegyenek

Vannak ezen kívül változó kamatozású, kincstárjegyhez kötött államkötvények, amelyeket napi árfolyamon árulnak, a 2015/B és a 2019/B. Ez utóbbiak aktuális kamata ugyan valamivel évi hat százalék alatti, de mivel névérték alatti nettó árfolyamon adják, rendszeresen a kincstárjegyek feletti megtérülést várhatunk tőlük. Fontos még tudni, hogy az Államkincstárnál kapható állampapírok tbsz-számlára helyezhetők, így a kamatadót meg lehet spórolni.

Egyes forintalapú befektetések egy évre vagy változó kamattal

Befektetés Jellemző éves kamat vagy hozam Megjegyzés
Egy éves bankbetétek akció és feltételek nélkül Kb. 5,3 százalékig
Egy éves bankbetétek akciósan, feltételekkel 5,4-7,1 Új pénzekre, bérátutalással vagy tbsz-re
Kamatozó Kincstárjegy 6,00
Kincstári Takarékjegy 1 éves 5,75
Kincstári Takarékjegy 2 éves 6,00
Prémium 2015/L 8,50 November 28-ig; utána inflációfüggő
Prémium2018/L 8,00 Április 25-ig; utána inflációfüggő
Nem lakossági fix kamatozású állampapírok 4,65-4,92 Diszkont kincstárjegy, 2014/C
Nem lakossági változó kamatozású államkötvény 5,47-5,76 2019/B és 2015/B, névérték alatti nettó áron kaphatók.
OTP egy éves kötvény (OBA) 5,00

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Német függő ügynököt buktatott le az MNB
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 10:36
Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepét jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. 
Állampapír / Kötvény Kesztyűt dob az állam bankja a többi hazai pénzintézetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 18. 16:19
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is beszállt a zöldkötvény-kibocsátási buliba.
Állampapír / Kötvény Egy hét múlva itt az új állampapír
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:26
Euró alapú befektetési lehetőség nyílik meg.
Állampapír / Kötvény Fogós kérdések az állampapírokról, amelyeket sohasem mert feltenni
Eidenpenz József | 2024. március 11. 05:43
Alapkérdések, amelyeket a kisbefektetők feltesznek maguknak, de senki sem meri megválaszolni. Hogyan védekezhetünk az infláció ellen? Miért pont állampapírt vegyek? Ha igen, mégis melyiket és hol? Nem kéne inkább eurót vásárolni? Esetleg dollárt vagy aranyat? Mi lesz, ha…?
Állampapír / Kötvény Rogán Antal egy lakás árával sietett Varga Mihály segítségére
Csabai Károly | 2024. március 8. 05:42
Nem Orbán Viktor kabinetfőnöke rendelkezik azonban a legnagyobb állampapír-állománnyal a parlamenti képviselők közül. Például a harmadik Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere egy nagyságrenddel értékesebb paketten csücsül.
Állampapír / Kötvény Hadat üzent a kormány a legmagasabb kamatozású állampapírnak
Privátbankár.hu | 2024. február 13. 06:57
Keddtől kevesebb összeget lehet befizetni a közel 21 százalékot hozó Babakötvénybe.
Állampapír / Kötvény Ezekben a devizákban lehet inflációkövető kötvényt kapni (2. rész)
Eidenpenz József | 2024. február 13. 05:41
Tetszik az inflációkövetés gondolata, de a forinté már nem? Meg akarja őrizni devizája vásárlóértékét? Egyes országokban bocsátanak ki a hazai PMÁP-hoz hasonló termékeket, csak éppen nem túl olcsón. De ha még sokáig csökken a magyar kamat…
Állampapír / Kötvény Inkább eurós inflációkövető kötvényeket kellene venni?
Eidenpenz József | 2024. február 8. 19:12
A forintkamatok drasztikus csökkenésével felmerül a kérdés, nem kellene-e legalább részben devizába fektetni a pénzt? Sőt, mi lenne, ha valahogy össze lehetne kombinálni az inflációkövetést a forintgyengülés elleni védelemmel, azaz a devizabefektetésekkel? Nem lehetetlen.
Állampapír / Kötvény Hatvanszázalékos bukó állampapíron? Önnek is sikerülhet!
Eidenpenz József | 2024. február 5. 05:42
Van két, nem is olyan ritka és távoli kötvény, amelyek árfolyama nemrég hatvan százalékos mínuszban is járt. Hát ezt meg hogyan sikerült összehozni? A szuperhosszú futamidejű kötvények kalandos élete hogyan érinti a magyar kisbefektetőket? Túlélhetők-e a világ leghosszabb kötvényei?
Állampapír / Kötvény Még rosszabb lesz a PMÁP kamata, de pár napig kaphat a régiből
Eidenpenz József | 2024. február 1. 11:28
Megint csökkent a kamat, tovább rontották a legkedveltebb lakossági állampapírok feltételeit, az első 14 hónapban már csak 7,9 százalék lesz. Ám akinek van pénze, még léphet pár napig, kaphat a magasabb kamatúból. Aki a nemsoká esedékes kamatokat fekteti majd be újra, már nem lesz ilyen szerencséje.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG